Kezdőlap

Miséző hely a Szent Anna-réten

Beküldve: Szent Anna-rét

10.25.
 
A Szent Anna réten vagyok ismét, de most nem a templomnál, hanem a fák ölelésében a köveknél.
A Szűzanya megjelenik.
Örül, hogy imahely lesz ott, mert ez a kezdet...
-Lányom övezd fel magad fiam szeretetével, mosd tisztára lelkedet. 
A lelki szárazságnak immár vége.
Elárasztom kegyelmemmel e helyet.
Eljött az idő nagy tervem véghez vitelére.
 
Terézia

November havi NAGY „LÉLEKMENTŐ-háló”-ima

Beküldve: Egyedi imák

 

(Esti utolsó imádságnak ajánlott)

 

Ó MÁRIA, TE aki a „SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS” vagy!

URUNK Anyja lettél, a Szent Átváltozás Anyja. Mint az Egyház Anyja rendelkezel kegyelmi kincsei fölött: a VILÁGMINDENSÉG GYŐZELMES KIRÁLYNŐJEKÉNT ISTEN kincstárnoka vagy.

Nyisd meg a Mennyei ATYA kezeit minden átváltoztató kegyelmi kiáradásra, hogy az embereket már földi haláluk előtt az ISTENI IRGALMASSÁG megragadja és így a hídon át az Örök Boldogság Honának túlsó partjára érkezzenek.

Nyisd meg, ó Anyánk FIAD JÉZUS KRISZTUS SZÍVÉT minden szentmise és imádság révén, hogy minden valamiképpen beismert bűnt eltöröljön, és ISTEN megbocsátásának kegyelmeit az ítéletnél levonja.

Végül pedig nyisd meg, ó Anyánk a vigasztalás minden forrását azoknak a tisztuló lelkeknek, akik bűnbánatban és elégtételben súlyos terhet hordoznak. Adj vigaszt a Földön maradottaknak is, hogy higgyenek a szeretteikkel való viszontlátásban a MENNYEI ATYA örök HÁZÁNAK rejtettségében!

Szenteld meg a lélek és a test átváltozását, és tedd békéssé és reményteljessé, mert ez ISTEN AKARATA és irgalmas szeretete a mi üdvösségünkre.

Hála és köszönet! Ámen.

XII. Országos Kiengesztelődési Találkozó anyagai

Beküldve: Engesztelők Találkozója

Sipos Gyula 

 

Bazsó Dombi Attila 

    A hangfelvétel alapján szerkesztett szövegváltozat

Tanúságtételek a kiengesztelődésről:

Simonyi Andrea, Láng Edit, Vad Ilona

 

 

A találkozón részt vett Farkas Erzsébet, a Szent István rádió szerkesztő-műsorvezetője is. Riportot készített Bocsa József atyával, a találkozó házigazájával, előadóival, tanúsátevőivel. Ezek a riportok nemcsak jól összefoglalják a találkozó tartalmát, hanem nagyobb kitekintést is lehetővé tesznek.

Riport Bocsa József atyával

 

Riport Vad Ilonával

 

Riport Bazsó Dombi Attila atyával  

Riport Sipos Gyulával

 

Riport Láng Edittel

Kevésbé ismert magyar szentek élete, lelkisége

Beküldve: Engesztelők Találkozója

 

Dr. Szederkényi László atya előadása. Elhangzott az Engesztelők Országos találkozóján 2018 május 26-án

Magyar szentek alatt értjük a magyar nemzetiségű szenteket és azokat a szent életű embereket, akik valamilyen módon a magyar földhöz, történelmi Magyarországhoz, a Magyar Szent Korona területéhez, a magyarokhoz kötődtek. Az előadásomban a Magyar litániában szereplő, kevésbé ismert magyar és magyar vonatkozású szentek életét és lelkiségét szeretném ismertetni.

 

Szent Claudius, Castorius, Symphorianus és Nicostratus vértanúk (a négy megkoszorúzott szent) Pannóniában kőfaragók voltak a III. században. 293-ban Diocletianus (283-305) római császár Pannóniába jött és rendeletet adott ki, hogy a pogány napisten, Asclepius szobrát és templomát készítsék el a birodalom ezen tartományában élő kőfaragók. A négy keresztény kőfaragó mesterségbeli tudásával kitűnt a többi szakmabeli között, a császár meg is kedvelte őket, sok szép faragványt készítettek, de Asclepius isten szobrát nem voltak hajlandók elkészíteni, mert ezt keresztény hitükkel nem tudták összeegyeztetni. Ezért skorpiókkal megkorbácsolták őket és elevenen ólomkoporsóba tették és egy folyóba dobták a négy kőfaragót. A hagyomány szerint vértanúságuk helye Tardos volt. A kőfaragók, építőmesterek, kőművesek védőszentjei.

Világméretű Rózsafüzér imahadjárat és a családról szóló romániai népszavazás

Beküldve: Aktuális

+!
D. J. Kr.!

 
Kérjük szépen a híveket mozgósítani az imahadjáratban való részvétel egységet teremtő felelősségének öntudatos felvállalására az Egyház és az egész emberiség eme súlyos válságában!
 
Október 7.-én, vasárnap d.e. 10. órától többszörös célú engesztelő alkalom lesz Csíksomlyón a Magyarok Nagyasszonya emlékhelyen:
 
1. Világméretű Rózsafüzér imahadjárat záró alkalma Rózsafüzér Királynője napjára;
2. A család hagyományos keresztény meghatározásának védelmében kiírt romániai népszavazás alkalmából;
3. A Kissomlyó-oldalban levő Magyarok Nagyasszonya emlékhely alapkőletételének 10. évfordulójára;
 
Krisztus és Mária győz!
 
Imádságos köszöntéssel:
B. Dombi Attila
 
Megjelent a Szózat internetes havilapban: