Athanasius Schneider püspök a családszinódusról

Beküldve: Írások, tanulmányok

 

A következő Athanasius Schneiderrel az Astana-i (Kazahsztán) Boldogságos Szűzről nevezett egyházmegye segédpüspökével, a Kazah Püspöki Konferencia tikárával készült interjú a lengyel Polonia Christiana folyóiratban jelent meg. Az interjút Dr. Isabella Parowicz készítette. A magyar fordítás a lengyel eredeti alapján, lektorálása a püspök által átnézett német nyelvű szöveg alapján készült. http://gloria.tv/media/RGNWdi3anRQ

Az interju pdf formátumban innen tölthető le        Eme interjú folytatásának tekinthető tartalmilag a házasság felbonthatatlanságáról szóló írása: Kezdetben nem így volt

1. Mit gondol Püspök Atya az épp befejeződött családszinódussal kapcsolatban? Mi annak üzenete a család számára?

A szinódus alatt voltak pillanatok a nyilvánvaló manipulációra bizonyos papok részéről, akik kulcspozíciókat foglaltak el a szinódus szerkesztőségében és vezetőségében. A közbülső dokumentum (Relatio post disceptationem) kétség kívül előzetesen megalkotott dokumentum volt, semmiféle tényleges kapcsolat nélkül a szinódusi atyák valódi nyilatkozataival. A homoszexualitással, szexualitással, és az új kapcsolatban élő elváltak szentségekhez járulásával kapcsolatos szövegek rejtett neopogány ideológiát mutatnak. Az Egyház történetében sosem fordult elő, hogy ilyen heterodox szöveget publikáljanak, mint a katolikus püspökök pápa által vezetett hivatalos találkozójának dokumentumát, még akkor sem, ha ennek a szövegnek csak  előkészítő jellege volt.

Hála Istennek és a hívők imáinak az egész világról, a szinódusi atyák jelentős része határozottan elutasította ezt a típusú programot, ami a fentebb említett három témában a mi időnk romlott és pogány meanstream (főáram) morálját mutatja, amelyet a politikai nyomás eszközeivel, és a szinte mindenható tömegmédiával érvényesítenek híven a gender nemzetközi pártjának elveihez.

Egy ilyen szinódusi dokumentum, még ha csak előkészítő is, valódi szégyen, és annak mutatója, hogy az antikeresztény világ szelleme milyen mértékben beférkőzött az Egyház életének ilyen fontos szféráiba. A következő generációknak és történészeknek ez a dokumentum fekete foltként marad meg a Vatikán becsületén, amely beszennyezte az Apostoli Szék becsületét. Szerencsére a Szinódusi Atyák Üzenete igazán katolikus dokumentum, amely kifejezi az isteni igazságot a családdal kapcsolatban, a problémák mélyebb okainak, azaz a bűnnek elhallgatása nélkül. A katolikus családoknak valódi bátorságot és vigasztalást ad.

Néhány idézet: „Ezek között a kihívások között meg kell említeni a léttel járó fáradtságot, elegendő, ha egy fogyatékkal élő gyermekre, egy súlyos betegségre, az öregek idegrendszeri leépülésére, egy szeretett személy halálára gondolunk. Csodálatra méltó sok család nagylelkű hűsége, akik e megpróbáltatásokat bátran, hittel és szeretettel élik meg, s nem úgy tekintenek ezekre, mint olyasmire, ami elszakít vagy lesújt, hanem mint amit ajándékként kaptak, s amit maguk ajándékba adhatnak, meglátva a szenvedő Krisztust a beteg emberi valóságban… Ebben a fényben látjuk, hogy a házastársi szeretet, amely egyedüli és felbonthatatlan, megmarad az emberi korlátok számos nehézsége ellenére, ez az egyik legnagyobb csoda, még ha közben ez a leggyakoribb is. Ez a szeretet a termékenység és az életadás által növekszik, s ez nem csupán a gyermeknemzést jelenti, hanem az isteni élet továbbadását is a gyermekek keresztsége, nevelése és hitre oktatása révén. Előttetek jár Jézus, Mária és József családjának a jelenléte, az ő szerény otthonukban.”

2. Aki az egyházi tanítás erkölcsi kérdésekben való megváltoztatását várta (mint pl. az újra házasodottak szentáldozáshoz engedése, vagy bizonyos homoszexuális élettársi közösségeknek az engedélyezése) annak a záródokumentum minden bizonnyal csalódást okozott. De vajon nincs-e meg a veszélye annak, hogy az egyház számára alapvető tanok megváltoztatása ajtókat nyithat jelentős visszaéléseknek és hasonló próbálkozásoknak az egyházi tanítás revíziójára a jövőben?

Egy isteni parancsolat, ebben az esetben a hatodik parancsolat, a szentségi házasság abszolút szétválaszthatatlanságáról, vagy az Isten által megállapított elv, hogy súlyos bűnben élő emberek nem járulhatnak Szentáldozáshoz, mint ahogy Szt. Pál tanít a Szentlélektől sugallt 1Kor11,27-30 levél figyelmeztetésében, nem lehetnek vita tárgyai, amiképpen nem lehet vita tárgya például Krisztus istensége.

Egy olyan személyt, aki a házasság felbonthatatlan szentségi kötelékében van, és aki ennek ellenére folyamatosan egy házassághoz hasonló kapcsolatban mással él, Isten törvényének megfelelően nem lehet a szentáldozáshoz engedni. Egy ilyen személynek egy nyilvános egyházi nyilatkozattal megengedni azt, hogy szentáldozáshoz járuljon, az a keresztény házasság felbonthatatlanságának a tagadását jelentené, és egyúttal semmissé tenné Isten hatodik parancsát: Ne törj házasságot!

