Mária Natália nővér naplója

Tartalomjegyzék

Hivatalos vélemény Natália nővérről és a neki juttatott kegyelmekről

 

Dr. Krasznay Jenő teológiai tanár 1909-ben született Esztergomban. 1932-ben történt felszentelése után előbb a veszprémi egyházmegyében működött, majd 1936 és 1943 között középiskolákban volt hittanár. Elöljárói kívánságára ekkor Hász István tábori püspök mellé került, mint püspöki titkár. 1945-ben püspökével együtt Svájcba került, s ott a magyar katolikusok pásztorációjában vett részt egészen haláláig.

Krasznay Jenő 1939-ben ismerte meg Natália nővért, és 1943. január 21-én szakvéleményét, jelentés formájában, felettesei elé terjesztette. Az alábbiakban e jelentésből idézünk részleteket.

”Mária Natália magdolnanővért a kecskeméti Jópásztor-zárdában, 1939-ben, a magdolnanővéreknek adott lelkigyakorlatok során ismertem meg. Félelemmel és önmaga iránti bizalmatlansággal tárta fel imádsága közben gyakran átélt lelki élményeit és az azokkal járó megpróbáltatásokat. Beszámolójából megállapítottam, hogy rendkívüli kegyelemben részesül. Ez idő óta – elöljáróim engedélyével – részint levélben, részint személyesen, évente egy-két alkalommal, lelki tanácsokat adok neki. Két éven át, pontosan 1941 őszéig arra a kérdésre kerestem választ, hogy a nővér félelmek közepette átélt lelki élményei valóságosak-e, vagy nem; hogy életét valóban Isten hatja-e át a maga misztikus működésével. A második kérdés úgy szólt, hogy azok a nagy önmegtagadások, amelyeket a nővér a saját és a mások bűneiért vállal, Isten indítására történnek-e?

A nővért igen szigorú és nehéz engedelmességi próbáknak vetettem alá. Utasításaimat, szinte vakon engedelmeskedve, végrehajtotta. Parancsomra a nővér megpróbált ellenállni a látomásoknak és a tapasztalt hangoknak.

Hogy ítéletet formálhassak a nővér misztikus imaéletéről, a következő forrásokat használtam fel:

 

a) három tapasztalt jezsuita páter véleményét;

b) szakkönyveket, különösen Nagy Szent Teréz műveit;

c) a nővér feleleteit, keresztkérdéseimre adott válaszait;

d) elöljárói értesítéseit;

e) különböző lelki betegségek szakszerű leírását.

 

Vizsgálataim módszerében elsősorban Poulain művére tárnaszkodtam (Die Fűlle der Gnaden, 1. Band, Aug.1941).

A nővér lelki életének képe fokozatosan bontakozott ki előttem, a következő jellemző vonásokkal: érzékenység, mindig újra előtörő kételyek. Sokáig nem értettem e jelenségeket, s nem tudtam összeegyeztetni azon kegyelmekkel, amelyekről beszámolt. Később azonban ráébredtem, hogy az említett jelenségek olyan emberi gyarlóságok, amelyek a lelket sokáig elkísérik a misztikus egyesülés útján.

Azt is láttam, hogy a nővér ezen az úton nagy előrehaladást tett. A maradandó erények kétségtelen jeleit tapasztaltam nála. Ezek közül a leglényegesebbek: készséges engedelmesség, és mesterkéletlen őszinteség. Hosszú megfigyelés után arra a meggyőződésre jutottam, hogy azok az élmények, amelyekről nekem őszintén beszámolt, valóban átélt élmények. A zárdában, egyes társnői részéről, igen súlyos megpróbáltatásokat kellett elviselnie – erős lélekkel tűrte mindezt. Nővértársai közül sokan úgy nyilatkoztak, hogy a Natália nővért ért igazságtalanságokat ők nem tudták volna eltűrni.

Az első nagy kinyilatkoztatást – bizonyos bevezető élmények után – 1941 novemberében nyerte, mégpedig az elhunyt jezsuita atya, P, Biró közbenjárására – ez tűnik ki feljegyzéseiből. 1942 augusztusáig a közlések egy mondanivaló körül variálódtak egyöntetűen.

Natália nővér, misztikus úton, tudomást szerzett egészen szűk körben hozott titkos döntésekről, kijelentésekről és tervekről, amelyek akkoriban Budapesten születtek, illetve hangzottak el.

Befejezésül kötelességemnek érzem, hogy kinyilvánítsam: meg vagyok győződve a mi Urunk Jézus Krisztusnak, Üdvözítőnknek természetfeletti működéséről Natália nővér esetében.”