Írások, tanulmányok

Évközi 23 vasárnap C év

Beküldve: Írások, tanulmányok

Úgy tűnik, a mai olvasmányokban több ellentmondás, vagy legalábbis látszólagos ellentmondás van. „Taníts meg számot vetni napjaink sorával, hogy bölcsességre neveljük szívünket.” Ez a gondolat a zsoltárból van, de az olvasmánynak is ez a témája, amely a Bölcsesség könyvéből való. A zsoltár azt állítja, hogy a bölcsesség olyan, amire szert tehetünk, méghozzá nevelés útján, úgy, hogy ráneveljük a szívünket. „Ki ismerte föl valaha is akaratodat, ha te nem adtál neki bölcsességet, és nem küldted el neki a magasból szent lelkedet?” A Bölcsesség könyve viszont azt mondja, hogy a bölcsesség Isten ajándéka. Itt az egyik ellentmondás.

Van egy másik még fejbevágóbb mondat is a mai evangéliumban. „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.” A Tízparancsban az áll: Tiszteld atyádat és anyádat! És Jézus a szeretetet tanítja mindenütt. Még az ellenséggel kapcsolatban is ezt parancsolja: Szeressétek ellenségeteket, áldjátok üldözőiteket!

Hogy lehet feloldani ezeket az ellentmondásokat? Isten az értelem Istene is, nem parancsolhat egymásnak homlokegyenest ellenkező dolgokat egyszerre. Igen, ebben az irányban kell keresnünk a megoldást.

A mai olvasmányok éppen erről szólnak: a bölcsességről, a gondolkodásról, a számvetésről. Az első olvasmány éppen a bölcsesség könyvéből való. „Melyik ember képes fölismerni Isten akaratát, és ki tudja elgondolni, mit kíván az Úr?” Ha filozófiailag nézzük a véges és a végtelen problémáját feszegetik. A végtelen, hogyan fér bele a végesbe? A véges emberi elme képes-e egyáltalán felfogni a végtelen Istent?

Ezen a nyomvonalon halad a Bölcsesség könyvének az érvelése. „A halandók gondolatai bizonytalanok, és terveink ingatagok.” Miért? „Mert a romlandó test gátolja a lelket, és a földi sátor ránehezedik a sokat tűnődő elmére.” Testi mivoltunk, testben létünk gátolja lelkünk szárnyalását. Sőt olykor egészen megalázó módon tud minket megfosztani gondolkodó képességünktől. Tovább megy a szentírási szerző az érvelésben. „Csak nagy nehezen derítjük ki, ami a földön van, és üggyel-bajjal értjük meg, ami kézenfekvő. Hát akkor az égi dolgokat ki tudná kifürkészni?”

Amikor Jézus az ő követésére hív, akkor bizony égi dolgokat, természetfeletti gondolkodást és viselkedést vár tőlünk. Kereszthordozást, önmegtagadást, következetességet, határozottságot. Hányszor találja magát az ember, mondjuk egy szülő, olyan helyzetben, amikor a nevelés során szemben találja magát gyermekével, mert meg kell tőle tagadnia valamit, amit az nagyon szeretne. Hányszor kell nekünk, felnőtteknek is lemondanunk olyan dolgokról, igényekről, amiket nagyon szeretnénk.

„Taníts meg számot vetni napjaink sorával, hogy bölcsességre neveljük szívünket!” A számvetés, a kalkuláció fontos művelete az életnek, és az Istentől elvárt és nekünk ajándékozott bölcsességnek is. Mi mennyibe kerül? Minek mi az ára? Mihez mire van szükség? Mik az igényeim és mik a lehetőségeim? Mik a hozzávalók? Mik a bevételeim és mik a kiadásaim? Milyen erőfeszítéseket kíván ez a vállalkozás (amibe éppen bele akarok kezdeni) tőlem és családomtól, közösségemtől?

Fontos újra meg újra feltennünk ilyen és ehhez hasonló kérdéseket, és megadnunk rájuk a választ. Erre szólít fel Jézus is a toronyépítésről, és a hadba vonulásról szóló példabeszédben. Ilyesmit kér Onezimusz gazdájától Pál apostol is. Elmondja, hogy milyen kedvessé lett számára ez a rabszolga, mennyire megszerette, és mennyire örülne, ha gazdája felszabadítaná. De nem kényszeríti rá akaratát, visszaküldi hozzá Onezimuszt, meghagyja döntési szabadságát.

Jézus másutt rámutat arra is, hogy milyen előnyökkel jár az ő követése. De itt, ebben a mai evangéliumi szakaszban az ő követésének a nehézségeiről szól, a kereszthordozásról, a következetes gondolkodásról, a rettenthetetlen bátorságról, a szabad akaratú döntés fontosságáról. Nem ugyanaz elfogadni a tőle felkínált üdvösséget, kimondani, hogy "bocsáss meg nekem, nyomorult bűnösnek", és nem ugyanaz szorosan az Ő nyomába szegődni, vállalni a tanítványságot, vállalni az Ő életmódját. Ez utóbbi nem mindenkinek való. Van, aki kalkuláló képességét, összpontosító erejét földi célok érdekében akarja mozgósítani, de elismeri magáról, hogy bűnös, újra meg újra irgalomra szorul. Az ilyen ember az üdvösség útján jár, ha megtorpanásokkal is. Aki tanítvány akar lenni, aki Jézus nyomába akar szegődni, attól Ő többet vár. Ennek a kalkulációs, mérlegelési készségnek, gazdálkodásnak nemcsak a saját földi jóléttel kapcsolatos működtetését, hanem az üdvösség területén való működtetését. Hogy minden erejét, képességét a tanítvány a saját maga és mások üdvössége érdekében működtesse.

Befejezésül nézzük az elején felvetett két ellentétnek a feloldását! A bölcsesség Isten ajándéka, vagy pedig mi magunk is megszerezhetjük? Az egész keresztény élet ajándék, Isten ajándéka. Tehát teljesen Isten műve, ha ő nem ajándékozhatná nekünk, nem lehetne a miénk. De ugyanakkor a mi művünk is, nekünk is meg kell tennünk érte azt, ami rajtunk múlik. Ugyanez érvényes a bölcsességre is. A bölcsesség lényege: mindent Isten szemszögéből szemlélni, mindent az üdvösségünk szempontjából tekinteni. Ha erre rájövünk, az Isten ajándéka. De nem elég ezt látni, tudni! Gyakorolni is kell, valósítani is kell. Mindent valóban mérlegelni is kell: vajon ez a szóban forgó dolog, ez a döntés az üdvösségemet szolgálja-e. Csak így teszünk szert a bölcsességre, csak így nevelhetjük rá a szívünket.

Gyűlöljük, vagy szeressük hozzátartozóinkat és önmagunkat? Jézus egy sajátos héber kifejezésmódot használ. Gyűlölni ebben az összefüggésben annyit jelent jobban szeretni valakit valaki másnál. Ez a jézusi mondat tehát lefordítva a mi nyelvünkre így fogalmazandó. Ez az eredeti jézusi fogalmazás: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.” A mai fogalmazásban: „Aki jobban szereti apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, mint Jézust, az nem lehet az Ő tanítványa.” Ez tehát a főparancsnak egy más formájú megfogalmazása: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!” Az első az istenszeretet, csak utána következhet a felebaráti szeretet és az önszeretet.

