A Tíz legfontosabb

 

Néhány fontos témának 10 pontban való összefoglalása 

A 10 legfontosabb az engesztelésben

Beküldve: A Tíz legfontosabb

A 10 legfontosabb az engesztelésben

1. Az engesztelés az evangélium központi üzenete, annak magvát alkotja. A Jézus által hozott megváltást jelenti és a keresztényeknek a megváltásban való közreműködését.

  • A bűn miatt megromlott Isten és az ember kapcsolata. Az ember próbálta kiengesztelni  Istent, helyreállítani vele a kapcsolatot különféle áldozatokkal, de ezek nem voltak kedvesek Isten előtt. Egyedül Jézus engesztelő áldozatában lelte tetszését. Ő az egyedüli közvetítő Isten és az ember között. http://engesztelok.hu/kult.pdf

 

  • Egy az Isten és egy a közvetítő Isten és ember között: az ember Jézus Krisztus, aki váltságul adta magát mindenkiért, és tanúságot tett a meghatározott időben. (1 Tim 25-26)

Őrá vonatkoznak a Zsidókhoz írt levél (10,5-6) illetve a Zsoltár következő szavai:

Áldozatot  és  felajánlást  nem  kívántál,  de  testet  alkottál  nekem. Nem  kedves  előtted   az engesztelő  és égő áldozat. Akkor így szóltam: "Íme jövök Istenem, hogy teljesítsem  akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van." (Zsolt 40,7-8) Zsid

  • A legkedvesebb áldozat a mi részünkről is nem az, ha különféle magunk által kitalált vezekléseket ajánlunk fel Istennek, hanem az, ha az Ő akaratát teljesítjük. Elfogadjuk a nehézségeket, a kereszteket az életünkben.

A 10 legfontosabb az ördög elleni harcban

Beküldve: A Tíz legfontosabb

A 10 legfontosabb az ördög elleni harcban

 

1. Legyen az embernek megfelelő világnézete, amelynek alapján helyesen látja, értékeli a világot és annak fő szereplőit: Istent, a szent angyalokat, az ördögöket (bukott angyalokat), önmagát, és a többi embert, és a teremtett világot.

  • Isten mindennek a teremtője. Ő a szeretet, a jóság, az igazság, a szépség maga.
    • Isten értelemmel és szabad akarattal rendelkező teremtményei az angyalok és az emberek.
    • Azért teremtette őket, hogy Vele és egymással szeretetközösségben éljenek, örökre boldogok legyenek.

Az angyalok egy része fellázadt Isten ellen, elutasította szeretetét és az általa teremtett rendet. Ezzel létrehozta a poklot, az Istennel való szembefordultság, az ő elutasításának az állapotát. Ők a bukott angyalok, vagy más néven ördögök, vagy démonok. Személyek, nem csupán erők vagy szimbólumok. Sokan vannak. Ha a közbeszédben egyes számban használjuk is (ördög, démon), akkor is sok értendő rajtuk. Egyeseket név szerint is ismerünk a Szentírásból. Például: Sátán, Belzebub, Lucifer. Tevékenységük alapján is meg lehet nevezni őket (Lásd 5.)

  • Mivel az angyalok tiszta szellemi lények, akiknek nincs testük és teljesen uraik saját döntéseiknek, ebbe az Istennel való szembefordultságba belemerevedtek, nem képesek már semmi jóra. Elvesztették az igazságot, a helyes látást, rúttá lettek, Isten ellen, az Ő teremtményei ellen, mindenek előtt az ember ellen harcolnak. Igyekeznek az embert is szembe fordítani Istennel, belevonni saját Isten elleni lázadásukba,  és az örök kárhozatba, a pokolba taszítani, ahol nincs szabadság és szeretet, hanem csak örök rabszolgaság és meg nem szűnő gyötrelmek vannak.

Azok az angyalok, akik hűségesek maradtak Istenhez, a szent angyalok. Ők is személyek. Egyeseknek a nevét is ismerjük a Szentírásból. Például Szent Mihály, Szent Gábriel és Szent Ráfáel. Őket is megnevezhetjük tevékenységük, Isten terveiben való funkciójuk alapján.

  • Ők harmóniában élnek Istennel. Istent, az Ő teremtett világát, Istennek a világgal és benne az emberrel való szeretettervét, üdvösségtervét szolgálják. Isten szolgálatában lévén Ők az ember legfőbb szellemi segítői, szövetségesei.