Semmilyen emberi intézménynek, még a pápának vagy a zsinatnak sincs hatalma vagy kompetenciája mérlegelni, még ha a legenyhébb és legkevésbé közvetett módon is, semelyik parancsolatot a tízből, sem Krisztus isteni szavait. Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza (Mt 19,6). Ezt a világító igazságot figyelmen kívül hagyva, amelyet szüntelenül és változatlanul – mert változatlan – tanított az Egyházi Tanítóhivatal egészen a mi időnkig, például Szent II. János Pál Familiaris Consortio enciklikájában, a katolikus Egyház katekizmusába és XVI. Benedek tanításában, a  szinóduson szavaztak az úgynevezett új kapcsolatban élő elváltak szentáldozáshoz való járulásának a kérdéséről. Ez a tény önmagában igen mélyreható, mert megmutatja a klerikális arroganciát az isteni igazságokkal és Isten szavával szemben. Az a próbálkozás, hogy isteni igazságról és Isten szaváról szavazzon az ember, nem méltó azokhoz, akiknek, mint a Tanítóhivatal képviselőinek buzgón kellene átadniuk a depositum fidei-t, az isteni hitletéteményt.

Az új kapcsolatban élő elváltak szentáldozáshoz engedésével ezek a püspökök saját, új tradíciót állítanak fel, és áthágják Isten parancsát. Krisztus vádolta a farizeusokat és az írástudókat emiatt (Mt 15,3). A helyzetet még rontja, hogy ezen püspökök Krisztus szavához való hűtlenségüket próbálják legitimálni ilyen típusú érvek mögé menekülve: „pasztorális szükséglet, irgalom, nyitottság a Szentlélekre”.Mi több, a legcsekélyebb félelem vagy skrupulusok nélkül gnosztikus módon elferdítik ezeknek a szavaknak a valódi jelentését, egyúttal a következő címkéket aggatják azokra, akik ezekkel ellenkeznek és védik a változatlan isteni parancsot, és a valódi, nem emberi hagyományt: hajthatatlan, nehézkes, tradicionalista.

A IV. századi nagy ariánus krízis alatt az Isten Fiának istenségét védőket hajthatatlanoknak és tradicionalistáknak is nevezték. Szent Atanázt még ki is közösítette Liberius pápa, aki döntését azzal indokolta, hogy Atanáz nem maradt a keleti püspökökkel kommunióban (egységben), akik túlnyomó részt eretnekek vagy részben eretnekek voltak. Ebben a helyzetben Nagy Szt. Bazil megállapította: „A mostani időkben csak egy bűnt büntetnek szigorúan: Atyáink hagyományának szorgos megtartását. Ezen okból a jókat kidobják a helyükről, és a sivatagba száműzik.”

Azok a püspökök, akik támogatják az új kapcsolatban élő elváltak szentáldozáshoz járulását, új farizeusok és írástudók, mivel elhanyagolják Isten parancsát, hozzájárulva ahhoz, hogy ezeknek az embereknek a testéből és szívéből még több házasságtörés származzék (Mt 15,19). Látszólag „tiszta” megoldást szeretnének; önmaguk is „tisztának” szeretnének látszani azok szemében, akiknek hatalmuk van – a média, és a közvélemény szemében. Amikor viszont azon a bizonyos napon Krisztus ítélőszéke elé állnak, bizonyosan nagy rémületükre fogják meghallani az Ő szavát: Törvényeimet miért sorolgatod, miért emlegeted szövetségemet? Te, aki gyűlölöd a fegyelmet, és megveted szavamat (...) a házasságtörővel szövetkeztél (Zsolt 50,16-19).

A szinódus záródokumentuma sajnos tartalmaz egy bekezdést az új kapcsolatban élő elváltak szentáldozáshoz járulásának a kérdésében tartott szavazásról. Ez az ügy nem kapta meg a szükséges kétharmados szavazatot, ami viszont semmiben sem változtatja meg a nyugtalanító és meglepő tényt, hogy a jelenlevő püspökök abszolút többsége a szentáldozáshoz engedés mellett szavazott az újraházasodott elváltak számára, tükrözve ezzel a mai idők katolikus püspöki hivatalának tragikus lelki minőségét.

Szomorú tény, hogy ez a rész, ami nem kapta meg a támogatáshoz szükséges minősített többséget, megmaradt a dokumentum végleges verziójában, és szét lesz küldve minden egyházmegyébe további megvitatás céljából. Minden bizonnyal egyedül csak a tanításbeli tájékozatlanságot fogja növelni a papok és a hívek között, azt az érzést keltve, hogy az isteni parancsolatokat, Krisztus tanítását és Szt. Pál apostol szavait átadták emberi döntéshozók csoportjainak kezébe. Az egyik bíboros, nyíltan és határozottan támogatva az új kapcsolatban élő elváltak szentáldozáshoz járulásának engedélyezését, sőt még a bevezető Relatio-ban lévő szégyenletes mondatokat a homoszexuálisok „házasságával” kapcsolatban, elégedetlenül a dokumentum végleges verziójával, szemtelenül megjegyezte: „A pohár félig van tele”. A képben maradva, gondolatát folytatva „azon kell tehát dolgoznunk, hogy a jövő évi szinódus alatt teljesen tele legyen.” Erősen kell azonban hinnünk, hogy Isten eloszlatja a hazugság, a hűtlenség és árulás szándékait. Krisztus megbízhatóan tartja saját Egyházának hajókormányát ilyen nagy vihar közepette. Hiszünk és bízunk Abban, aki valóba rendelkezik az Egyházzal – a mi Urunkban, Jézus Krisztusban, aki az igazság.