 

Nagyboldogasszony

Beküldve: Írások, tanulmányok

Mária mint királynő jelenik meg a mai olvasmányokban

Királynő, akinek szépségét kívánja a király

Erről szól a zsoltár

„Halljad, leányom, figyelj szavamra, felejtsd el népedet és atyád házát. Szépségedet kívánja a király, mert ő a te urad, hódolj előtte.”

Királynő, aki megszüli gyermekét

Erről szól a Jelenések könyve

Királynő, akit a mennyben ünnepélyesen megkoronáznak

Ez tűnik fel az Allelujában. Ezt ünnepeljük a mai napon.

„Máriát felvette az Úr a mennybe, örvendezik az angyalok kórusa”

Királynő, akinek szépségét kívánja a király

             Mária a Mennyei Atya legkedvesebb leánya

Örömét leli benne, nem csoda, ha vágyódik utána.

Ha a Mennyei Atya vágyódik Mária után, hogyne vágyódnánk mi, akik a bűn sarában, a megtévesztések, manipulálások mocsarában vergődünk.

             Mária tud kimenteni ebből a sárból és mocsárból.

Az ő szépségére és tisztaságára tekintve a mi lelkünk is megtisztul.

Elvezet minket Szent Fiához, aki vérével tisztára mos.

Jézus vére annyira tisztára mos, hogy a Mennyei Atya miutánunk is vágyódni fog, úgy, ahogyan vágyódik Máriára.

Vágyódik akkor is utánunk, és szomjúhozik Szent Fia is a mi lelkünkre, és a Szentlélek is szeretne szállást venni lelkünkben, amikor bűnben vagyunk, de ez a vágyakozás és szomjúhozás számukra fájdalommal teljes.

Mária miatt nincs bennük, a Szentháromság személyeiben semmi fájdalom, csak öröm és megelégedettség.

Mária tisztasága, és a neki adott szerep miatt csillapítani tudja a Szentháromság vágyakozását.

Nemcsak a maga tisztaságával és szépségével, hanem azzal is, hogy sok lelket tud hozzájuk vezetni.

A Máriának szentelődésünk legfőbb célja és értelme,

hogy oda tud vezetni minket is ezáltal a Szentháromsághoz, és

hogy ezáltal a neki szentelődésünk által mi is lelkeket tudunk vinni a Szentháromsághoz, és ezáltal csillapítjuk a lelkek utáni határtalan vágyukat és szomjúságukat

hogy beteljesedjék minél több ember vágya is az üdvösség után

Hogy Máriával, a Mennybe felvett és ott megkoronázott királynővel együtt ők is „ujjongó örömmel vonuljanak, bevonuljanak a király házába.”

Van, ami Mária királynői szerepéből már beteljesedett, van, ami még teljesedőben van

Megszülte gyermekét Jézust

„Fiút szült. Fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza az összes nemzetet.”

Ugyanakkor vajúdik, a szülés fájdalmait szenvedi ma élő gyermekeivel kapcsolatban, akiket rábízott Egyszülött Fia a keresztről, és ha már meg is szülte őket, óvnia, védenie kell ezeket a gyermekeit (minket) a rájuk leselkedő veszélyektől.

„A gyermeket elragadták, és Isten trónja elé tették, az asszony pedig a pusztába menekült, ahol Isten helyet készített számára.”

Miért kell elmenekülnie?

Mert feltűnik az ellenség, aki gyermekeire támad

„Majd egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy, vörös sárkány. Hét feje volt és 12 szarva, és mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte, és a földre szórta az ég csillagainak az egyharmadát.”

„Azután a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje a gyermekét.”

Ki ez az ellenség? Ki ez a nagy vörös sárkány, és hétfejű, tizenkétszarvú vadállat?

Anélkül, hogy a pontos nevesítésbe és azonosításba bele mennénk, és az egész emberi történelemre érvényes magyarázatát adnánk ennek, a jelenben való eligazodás szempontjából néhány azonosítás mégis elvégezhető.

A Sátánnak, Lucifernek az embereiről van szó, akik az Antikrisztus eljövetelét egyengetik

Ezek a mammont, a pénzt, a hatalmat és a különféle élvezeteket tekintik istenüknek.

Felhasználják céljaik minél teljesebb kielégítése érdekében a politikai szerveződéseket, államokat, államszövetségeket is.

Beszivárogtak a Katolikus egyházba és más keresztény egyházakba is, amelyeket belülről akarnak szétzülleszteni, és hatalmi céljaik érdekében egy egységes világvallást akarnak bevezetni. Mert tudják, hogy az emberek irányításában nemcsak az állam jellegű szerveződéseknek van fontos szerepe, hanem az egyházaknak is. A vallás, az egyházak mindig is hatalmi, politikai tényezők voltak. Ők pedig a totális hatalomra törnek.

Az a céljuk, hogy meghamisítsák, kiüresítsék a keresztény vallás tanításait,új rituálékat vezessenek be, amelyek már nem Istenhez, hanem a sátánhoz kötözik az embereket.

„A gyermeket elragadták, és Isten trónja elé tették, az asszony pedig a pusztába menekült, ahol Isten helyet készített számára.”

·    Mi ez a puszta?

Eddig megvoltak a megszokott családi, egyházi és állami keretek, amelyek egy fajta rendet és biztonságot adtak.

De ezeket a biztonságot, otthont adó kereteket is szét akarják zúzni, ill. a maguk irányítása alá akarják vonni.

Ezeknek a biztonságot adó kereteknek a szétzúzása már folyamatban van

A családok szétzúzása törvényi szabályozások útján is zajlik

Az emberi élet pusztítása

abortusz, eutanázia,

a szociális háló szétrombolása, az egészségügyi ellátás tönkretétele

munkalehetőségek, megélhetési lehetőségek elvétele

Folyamatban van már az egyházi keretek szétzúzása, átszabása is.

Ennek már nagyon sok jele érzékelhető egyházi és politikai szinten egyaránt.

A szentségek, a liturgia, a rítus megváltoztatása a már szemmel látható cél, és új rítusoknak a bevezetése, amelyek valójában sátáni rítusok. Ezért nagyon veszedelmesek.

Akik nem akarják ezeknek alávetni magukat, azok kénytelenek lesznek a pusztába, a föld alá, illegalitásba menekülni, és ott folytatni tovább keresztény életüket.

Erre már számtalan példa volt a történelem folyamán.

Mi idősebbek még benne éltünk a kommunista rendszerben, van erről némi fogalmunk és tapasztalatunk.

Ez a pusztába menekült asszony a föld alá kényszerülő egyháznak is a jelképe

Mária az egyház édesanyja, a fogságba, a száműzetésbe, a pusztaságba is elkíséri gyermekeit, és ott anyai gondját viseli.

Vannak, akiknek ezek a szavak, még ha igaznak tűnnek is, úgy gondolják, hogy legfeljebb a távoli jövőre vonatkoznak.

Sajnos azonban ezek már a jelen, és a közeljövő.

De mindez meg lett jövendölve már a Szentírásban. Ezeket hallottuk a mai mise olvasmányában. És van róluk szó későbbi, jelenkori próféciákban is.

Félelemre azonban semmi okunk.

Ha Máriának szenteljük magunkat, akkor ő karjaiba vesz minket, és oda helyez a Mennyei Atya karjaiba is.

És ilyen Atyának és ilyen Édesanyának a karjaiban a gyermeknek nincs mitől félnie. 

