Az Evangélium áttekintése idézetek segítségével

Beküldve: Írások, tanulmányok

 

 

Bevezetés

 

Az élethez –  a boldog földi élethez és örök élethez – való legfontosabb tudnivalók a Bibliában, annak is az újszövetségi részében találhatók. Napi kézikönyvünk, olvasmányunk, elmélkedésünk tárgya kell, hogy legyen. Fontos az is, hogy annak legfontosabb mondanivalói belénk vésődjenek. Ennek megkönnyítését segíti a következő válogatás, amely adott szempontok szerint rendezi el Jézus és az újszövetségi Szentírás legfontosabb kijelentéseit. Az ismételt olvasás és hallgatás segíti a bevésést, a megtanulást. Ahogyan a számítógép csak azzal az anyaggal tud dolgozni, ami a memóriájában van, ugyanúgy az emberi agy is igazán azzal dolgozik, az a hatékony ismeret számára, ami ott van az ember emlékezetében, amelyet fel tud idézni, amelynek minél több részére emlékszik. Jézus tanításának és az Újszövetségi Szentírásnak a legfontosabb kijelentéseit olvashatjuk itt, és – terveink szerint - hallgathatjuk majd hanganyag formájában. Ez a gyűjtemény először a Világ Magyarsága c. hetilapban jelent meg. Személyes használatra bárki szabadon bővítheti, szűkítheti. A lényeg: egyéni életünkben való minél teljesebb hasznosulása.

Ez az anyag itt letölthető pdf formátumban.

Hallgatható, letölthető, és megrendelhető A/6-os füzet formájában