2020. 01. 08.

Beküldve: Elmélkedések a napi evangéliumhoz és ünnnephez

Gyermekeim! (MK 6, 45-52) Tanítványaimat felszólítottam, hogy szálljanak a bárkába, és menjenek előre a túlsó partra, amíg hazaküldöm a népet. Miután ez megtörtént, felmentem egy hegyre, hogy egyedül imádkozzam. Hálát adtam Atyámnak mindenért, amivel megajándékozta a népet. Hosszas időt töltöttem vele, és egészen elmélyültem az imádásban. Legbensőségesebb kapcsolatunkat félbe kellett szakítani, mert a tanítványok bárkája már jó messzire haladt, és a hullámok hányták-vetették a hajót. Ekkor a vízen járva közelítettem feléjük. Amikor megláttak, félelmükben rémülten kiáltozták felém, hogy „kísértet”vagyok. Én pedig bátoríróan szóltam hozzájuk: „Én vagyok, ne féljetek!” Péter heves gesztussal mondta nekem: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy hozzád menjek”. Jöjj - válaszoltam. Nekiiramodott, és elindult felém, a vízen, de az erős szél miatt merülni kezdett, és felkiáltott: „Uram, ments meg!” Majd nyomban megragadtam a kezét, és ezt mondta neki: „Te kicsiny, hitű, miért kételkedtél?” Amint beszálltam a bárkába, elállt a szél, és „megvallották, hogy valóban Isten Fia vagyok. „A vízen járni” kifejezés azt jelenti, hogy hitben járni. Vagyis elfogadni azt, hogy nem látod előre a dolgok kimenetelét, de te akkor is megbízol bennem, mert tudod, hogy mindent a javadra fogok fordítani. Bátran vállaljátok az előttetek álló kihívásokat, mert az előmozdítja, fejlődéseteket. Jézus