Üldözések, katasztrófák

Beküldve: Égi kegyelmek zápora

2016. 08. 29, Hétfő

Keresztelő Szent János elvezetett engem a Keleti országokba, ahol nagy keresztényüldözés folyik. Láttam, hogy az ISIS fekete serege hogyan rombolja szét a templomokat és ölik a keresztényeket. Az ellenség előtt nem számít sem a kor, sem az, hogy családos emberekről van szó. Egy a parancsuk: „Ölj és pusztíts!” Ezek a keresztények igazi vértanúk, akik teljes szívből megbocsátottak ellenségeiknek és életüket adják Krisztusért. Láttam, hogy halálukkor megnyílt az égbolt és Isten angyala felvitte őket egy hosszú aranyozott lépcsőn, amelynek csúcsán a megdicsőült és feltámadt Üdvözítő állt. Amikor felértek észrevettem, hogy az utolsó lépcsőfok eltűnt. János azt mondta: „Azért tűnt el a lépcsőfok, mert az üldöztetés által egyre jobban lerövidül az idő és közelebb kerül az emberiség Jézus második eljöveteléhez, amely sokak számára ítéletet fog jelenteni.” Bennem is felmerült a vágy a vértanúság után, hiszen ezek a lelkek egyenesen üdvözülnek. János így szólt: „Ahhoz igazodj, amit az Úr kijelentett neked a küldetéseddel kapcsolatban még akkor is, ha vágyad az iránta való szeretetből fakad.”

Később láttam Jeruzsálem városát, amelyet körülvettek hadseregek, főként amerikai katonák voltak és rengeteg iszlám hitű katona. Egyetlen céljuk a város elfoglalása volt és az, hogy romba döntsék azokat a szent helyeket, ahol Krisztus járt. Kegyetlenül ölték nemcsak a keresztényeket, hanem a zsidókat is. Azután láttam az egyházat, ami úgy nézett ki, mint egy magas torony, amely az égig ér. A tornyot felülről megkezdve az emberek elkezdték lebontani és nem vették észre, hogy az épület bármikor összeomolhat. Ám Isten angyalai azon munkálkodtak, hogy a torony minden részét visszaépítsék, és helyreállítsák mindazt, amit az emberek tönkre tesznek. János: „Az ördögök embereket használnak fel eszközként, hogy romba döntsék Isten egyházát. Ám az egyház szilárd kősziklára épült, amelyet sem az angyalok, sem pedig az emberek nem képesek elpusztítani.” Az Amatrice-ben történt földrengéssel kapcsolatban azt mondta: „E földrengést tekintsétek Isten büntetésének a hitetlenség miatt. Nem véletlen, hogy ez a város közel van Rómához. Emlékezzetek a jövendölésre miszerint Róma elveszti hitét! Íme, a szemetek láttára minden beteljesül. Hamarosan Rómát hasonló csapások fogják érni, mint Egyiptomot Mózes idején. Amikor hallani fogtok a csapásokról, akkor tartsatok igaz és mély bűnbánatot, mert nem tudhatjátok, hogy mikor fogtok számot adni Isten színe előtt az életetekről.”

Mária Magdolna