A kiengesztelődés és az engesztelés szentírási alapjai

Beküldve: Írások, tanulmányok

3. A kiengesztelődés és Isten haragja.

  • Az engesztelés a magyar nyelvben a sértettnek, a haragvónak a lecsillapítását jelenti. Ma sokan azt állítják, hogy Isten csak szeretet, ő csak szeretni tud, harag nincs benne. Csak az ószövetség Istene volt haragvó Isten. Az Újszövetség Istene nem haragvó, hanem szerető és irgalmas Isten. Az alábbi idézetek mutatják, hogy ez nem így van. Az Ószövetségben rengeteg helyen van szó Isten haragjáról. De ez az Újszövetségből sem hiányzik. Ebben az összeállításban csak az Újszövetségi Szentírásból válogattunk olyan részeket, amelyek Isten haragját mutatják.
  • Isten irgalmas, de nem a végtelenségig. Egy ideig elnéző a bűnök iránt, de elkövetkezik az ő igazságosságának is az ideje. Jézus engesztelő áldozata egyben Isten igazságosságát is mutatja. Jézus nem csak irgalmas, hanem ítélő Isten is. Elítéli haláluk pillanatában illetve a világ végén a konok és bűneikben megkeményedett gonosz embereket.
    • Róm 3,25 Őt  adta  oda  Isten  véres  engesztelő   áldozatul  a  hitben,  hogy  kimutassa   igazságosságát. Isten végtelen türelmében elnézte a korábban elkövetett vétkeket, hogy igazságosságát most kimutassa.
    • Mt 25, 31-34, 41 Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján.  Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól.  A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! […] Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült.  
    • Jn 5,22,25-29 Az Atya nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet,[…] Bizony, bizony, mondom nektek: Elérkezik az óra, s már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fia szavát. S akik meghallják, azok élni fognak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, s hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mert hiszen ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az Isten Fia szavát, és előjönnek. Akik jót tettek, azért, hogy feltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért, hogy feltámadjanak a kárhozatra.
    • Róm 2,5-11 Konokságodban és szíved megrögzöttségében csak büntetést halmozol magadra, a haragnak és az Isten igazságos ítélete megnyilvánulásának napjára. Ő kinek-kinek tettei szerint fizet: örök élettel annak, aki a jótettekben kitartva dicsőségre, tiszteletre és halhatatlanságra törekszik, haraggal és megtorlással annak, aki haszonleső, s nem hajlik az igazságra, hanem a gonoszsággal tart. Mindenkit, aki gonoszat művel, utolér a kín és a gyötrelem, elsősorban a zsidót, azután a pogányt. S dicsőség, tisztelet és békesség vár mindenkire, aki jót tesz, elsősorban a zsidóra, azután a pogányra. Isten ugyanis személyválogatás nélkül ítél.
  • Isten bizonyos embereket haragjával sújt.
    • Róm 3,5 De mit mondjunk arra, ha a mi igaztalanságunk teszi nyilvánvalóvá Isten igazságát? Nem igazságtalan-e Isten, amikor haragjával sújt?

Kiket sújt Isten haragja?

  • Aki nem hisz a Fiúban és nem keresztelkedik meg, vagyis nem fogadja el Isten Jézusban nyújtott kiengesztelő művét
    • Jn 3,36 Aki hisz a Fiúban, az örökké él. Aki azonban nem hisz a Fiúban, az nem látja meg az életet, az Isten haragja száll rá.

Mk16,16Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki nem hisz, elkárhozik.

A megtérés, a bűnbánat, a keresztség elhárítja Isten haragját

  • Mt 3,7 Mikor pedig látta, hogy a farizeusok és a szadduceusok közül sokan mennek  hozzá, hogy megkeresztelkedjenek, ezt monda nékik: Mérges kígyóknak fajzatai! Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától megmeneküljetek?  (Károli Gáspár revideált fordítása)    

Azokat, akik elzárják Jézustól a gyermekeket

  • Mk 10,14 Ezt látva Jézus haragra gerjedt, és azt mondta nekik: »Engedjétek hozzám jönni a kisgyerekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.

A gonosz embereket és az Isten igazságát elfojtókat

  • Róm 1,18 Isten haragja megnyilvánul az égből azoknak az embereknek minden gonoszsága és igazságtalansága ellen, akik igazságtalansággal elfojtják az isteni igazságot.     

A hitetleneket, akiknek üres a beszédjük

  • Ef 5,6 Senki se vezessen félre titeket üres beszéddel, mert miattuk éri Isten haragja a hitetlenség fiait.