A hívek általános papsága

Beküldve: Írások, tanulmányok

 

Az évközi (C)14 vasárnap olvasmányi

Az evangéliumban a 72 tanítvány szétküldéséről hallottunk

Van-e jelentősége a 72-es számnak? Jézus előbb kiválasztotta az apostolokat, külön felkészítette őket. Majd a 72 tanítványt választja ki és ad nekik kiképzést az apostolok segítségével. Most a kiküldés előtt végső instrukciókkal látja el őket, hogy hogyan végezzék munkájukat. Amit nekik mond, minden kor minden tanítványának szól. A 72 nem az apostolok, hanem egy tágabb tanítványi kör. A II. vatikáni zsinat beszél a hívek általános papságáról. Tehát amit Jézus a 72-nek mond, nekünk is mondja. Jézus most részben elismétli azt, amit egy fejezettel korábban az apostoloknak mondott. 72-es szám utal a Teremtés könyvének 10. fejezetére, ahol ennyi a különböző népek száma. Az evangélium tehát minden népnek van címezve. Az apostolokon kívül a többi hívő is küldetést kap, mert az aratnivaló sok, de a munkás kevés.

Jézus utasításokkal látja el a tanítványokat. Nézzük ezeket az utasításokat! „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé” Jézus másutt azt is mondja „Legyetek azért okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok.” Jézus meg tudja védeni magát mindaddig, amíg el nem jön az ő órája. Akkor is meg tudná, hívhatna több légió angyalt is, hogy megvédjék a zsidókkal és a rómaiakkal szemben, le tudna szállni a keresztről is, de nem akarja. A tanítványok nem rendelkeznek azzal a hatalommal, amivel Jézus, ezért nekik nagyobb óvatosságra és egyszerűségre van szükségük. Ezzel azt tanácsolja nekik, hogy igyekezzenek elkerülni a nagyobb konfliktusokat. Később majd eljön az idő, amikor erősebbek lesznek minden üldözéssel szemben. Látjuk ezt a keresztre feszítéskor még gyáva és szétfutó apostolokon, akik később hősiesen vállalják a megbotozást, bíróság elé állítást, sőt a vértanúságot is.

„Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut!” Az ember, amikor útra kel előbb összecsomagol, magához veszi a legszükségesebbeket. Itt kisebb utakról van szó, nincs szükség nagyobb előkészületekre és felszerelésre.

„Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességetek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak.” Amikor útra készülődik az ember, azt is átgondolja, hogy hogyan fog táplálkozni. A tanítványok Isten küldetésében járnak, ezért megtapasztalják az ő gondviselését, aki gondoskodik róluk, ha kell embereken keresztül, ha kell akár madarak által, ahogyan azt Illéssel tette, amikor holló hozott neki kenyeret. Ez később más szentekkel is megismétlődött. Pl. Szent Benedekkel. Azt mondja ezért nekik: Ne aggódjatok táplálékotok miatt. Ne járjatok házról házra, ne a vendégeskedés legyen a fontos számotokra, hanem fogadjátok el a legszegényebbektől is azt, amijük van, ha jó szívvel adják.

Mi a legfontosabb üzenet, amit át kell adniuk? Elérkezett Isten országa. „Hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Ezt még azoknak is el kell mondani, akik nem fogadják be őket. „De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa. Bizony mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.” Már sokszor hallották Jézust az Isten országáról beszélni. Ez legyen a kiindulás, erre építsék fel ők is prédikációjukat.

Miért jött el közénk Jézus? Hogy megtörje a gonosz lelkek uralmát, amelyet a világ fölött és az emberek fölött gyakorolnak. Hogy meghirdesse Isten országát, hogy kiragadjon minket a gonosz uralma alól és áthelyezzen Isten országába. (Kol 1,13 - kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába.)

Ezért ad hatalmat apostolainak és tanítványainak a gonosz lelkek felett, és ezért adja meg nekik a csodatétel hatalmát, hogy könnyebbe higgyenek nekik az emberek. „A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. ,,Uram - mondták -, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” ő így válaszolt: ,,Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek.”

Mitől lesz képes valaki arra, hogy csodákat is tegyen? Bűnbánó élettel, buzgó imával, őszinte vággyal, hogy felmutassa Isten hatalmát, mélységes alázatossággal, élő szeretettel, lángoló hittel, semmiféle nehézségek által meg nem rendíthető reménnyel. Minden lehetséges annak, akiben ezek megvannak. Még az ördögök is elmenekülnek az Úr Nevétől, amit kiejt a tanítvány, ha mindennek birtokában van. Ezt a hatalmat Jézus és Atya adja. Nem vehető meg ez semmi áron. Csak Isten akarata adja meg, és csak az igaz élet tartja fenn. De amint ingyen kapták ezt a hatalmat a tanítványok, ők is ingyen kell, hogy adják másoknak, akik rászorulnak. Nem szabad anyagi előnyszerzésre felhasználniuk. Mert nem az ő hatalmuk az, hanem Istené. Használhatják, de nem sajátíthatják ki, mondván ,,Az enyém”. Ahogy kapta ezt a tanítvány, úgy el is veszítheti..."

Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.'' Miért mondja ezt nekik Jézus? Hogy el ne bízzák magukat. Hogy a gőg úrrá ne legyen felettük. Hogy alázatban maradjanak. Nehogy maguknak tulajdonítsák ezt a hatalmat.

Milyen az, amikor az ember megtapasztalja, hogy elérkezett hozzá ez az ország, hogy annak közelébe kerül? Kiárad rá a béke. Az a béke, amiről a mai olvasmányban, Izajásnál olvastunk: „Mert ezt mondja az Úr: Íme, kiárasztom rá a békét, mint folyamot, és mint kiáradt patakot, a nemzetek dicsőségét. Tejjel táplálnak, karjukon hordoznak és térdükön becéznek titeket.” Az a béke és biztonság, amit egy igazán szerető édesanya ajándékozhat: „Amint az anya vigasztalja gyermekét, úgy vigasztallak én is titeket; Ennek láttán örülni fog szívetek; Csontjaitok, mint a fű, sarjadoznak: Szolgáinak az Úr megmutatja segítő kezét. Ezt a békét Jézus hozta el

Erről szól az alleluja vers: „Szívetekben uralkodjék Krisztus békéje, Krisztus tanítása töltsön el titeket gazdagon. (Kol 3, 15a és ) Az ő tanításával kell újra meg újra táplálkoznunk, hogy egészen eltöltsön minket, hogy szüntelenül az Ő szavait forgassuk fejünkben, ne pedig a világ dolgaival legyen teli teljesen a fejünk. „Táplálkozzatok tejével, lakjatok jól vigaszt nyújtó keblén, és teljetek el gyönyörűséggel csodálatos gazdagságából.”

Jézus nyomába szegődni

Beküldve: Írások, tanulmányok

Az évközi 13. vasárnap olvasmányi – C év

A mai első olvasmányban Elizeus meghívásának a történetét olvassuk. Isten felszólítja Illés prófétát, hogy gondoskodjon maga helyett utódról, hívja meg az Ő nevében és kenje fel prófétává Elizeust. „Illés odament hozzá és rávetette köntösét. Elizeus otthagyta az ökröket, Illés után szaladt.” Illés türelmesen kivárja a búcsúzkodást családjától és környezetétől. „Engedd, hadd adjak előbb búcsúcsókot apámnak meg anyámnak, aztán követlek. Ő azt mondta neki: ,,Menj csak, de térj vissza! És ne feledd, hogy milyen feladattal bíztalak meg téged!''

