Kezdőlap

Az emberiség egy új fázisba lép

Beküldve: Nigériai Barnabás

Nigériában Barnabás Nwoye hazájában 2018 szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának az ünnepén, több országot (Indiát, Belgiumot, Bosznia-Hercegovinát, a Bahamákat) újonnan Jézus Krisztus Szent Vérének szenteltek, és megújították az eddigiek (köztük Magyarország) odaszentelését. A felajánló imát mi is elimádkozhatjuk. A kapott kegyelmek között egy figyelemre méltó kegyelem, amit Barnabás kapott, hogy az emberiség egy új fázisba lép. Az Európát képviselő németországi felelős írta, hogy Barnabás szerint Németországban egy hatalmas iszlám terror van készülőben, fennáll egy atomháború lehetősége és sok más egyéb veszély is fenyeget. Ezek között a legnagyobb, hogy az emberek felkészületlenségük miatt a kárhozat felé sodródnak. Ha egy hurrikán közeledik, megtesznek mindent a javak és az élet mentése érdekében. A nagy kárhozatba sodró hurrikán közeledtét rengeteg ember nem is érzékeli.

Barnabás a német felelősnek azt mondta személyesen, hogy „imádkozzatok, különben a muszlimok meggyilkolnak benneteket”. Elmondta neki, hogy ők 9 hónapon át 2018 októberétől 2019 júniusáig hogyan fognak imádkozni. A megszokott imáikon kívül Barnabás és környezete ebben az időben minden pénteken 12.00-től 19.00 óráig egyfolytában – pihenési és étkezési szünet nélkül – imádkoznak. Sőt ezt egy 36 órás imaprogrammá fejlesztik, amelyben csak 3 órás alvást engednek maguknak: Csütörtökön 12.00 órától péntek 23.30-ig imádkoznak. Elismerik, hogy ezt nem tudja mindenki állapotbeli kötelességei miatt se vállalni. Helyette az alábbi – talán teljesíthetőbb – imaprogramot ajánlják - megszokott vállalt imáink mellett - a hét minden napján 2018 októbertől 2019 júniusáig. A Szent Vér imakönyvből naponta való imádkozásra ajánlják a következőket.

Hétfő: Megújulás Rózsafüzére (95.old) Szentlélek Litániája (107.old)

Kedd: Engesztelő. vigaszt nyújtó imák (49.old) 

Szerda: Szentségimádási imák (55.old)

Csütörtök: legalább 2 órán át tartó virrasztás a Gecemáni órák ideje alatt

Péntek: 7 fájdalmas könyörgés (65.old)

Szombat: Misztikus imák (83.old) Ima az Új Izraelért (91.old) Ima a Kereszt győzelméért (92.old) Eredeti Szent Mihály ima (imakönyv nem tartalmazza)

Vasárnap: Engesztelő ima a Töviskoronával (89.old) Fájdalmas Rózsafüzér

Bár Magyarország jelenlegi politikai vezetése eltér a német és a legtöbb EU ország irányvonalától, de ha például Németországban iszlám terror fenyeget, a világ más pontjain pedig atomháború, ezek hatásai alól aligha vonhatja ki magát egyetlen ország így Magyarország sem. De elsősorban a lelkek kárhozattól való megmeneküléséért imádkozzunk, ne azért, hogy a szorongattatásoktól megmeneküljünk! Az engesztelés, a lelkek kárhozattól való megmentéséért való ima, böjt és áldozathozatal nekünk magyaroknak egyenesen nemzeti hivatásunk. Ezért buzdítunk mindenkit, hogy lehetőségeinkhez mérten kapcsolódjunk bele mi is ezekbe az ima- böjt- és önmegtagadás programokba, amelyekben Barnabásék jó példával járnak elől, és aminek egy szelídebb formáját nekünk is ajánlják.