Akik akadályozzák az evangélium hirdetését

  • 1 Tessz  2,16 Akadályoznak bennünket, hogy a pogányoknak ne hirdessük az evangéliumot az üdvösségükre. Így betelik egyszer s mindenkorra bűneik mértéke, s már rajtuk is az Isten haragja, végérvényesen.     5,9 Hiszen Isten nem a haragra szánt minket, hanem az üdvösség elnyerésére Urunk, Jézus Krisztus által,   
  • 1 Tessz 5, 9Hiszen Isten nem a haragra szánt minket, hanem az üdvösség elnyerésére Urunk, Jézus Krisztus által, 10aki meghalt értünk, hogy akár élünk, akár meghalunk, vele együtt elnyerjük az életet. 11Ezért vigasztaljátok és bátorítsátok egymást, mint ahogy meg is teszitek.

Akinek a szíve kemény marad és nem tér meg. Vagyis csak azok menekülnek meg Isten haragjától, akik megtérnek és (folyamatosan) bűnbánatot tartanak

  • Róm 2,5 De te a te keménységed és meg nem tért szíved szerint gyűjtesz magadnak haragot a haragnak és az Isten igaz ítélete kijelentésének napjára.

Isten kiönti haragjának 7 csészéjét azokra, akik az utolsó idők nagy hitehagyásában a "nagy Babilont" követik, azokat, akik imádják a vadállatot és szobrát, azokat, akik az ő jelét viselik homlokukon vagy a kezükön.

  • Jel 14,19 Az angyal lehajította éles metszőkését a földre, leszüretelte a föld szőlőjét és Isten haragjának nagy sajtójába vetette.     15,1 Negyedik látomás: Isten haragjának hét csészéje Akkor egy másik csodálatos nagy jelet láttam az égen: hét angyalt, akinél a hét végső csapás volt. Általuk teljesedik be Isten haragja.     15,7 A négy élőlény egyike a hét angyalnak hét aranycsészét adott, tele az örökkön-örökké élő Isten haragjával.     16,1 Akkor nagy szózatot hallottam a templomból, mely a hét angyalhoz szólt: „Menjetek, öntsétek ki Isten haragjának hét csészéjét a földön.”     16,19 A nagy város háromfelé vált és a pogányok városai leomlottak. Isten akkor megemlékezett a nagy Babilonról és haragja tüzes borának kelyhét nyújtotta neki.     19,15 Szájából éles kard tört elő, hogy azzal sújtson a nemzetekre. Vasvesszővel fogja kormányozni őket, és taposni fogja a mindenható Isten haragja tüzes borának sajtóját.     12,17 Erre a sárkány haragra lobbant az asszony ellen és harcba szállt többi gyermekével, akik megtartják Isten parancsait és kitartanak tanúságukban Jézus mellett.     14,9 Egy harmadik angyal is követte őket. Harsány hangon kiáltotta az is: „Aki imádja a vadállatot és szobrát, vagy aki viseli jelét homlokán vagy kezén, az inni fog Isten tüzes borából, melyet színtisztán töltött haragjának kelyhébe.

X. Szent Pius pápa ezt írja Isten haragjáról

  • Jézus szíve túlcsordul szelídséggel a jóakaratú emberek felé, de szent haraggal van Isten házának gyalázói ellen. Továbbá, míg Jézus kedves volt a bűnösökhöz és azokhoz, akik eltévelyedtek, nem tartotta tiszteletben hamis gondolataikat, bármilyen őszintének tűntek is. Míg az Ő szíve túlcsordul szelídséggel a jóakaratú emberek iránt, szent haraggal fegyverzi fel magát Isten házának gyalázói ellen,  a nyomorult emberek ellen, akik megbotránkoztatják a kicsiket, a hatalmasságok ellen, akik nehéz terhek súlyát rakják az emberekre, anélkül hogy segítenének, hogy felemeljék őket.  Ő éppen annyira volt erős, mint gyengéd.  (X. Pius. Encyclical Notre Charge Apostolique, August 15, 1910)

A harag, a bosszúállás azonban Istené, az ember nem tűrheti meg magában a haragot, nem állhat bosszút senkin.

  • Róm 12,19 Ne tegyetek a magatok ügyében igazságot, kedveseim, hanem adjatok helyet az isteni haragnak, mert meg van írva: »Enyém a bosszúállás, én majd megfizetek« – mondja az Úr.