Athanasius Schneider püspök a családszinódusról

Beküldve: Írások, tanulmányok

Tartalomjegyzék

3. Korunkban a család elleni súlyos támadást élünk meg. Ezt a támadást a tudomány területén egy óriási zavarodottság kíséri az ember identitását és az emberi identitást illetően. Sajnos vannak az egyházi hierarchiának olyan képviselői, akik e kérdések tárgyalása közben olyan véleményeket képviselnek, amelyek az Úr tanításának ellentmondanak. Milyen módon kell beszélgetnünk azokkal az emberekkel, akik áldozatul esnek a most uralkodó szörnyű tanításbeli zavarnak és megtévesztésnek, hogy megerősítsük a hitüket és segítsük őket az üdvösség útján?

Ezekben a különösen nehéz időkben Krisztus megtisztítja katolikus hitünket, hogy ennek a próbának köszönhetően az Egyház még erősebben tündököljön, és tényleg fénye és sója legyen a neopogány világnak, hála mindenekelőtt az egyházban a „kicsinyek” hűségének és tiszta, egyszerű hitének. Ez az  Ecclesia docta (tanított Egyház) [a docta szó ugyanakkor tanultat, műveltet is jelent]) a mai időkben megerősíti az Ecclesia docens-et (tanító Egyházat, vagyis a Tanítóhivatalt) hasonló módon, miként a IV. századi nagy hitbeli krízis idején, amiről boldog J. H. Newman bíboros írt az Arians of the Fourth Century című esszéjében. „Talán azért engedte meg Isten [ezt a nagy hitbeli válságot], hogy az egyházba, amely éppen kijött az üldözöttség állapotából, belevésse az evangélium egy fontos tanítását, hogy nem a bölcsek és hatalmasok, hanem a jelentéktelenek, a tanulatlanok az egyház igazi erőssége. A pogányságot elsősorban az egyszerű hívők döntötték meg. A hívők Athanasius és az egyiptomi püspökök vezetése alatt, és egyes helyeken püspökeik és papjaik támogatását is élvezve, ellenálltak a legvadabb eretnekségeknek… Ennek a mérhetetlen zavarodottságnak az idején hirdették ki, érvényesítették és védték meg Urunk istenségének a dogmáját. Emberileg szólva inkább az „Ecclesia docta” (tanított egyház), mint az „Ecclesia docens” (tanító egyház) védte meg. A püspökök többsége feladatához hűtlenné vált, mialatt a hívek összessége hű maradt a keresztséghez. Hol a pápának, hol egy pátriárkának, hol egy metropolitának, hol egy jelentős püspöknek, hol egy egyetemes zsinatnak voltak olyan megnyilatkozásai, amiket nem kellett volna mondaniuk vagy tenniük, ami a kinyilatkoztatott igazságot elsötétítette és kompromittálta. A másik oldalon a keresztény nép az isteni gondviselés vezetésével az egyházi erőssége volt egy Athanasiusnak, Hilariusnak, Vercelli Eusebiusnak és más nagy és egyedülálló hitvallóknak, akik a hívők nélkül nem maradhattak volna talpon. (Arians of the Fourth Century, 446, 466 old.).

Biztatnunk kell az egyszerű katolikusokat, hogy maradjanak hűségesek a katekizmushoz, amelyet nekik megtanítottak; Krisztusnak, az Evangéliumban leírt világos szavaihoz; hűség ahhoz a hithez, melyet apjuk, nagyapjuk adott át nekik. Tudományos köröket és konferenciákat kell szerveznünk az egyház örök tanításáról a házasság és a tisztaság kérdésében, amelyekre elsősorban fiatalokat és házaspárokat kell meghívni. Meg kell mutatnunk a tisztaságban való élet szépségét, a keresztény házasság és család szépségét, a kereszt és az áldozat nagy értékét az életünkben. Még gyakrabban kell a szenteket és követésre mintát adó embereket példaképnek állítani, akik megmutatták, hogy noha a test ugyanolyan kísértéseitől szenvedtek, a pogány világnak ugyanazt az ellenségeskedését és gúnyát viselték el, mégis Krisztus kegyelmével boldog életet éltek tisztaságban, keresztény házasságban és családban. A hit – tiszta és teljes katolikus és apostoli hit – legyőzi a világot (Vö: 1Jn 5,4).

