A csend felfedezése és begyakorlása

Beküldve: Aktuális

Lelkigyakorlat a csend értékeiről

A lelkigyakorlatot vezeti: Bocsa József piarista atya

A lelkigyakorlat helye: Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos ház, Máriabesnyő

A lelkigyakorlat ideje: 2020. Augusztus 13-16 

     Kezdés: Csütörtök 11.00 óra (előtte foglaljuk el a szállásunkat)

    Befejezés: Vasárnap 15.00 szentmise, amelyen Jézus Szent Vérének szentelhetik magukat, akik már elkezdték és legalább fél éve végzik ezt az ájtatosságot, illetve  azok, akik már 3 éve odaszentelték magukat, megkapják a tisztaság rózsáját.

    Akik csak a lelkigyakorlaton vesznek részt, azok számára lehetőség van a Bazilika ünnepi búcsúi szentmiséjén való részvételre, és azzal, vagy az ebéddel zárják a lelkigyakorlatot.

Jelentkezés:

A lelkigyakorlatos ház elérhetőségein  Itt szerezhetünk értesülést az árakról, beszélhetjük meg a részleteket (hányszemélyes szobát, milyen étkezést szeretnénk)

Kérjük, csak azok jelenkezzenek, akik kibírják a csendet, elviselik a teljes szinenciumot!

A jelentkezőknek a lelkigyakorlatos ház az alábbi levelet küldi el.

Köszönettel vettük jelentkezését Bocsa József atya által 2020. augusztus 13-16. -ig tartandó

„A csend felfedezése és begyakorlása” -Lelkigyakorlat a csend értékeiről

A lelkigyakorlat csütörtök 11 órakkor kezdődik (érkezés kb. 9--11h között), és vasárnap 15 óra után ér véget.

Kérjük, csak azok jelentkezzenek, akik kibírják a csendet, elviselik a teljes szilenciumot!

A lelkigyakorlat részvételi díja, mely a szállást és a teljes (csütörtök ebédtől a vasárnap ebédig tartó) ellátást tartalmazza 28 455, - Ft (2-3 ágya szobákban)

Egyágyas szoba kérése esetén + 1 050,- Ft/fő / éj felárat kérünk fizetni így a teljes ellátással: 31 605,-ft

Idegenforgalmi adó /fő/éj. 2020-ban Kormány rendelet alapján nem kell fizetni.

 

A lelkigyakorlat költségei úgy csökkenthetők, hogy az ember nem kér étkezést, vagy csak részlegesen.

 

Reggeli: 1365,-ft

Ebéd : 1995,-ft

Vacsora: 1365,-ft

 

Tisztelettel kérjük, hogy legyen szíves lelkigyakorlatos jelentkezésének biztosítékaként 5.000 Ft /fő összeget átutalni a folyószámla számunkra, CIB 10700196-47469109-51100005. amely a szállás árából levonásra kerül. Kérjük 5000.-Ft-nál több összeget ne utaljon. A fennmaradó összeg a lelkigyakorlat első napján az érkezéskor fizetendő.

A közleményhez kérem, írja be, melyik lelkigyakorlatra jelentkezet

A Ház szép kártyát is elfogad, szállásra, illetve étkezésre.

 

Amennyiben a jelentkezési lapja és a befizetett összeg beérkezik, jelentkezését biztosnak tekintjük, és számítunk Önre.

Ha valamilyen okból nem venne részt a lelkigyakorlaton, lemondását a következő módon tudjuk figyelembe venni:

A lelkigyakorlat kezdete előtt:

- 10 nappal anyagi kötelezettség nélkül lemondhatja a programot.

-4-10 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 50%-át kiszámlázzuk

-1-3 napon belül a lemondás esetén a részvételi díj 75%-át kiszámlázzuk

Amennyiben lemondását a program kezdése napján jelzi, vagy távolmaradásáról nem tájékoztat minket, a teljes részvételi díj kerül kiszámlázásra. Megértését köszönjük!

Bármi kérdése van tájékoztató levelünkkel kapcsolatban a 06-28-420-176 vagy a matersal@invitel. hu

e-mail címen érdeklődhet.

A Ház honlapján több lelkigyakorlatos programról is talál információt.