Ima az októberben kezdődő püspöki szinodusért

Beküldve: Imaszándékok

Imafelhívás

A Püspöki Szinódushoz közeledve célszerűnek látszik, hogy az alábbi imával támogassuk Egyházunk vezetőit, akár minden nap elimádkozva.

                                                                                                                            Jánossy Gábor

2015. augusztus 25.

***

Mennyei Atyánk, aki Szent Fiad által, és az ő vezetésével apostoli Királyságot adtál a magyar népnek, kérünk, hogy Boldogasszony Anyánk közbenjárásával segítsd meg Egyházadat!

Kérünk, hogy a Világ Győzelmes Királynője által küldd el a kilenc Angyali Kar szent angyalait a Szent Korona négy Trónálló arkangyala – Szent Mihály, Szent Gábriel, Szent Rafael, Szent Uriel arkangyalok – vezetésével az októberi szinódus üléseire.

A Szent Angyalok árasszák el kegyelmeddel, felszentelt szolgáid és az őket segítők szívét és elméjét, valamint lásd el isteni akaratod szerinti védelmeddel a szinódushoz kötődő összes helyiséget és épületet.

Engesztelő feladatunk tudatában borulunk le előtted, Mennyei Atyánk, hiszen szorult helyzetben van Egyházunk! Elődeink példáját követve szeretnénk segítséget nyújtani most ezen imánkkal az igaz kereszténység megőrzéséhez, és az ártó erők erejének csökkentéséhez.

Halld meg Istenünk esdeklő imánkat, te, mindenek teremtője és fenntartója, Krisztus, a mi Urunk által! Ámen.

M.G.Mária

Stella Maris Alapítvány, 1539 Budapest, Pf. 638. www.tengernekcsillaga.hu