Létre kell hoznunk és támogatnunk kell tiszta szívű fiatalok csoportjait, családok csoportjait, a házassági eskü hűségének megtartására odaadott katolikus házaspárok csoportjait. Csoportokat kell szerveznünk, melyek az erkölcsi és anyagi válságot megélő családokon segítenek, valamint egyedülálló anyákon, a külön élő házaspárokat imával és tanáccsal segítő csoportokat. Támogatnunk kell a csoportokat és önálló személyeket, akik tapintatos módon segíteni fognak az elvált és újra „házassági kötelékben” élő embereknek, elindítva náluk az alapos megtérés folyamatát, aminek során alázattal beismerik bűnös állapotukat, amelyben vannak, és Isten kegyelmével elhagyják bűneiket, amelyek sértik Isten parancsait és a házasság szentségét. Csoportokat kell létrehoznunk, melyek megfelelő érzékkel fognak segíteni a homoszexualitásra hajlamos embereknek rátérni a keresztény megtérés útjára – az erkölcsös élet örömteli és szép útjára – és végül diszkrét módon felajánlják nekik a pszichológiai kezelést. A neopogány világban velünk élő kortársainknak meg kell mutatnunk és hirdetnünk kell a krisztusi tanítás megszabadító Jó Hírét: hogy Isten parancsolatai (még a hatodik is) okosak és szépek. „Az Úr törvénye tökéletes, enyhíti a lelket. Az Úr tanúsága megbízható, a balgát bölccsé teszi. Az Úr parancsai egyenesek, földerítik a szívet, útmutatása érthető, megvilágítja a szemet” (Zsolt 19,8-9).

 

4. Aszinódus alatt Stanisław Gadecki poznani érsek és más, a hierarchia magas posztjain lévők nyilvánosan kifejezték egyet nem értésüket azzal, hogy az ülések eredményei eltávolodnak az Egyház örök tanításától. Lehet táplálni a reményt, hogy ebben a zavarodottságban a papság és azon hívők, akik mostanáig tudatlanok maradtak, ráébrednek arra, hogy magának az Egyháznak kebelén vannak emberek, akik aláássák Jézus Krisztus tanítását?

A lengyel katolicizmusnak nagy megtiszteltetést hoz az a tény, hogy a Lengyel Püspöki Konferencia vezetője, Gadecki érsek, olyan egyértelműen és bátran védte a krisztusi igazságot a házasságról és az emberi szexualitásról, magát ezzel Szent II. János Pál igazi lelki fiaként bemutatva. George Pell bíboros nagyon találóan jellemezte a szinódus alatti liberális szexuális agendát és az újraházasodott elváltaknak állítólagosan irgalmas szentáldozáshoz járulásának engedélyezését úgy, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, egy sajátos „trójai ló” az Egyházban.

Hogy az Egyház kebelén vannak emberek, akik aláássák az Úr Jézus tanítását, nyilvánvaló ténnyé lett az egész világ szemében, köszönhetően az internetnek, valamint néhány katolikus újságírónak, akik nem közömbösek az iránt, hogy mi történik a katolikus hittel, mely számukra Krisztusnak a kincse. Örömmel érzékeltem, hogy némely katolikus újságírók, valamint internetes bloggerek Krisztus jó katonáiként viselkedtek, felfedve a Jézus örök tanítását feszegetők állásait. A bíborosoknak, püspököknek és papoknak, katolikus családoknak és fiatal katolikusoknak világosan ki kell mondaniuk: Nem alkalmazkodom ennek a világnak a neopogány szelleméhez, még akkor sem, ha némely püspökök és bíborosok hirdetik is azt. Nem fogadom el azt, hogy Isten szent irgalmát csalfa és álnok módon kihasználják, valamint, hogy egy „új Pünkösdről” beszéljenek félrevezető módon. Megtagadom a tömjén égetését a gender ideológia, az újraházasodás és a konkubinátus istensége előtt. Még ha a püspököm így is tenne, én nem fogok így cselekedni. Isten kegyelmével inkább szenvedni akarok, mint hogy Krisztus teljes igazságáról lemondjak az emberi szexualitás és házasság kérdésében.

Tanúk győzik meg a világot, nem tanítók – mondta boldog VI. Pál az Evangelii muntiandi című enciklikájában. Az Egyháznak és a világnak valóban sürgősen szüksége van félelem nélküli és őszinte tanúkra a teljes igazságról Isten parancsolataival és akaratával kapcsolatban, a teljes igazságról, hogy mit mondott Krisztus a házassággal kapcsolatban. A mai egyházi farizeusok és írástudók, akik a püspöki és bíborosi hivatalokban dolgoznak, püspöki öltözetben égetik a tömjént a gender és a konkubinátus ideológiájának neopogány istenségei előtt, senkit sem győznek meg a Krisztusban való állhatatos hitről, és arról, hogy késznek kell lenni életünket adni Őérte.

Valóban így van: az Úr hűsége örökké tart (Zsolt 117,2), Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké (Zsid 13,8), és az igazság megszabadít titeket (Jn 8,32). Ez az utóbbi mondat kedvenc bibliai idézete volt II. János Pál pápának, a család pápájának. Hozzá lehet tenni: a kinyilatkoztatott és változatlan formában átadott isteni igazság az emberi szexualitásról és a házasságról valódi szabadságot hoz a lelkeknek az Egyházban és azon kívül.

Az Egyház válsága, valamint némely kortárs püspök rossz erkölcsi és tanításbeli példájának idején Szent Ágoston ezekkel a szavakkal vigasztalta az egyszerű hívő embereket: Bármilyenek is legyünk, mi püspökök, ti legyetek biztosak, akiknek Isten az Atyátok az Egyház az Anyátok” (Contra litteras Petiliani III,9,10)