Égi kegyelmek zápora

Még egy kis haladék, de már közel az idő

Beküldve: Égi kegyelmek zápora

2016. 03. 16,

Láttam a Szűzanyát, a Mennyei Atya előtt térdelt kezében a Jelenések könyvével, ami nyitva volt. Isten felemelte jobb kezét és olyan nyelven (talán arámul) beszélt, amit nem értettem. Megrendülve néztem, hogy az Úr szava által a Jelenések könyvéből egyre több szereplő jön elő, akik beléptek a világunkba és beteljesítik Isten igéjét, amelyet Szent Jánoshoz intézett. Édesanyánk mindezt könnyes szemekkel szemlélte, mert tudta, hogy az emberiség már nem kerülheti el Isten igazságosságát. Ekkor a Mennyei Atya együttérzéssel tekintett a Világ Királynőjére, majd arca komollyá változott, miközben így szólt: „Leányom, a bűnöket eltörölhetem a bűnbocsánat szentségében, de a következményeket nem. Ezzel az egész emberiségnek számolnia kell, hogy felismerje a bűn lényegét. De Én ezt a megrostálást is a javukra fordítom éppúgy, mint Izrael népének.” Az Atya bal tenyerében láttam egy követ, melynek súlya lefelé húzta a kezét és közben jobb keze felfelé emelkedett. Az Atya így szólt: „Ahogyan a bűn súlya növekszik, és lefelé húzza bal kezemet, úgy igazságos kezem fölemelkedik és ítéletet mondok az emberiségre. De nem feledkezem meg maradék népemről, akiknek az Újvilágot ígértem.” A Szűzanya oldalán megjelent Jézus, és mindketten egymásra tekintettek, majd a Fiú azt mondta az Atyának:Atyám, az emberiségnek szüksége van irgalmamra. Ez az utolsó mentőövük. Még sok lélekre várakozok, hogy megtérjenek Hozzám. Tudom, hogy sok haladékot adtál, mert hosszantűrő vagy. Még egy kis időt kérek Tőled, hogy engesztelőimmel még több bűnös embert megmentsünk. Légy kegyes, mint király az ő szolgáihoz!” Erre az Atya ezt felelte: „Rendben van, Fiam, engedek a kérésednek, mert szeretlek, és veled együtt az emberek megváltását akarom. Bölcsességemben úgy döntöttem, hogy még lehetőségeket és felhívásokat tárok a bűnösök elé. Aki él ezekkel és megváltozik, az megmenekül. Aki pedig elhalasztja, és nem foglalkozik velük, az elvész.” Ezután a Mennyei Atya lehajolt a Szűzanyához, és atyai szívéből elővette igazságának fénysugarát és arra kérte legszentebb leányát, hogy helyezze el minden engesztelő szívében. Miután megtette és imádkozott értünk, a Szűzanya, így szólt hozzánk: „Fiam, az út, az igazság és az élet. Az út a szenvedést jelenti, az igazság a lelketek megmérettetését, az élet pedig az örökkévalóságot. Akik követik Fiamat, ezeken keresztül kell menniük, hogy elérhessék életük végső célját. Imádkoztam értetek, hogy amikor az igazság feltárul előttetek, és a földre zuhantok, talpra tudjatok állni és tovább tudjatok menni úgy, mint Szent Pál.”