Az evangéliumban is három meghívásról, ill. követési ajánlkozásról hallunk. Jézus egyiküknél a követésének a nehézségeire hívja fel a figyelmet: „útközben valaki így szólt hozzá: ,,Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: ,,A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”

A máik kettőnél a családtól való radikális elszakadásra figyelmeztet: Jézus szólított meg valakit: ,,Kövess engem!” Az így válaszolt: ,,Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” ,,Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”

Egy harmadik ezt mondta neki: ,,Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: ,,Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”

Jézus, úgy látszik, keményebb feltételeket szab azoknak, akik az Ő nyomába akarnak tanítványként szegődni, mint amilyen feltételek voltak Elizeusnál. Illés türelmesen kivárja a búcsúzkodást. Jézus egészen kemény szavakat használ: „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat!” És: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”

Szavai mellbe vágnak, elgondolkodásra késztetnek. Vajon a szülők iránti kegyelet megtagadására biztatna? Aligha. Vajon a múlt tanulságainak a hasznosítását tiltja? Aligha.

Másutt azt olvassuk a Szentírásban: „inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek.” (ApCsel 5,29) Ha például hivatás kérdésében a szülői akarat szembekerül az isteni akarattal, akkor Istennek kell engedelmeskedni. Isten szempontjai előbbre valók mint az emberi szempontok. Szent Jeromos mondja: ha érzed, hogy Isten hív, és apád vagy anyád eléd fekszik a küszöbre, és azt mondja, csak a testemen keresztül, akkor lépj át rajta, mert ilyen dolgokban a kegyetlenség az igazi kegyelet.

Pál apostol a szentleckében a test-lélek kapcsolatról ír. „Lélek szerint éljetek, és akkor nem teljesítitek a test kívánságait. A test ugyanis a lélek ellen tusakodik, a lélek meg a test ellen. Ellentétben állnak egymással, s így nem azt teszitek, amit szeretnétek.”

A test kívánságai, beleértve a létfenntartás és a fajfenntartás ösztönét, nagyon erősek. Hogyan lehet ezeket legyőzni? Amiről a szentlecke szól, szeretettel és Istenbe vetett bizalommal, amiről a zsoltárban van szó. „Az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: ,,Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.'” Majd: „Testvéreim, a meghívástok szabadságra szól, csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak.” És Istenbe vetett bizalommal: „Te vagy, Uram, Istenem örökségem és osztályrészem.”

Isten a férj, a feleség, a gyermekek mellett, vagy helyettük, az általuk kínált gyönyörök és örömök helyett más örömöket is tud kínálni. Erről ugyancsak a zsoltárban olvasunk: „Gyönyörűségre hívtál engem, jobbod mellett szünet nélkül.” És Isten sokkal gazdagabb örökséget is tud adni, mint amit a családi, testi kötelékek kínálnak: „Istenem, oltalmazz engem, mert én benned bízom, azt mondom Uramnak: ,,Istenem te vagy nékem. Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe, örökségemet tőle várom.”

A hivatásra, Krisztus követésére különösen is igaz, hogy felül kell emelkedni a test kívánságain, le kell győzni azokat, hogy ne akadályozzanak Krisztus követésében. Ehhez tartozik az elutasítottságérzés, és az annak nyomán támadt harag legyőzése is, amiről az evangéliumban olvasunk. Jézust és vele együtt a tanítványokat elutasítják a szamariaiak.

Hogy fogadják ezt a tanítványok? „Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: ,,Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?”

Hogy fogadja ezt a reakciójukat Jézus? Megfeddi őket haragjuk, bosszúvágyuk miatt: ,,Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem, hogy megmentse.” Ő nem bántja az elutasítókat, ha elutasítással találkozik, nem panaszkodik, egyszerűen tovább megy. Ezt olvassuk az evangéliumban: „Ezután másik faluba mentek.” Lerázza a port a lábairól és olyanokhoz megy, akik hallgatnak rá, és befogadják.

Isten az igazi szabadságra akarja eljuttatni az Ő követőit, minden keresztényt, de különösen azokat, akik szorosan az Ő nyomába szegődnek. Erről is Pál apostol szól a szentleckében. „Testvéreim! A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak titeket.”

Ha megvívjuk a lélek harcát a test ellen, az felül emel minket még a törvényeken is: „Vezessen benneteket a lélek, akkor nem vagytok alávetve a törvénynek.” Nagyvonalúvá, rugalmassá tesz minket.

Végül Isten az Ő arca szemlélésének a boldogságát kínálja a zsoltárban: „Megmutatod nekem az élet útját, és a végtelen boldogságot, midőn szent orcád látom.” Ez a jutalma a tanítványnak, és mindenkinek, aki Jézus nyomába szegődik: Isten színről színre látása.

 

Dávid és Mária Magdolna

Beküldve: Írások, tanulmányok

Az évközi 11. vasárnap olvasmányai C év

 

A mai olvasmányokban az emberi élet alapkérdéseiről van szó: A bűnről, a bűnökhöz való helyes viszonyról, Isten bocsánatáról, a megigazulásról, igazzá válásról.

Egy bűnös férfi és egy bűnös nő szerepel a mai olvasmányokban. A férfi nem kisebb valaki, mint Dávid király. A nő pedig – bár ebből a részletből közvetlenül nem derül ki – ugyancsak egy ismert szentírási szereplő, Mária Magdolna, Jézus barátjának, a halálból feltámasztott Lázárnak a nőtestvére. Mindkettőjüknél a paráznaság bűnéről van szó, amelyhez egyéb bűnök is társulnak. Dávidnál a gyilkosság, Mária Magdolnánál a prostitúció. Tehát nem egyszeri, gyarlóságból elkövetett bűnről van szó, hanem ismétlődő bűnökről, bűnös kötelékekről. A próféta, mielőtt szemére hányja Dávidnak bűnét, ezt mondja. „Neked adtam urad házát, és öledbe urad asszonyait, és rád bíztam Izrael házát és Juda házát. S ha ez még kevés lett volna, sokkal többet is adtam volna neked.” Az akkori többnejűséget nem a mai szemmel kell megítélni.

A mai evangélium a következő résszel zárul. „Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki.” Mária Magdolnánál a bűnös élet velejárója lett a megszállottság. Hét ördög is beleköltözött, akiktől Jézus szabadította meg.

Dávidot Isten prófétája által figyelmezteti bűnére. „Miért vetetted meg az Urat, miért tettél olyat, ami gonosznak számít az Úr szemében? Kard által elveszítetted a hetita Uriját, hogy elvehesd a feleségét.” Részletesen is olvashatjuk a Bibliában Dávid bűnének a leírását, de most nem ezek a részletek a fontosak.

Hogyan reagál Dávid a figyelmeztetésre? Nem védekezik, nem magyarázkodik, nem tagadja le bűnét, nem kisebbíti, hanem beismeri: ,,Vétkeztem az Úr ellen!” A zsoltárok nagy részének Dávid a szerzője. A mai zsoltárban ez szerepel. „Bűnömet eléd tártam, nem rejtettem el vétkemet előled.” Sőt könyörög a bánatért. Az egész zsoltár, amelyből néhány részlet hangzott el a mai válaszos zsoltárban Dávid bűnbánatáról szól. Könyörög Istenhez a bocsánatért: „Bocsásd meg, Uram bűnömet, vétkeim terhét vedd el rólam!”

