A 24 Szentírás vasárnapja

Beküldve: Írások, tanulmányok

Ma a Szentírás vasárnapja van. Az állványon lévő Biblia olvasásra, értelmezésre hív. Ezt tehetjük egyénileg és közösségben is. Mindkettőnek több gyümölcsöző formája is van. A közösségi olvasás egyik formája a Szentmisében való olvasás. Minden szentmise két fő részből áll: az ige liturgiája és az áldozat liturgiája. Még a hétköznapi szentmisében is minimálisan három a Szentírásból való válogatást olvashatunk, hallhatunk. Ezeket mind fogadhatjuk úgy, mint amik nekünk, személyesen szólnak.

A mai szentmise válaszos zsoltára olyan kéréseket fogalmaz meg Isten felé, amire mindnyájunknak szüksége van. „Utaidat, Uram, mutasd meg nekem, ösvényeidre taníts meg engem. Taníts és vezess igazságod szerint, mert te vagy üdvözítő Istenem, szüntelenül benned bízom. Ne emlékezzél ifjúságom bűnére és vétkére, jóságodban, Uram, gondolj rám irgalommal! Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról! Az Úr igazságos és jóságos, ezért a bűnösöknek is utat mutat” Ha így viszonyul a bűnösökhöz, hogyne mutatna utat azoknak, akik igyekszenek kerülni a bűnöket. Ki is mondja a zsoltáros: Az alázatost a jóban vezérli, a szelídet útjára tanítja.

Hogy Isten az Ő útjaira megtanítson, elküldte Egyszülött Fiát, aki azt mondta magáról: én vagyok az út. Pál apostol felszólít a mai szentleckében, hogy ugyanazt a lelkületet ápoljuk magunkban, amely Krisztus Jézusban megvolt. Mi volt ez a lelkület? Az alázatnak, az önkiüresítésnek a lelkülete. „Szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta magát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.” Ő, bár Isten Fia volt és emberi alakjában is követelhette volna magának a dicsőséget, kiüresítette magát, emberré lett, vállalta az áldozatos, engesztelő életet. Az Atyától kapott küldetésben engedelmes volt a halálig, és azért kapta meg a teljes felmagasztaltatást.

Mi ennek az ellentéte? A gőg, az uralkodás, az önérvényesítés útja. Pál apostol még konkrétabb felszólításokat is intéz hozzánk, amelyek megfogalmazzák az alázatnak ezt az útját. „Egyik a másikat tekintse inkább alázatosan önmagánál kiválóbbnak! Vetélkedésből ne tegyetek semmit, sem hiú dicsőségvágyból! Ne keresse senki csak a maga javát, hanem a másét is!”

Aki ezeknek az ellenkezőjét teszi, vetélkedésből, hiú dicsőségvágyból cselekszik, csak a maga javát keresi, csak a saját kiválóságának a tudatában cselekszik, az megbontja az emberi közösségen belül az egységet, viszályokat, egyenetlenkedéseket szít. Az apostol ezzel szemben az egyetértésre buzdít, arra, hogy egy szívvel szeressünk, és egy lélekkel ugyanarra törekedjünk.

Jézus korában az írástudók voltak hivatottak arra, hogy Isten útjára, az ő igazságaira tanítsák az embereket. A tanítónak azonban cselekednie is kell, amit tanít, aszerint is kell élnie, amit tanít. Jézus a példabeszédben éppen arra céloz, hogy az írástudók és a farizeusok a törvényt csak hangoztatták és magyarázták, de nem tartották meg annak igazi szellemét. Csak szavakkal fejezték ki engedelmességüket nem tettekkel. Az egyszerű, gyarló nép azonban, János szavát is és Jézus szavait is követte. Így, akiket az írástudók lenéznek, azok megelőzik őket az Isten országában. „A vámosok és utcanők megelőznek bennetek Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki.”

A példabeszédbeli fiú először azt mondja, hogy nem teszi, amit atyja kér tőle, de később meggondolja magát és mégis megcselekszi. - Isten elnézi azok gyarlóságát, akiket néha elragad a szenvedély, de utána magukba szállnak. A képmutatók szavaikkal azt mondják ugyan, hogy megteszik, a valóságban azonban mégsem cselekszik.

Jól illeszkedik az eddigiekhez Ezekiel próféta szövege is. A babiloni fogság éveiben a népet sok gondolat gyötörte. Többek között az is, hogy atyáik bűnei miatt nekik kell a büntetést viselni. Másutt van szó arról a Szentírásban, hogy bizony van kapcsolat az ősök élete és a leszármazottak élete között. De mindenkinek megvan a saját szabadsága, a saját döntési lehetőségei. Isten elsősorban ezek szerint ítél.

Az igaz is letérhet az igazság útjáról, de a bűnös is bűnös útjáról. A próféta így fogalmaz: „Amikor az igaz elfordul az igazságtól és gonoszságot művel, akkor emiatt hal meg, vagyis elkövetett gonoszsága miatt hal meg.” És: „Amikor a bűnös elfordul a bűntől, amelyet elkövetett, s a törvényhez és az igazsághoz igazodik, megmenti életét. Belátja bűneit és elfordul tőlük, azért életben marad és nem hal meg.” A halál tesz csak pontot az ember életére. Lehet, hogy az ember handycappel indul, de saját döntéseivel, kitartásával, az Isten útján való járással legyőzheti azokat a negatívumokat, amiket őseitől örökölt.

Mire buzdít - még egyszer megismételve - Pál apostol? Hogy ugyanazt a lelkületet ápoljuk magunkban, amely Krisztus Jézusban volt! Megmondja azt is, mi lett ezért a jutalma: „Ezért Isten felmagasztalta őt: olyan nevet adott neki, amely felette áll minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr!”Isten majd minket is felmagasztal, amikor annak eljön az ideje. Ezt várjuk ki türelemmel. De Jézus nevét már most is harci eszközül adta nekünk az Atya. Ha megtanuljuk hittel használni Jézus Nevét, megtapasztaljuk a benne rejlő erőt, hogy elhagynak a gonosz lelkek és nagy dolgok történnek életünkben. 

Bocsa József