Mária Magdolna

Az ősi pálosok és az engesztelők – és a mai magyar egyház

Beküldve: Égi kegyelmek zápora

2016. 03. 13, Vasárnap  

Jézus imádkozott a Mennyei Atyához, és közben könnyek peregtek le az arcán a bűnös emberiségre tekintve. Egy szeráf angyal kehelybe gyűjtötte a könnyeket, mert Jézus minden egyes könnycseppjének felülmúlhatatlan értéke van. Szemlélődésem alatt az angyal megjelent előttem és a kehelyben lévő könnyeket rám öntötte, miközben így szólt: „Te is rászorulsz Isten irgalmára, mert nem vagy különb másoknál. Az alázatosság erénye vezesse lépteidet, mert csak így haladhatsz egyenesen az üdvösség útján Krisztus példáját követve. Az Úr könnyeit hullatja a nemzetekért és a lelkek sokaságáért, akik elvesznek. Ó, nem is tudjátok, hogy milyen közel van az ítélet napja! Tartsatok bűnbánatot és térjetek meg mindennap, mert a megtérés egy egész életen át tart bűnre való hajlamotok miatt. De ne féljetek, mert Isten irgalmas azokhoz, akik hallgatnak az Ő szavára és törekednek a jóra! E könnyekkel nemcsak téged mostalak át, hanem veled együtt engesztelő testvéreidet is. Merüljetek el Krisztus szenvedéseiről való elmélkedésetekben, hogy átérezhesseték az Ő fájdalmát a bűnösök iránt. Az együttérzés vezesse gondolataitokat és szavaitokat az imádságaitok alatt, hogy érezzétek felelősségeteket a lelkek megmentésében. Ez a világ érzéketlenné vált Isten és a nyomorultak iránt. Vigyázzatok, nehogy a ti szívetek is keménnyé és közömbössé változzon! Legyetek szelídek és alázatos szívűek, ahogyan a ti Megváltótok, aki irgalmas volt a bűnbánókhoz! Testvéreim – mert mi angyalok is lélekben a testvéreitek vagyunk – az engesztelésetekben nélkülözhetetlen a bűnbánat gyakorlása. Ti az emberiség, nemzetetek és családjaitok bűneiért is engeszteltek, ezért őrizzétek szívetek tisztaságát, hogy engesztelésetek értéke fölemelkedhessen egészen Isten lábaihoz, aki a világmindenség Trónján ül. Mi, angyalok, a velünk való szövetségkötésetek óta különleges módon veletek vagyunk, hogy elősegítsük küldetéseteket.”

A szeráf angyal elvezetett egy templomba, és amikor beléptünk oda, engesztelőket láttam leborulva az Euchariszta előtt. Felfigyeltem arra, hogy a hófehér ruhák mellett csillogó zöld palástok fedték be az engesztelők hátát. A szüntelen imádat és imádság alatt megrendülve néztem, hogy az emberek testéből tömjénfüst árad. Mindenkinek más-más módón, mert különböző a lelkünk. Ott, ahol a füst halvány volt és nem tudott fölszállni az egekig, az angyalok hozzá segítettek. Az Eucharisztia előtt egy hatalmas edény volt, amiből áradt a tömjénfüst. Ezt az edényt a valaha itt élt pálos szerzetesek vették körül, és középen láttam Boldog Özsébet, aki így szólt: „Krisztus tökéletes engesztelő áldozata megnyilvánult kínszenvedése és kereszthalála során. Mi az életünket tettük arra, hogy Őt mindenekfelett szolgáljuk akár halálunk árán is. Az Úr összekötötte szíveiteket a mi szívünkkel, mert küldetésünk egy forrásból fakad. Most is veletek vagyunk – annak ellenére, hogy testünk sírban fekszik a föld alatt –,  mert Isten mellett állunk, aki égi megbízást adott nekünk, hogy a magyarokat vezessük Szűz Máriával az élén. Örömmel szemléljük, hogy a magyarok hazaszeretete (ország védelmezése) nem szunnyadt el ellentétben más nemzetekkel. Amíg ez az öntudat élő marad, országotok kifog virágozni. Ez a felvirágzás azonban nem jelenti azt, hogy a megpróbáltatások elkerülik Magyarországot. Még sok harcot kell megvívnotok, mert az akadályok nem szűnnek meg. Az idegen népek nem fognak megállni addig, amíg el nem érik a céljukat, vagyis a honfoglalást. Európára most sötétség száll, és nagy veszedelemben fog részesülni. Isten próbára teszi a kereszténységet jobban, mint Izrael népét. Mert a keresztén nép ismeri az igazságot, ami Krisztus személyében nyilvánul meg. A bálványimádással kivívjátok magatok ellen Isten szent haragját. Vizsgáljátok meg szíveteket, hogy egyedül csak az igaz király uralkodhasson fölötte! Leborulásotokkal megenyhítitek az Atya szívét a bálványimádás bűnei miatt. Imádkozzatok keresztény testvéreitekért, hogy felismerjék a világ tévedéseit, hazugságait és kísértéseit! Imádságaitokhoz mi is csatlakozunk, hogy a veletek való egységünk bőséges gyümölcsöket teremhessen.”

