2019. 12. 17.

Beküldve: Elmélkedések a napi evangéliumhoz és ünnnephez

Gyermekeim! (Mt 1, 1-17) Az ószövetségi zsidók nyilvántartották elődeiket, és nemzetségfákat szerkesztettek. Máté evangélista nemzetségtáblája azt bizonyítja, hogy Ábrahám törzséből, és Dávid király családjából származtam. Józsefnél megszakítja az evangélista a fölsorolást, és nem mond engem az ő fiának. De mivel József és Mária törvényes házassága idején születtem, ezért a nyilvánosság előtt József volt a törvényes apám. Ti már az evangéliumokból tudjátok, hogy József, az ácsmester, nevelőapám volt, mert az én igazi Atyám, a mennyei Atya. Édesanyám pedig Mária, aki a Szentlélek által szűzen fogant engem, és világra szült Betlehemben. Vajon, meg tudjátok-e köszönni, hogy éppen ebben az időben, és ebben a családban születtetek? Elfogadjátok, hogy Isten akaratából vagytok? Képviselőként tudtok imádkozni minden ősörökért, az előttetek élt generációkért és az utánatok következőkért, és az ő nevükben tudtok-e  bocsánatot kérni és megbocsátani? Kéritek-e, hogy töltsem el lelketeket és minden rokonotok lelkét örök szeretettel, és megbocsátással minden időben az egész vérvonalon keresztül? Akarjátok-e, hogy segítségemmel, és kegyelmemmel megteljék családfátok szeretet áramommal?  Akkor kérjétek, hogy áldjalak meg, szabadítsalak, és szenteljelek meg mindnyájatokat, most, és mindörökre! Jézus