Engesztelések a Margitszigeten és az Újlaki templomban

Beküldve: Aktuális

Kedves Engesztelő Testvérek!

A Budapest-Újlak Sarlós Boldogasszony Plébánia fontos feladatot lát el közös ügyünkben, hiszen hozzá tartozik a magyar engesztelés legkiemelkedőbb alakjának, Szent Margit életének egyik fontos helyszíne, a Margitszigeten található domonkos apáca kolostor romjainak együttese és a mellette álló Szent Mihály kápolna.

A kápolnában minden hónap első vasárnapján, valamint Szent Margit tiszteletére január kivételével minden hónap 18.-án 16 órakor szentmisét celebrál az újlaki plébános.

Minden év januárjában a Szent Margit búcsú keretében szentmisét tartunk a kolostor romjai között, melynek főcelebránsa hagyományosan dr. Erdő Péter bíboros úr, és ebben az évben január 15.-én, 11 órakor fog kezdődni.

Több éve minden hónap 27. napján este a szentmise előtt az Újlaki Sarlós Boldogasszony plébániatemplomban engesztelő zsolozsmát tartunk. A közös imádságon a Gömöri Kódexben megőrzött Szent Margit vesperást énekeljük. Minden alkalommal egy-egy bűn megbocsátását kérjük Sarlós Boldogasszony és Szent Margit közbenjárásával a Mindenhatótól. A zsolozsma fél 6-kor kezdődik.

 Szeretettel várjuk minden jóakaratú testvérünket a Bécsi út és a Szépvölgyi út sarkán álló templomunkba, továbbá a margitszigeti eseményekre.

                                                                           Dr. Berán   Ferenc

                                                                                     plébános