Mindketten bűnbánatot tartanak. Mária Magdolna egészen megdöbbentő módon. Bemegy a farizeus házába (minden bizonnyal bejárása volt, vagy családi kapcsolatai, Lázár révén, vagy mint kundsaftnak), és könnyeivel öntözi Jézus lábait, csókolgatja, hajával megtörli, majd pedig illatos olajjal keni meg a lábát.

Hogyan reagál erre Jézus? Hagyja, engedi, nem löki el magától, sőt megvédi a műbotránkozástól. Feloldozza őt bűnei alól a következő szavakkal: „Bocsánatot nyertek bűneid, menj békével.” Jézus inkább ezeket a botránkozókat feddi meg.

Mi történik ezzel a két bűnös emberrel, Dáviddal és Mária Magdolnával? Láttuk, hogy Mária Magdolnának megbocsátott. Ugyanezt tette Isten Dáviddal is. A zsoltárból is halljuk ezt: „Gonoszságomat megvallom, Uram, és te megbocsátottad vétkeimet.” Nátán próféta válaszában is benne van a bocsánat. Ez mondja a bűnét beismerő, és megbánó Dávidnak: ,,Íme, az Úr is megbocsátja bűnödet, és nem halsz meg.”

Isten megbocsátja Dávid bűnét, de a büntetést nem engedi el. A történet folytatásából tudjuk, hogy meghal az ebből a házasságtörő, sőt gyilkos kapcsolatból származó gyermek, és ennek fájdalmát át kell élnie Dávidnak.

Dávid is, Mária Magdolna is hosszú gyötrődéseken mennek át, miután méltónak találtatnak arra, hogy Isten, ill. Jézus kíséretében foglalhassanak helyet.

A szentlecke beszámol arról, hogy mi történik a bűnös, de bűnét megbánó, és Istentől bocsánatot nyerő emberrel. Isten megbocsátása által, Jézus értünk való engesztelő áldozata által megigazulunk, igazzá válunk Isten szemében. Az addig bűnös ember, „gazember” igaz emberré válik (csak egy i betű a két szó között a különbség, de óriási a jelentésbeli távolság). Ez a megigazulás, Isten szemében kedvessé, szeretetre méltóvá válás a „Jézus Krisztusba vetett hit által” megy végbe, ahogy a szentleckében Pál apostol hangsúlyozza. A bűnös nőnek is azt mondja: „A hited megszabadított téged, menj békével”. A hit által tesszük Isten bocsánatát is a magunkévá.

Milyen ez a megigazult állapot?

Jézus megszabadítja Mária Magdolnát az őt gyötrő, kínzó, az egyik bűnből a másikba hajszoló gonosz lelkektől. Az addig bűnös gyönyörökben kielégülését kereső nőnek megmutatja, milyen a tiszta, Istenre irányuló szeretet.

Dávidot örömmel, ujjongással veszi körül. „Boldog az, akinek vétkét az Úr fel nem rója, kinek lelkében nincsen álnokság”. „Te vagy menedékem, a gyötrelemtől megóvsz engem, és a szabadulás ujjongásával veszel körül.”

A bűnös ember örülhet, ujjonghat. Ennek az örömnek és ujjongásnak az oka Isten irgalma. Isten irgalmában, könyörülő szeretetében nem tartja többé számon bűneinket. Nem emlékezik többé rájuk.

A bűn mély nyomokat hagy az emberben, de Isten gondoskodik még a bűn nyomainak az eltüntetéséről is. Dávidnak le kell vezekelnie bűnét, Mária Magdolnából is a hagyomány szerint nagy vezeklő lett.

Az Újszövetségben, egyházában Isten lehetőséget ad a teljes búcsú révén még ezeknek a vezekléseknek, ideiglenes büntetéseknek az elengedésére is. Bocsánatával együtt, ha állandóan a bűnbánat szellemében élünk, újra meg újra a bűnbánat szentségéhez járulunk, meg is gyógyít minket, elvágja a bűnökhöz való odatapadásunkat, és megtanít Isten gyermekeinek a szabadságában járni. Ha rendszeresen a bűnbánat útján járunk, újra meg újra meggyónjuk alázattal ismétlődő bűneinket is, előbb-utóbb megszabadít tőlünk, és tisztán, belső lelki békével élhetünk. 

 

Pozitív és negatív jelek

Beküldve: Írások, tanulmányok

Évközi 10. vasárnap C év

A mai szentírási olvasmányokban két halott támasztás leírását olvassuk. Az elsőt Illés próféta végezte, akinek az élete egészen Isten ügyének a szolgálatában telt, ezért folyton menekülnie kellett, üldözéseknek volt kitéve. Ez a cáreftai özvegyasszony, akiről itt szó van, befogadta őt. És amikor meghal a fia, vádlóan ő is a próféta ellen fordul. Ezt mondja neki ,,Mi dolgom veled, Isten embere? Csak azért jöttél, hogy emlékeztess vétkeimre, és megöld a fiamat?” Azt gondolhatja, hogy befogadta ezt az embert, akit üldöztek, de úgy látszik, rossz ügyet képvisel, és ezért sújtja őt, aki befogadta házába, Isten haragja.

A próféta ekkor buzgón imádkozni kezd, és visszatér a fiúba a lélek. Erre így nyilatkozik az asszony: ,,Most már tudom, hogy csakugyan Isten embere vagy, és hogy az Úr szava igazság az ajkadon.''

Illés hosszan könyörög, ráborul háromszor a fiúra, és könyörgése végül meghallgatást talál. Jézus halommal parancsol a mai evangéliumban a naimi fiatal embernek: „ifjú, mondom neked kelj föl! Erre A halott felült, és beszélni kezdett. Ekkor Jézus átadta őt anyjának. Az emberek pedig így magasztalták Istent: ,,Nagy próféta támadt közöttünk.'' ,,Isten meglátogatta népét.'' Ennek híre elterjedt egész Júdeában és mindenfelé a környéken.

Mindkét halott támasztás egy hatalmas jel volt, amely megerősítette az emberekben Illés és Jézus prófétai küldetésébe vetett hitet. Ezek a csodák Isten jelenlétébe helyezték az embereket. Erre utal az a fordulat is, amit az evangéliumban olvasunk, hogy „mindnyájukat elfogta a félelem”. Beleborzongtak abba, aminek a tanúi voltak.

Ezzel szemben a negatív jelek, a betegség, a halál, a katasztrófák a legtöbb emberben, ahogy ebben az özvegyben is, saját bűneiket állítják szemük elé: „azért jöttél, hogy emlékeztess vétkeimre?”

Hogy a bűn és a katasztrófák között összefüggés van, ezt Jézus is megerősíti.

Lukács evangéliumának a 13. fejezetében ezt olvassuk: 1Épp jött néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus áldozatuk vérével vegyítette. 2Erre ezt mondta: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? 3Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mind. 4Vagy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony, és agyonzúzta őket, azt hiszitek, hogy bűnösebbek voltak, mint Jeruzsálem lakói közül bárki? 5Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”

Nem azt kell méricskélnünk, hogy ki a bűnösebb, nem a másikra kell tekintenünk, hanem kinek-kinek magára. „Ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”

Európa sok országát, és hazánkat is sújtja ezekben a napokban az árvíz. Az ellene való védekezés sok embert megmozgat, önzéséből való kilépésre késztet. Még az egymással civakodó politikai pártokat is mérsékletre inti. Aki tud, ott dolgozik a gátakon.

