Az Eucharisztia rózsafüzére

Beküldve: Rózsafüzérek

Jézus:„Gyermekeim, nehéz idők várnak rátok. Miután megtörtént a Nagy Figyelmeztetés, nem sokkal utána az ellenség felfedi magát. Először úgy fog mutatkozni előttetek, mint egy bárány. De később csatlósaival együtt farkasként fogja támadni és üldözni a keresztényeket. A gonosz legfőbb terve, hogy Engem megsemmisítsen az Oltáriszentségben. Ne féljetek kicsinyeim! Mert Én veletek vagyok a világ végezetéig. A sátán hatalma nem ér semmit Atyám végtelen nagy szeretetéhez képest. Mint szeretett teremtményeimen úgy akarok segíteni rajtatok, hogy amikor szükségetek van rá, gondoskodok arról, hogy lelketek nehogy táplálék nélkül maradjon. Mert bizony mondom nektek, ha nem lenne szentáldozás, akkor Örökre elvesznétek! Most újabb imát tanítok nektek, mely az utolsó időkre tartogatja számotokra a legtöbb kegyelmet. Legyetek hálásak érte! Mert isteni szeretetem által nem engedem, hogy elkárhozhassatok.”

Az Eucharisztia rózsafüzére

Keresztre: Hiszekegy…

Nagy szemekre: Jézusom, Te azt mondtad: „Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem.” Majd így folytattad: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé, amely értetek, és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.”

Kis szemekre: Jézusom, alázattal kérlek Téged, ne engedd, hogy örökre elvesszek!

Befejezésül: Szűzanyám, bízom a te édesanyai közbenjárásodban, midőn imám meghallgatásra talál Szent Fiadnál. Valóban boldog embernek mondhatom magam, mert van, aki táplál, és nem engedi, hogy a sátán gonosz tervei által örökre elkárhozzunk.

Ígéretek:

Jézus:

1. „Nagy szeretetemben megígérem nektek, hogy isteni gondoskodásom által olyan papokat jelölök ki számotokra, akik ha kell, az életüket is feláldozzák Értem és a ti lelketekért. Így nem maradtok szentségek nélkül.”

2.  „Sötétség idején fényességet adok nektek, hogy tudjátok, mit tegyetek váratlan helyzetekben.”

3. „Édesanyám oltalmába vesz mindnyájatokat. Ellene a gonosz semmit sem tehet.”