Hivatások világnapja

Írta: Engesztelők lapja admin. Beküldve: Írások, tanulmányok

 

A Szentatya üzenetet adott ki a hivatások világnapjára. Ezt az üzenetet még XVI. Benedek pápa adta ki. Ebből szeretnék idézni néhány gondolatot.

Ez a nap elsősorban a papi és szerzetesi hivatásokról szól, de az alap a minden embernek a közös, de ugyanakkor személyre szóló meghívása. Minden embernek van hivatása. Jézus mindenkit a személyes követésére hív. „Ahogy földi élete során történt, Jézus, a Feltámadott ma is elhalad életünk útjain, és látja, ahogy belemerülünk a tevékenységeinkbe, lát minket vágyainkkal, szükségleteinkkel. Éppen a hétköznapokban szól hozzánk. Arra hív, hogy vele valósítsuk meg életünket: csak ő tudja remény iránti szomjunkat oltani. Ő, aki tovább él a tanítványok közösségében, vagyis az Egyházban, ma is hív, hogy kövessük őt. Ez a hívás bármelyik pillanatban eljuthat az emberhez. Jézus ma is ismétli: „gyere és kövess engem!” (Mk 10,21).

Hogyan tudjuk felismerni és befogadni hívását? „Ennek a hívásnak a befogadásához arra van szükség, hogy ne magunk válasszuk többé saját utunkat. Követni őt azt jelenti, hogy saját akaratunkat belemerítjük Jézus akaratába, valóban neki adunk elsőbbséget. Az első helyre, azaz mindaz elé helyezzük, ami életünk részét képezi: a család elé, a munka, az egyéni érdeklődés, önmagunk elé. Azt jelenti, hogy átadjuk neki életünket, mély bensőségben élünk vele, rajta keresztül közösségre lépünk az Atyával a Szentlélekben és következésképpen a testvéreinkkel is. Ez a Jézussal való életközösség az a kiváltságos „hely”, ahol megtapasztaljuk a reményt, és ahol az életünk szabad és teljes lesz!”

Miből születnek a papi és szerzetesi hivatások? „A papi és szerzetesi hivatások a Krisztussal való személyes találkozásból születnek, a vele való őszinte és mély párbeszédből azért, hogy belépjünk az ő akaratába. Szükséges tehát, hogy növekedjünk a hit tapasztalatában, amelyet úgy fogunk fel mint a Jézussal való mély kapcsolatot, mint bennünk megszólaló hangjának meghallgatását.”

Milyen közösségek kedveznek a papi és szerzetesi hivatásoknak? Hol fogannak meg és növekednek ezek a hivatások? „Olyan keresztény közösségekben, ahol intenzíven élik a hitet, ahol nagylelkűen tanúságot tesznek az evangéliumhoz való ragaszkodásukról, ahol a missziós szenvedély a teljes önátadásra ösztönöz Isten országáért; ahol mindezt a szentségekhez járulás táplálja, különösen az Eucharisztia és az intenzív imaélet.”

Az egyházzal élő közösségben kell maradni - ezt is hangsúlyozza a szentatya. „Mindig vezetést és világosságot kell kapnia az Egyház és a szentek nagy imádságaiból, a liturgikus imából, amelyben az Úr folyamatosan tanít bennünket jól imádkozni” (Spe salvi, 34.).

A hivatást és a belőle következő küldetést el is lehet játszani, el is lehet utasítani, rosszul is lehet végezni. És ehhez nem is kellenek olyan látszólag nagy dolgok. Elég pl. az irigység, a féltékenység. Erre példa a mai szentlecke: „Amikor a zsidók meglátták a nagy tömeget, irigység fogta el őket, s rágalmakat szórva próbálták Pál szavait meghazudtolni…De Pál és Barnabás bátran megfeleltek nekik: ,,Először nektek kellett hirdetnünk az Isten szavát. De mert visszautasítottátok és méltatlannak ítéltétek magatokat az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk.”

Ezek bizony mai problémák is. Hány helyen csak kritizálják, bírálják a papot, vagy egyenesen el is üldözik. És aztán csodálkoznak, ha a püspök nem helyez oda papot - mert mellesleg elfogytak. És ha úgy se becsülik meg, akkor minek...

Persze az is lehetséges, hogy a papnak van összeférhetetlen természete, kevésbé alkalmazkodik, és tud elfogadó lenni híveivel kapcsolatban. És ezen siklanak ki hivatások. Nemcsak papi hivatások, hanem a Jézus követésére szolgáló általános, mindenkinek szóló meghívás.

És az egyház nagy méretekben is elutasíthatja hivatását a világnak való túlzott megfelelési vágyból, a világhoz való túlzott alkalmazkodásból, amely már az eredeti krisztusi üzenet meghamisítását is jelentheti. És ez most komoly veszély, kihívás a mai egyház számára.

Kemény dorgáló szavak is vannak a pásztorok felé a Szentírásban, akik nem táplálják megfelelően és nem védelmezik a nyájat. Még olyanok is, hogy kiveszi az úr a kezükből a nyájat, és maga legelteti, táplálja és óvja. A mai szentírási olvasmányban is felhangzik egy ilyen tartalmú ige. „Mert a Bárány, aki a királyi trónon ül, legelteti és az élő vizek forrásához tereli őket. Isten pedig letöröl a szemükről minden könnyet.'” Ez intő jel a pásztorok felé, ugyanakkor nagyon vigasztaló a nyájnak, az egyszerű hívőknek, akik sokszor jobban hallják az igazi pásztor hangját, mint a pásztorok, akik pedig maguk is az igazi, egyetlen pásztornak a nyájához tartoznak. „Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk…A trónon ülő oltalmat nyújt nekik. Nem éheznek, és nem szomjaznak többé, a nap nem égeti őket, sem másfajta hőség…,Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből.”