2019. 10. 02. Szent Őrzőangyalok ünnepe

Beküldve: Elmélkedések a napi evangéliumhoz és ünnnephez

Testvéreim! Istentől, hozzátok rendelt lelkek vagyunk, és az a küldetésünk, hogy felétek szolgáljunk születésetektől fogva halálotokig. Szüntelenül látjuk Isten Arcát, és azon fáradozunk, hogy ti is minél jobban felismerjétek szent akaratát életetekben. Intünk, óvatosságra figyelmeztetünk titeket, és védelmező segítséget nyújtunk nektek. Mivel láthatatlan a szolgálatunk, ezért könnyen megfeledkeztek rólunk, és nem figyeltek ránk, akik Istentől kapott szeretettel veszünk körül benneteket. így beleegyezésetek hiányában kevésbé tudunk kapcsolatot tartani veletek. Ezért igyekezzetek minél hamarabb felismerni tevékenységünket, hogy részesedjetek azokban a kegyelmekben, amelyeke közvetítésében segédkezünk. Sokszor könnyebben felismeritek a gáncsoskodó gonosz lelkek működését, mint az őrangyalotok jelenlétét életetekben. Pedig mi éppen azért rendeltettünk számotokra, hogy elhárítsuk a rátok háruló veszélyeket. Alig várjuk, hogy kérjétek segítségünket, és figyeljetek ránk, imáitokban hozzánk fordulva.  Szent Őrzőangyalaitok