Hogy komolyabb idők előtt állunk erre sok más oldalról is érkeznek figyelmeztetések. Lásd ezen az oldalon az előző két cikket! Akit nem nehezítenek el az élet élvezetei és gondjai, aki éberen és virrasztva él, az látja az idők jeleit, és komolyabb imákkal és áldozatokkal válaszol ezekre.

A mai zsolozsma délelőtti imaórájában Dániel próféta könyvének 12. fejezetéből szerepel a következő rész. Abban az időben fölkel Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója; mert olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak. Abban az időben megszabadul néped; mind aki be van írva a könyvbe.

Az Úr szétküldi angyalait hangos harsonaszóval,

És összegyűjti választottait a szélrózsa minden irányából.

Most még több imára és áldozatra van szükség

Beküldve: Lelkiélet

2018. 09. 13.  Gecemáni órák 

Gyermekeim! Minél közelebb vagytok Hozzám, annál nagyobb védelemben részesültök. Valóban mindenkit szeretek, de csak azokat tudom megvédeni, akik szabad akaratukból elfogadnak Engem. Közelemben vannak, érzik és viszonozzák szeretetemet. Csak azokat tudom megbízni különféle szolgálattal, akik vágyakoznak utánam, és teljesítik akaratomat. Mennyire vágyom arra, hogy minél többen csatlakozzatok táboromhoz. Sokan mégis kívül rekednek, és mivel elhagytak, nem tudom megvédeni őket. Én, mégis arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok, és könyörögjetek azokért, akik messze eltávolodtak Tőlem, hogy mihamarabb visszatérjenek Hozzám, bűnbánatot tartva, és engesztelődjenek ki önmagukkal, embertársaikkal, és Velem. Hozzatok értük sok áldozatot, amelyeket ajánljatok fel Nekem. Jézus  

2018. 09. 15. Fájdalmas Szűzanya

Gyermekeim! Szent Fiam kereszten elszenvedett kínszenvedése, mérhetetlen fájdalmat okozott szívemnek. Senkinek nem volt ekkora gyötrelme, mint amit Én elszenvedtem a keresztje alatt. Édesanyai szívem majd meghasadt attól, amit ott áléltem. Misztikus módon most is átélem, amit okoznak gyermekeim Fiamnak. Ezért hívlak meg benneteket, hogy együtt imádkozzuk a rózsafűzért, és ajánljuk fel a mennyei Atyának engesztelésül, megtérésekért. Vállaljatok böjtöt, ezt még azoknak is ajánlom, akik egészségi okokból nem vállalhatják a szigorú böjtöt. Nekik más fajta böjtöt ajánlok, mint pl. a szóböjtöt, az engedelmességet, az alázatot, a türelmet, és mindenféle önmegtagadást, amit felajánlhatnak engesztelésül, a Mennyei Atyának. Köszönöm az eddigi áldozataitokat, de most még többre van szükségetek. Segítsetek, és hozzatok meg minden áldozatot. Fájdalmas Szűzanya.   