Jézussal, az angyallal és a pálosokkal együtt megtekintettük a magyar egyházat. Az Úr háromszor megtömjénezte a Szentháromság nevében egyházunkat, amelyet egy hatalmas, több tornyos épület jelképezett, hogy a gonosz lelkek sokasága eltávozzon onnan, akik gátolni akarják Isten tervét. Láttam, hogy a tömjén füstje szétáradt az épületben, és a gonosz lelkek menekültek vissza egyenesen a pokolba. Együtt bementünk az épületbe, és a klérus nagy része bűnbánatot tartott. Ám voltak olyanok is, akiknek kemény maradt a szívük. Jézus minden felszentelt szolgáját magához ölelte irgalmával és azt mondta nekik: „Ne féljetek, mert nem elpusztítani jöttem magyar egyházatokat, hanem megtisztítani! Örvendezzetek, mert halottak voltatok és életre keltetek, elvesztetek és megkerültetek (Lk 15, 24).” Akik keményszívűek voltak, őket az Úr meghintette könnyeivel, és szívük átváltozott érző szívvé. Jézus lehajolt a püspökökhöz és azt mondta: „Fiaim, ti vagytok az Én apostolaim és nyájam pásztorai. Az Egyház híveinek nagy szüksége van a vezetésetekre, hisz – ne feledjétek! – minden juhomat rátok bíztam. Az életemet adtam értetek, hogy ti is életeteket adjátok felebarátaitokért és Istenért. Fogadjátok Szentlelkem megújító erejét, hogy tisztábban lássatok, és szilárd hitetek legyen az örök életben!” Néhány püspök letérdelt az Úr előtt és a szeretettől megrendülve azt kérték, hogy vigye őket magával. Erre Jézus így felelt: „El fogok jönni értetek hamarosan. Még időre van szükségetek, hogy megtisztuljatok egészen és alkalmassá váljatok az üdvösségre.”

Mária Magdolna

A leborulva végzett imánk hatásai

Beküldve: Égi kegyelmek zápora

2016. 02. 13, Szombat

Irgalmasság órája

Amikor leborulva imádkoztunk az Úr előtt láttam, hogy mások is csatlakoznak hozzánk. De felfigyeltem arra, hogy nemcsak magyarok voltak köztünk, hanem külföldiek is. Mennyei Atyánk a mindenség királyaként lehajolt hozzánk és azt mondta: „Mindazok, akik leborulnak Előttem – mert meghallották hívásomat –, boldogok lesznek a Földön és a Mennyben. A boldogság alatt nem a földi gazdagságot értem, és nem is a szenvedés megszűnését, ami a halál pillanatáig tart és tovább folytatódhat a túlvilágon. Boldogságotok Bennem rejlik, mert Én vagyok az örök élet és a szeretet forrása. Sokan nem tudják, hogy Fiam boldog volt a kereszten, különösen abban a percben, amikor kijelentette: Beteljesedett. Ti gyermekeim, leborulásotokkal átadjátok magatokat Nekem, hogy csakis Én legyek a szívetek királya és senki más. Amikor leborulva imádtok Engem, ne feledkezzetek meg arról, hogy nemcsak a testetekkel kell Előttem hódolnotok, hanem szívetekkel és értelmetekkel is. Az ember legnagyobb küzdelme az elmében zajlik, ami önmagában hordozza az akaratot is. Azt kívánom tőletek, hogy tanuljátok meg mit jelent meghalni az akaratotoknak. Fiam a legtökéletesebb példát mutatta nektek a Gecemáni kertben, amikor nem a saját akaratát tartotta szem előtt, hanem Atyja akaratát. Ezt a kegyelmet a számtalan imának és böjtnek köszönhette. Én örülök annak, amikor az ember hisz Bennem és akar Engem, de fájdalommal nézem, hogy teremtményem akarata sokszor gyönge és hamar áthajlik a bűn irányába. Bizony mondom nektek, hogy ebben az időben több időt szánjatok arra, hogy akaratotokon munkálkodjatok. A szó hamar elszáll, a cselekedet megmarad, míg az akarat végigkíséri egész földi és örök életeteket.”

