Évközi 23 vasárnap C év

Írta: Engesztelők lapja admin. Beküldve: Írások, tanulmányok

Úgy tűnik, a mai olvasmányokban több ellentmondás, vagy legalábbis látszólagos ellentmondás van. „Taníts meg számot vetni napjaink sorával, hogy bölcsességre neveljük szívünket.” Ez a gondolat a zsoltárból van, de az olvasmánynak is ez a témája, amely a Bölcsesség könyvéből való. A zsoltár azt állítja, hogy a bölcsesség olyan, amire szert tehetünk, méghozzá nevelés útján, úgy, hogy ráneveljük a szívünket. „Ki ismerte föl valaha is akaratodat, ha te nem adtál neki bölcsességet, és nem küldted el neki a magasból szent lelkedet?” A Bölcsesség könyve viszont azt mondja, hogy a bölcsesség Isten ajándéka. Itt az egyik ellentmondás.

Van egy másik még fejbevágóbb mondat is a mai evangéliumban. „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.” A Tízparancsban az áll: Tiszteld atyádat és anyádat! És Jézus a szeretetet tanítja mindenütt. Még az ellenséggel kapcsolatban is ezt parancsolja: Szeressétek ellenségeteket, áldjátok üldözőiteket!

Hogy lehet feloldani ezeket az ellentmondásokat? Isten az értelem Istene is, nem parancsolhat egymásnak homlokegyenest ellenkező dolgokat egyszerre. Igen, ebben az irányban kell keresnünk a megoldást.

A mai olvasmányok éppen erről szólnak: a bölcsességről, a gondolkodásról, a számvetésről. Az első olvasmány éppen a bölcsesség könyvéből való. „Melyik ember képes fölismerni Isten akaratát, és ki tudja elgondolni, mit kíván az Úr?” Ha filozófiailag nézzük a véges és a végtelen problémáját feszegetik. A végtelen, hogyan fér bele a végesbe? A véges emberi elme képes-e egyáltalán felfogni a végtelen Istent?

Ezen a nyomvonalon halad a Bölcsesség könyvének az érvelése. „A halandók gondolatai bizonytalanok, és terveink ingatagok.” Miért? „Mert a romlandó test gátolja a lelket, és a földi sátor ránehezedik a sokat tűnődő elmére.” Testi mivoltunk, testben létünk gátolja lelkünk szárnyalását. Sőt olykor egészen megalázó módon tud minket megfosztani gondolkodó képességünktől. Tovább megy a szentírási szerző az érvelésben. „Csak nagy nehezen derítjük ki, ami a földön van, és üggyel-bajjal értjük meg, ami kézenfekvő. Hát akkor az égi dolgokat ki tudná kifürkészni?”

Amikor Jézus az ő követésére hív, akkor bizony égi dolgokat, természetfeletti gondolkodást és viselkedést vár tőlünk. Kereszthordozást, önmegtagadást, következetességet, határozottságot. Hányszor találja magát az ember, mondjuk egy szülő, olyan helyzetben, amikor a nevelés során szemben találja magát gyermekével, mert meg kell tőle tagadnia valamit, amit az nagyon szeretne. Hányszor kell nekünk, felnőtteknek is lemondanunk olyan dolgokról, igényekről, amiket nagyon szeretnénk.

„Taníts meg számot vetni napjaink sorával, hogy bölcsességre neveljük szívünket!” A számvetés, a kalkuláció fontos művelete az életnek, és az Istentől elvárt és nekünk ajándékozott bölcsességnek is. Mi mennyibe kerül? Minek mi az ára? Mihez mire van szükség? Mik az igényeim és mik a lehetőségeim? Mik a hozzávalók? Mik a bevételeim és mik a kiadásaim? Milyen erőfeszítéseket kíván ez a vállalkozás (amibe éppen bele akarok kezdeni) tőlem és családomtól, közösségemtől?

Fontos újra meg újra feltennünk ilyen és ehhez hasonló kérdéseket, és megadnunk rájuk a választ. Erre szólít fel Jézus is a toronyépítésről, és a hadba vonulásról szóló példabeszédben. Ilyesmit kér Onezimusz gazdájától Pál apostol is. Elmondja, hogy milyen kedvessé lett számára ez a rabszolga, mennyire megszerette, és mennyire örülne, ha gazdája felszabadítaná. De nem kényszeríti rá akaratát, visszaküldi hozzá Onezimuszt, meghagyja döntési szabadságát.

Jézus másutt rámutat arra is, hogy milyen előnyökkel jár az ő követése. De itt, ebben a mai evangéliumi szakaszban az ő követésének a nehézségeiről szól, a kereszthordozásról, a következetes gondolkodásról, a rettenthetetlen bátorságról, a szabad akaratú döntés fontosságáról. Nem ugyanaz elfogadni a tőle felkínált üdvösséget, kimondani, hogy "bocsáss meg nekem, nyomorult bűnösnek", és nem ugyanaz szorosan az Ő nyomába szegődni, vállalni a tanítványságot, vállalni az Ő életmódját. Ez utóbbi nem mindenkinek való. Van, aki kalkuláló képességét, összpontosító erejét földi célok érdekében akarja mozgósítani, de elismeri magáról, hogy bűnös, újra meg újra irgalomra szorul. Az ilyen ember az üdvösség útján jár, ha megtorpanásokkal is. Aki tanítvány akar lenni, aki Jézus nyomába akar szegődni, attól Ő többet vár. Ennek a kalkulációs, mérlegelési készségnek, gazdálkodásnak nemcsak a saját földi jóléttel kapcsolatos működtetését, hanem az üdvösség területén való működtetését. Hogy minden erejét, képességét a tanítvány a saját maga és mások üdvössége érdekében működtesse.

Befejezésül nézzük az elején felvetett két ellentétnek a feloldását! A bölcsesség Isten ajándéka, vagy pedig mi magunk is megszerezhetjük? Az egész keresztény élet ajándék, Isten ajándéka. Tehát teljesen Isten műve, ha ő nem ajándékozhatná nekünk, nem lehetne a miénk. De ugyanakkor a mi művünk is, nekünk is meg kell tennünk érte azt, ami rajtunk múlik. Ugyanez érvényes a bölcsességre is. A bölcsesség lényege: mindent Isten szemszögéből szemlélni, mindent az üdvösségünk szempontjából tekinteni. Ha erre rájövünk, az Isten ajándéka. De nem elég ezt látni, tudni! Gyakorolni is kell, valósítani is kell. Mindent valóban mérlegelni is kell: vajon ez a szóban forgó dolog, ez a döntés az üdvösségemet szolgálja-e. Csak így teszünk szert a bölcsességre, csak így nevelhetjük rá a szívünket.

Gyűlöljük, vagy szeressük hozzátartozóinkat és önmagunkat? Jézus egy sajátos héber kifejezésmódot használ. Gyűlölni ebben az összefüggésben annyit jelent jobban szeretni valakit valaki másnál. Ez a jézusi mondat tehát lefordítva a mi nyelvünkre így fogalmazandó. Ez az eredeti jézusi fogalmazás: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.” A mai fogalmazásban: „Aki jobban szereti apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, mint Jézust, az nem lehet az Ő tanítványa.” Ez tehát a főparancsnak egy más formájú megfogalmazása: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!” Az első az istenszeretet, csak utána következhet a felebaráti szeretet és az önszeretet.