Anna Terézia

Ti vagytok a világ lelkiismerete

Beküldve: Szent Anna-rét

2018.09.16
 
Imádságba merülök. A Szent Anna réten vagyok. A templom bejáratánál egy nővér fogad. Nagyon örülünk egymásnak. Bevezet.
A Szűzanya ott van. Mellettünk egy angyal. Az angyal suhintott a szárnyával. Egy csodaszép helyen termünk, majd újra suhint, egy ködös hely, s a harmadik szárnysuhogásra teljes a sötétség.
Fénycsíkokat látok az égről a föld felé, mint a legyezők. Becsapódnak. Tudom, hogy egy távoli állam. Talán Izrael.
Mindenki rémülten menekül. Egy gyermek lapul a ház oldalához. Egy tankon lóg valaki s felém nyújtja a kezét.
Rémületes, de a Szűzanya velem van.
-Háború tör ki! - mondja.
-Mit tehetnénk? - kérdem.
-Engeszteljetek! - válaszol.
-Hirtelen nagy robbanás, gombafelhő. Az ég megnyílik nyomán.
A Jóistent látom. Szomorúan szemléli az eseményeket.
A Szűzanya azt mondja: Túl sok a bűn! Túl sok a rossz! Olyan mint a vízbe dobott kavics, hullámokat vet. A legnagyobb bűnök az égbe kiáltanak, de a jó cselekedetek is felérnek az égig!
Nagyon rémisztő volt, de a Szűzanya szeretetét éreztem. Mindíg, amikor megérzem őt sírnom kell az örömtől. Most is.
-Hol voltál Szűzanyám? - kérdem.
-Én mindíg veled vagyok, te voltál túl elfoglalt!
- Ugye éreztétek jelenlétem a réten az első szombaton? Veletek vagyok. Fiaim s lányaim vagytok.
A templom meg fog épülni, s akkor dicsőségben lesz részetek. Én vagyok egész Magyarország királynéja s gyermekeim ti vagytok a világ lelkiismerete. Gondoljatok erre a dicsőség eljövetelekor de a szorongattatás idején is álljatok ki, akár ha a halállal is kell szembenéznetek.
Mellettetek leszünk!
 
Terézia

Az országos kiengesztelődési találkozó előkészítése

Beküldve: Engesztelők Találkozója

2007 októberétől minden évben megrendezésre kerül az országos kiengesztelődési találkozó a váci piarista templomban az októberi nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódva. A kiengesztelődési talákozókhoz társultak néhány év múltán (tavasszal, május-június hónapban) az engesztelők országos találkozói. Engesztelés és kiengesztelődés kart-karöltve kell, hogy járjanak. Engesztelés kiengesztelődés nélkül fából vaskarika. Isten előtt kedves engesztelés nem létezhet kiengesztelődés nélkül. Az engesztelésre nem biztos, hogy mindenki meghívást kap Istentől, de a kiengesztelődésre igen - mindenek előtt az Istennel való kiengesztelődésre. Az Istennel való kiengesztelődés velejárója, kísérője az emberekkel való kiengesztelődés is.

Az idén október 20-án lesz a 12. kiengesztelődési találkozó Vácon a Szent Anna piarista templomban. Szeretettel hívunk erre mindnyájatokat. De meghívunk ennek az előkészítésére is. Szeretnénk, ha ez a találkozó nemcsak egy programon való részvétel lenne, hanem igazi találkozás egymással és az Égiekkel. A közös ima és a szentmise mellett a tanúságtételekre szeretnénk most a fő hangsúlyt helyezni. Ezért arra kérünk titeket, hogy írjátok meg, hogy mit jelentettek eddig számotokra ezek a kiengesztelődési találkozók. És írjatok le egy-két tapasztalatot, hogy hogyan sikerült a kiengesztelődést megélnetek egy-egy konkrét élethelyzetben! Amikor, ahol súlyos bántások ellenére is tud az ember megbocsátani, és jót tenni bántóival, üldözőivel, ott tetten érhető Isten. A bosszú emberi, a megbocsátás és kiengesztelődés isteni dolog. Ebben, az ilyen tapasztalatok megosztásában szeretnénk gazdagodni ezen a kiengesztelődési találkozón. Az igazi kiengeszelődés nagyobb csoda, mint a fizikális gyógyulás. Az előzetesen leírt és megküldött tanúságtételetek alapján szeretnénk felkérni néhányatokat a találkozón való személyes tanúságtételre is.

Azoknak a jelentkezését is várjuk, akik a találkozón szervezési feladatokat is szívesen vállalnak. Ötleteitket is megírhatjátok a találkozóval kapcsolatban.

A szervezők nevében szeretettel köszöntelek mindnyájatokat: Bocsa József atya

Leveleiteket várjuk az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.

Imádkozzunk is előre a találkozó sikeréért.