Mentsük meg hazánkat!

Beküldve: Aktuális

Ez a szórólap nyomtatott formában terjesztés céljából igényelhető a Stella Maris kiadónál http://www.tengernekcsillaga.hu/
És a váci Piarista Templomban
 
Tudod-e, hogy az Isten és a sátán országa küzd egymással Jézus
Krisztus második eljöveteléig?
Tudod-e, hogy ennek a két országnak a határa az egyes emberek
szívében húzódik, attól függően, hogy ki melyik oldalra áll?
Tudod-e, hogy az áteredő bűn miatt mindenki a sátán uralma alatt
kezdi földi életét, melyből szabad akarattal, tudatos döntéssel
kell átállnunk a jó, azaz Jézus oldalára – „aki nincs velem, az
ellenem van” (Mt 12,30, Lk 11,23)?
Tudod-e, hogy a sátán az igazán komoly Krisztushívőket igyekszik
pusztítani, gyengíteni, ahogy és ahol csak tudja?
Tudod-e, hogy akikkel történelmünk során élet-halál harcot vívtunk,
azok istenellenes birodalmak voltak – tatár, török, szovjet
birodalom?
Tudod-e, hogy ezen birodalmak bukásában, hatalmuk megtörésé-
ben engesztelő hazánknak jelentős szerepe volt? Ahogy Jézus
kereszthalálával megtörte a sátán hatalmát, úgy törtük meg
ezen birodalmak terjeszkedését.
Tudod-e, hogy Árpád-házi Szent Margit, Boldog Özséb és társaik
engesztelő imáitól állt olyan hamar talpra Magyarország a
tatár dúlás után?
Tudod-e, hogy ma is engesztelő küldetésünk miatt támadnak
minket politikai, gazdasági és egyéb területeken is, hogy ellehetetlenítsenek?
Tudod-e, hogy mivel történelmünknek csak egyes időszakaiban volt
tudatos az engesztelés vállalása, ezért többször – helyette – véráldozatot
kellett hoznunk – tatár, török, 56 stb. (pedig Isten számá-
ra az „oltáráldozat” kedvesebb, mint a véráldozat…)?
Tudod-e, hogy az én engesztelésem (de bűnöm is) kihat csalá-
domra, közösségemre, hazámra, azon keresztül a világra?
Tudod-e, hogy hazánknak engesztelő küldetése van, mely ezer
éve külön megerősítést nyert Szent István király ország-felajánló
cselekedetében?A nem vállalt tudatos áldozat helyett a nem tudatos véráldozatot
kellett vállalnunk többször történelmünk során!
Most, a harmadik világháború küszöbén, ne így legyen!
Add oda most Istennek az idődet,
hogy ne kelljen majd eladnod éltedet!
Engeszteljünk együtt!
Mentsük meg hazánkat!
Mi az engesztelés?
A magamért és másokért, mások helyett vállalt ima és áldozat. Jézussal
az emberek megváltásán, üdvözítésén való együtt-munkálkodás.
A bűnök jóvátétele. Isten kiengesztelése az Őt ért bántások, káromlások,
életellenes cselekedetek (gyilkosság, öngyilkosság, abortusz,
eutanázia) a Tőle való elfordulás, az Ellene való lázadás miatt.
Hogyan engeszteljünk?
Engesztelődjünk ki Istennel és az egymással!
Bocsássunk meg azoknak, akik minket bántottak!
Kérjünk bocsánatot azoktól, akiket mi bántottunk.
Ismerjük meg a Bibliát, és váltsuk tettekre, ami benne van!
Imádkozzunk rendszeresen!
Alakítsuk imává hétköznapi cselekedeteinket is!
Ajánljuk fel Istennek fájdalmainkat, szenvedéseinket!
Tegyük életünket és terveinket minden nap Isten kezébe!
Ajánljunk fel Neki mindent! Adjuk Neki az életünket!
Éljünk példaszerű keresztény életet!
Cselekedj, amíg nem késő!
Jánossy Gábor
Stella Maris Alapítvány, 1539 Budapest, Pf. 638.
www.tengernekcsillaga.hu, 2014. november