A Mennyei Atya kezében egy fehér galambot és láttam, hogy az egy pillanat alatt fényes és tüzes lángnyelvekké változott. Ezeket a lángnyelveket az Atya odafújta azokra a városokra és falvakra, ahol az emberek gyakorolják az imádás e magas fokozatát. Az Úr így szólt: „Minél többen fognak leborulva imádni Engem, kiengesztelve a világ bálványimádását, amely súlyosan sérti Isteni szentségemet és méltóságomat, annál jobban fel fog az idő gyorsulni a ti javatokra és elküldöm Fiamat, hogy igazságosságával rendet teremtsen a Földön és az alvilágban. Hűséges gyermekeim lakóhelyein az Antikrisztus uralma nem fogja tudni teljesen megtörni az igaz istentiszteletet és imádatot. A gonosz lélek eszközei által sok borzalmas cselekedetet fog végbevinni, ám az enyéim nem fognak hitükben megrendülni, mert győzelmem velük van. Mert ahol az Én Szent Fiamat látom, ott jelen vagyok és világosságom a győzelem jeleként elűzi a démonokat.

Láttam az Antikrisztusnak emelt templomot és trónszéket, amit az emberek neki készítettek. Sokan hódoltak előtte, mert kezében tartotta a földi hatalmat minden gazdagsággal együtt. De Isten csak rövid ideig tűrte meg, mivel senki sem gyalázza meg olyan súlyosan az Úr nevét és templomát, mint ő.

Majd a leborulva végzett imádságunk alatt azt láttam, hogy Jézus kilép az Eucharisztiából és mindenkihez egyenként odament, megsimogatta a fejét, majd így szólt:

„Gyermekeim, el sem tudjátok képzelni, hogy milyen kedves Előttem a ti leborulásotok. Amikor a Szentháromságot imádjátok, a gonosz lelkek megbénulnak, és sok lélek kiszabadul a kezeikből. Ezek a lelkek megtérnek és megmenekülnek a kárhozattól. Ugye tudjátok, hogy a sátán kezdettől fogva napjaitokig arra szomjazik, hogy olyan lehessen, mint az Isten és elnyerje a neki járó imádatot. Ezt részben sikerült megvalósítania a világban. Én most tökéletessé akarom tenni imádásotokat, ezért egyesülök veletek emberségemben. Már nem ti imádjátok Atyámat, hanem Én bennetek. Ha igazán a kedvemben akartok járni, akkor kezeiteket tárjátok ki rövid időre, hogy testetek fölvegye a kereszt alakját, hiszen keresztem másik oldalán ti függtök ott. Ó, ha tudnátok, hogy a kereszt milyen félelmetes jel a bukott angyaloknak, akkor mindenben győzelmet arathatnátok. A győzelem alatt a kísértéseket értem, mert abban hamar el szoktatok bukni. Én a kereszten függök misztikusan a világ végezetéig, mert szent áldozatom örök és megismételhetetlen. Gyermekeim, sokszor megfeledkeztek megszentelt feszületetekre tekinteni megpróbáltatásaitok alatt. Higgyetek abban, hogy Én valóban ott vagyok a kereszten és vágyódom arra, hogy segítsek nektek. Keresztre feszített testemben szeretetem ereje tükröződik rátok, amikor szíveteket megnyitjátok előttem.  A szentek sok erőt merítettek keresztemből.”