Érdemes elgondolkodnuk arról, hogy van-e, illetve ha igen milyen kapcsolat van a katasztrófák és az emberi akartnak az isteni akarattól való eltávolodása, a kettő egymással való szembekerülése között. Lehet-e összefüggés a mostani természeti kataszrófák, és az emberiségnek, nevezetesen Európának az Istentől és az isteni akarattól való eltávolodása között?

A XVI. Benedek pápa által egyháztanítóvá emelt Bingeni Szent Hildegárd látomásai Istent, embert, társadalmat, egyházat, kozmoszt egyetlen egymással szoros kapcsolatban lévő valóságként írják le. Azt írja, a bűn az egész kozmoszt sérti. A gyilkosnak azért kell egy időre sötétségben élnie, mert megmérgezte a levegőt, és a föld embervért ivott. Egy másik helyen így ír erről. Ha az emberek gonosz cselekedeteikkel az elemeket beszennyezik, Isten az emberek szenvedésével, és fájdalmával tisztítja meg őket. És ha jót cselekszik az ember, az elemek rendje újból helyreáll. Minden, mi Isten rendelésében áll, egymásra felel.

Íme a korunk embere számára is az oly fontos tanítás, amely rávilágít a rengeteg igazságtalanság, rafinált módon való ember- és lélekgyilkolás valamint a különféle katasztrófák közti összefüggésekre, továbbá a vezeklés és engesztelés összefüggéseire.

Az 1947-ben elhuny Luisa Piccaretta, akinek boldoggá avatása elindult, az ember és a kozmosz egységét hasonlóképpen látja, mint Bingeni Szent Hildegárd.
Akarjátok tudni, hogy a föld miért nem terem semmit, hogy a világon, oly sokfelé, miért vannak földrengések, és a föld miért temet maga alá városokat és embereket? Akarjátok tudni, hogy szél és víz miért háborognak, és miért tesznek pusztává vidékeket? Akarjátok tudni, hogy miért van oly sok, mindnyájunk számára ismert, nyomorúság?
Azért, mert a teremtett dolgok az isteni akaratból származnak, amelynek uralma alatt állnak. Ezek a teremtmények hatalmasok és parancsolók, nemesebbek, mint mi, mivel őket az Isteni akarat kormányozza, minket emberi akarat ural, és az degradál, gyengévé és tehetetlenné tesz. Ha azonban törődünk sorsunkkal, az emberi akaratot félretesszük, és magunkra vesszük az isteni akarat életét, mi is erősek és uralkodók leszünk. Az egész teremtés testvérévé leszünk, amely nemcsak hogy nem sújt többé minket, hanem egyenesen átengedi az uralmat maga felett, és mi boldogok leszünk az időben és az örökkévalóságban.

Európa jelentős részét sújtják most a különféle katasztrófák. Távolabbra most ne tekintsünk, elég, ha a saját portánkon söprögetünk. Vajon lehet-e összefüggés az isteni törvényekkel szemben hozott emberi törvények, a bűn elhatalmasodása és ezek között a katasztrófák között, amelyekkel naponta teli vannak a híradások, és amelyeket oly sokan a saját bőrükön érzünk?

A mai szentírási olvasmányok az Isten útján való járás és a csodák, halott támasztás közötti pozitív kapcsolatról szólnak. Illés, aki Isten embere volt, az Ő akaratával összhangban cselekedett, csodákat tesz a száreptai özveggyel: megszaporítja olaját és lisztjét, feltámasztja halott fiát. Jézus megszánja azt a másik özvegyet, feltámasztja a fiát, akit már temetni visznek.

A halál, a szenvedés mind a bűn következménye. De az összefüggés az adott betegségek, és a konkrét bűnök között gyakran nem nyilvánvaló. A legtöbb orvosilag magyarázható. Még kevésbé nyilvánvaló az összefüggés a rendkívüli időjárás, a természeti katasztrófák és a bűn között, mert ezekre meteorológiai okokat lehet találni. De ne felejtsük, ezek másodlagos okok. Egy teológiai alapelv, hogy Deus per causas secundas agit, azaz Isten a leggyakrabban másodlagos okok útján tevékenykedik világunkban. De az okok során visszajuthatunk a bűnig, az emberi akaratnak az isteni akarat elleni lázadásáig. És ezzel bizony a Dunánál is inkább csordultig van a világunk.

Ugyanakkor Isten az orvosságot is felkínálja. „Ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” Ebben az is benne van, hogy ha bűnbánatot tartunk, megmenekülünk. Nem jelenti ez azt, hogy nem szenvedünk, hogy nem érnek minket semmi féle károk. Ha bűnbánatot tartunk a saját bűneink miatt, a legnagyobb kártól, a kárhozattól megmenekülünk. És lehet, hogy a nagyobb földi károk sem érnek annyira utol minket. Ha mégis utol érnének, azokat tekinthetjük korábbi bűneink levezekelésének is, és felajánlhatjuk engesztelésül azokért, akik még egyáltalán nem akarnak tudomást venni a bűnök és a betegségek, valamint a katasztrófák közötti végső kapcsolatról.

Sokan kinn dolgoznak most a gátakon. De akik nem tudnak, mert nincs hozzá fizikai erejük, vagy távolabb élnek az árvíz sújtotta területektől, azok is kiállhatnak a gátra imáikkal, áldozataikkal, és felajánlásaikkal. Lehet, hogy az ő imáiknak ugyanúgy köszönhető lesz, ha megússzuk a Duna gátszakadását, mint azok munkájának, akik fizikailag is kinn dolgoznak a gátakon. És ha le is vonul a Dunán az árhullám, még egy csomó egyéb gátszakadás is fenyeget. Ezeket csak a bűnös életből való megtéréssel, a kitartó imával, az önmegtagadásokkal és az engeszteléssel lehet elhárítani.

Jézus Szíve ünnepe

Beküldve: Írások, tanulmányok

Az egyházi évben egymás mellett van három nagy és egy kisebb ünnep: Szentháromság vasárnapja, Jézus Szent Testének és vérének az ünnepe, Jézus Szíve ünnepe, és Mária Szeplőtelen szívének az ünnep. Ezek tartalmilag is szorosan összetartoznak.

A szív a szeretet középpontja, forrása, legfőbb motorja. A Szentháromság legbensőbb szeretetét Jézuson keresztül ismerhetjük meg. Szívének szeretetét mutatja a Nagypéntek, amelyen feltárult ez az irgalommal, könyörülettel, irántunk való szomjúsággal, szeretettel teljes szív. Ennek szeretetáramát nyújtja nekünk az Eucharisztia, az Úrnapja, minden szentmise és minden szentségimádás.

Akik ott voltak a kereszt alatt, Szűzanya, János apostol, és az a néhány asszony átélték ezt a szeretetet annak minden gyönyörűségével és fájdalmával, és ezt, főleg a Szűzanya, közvetíteni is tudják a többi embernek. És átélte ezt néhány misztikus szent is. Nagy Szent Gertrud egy misztikus párbeszédben kérdezte János apostolt.

-          Amikor az utolsó vacsorán az Üdvözítő áldott keblén nyugodtál, nem érezted ennek a szeretetnek az édes lüktetéseit?

-          De igen éreztem – válaszolt az apostol.

-          Akkor miért nem beszéltél róla evangéliumodban? – kérdezi  szemrehányóan Gertrud

-          Mert az én feladatom az volt, hogy a testté lett Igét mutassam be a világnak. Ennek a titoknak a felfedése későbbi századok számára lett fenntartva – válaszolta az apostol.