Láttam olyan erős démonokat, akik más-más városok, falvak bálványai mögött álltak. Ilyen pl. a mágia, a boszorkányság, a vudu vallás stb. Jézus odament a démonokhoz és közben azt mondta nekünk: „Ne nézzetek hátra és ne legyetek kíváncsiak, mert szent az Én haragom, amellyel most megsemmisítem ezeket a bálványokat, amelyek súlyosan sértik Isteni méltóságomat és szentségemet.” A bukott angyalok vissza lettek űzve a pokolba és a bálványok megsemmisültek.

Mária Magdolna

 

Irgalmasság éve

Beküldve: Égi kegyelmek zápora

2012. 01. 04, Hétfő    

Lelkemet Jézus a Mennyországba vitte, ahol megmutatta a szeretet szépségét és harmóniáját a lelkek között. Az üdvösség magában hordozza a rend harmóniáját, amit senki és semmi nem tud felbontani. A szentek harmóniában élnek önmagukkal, felebarátaikkal és a Szentháromsággal. Mindenkit és mindent áthat a szeretet köteléke. Ott mindenki a másik javát akarja, és gondolataik cselekedeteikkel együtt makulátlanul tiszták, hiszen nincs mögöttük hátsó szándék, tisztázatlan motívum. A lelkek Krisztus előtt hódolnak, és szüntelen imádatban részesítik a Királyok Királyát, akiben jelen van az Atya és a Lélek. Jézus elmondta nekem, hogy a Mennyben továbbra is érvényesülnek az irgalmasság testi-lelki cselekedetei azzal a különbséggel, hogy ott nincs szenvedés. Jézus: „Az a szeretetet, amit itt látsz, az igaz és tökéletes szeretet. Szeressétek egymást, mert Én, az Örök Bíró nemcsak az igazság bírája vagyok, hanem a szereteté is. Mindenetek, ami van, a halálotok után a Földön marad. Semmit sem hozhattok magatokkal, csak a cselekedeteiteket. Ez Atyám országának törvénye. A Mennyben az egyedüli igaz kincs maga az Isten. Aki nem Atyámhoz ragaszkodik, hanem a világhoz, annak lelke igen távol van az üdvösségtől. A szeretet erényét gyakoroljátok az életetek minden napján. Én elétek tárom a próbatételeket, a lehetőségeket minden nap, hogy jót tehessetek a másikkal. Csak a ti szíveteken múlik, hogy felismeritek-e, hogy a másikban Én vagyok jelen. Ne legyetek keményszívűek és bírák, mert nehogy szörnyűbb legyen a ti ítéletetek, mint a legnagyobb bűnösöké, akik az utolsó pillanatban térnek meg! Figyeljetek jobban arra, hogy ne éljetek vissza irgalmam kegyelmével! Gyakran beleestek abba a hibába, hogy irgalmatlanok vagytok, miközben könyörögtök az Én irgalmamért. Az irgalmasság éve lehetőség számotokra, hogy nagyobb irgalmat gyakoroljatok ebben az évben másokkal, mint eddigi életetekben. Szentlelkem eljövetele során irgalmas lesz azokhoz, akikben az irgalom tüze lángol. Soha ne gondoljatok arra, hogy irgalmamat megérdemlitek, hiszen az emberi természet mindig gyenge és gyarló marad. Legyetek alázatos szívűek, és hajoljatok meg naponta Előttem, hogy tudatosuljon bennetek kicsiny voltotok az Én végtelen szeretetemmel szemben. Aki szavaim szerint cselekszik, annak megadom a kegyelmet, hogy a lelki életben növekedni tudjon, és Atyám tetszését fogja lelni őbenne.”

Mária Magdolna

Leborulás

Beküldve: Égi kegyelmek zápora

2016. 01. 20, Szerda      

A Mennyei Atya trónszékében ült, és fejét jobb kezére hajtva könnyek között szemlélte a világ és az egyház állapotát. Krisztus örök bíróként állt a Mennyei Atya jobb oldalán, és közben vigasztalta az Atyát e szavakkal: „Atyám, tudom, hogy nemsokára az egész emberiség megismeri igazságosságodat. A bűn és a széles úton járó lelkek száma szüntelenül növekszik. De irgalmam megmenti azokat a lelkeket, akikért az emberek imádkoznak.” Az Atya így válaszolt: „Fiam, számtalan lélek elfordul Tőlem, mert a bűnt választják helyettem. Nem tudják, hogy az igazi boldogságuktól fosztják meg magukat. Ahol bűn van, ott igazságosságom megnyilvánul. Ahol nem tisztelnek és szeretnek Engem, ott minden összeomlik és az élet értelmetlenné váli. Ez a kor megérett arra, hogy szembesüljön szent haragommal. Fiam, hozz Elém minél több lelket az élők közül, hogy az Én országomban éljenek és mindazokat, akiket a Földön hagysz, részesítsd szereteted erejében, hogy kitartásukkal bizonyítsák irántam való hűségüket. Azt akarom, hogy minél többen legyenek választottaimból, akik Szentlelkem által a végsőkig harcolni fognak az egyházért és a bűnösök megtéréséért.”

Láttam Mennyei Édesanyánkat, mint a Világ Győzelmes Királynőjét, aki leborulva imádkozott az emberiségért. Az ő példáját követve rengeteg engesztelő leborulva imádta az Atyát, és könyörögtek az irgalomért, és egyben haladékért, hogy az emberek megtérhessenek. Az engesztelőkhöz fokozatosan csatlakoztak mások is, és ekkor a Mennyei Atya lehajolt leányához és azt mondta neki: „Atyai szívemet megérinti, ahogyan gyermekeid példádat követve elismernek Engem, mint egyetlen és örök Istenüknek. Leborulásukkal megvigasztalnak, és enyhítik azon fájdalmaimat, melyet a bálványimádások okoznak. Azt akarom, hogy ezek a bálványok minél több országban lerombolódjanak, mert ezek a legsúlyosabb bűnök, amellyel megsértenek Engem és kihívják maguk ellen Szent Haragomat.”

A Mennyei Atya feltárta az engesztelők és a Szűzanya előtt azt a négy legsúlyosabb bálványt, ami az emberiség vesztét okozza: az első a mammon (pénzimádat), a második az érzékiség, harmadik a hatalom, a negyedik pedig a hamis istenek imádása. Még sok bálvány létezik, amihez az emberek jobban ragaszkodnak, mint Istenhez. Isten megmutatta nekünk, hogy a bálványok mögött maga a sátán és angyali állnak, így gúnyolják ki Istent és közben a pokol kapui szélesebbre tárulnak, mivel sok lélek halad ezen az úton. A szerzetesek és papok hármas fogadalma példaértékű, mert ezek megtartóztatnak a világ csábításaitól. Mennyei Atya: „A legtöbb ország irányelve, mint pl. a demokrácia, diktatúra azért omlik össze, mert nem a keresztény értékekre építik azokat. Tekintetüket nem az ég felé emelik, hanem a földre. Ezek a népek elvesznek, ha nem kiáltanak fel Hozzám segítségért. Gyermekeim, ti leborulva imádtok Engem, és ezért most Mennyei Édesanyátokkal együtt lerombolok néhány bálványt az országotokban, amely rabszolgaságban tartja az embereket. Mert Én azt akarom, hogy szabadok legyetek és önként szolgáljatok nekem szeretetből.”

A néhány bálvány lerombolása során ezeket szemléltem: a családok fölött az ördögök kardokat tartottak, amely gyűlöletet és állandó konfliktust jelentett, és ez öldökléshez is vezetett. Isten áldása elűzte az ördögöket a családokból, és ott megszületett egy ideiglenes béke. Ezután az engesztelő közösségeket láttam, ahol az ördögök magas és kényelmes székeken ültek, és a kényelem szeretete elvette az emberek figyelmét az igazi istentisztelettől és imádattól, amely áldozatkészségekkel teli. Az Úr kezével lelökte az ördögöket a sötétségbe és székeiket elégette. A harmadik, amit még szemléltem, hogy a hívő emberek életében olyan ördögök vannak jelen, akik a jólétet, mint a gazdagság kívánatosságát felragyogtatják szemeik előtt, ami hamis biztonságot ad számukra. Jézus koldusnak öltözve elűzte az ördögöket és személyesen beköltözött hozzájuk azért, hogy emlékeztesse őket szegénységével arra, hogy minden, amijük van, itt marad a Földön és csak cselekedeteiket vihetik Isten színe elé. 