Ez az idő a 2. keresztény évezredben jött el. Annak elején a Ciszterci rend második alapítójának tartott Szent Bernát (11. század) után Szent Bonaventura, a nagy ferences misztikus, a középkor nagy német misztikusai, Hackenborni Szent Mechtild, Szent Gertrúd (13. század), írnak róla, majd a 16-17. században a jezsuita Canisius Szent Péter, Szalézi Szent Ferenc tisztelték különösen Jézus Szívét. Majd nagy lendületet adott ennek a tiszteletnek ez utóbbi által alapított vizitációs nővérek rendjébe tartozó Alacoque Szent Margitnak a látomásai Jézus Szívéről. A jezsuiták dolgozták ki és népszerűsítették Jézus Szívének a tiszteletét.

Ugyanebbe a vonalba, áramba tartoznak a Fausztina nővér által a 20. században kapott kinyilatkoztatások, amelyeket elismert az egyház, nevezetesen II. János Pál pápa, aki előbb boldoggá, majd szentté avatatta Fausztina nővért, és bevezette az egyházban az Isteni Irgalmasság vasárnapját. Ugyancsak II. János Pál pápa kezdeményezte 2002-ben, hogy a Jézus Szíve ünnepe legyen a papok megszentelődésének a világnapja, amelyen az egyház világszerte imádkozzon a papok megszentelődéséért.

És ugyanennek a szeretetáradásnak a folytatása a Szeretetlángról szóló kinyilatkoztatások – elsősorban a magyar Erzsébet asszony, de mások számára is. Éppen az az érdekes, hogy több csatornán keresztül is áradnak ugyanazok a kegyelmek. Ezek egyházi elismerése irányában még csak az első lépések történtek meg.

Az emberek közül a Szűzanya szíve állt a legközelebb Jézus Szentséges Szívéhez. Az Ő szíve fogadta be a legjobban Jézus Szívének a szeretetlángját és tudja azokra árasztani, akik neki szentelik magukat. Ez a Szeretetláng nem más, mint a Szentháromság Szívének a szeretetlángja, amelynek kiáradását éppen a mi nemzedékünk tapasztalja a leginkább.

Ennek a szeretetlángnak óriási sodrása van. Ha átengedjük magunkat ennek a sodrásnak, magával ragad minket, mint az áradó folyó.

Kimentem többször is a napokban az áradó Dunához, és szemlélődtem egy kicsit. Megfigyeltem, hogy hogyan viselkednek a sarkantyúk. Azt láttam, hogy ahol valami akadály, mondjuk egy fal nyúlt a vízbe, annak a végénél nagy volt a sodrás. De víz felszínén úszó levelek vagy egyéb tárgyak, ha a sarkantyú sodrás felőli szélétől távolabb voltak, közel a szárazhoz, előbb belekerültek egy visszaáramló örvénylésbe, és ott forgolódtak, ellentétes irányba is sodródtak, mint az ár. Egy jó időbe telt, amíg újra kijjebb sodródtak, és magával vitte őket az ár. Egy kis segítséggel, egy bottal megtaszítva őket, kevesebbet forgolódtak volna, előbb belekerültek volna a fő áramba.

Így látok ma sok embert, akik az ár szélén úsznak lassan, és fenn is akadnak ilyen-olyan okok miatt, és egy bizonyos körön belül forgolódnak csak. És közöttük van nagyon sok papi lélek is. Ha imáinkkal, engesztelésünkkel megtaszítjuk őket egy kicsit, magával fogja sodorni őket is ez az ár a Szentháromság Szívének mérhetetlen óceánja felé.

Nagy a felelősségünk nekünk engesztelőknek! De ne feledjük, nekünk nem kell mást tennünk, mint hogy ezt a kis lendületet megadjuk a körülöttünk lévő lelkeknek, különösen a papi lelkeknek, mert ők magukkal fogják vinni a rájuk bízott lelkeket is. Ez a mai Jézus Szíve ünnep erre a küldetésünkre figyelmeztet minket.

 

Úrnapja

Beküldve: Írások, tanulmányok

Az úrnapi Szekvencia, a Lauda Sion elemzése

Az Úrnapja, Krisztus Szent Testének és vérének az ünnepe a 13. századra megy vissza. Bevezetését több Eucharisztikus csoda is megelőzte. Aquinoi Szent Tamás összeállított egy szentíráskommentárt és átnyújtotta az akkori pápának. A pápa meg akarta őt jutalmazni ezért, és megkérdezte, mivel tehetné. A szent elhárította az egyházi ragra való emelést, helyette azt kérte a pápától, hogy vezesse be az egész egyházban ezt az ünnepet. A szentatya elfogadta az előtte már több oldalról is hozzá érkező kérést, és mindjárt megbízta Tamást az ünnep liturgiájának a kidolgozásával. Ennek része a szentmisében felhangzó a Lauda Sion Salvatorem, Dicsérd Sion Üdvözítőd c. himnusz, amely belevezet minket az Eucharisztia titkába. Ebben a titokban most ennek a himnusznak rövid elemzésével, bemutatásával szeretnénk elmélyedni.

Dicsérd Sion, Üdvözítőd, 
Jó pásztorod, hű segítőd, 
Áldja hangos éneked. 
Himnuszt mondj, egész szíveddel, 
Szóddal úgysem érheted el, 
Méltón nem dicsérheted.

Az Eucharisztia hittitok, emberi ésszel nehezen felfogható, a költészet, a művészet eszközeivel jobban megragadható.

Nagy dologról szól az ének; 
Élet élő kútfejének, 
A Kenyérnek hódolunk. 

Az Eucharisztia életünk legnagyobb isteni ajándéka. Életünk kútfeje, mai szóval forrása. A II. Vatikáni zsinat egyik dokumentuma "fons et culmen"-nek nevezi. Vagyis forrásnak, és egyben hegycsúcsnak, amelyből táplálkozik a keresztény élet, és amely felé tart, mint beteljesedése felé. Ezért hódolat, imádat illeti. Ez az ének az Eucharisztia dicsérete, amit Jézus az Utolsó vacsorán alapított. Sík Sándor a rím kedvéért az Utolsó vacsorát Búcsútornak fordítja.

Estelén a Búcsútornak 
A tizenkét apostolnak 
Mit kiosztott Krisztusunk.

Hangosan hát fönnesengjen, 
Ujjongjon és égre csengjen 
Zengő lelkünk hangja ma. 
Mert mit ajkunk most magasztal: 
Amaz ünnep, amaz asztal, 
Amaz első lakoma.

A húsvét az Ószövetségben az Egyiptomból való szabadulás ünnepe volt. Jézus ennek az ünnepnek új tartalmat adott a saját feltámadásával, amit elővételezett az Utolsó Vacsorán. Véget ér az Ószövetség, amit Ő beteljesített, és elkezdődik a Jézus által megkötött Újszövetség Isten és ember között.

Ott új Húsvét napja támadt, 
Új kötése új királynak, 
Régi Húsvét bételett. 
Új világtól fut az óság, 
Árnyat oszlat új valóság 
Fényesség űz éjfelet.

S amit ott tett önkezével: 
Emlékére nyílt igével 
Hagyta Krisztus végzenünk, 

Azt mondta: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Az egyik lényeges mozzanata a szentmisének a Jézusra való emlékezés. Emlékezetünkbe idézzük, hogy mit tett értünk, mire tanított.