Mária Magdolna

A Szentmise értéke

Beküldve: Égi kegyelmek zápora

2015. 01. 02, Szombat    

Az Úr megmutatta nekem, hogy a szentmisének milyen nagy értéke van. Bárhol mondanak szentmisét a világon, ott abban az órában megnyílnak a Mennyország kapui. Én éppen szemléltem Jézussal, ahogyan a kapuk kinyílnak. Isten világossága és a Mennyországból áradó lelkek szeretete, békéje és tökéletes imádata kiáradt a templomban úgy, hogy az ég és a föld egyesült egymással. A hívek nem láthatják, hogy mi veszi őket körül, mert belehalnának. A szentmise a legnagyobb kegyelmi lehetőség a tisztítótűzben szenvedő lelkek kiszabadításához, akik vágyva vágyakoznak arra, hogy Istennel lehessenek. Ha tiszta lélekkel áldozunk, megkapjuk a kegyelmet Istentől, hogy átléphessük lelkünkkel a Mennyország küszöbét, amikor is egyesülünk a mi Urunkkal, Jézus Krisztussal. Lehet, hogy külsőleg nem érzékelünk semmit, de a Mennyek Országa beköltözik a szívünkbe és boldogsággal tölt el minket.

Később az égiek lelkemet odarepítették a Szent Péter Bazilikába, ahol éppen Úrfelmutatás zajlott. Számtalan bukott angyalt láttam lelki szemeimmel, akik kénytelenek voltak meghajolni Krisztus előtt. Az ördögök mindig a papok közelében állnak, hiszen szándékuk gyengíteni a papok szolgálatát Isten és az emberek felé. Szűz Mária szüntelen Fia mellett áll, ahogyan a Golgotán is tette. Édesanyánk ott áll a papok jobb oldalán és az Egyházért imádkozik. Láttam, hogy a pap ruhája és keze nem volt egészen tiszta. Ám az Oltáriszentség oly makulátlanul tiszta és szent, hiszen Krisztus világossága veszi körül, hogy a pap bűnös lelke sem tudott sötét foltot ejteni rajta. Ő a Bárány, aki bűntelen és a bűnnek egyetlen szennyfoltját sem viselte magán. Aztán azt szemléltem, hogy a bazilika előtt nagy harc volt az emberek között. A bukott angyalok ösztönözték a gonosz embereket arra, hogy ártsanak az ártatlanoknak. Úgy éreztem, hogy ez két vallási közötti háború, az iszlám és a kereszténység harca. A jó angyalok menekítették a keresztényeket, hiszen ők nem az emberek halálát kívánják, hanem a boldogságukat és azt, hogy minél többen életben maradjanak, hiszen küldetésünk van a Földön. Jézus: „Soha nem látott harc lesz látható az Egyház életében. De Én az Eucharisztiában élő Jézus a világ végezetéig veletek maradok. Táplálkozzatok szentségemmel, amely az örök élet forrása. Életetek középpontjában egyedül Én legyek, mert Én vagyok a boldogságotok beteljesítője. A küzdelmek egyre nagyobbak lesznek, de ha kitartotok Mellettem, akkor megkapjátok Tőlem a kegyelmet, hogy a haláltól se féljetek. A félelmet a gonosz ülteti a szívetekbe, hogy könnyen meginogjatok. Bíztatlak titeket arra, hogy ne féljetek, és jobban bízzatok irgalmasságomban. Irgalmam végtelenségét egyedül a tisztítótűzben szenvedő lelkek ismerik igazán, akik még nem jutottak be Atyám országába. Kérjétek tőlük a kegyelmet, hogy jobban merjetek Istenre hagyatkozni. Ám éljen bennetek a helyes istenfélelem erénye, nehogy vakmerővé váljatok és elbízzátok magatokat. Megáldalak titeket végtelen szeretetemmel az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Mária Magdolna