Szent igéktől megoktatva, 
Üdvösséges áldozatra 
Kenyeret s bort szentelünk.

Fogta a kenyeret és a bort, amelyek a mi munkánkat és a mi életünket szimbolizálják. Mikor ezeket neki szenteljük a szentmisében, ezzel egész életünket neki ajánljuk, neki szenteljük. Ennek az odaszentelődésnek óriási a jelentősége. Lelki békénk, egyensúlyunk múlik azon, nap mint nap, hogy át tudunk-e Istennek adni, fel tudunk-e Neki ajánlani mindent, életünk minden mozzanatát, örömeinket, bánatainkat, a váratlan helyzeteket, a bántásokat, megalázásokat. Ha ezeket meg tudjuk tenni óriási előhaladást tehetünk a lelki életben.

Ágazatja szent hitünknek: 
Testté, vérré lényegülnek, 
Bor s kenyér mi volt előbb. 

A magyar fordítás itt nem fejezi ki a lényeget. A latinban ez áll: Dogma datur Christianis, quod in carnem transit panis, et vinum in sanguinem. Dogma, vagyis hittétel, hittartalom, hinnivaló adatik a keresztényeknek, amelyet hinnünk kell, amelyet igazán csak hitünkkel foghatunk fel, értelmünkkel legfeljebb megközelíthetünk. Ez a hinnivaló az, hogy a kenyér Krisztus testévé változik, a bor pedig Krisztus vérévé. Amikor a pap kimondja az átváltoztatás szavait: „ez az én testem, ez az én vérem”, attól a pillanattól a kenyér nem kenyér többé, a bor nem bor többé, hanem Krisztus teste és vére. Az érzékeink nem tudják nyomon követni ezt a változást. Sokan kételkednek ezért benne. Sok eucharisztikus csoda bizonyítja azonban, hogy itt valódi átváltozás történik. És lelki hatásai is ezt mutatják, ha hittel rááll erre az ember, és hasznosítja ezt a hittitkot az életében.

Régi rend itt újnak enged, 
Szárnya lankad észnek, szemnek, 
Élő hitből végy erőt.

Az eredeti latin szöveg itt megint kifejezőbb: Quod non capis, quod non vides, Animosa firmat fides, praeter rerum ordinem. Ezt az átváltozást érzékeinkkel nem fogjuk fel, nem látjuk, nem észleljük. Ez meg is haladja a látható dolgok rendjét. Ezt csak hit által tudjuk elfogadni. A hitben járás megtanulása a legfontosabb a keresztény életben. Hitbeli lépéseket kell újra meg újra megtennünk, amelyek nem 100 %-ig biztosak. Mindig bennük van egy ugrás, és annak a kockázata, hogy elkapnak-e. Kecskeméten szolgáltam 17 évet. Ott volt a hittanteremben egy kép, amelyen egy fán lévő kisgyermek éppen leugrani készül, de nem akárhová, édesapja karjaiba, amelyeket bátorítóan felé tár.

Színében bor és kenyérnek 
(Jel csak ez, de más a lényeg!) 
Drága nagy jók rejlenek. 

Jézus a kenyér és a bor színei alatt jelenik meg közöttünk. Ez egy régies kifejezés. A latinban itt a species szó szerepel, amely azt jelenti: színe valaminek, vagyis a látszata, a külső formája. A látszat szerint kenyér és bor, valójában a legnagyobb jó, amire szükségünk van, amely nélkül ellankadunk, kimerülünk, kimegy az erő belőlünk, kiszolgáltatottá válunk.

És most egy kis tanítás következik arról, hogy hogyan van jelen közöttünk Jézus a kenyér és a bor színeiben.

Egy is Krisztus, semmi kétely! 
Két szín Őt nem osztja meg.
Aki veszi, meg nem osztja, 
Meg nem töri, nem szakasztja, 
Mindenek épen veszik. 
Veszi egy és ezrek veszik, 
S minden egyenlőn kapja részit, 
Mégis: nem fogyatkozik.

Ugyanaz a Krisztus jelenik meg a kenyérben is, és a borban is. A teljes Krisztus van jelen egyetlen csepp borban, és egyetlen még szabad szemmel látható kis morzsában is. Akárhányan veszik magukhoz, akárhány részre töri a pap az ostyát, minden egyes részében az egész Krisztus van jelen. Ezért kell ügyelni arra, hogyan vesszük magunkhoz. Ezért tartja a ministráns az áldoztató tálcát, hogy ha letörne egy darabka, vagy lecseppenne egy csepp is, az ne a földre hulljon, hanem az áldoztató tálcára. Mindezeket a veszélyeket sokkal jobban kiküszöböli a nyelvre áldozás, amely évszázadokon át az áldoztatás hagyományos módja volt. És a térdelve áldozásnak is egészen más pszichológiai hatásai vannak. Nem akárkivel találkozom, rendkívüli dolgoknak vagyok a szentáldozásban részese, jó az, ha a rendkívüli testtartással, térdeléssel is kifejezem ezt. A váci Eucharisztikus Kongresszuson lehetőséget adtunk az állva áldozás mellett a térdelve áldozásra is. Többen voltak azok, akik ezt az utóbbit választották.

Ugyanezt a gondolatot részletezi az utána következő második versszak.

S ha megtört az áldozatban, 
Kétség, tudd meg, nincsen abban: 
Úgy van ott minden darabban, 
Mint a teljes szín alatt. 
Őt törés nem törheté meg, 
Csak a jelnek (köntösének!)  - vagyis a kenyérnek és a bornak -
Színe tört meg, ám a lényeg 
Változatlan egy marad.

A közbülső versszak egy nagyon fontos igazságot fogalmaz meg: egyáltalán nem mindegy, hogy milyen lélekkel, lelkülettel vesszük magunkhoz. Egyáltalán nem mindegy, hogy halálos bűnben, vagy kegyelmi állapotban járulunk-e a szentáldozáshoz, mert a következmény egészen más.

Veszi jó és veszi vétkes, 
Ám gyümölcse vajmi kétes: 
Élet vagy elkárhozás. 
Rossznak átok, üdv a jóknak: 
Lásd, az együtt áldozóknak 
Végük milyen szörnyű más!

A pap normális esetben (a lélekbe látás karizmája nélkül) nem tudja eldönteni, hogy kit áldoztat meg. Egyik embernek üdvösségére, szeretetben való növekedésére, megerősödésére szolgál a szentáldozás, a másiknak kárhozatára. Jobb lett volna neki, ha nem áldozott volna (ismételten szentségtörő módon).

Nem bánhatunk akárhogyan az Oltáriszentséggel, az átváltoztatott szentostyával, mert az nem akármi. Angyali kenyér, amely a lelkünket táplálja elsősorban. Lelkünk természetében közös az angyalokéval. Az Eucharisztia földi vándorúton a legfontosabb lelki táplálékunk, amellyel Isten megvendégel minket mint fiait.

Imhol angyaloknak étke, 
Vándorutunk erőssége, 
Édes fiak vendégsége! 
Ebeknek oda ne vesd! 

Az Eucharisztia nem az állatoknak való eledel. Nem arra való, hogy a beteg kutyánknak, macskánknak vagy többi állatainknak adjuk. A kézbe áldozással bizony az ilyen torz, vagy babonás használatnak is megvan a veszélye. Sőt a meggyalázásnak is.

Az Ószövetségben megvoltak az előképei az Oltáriszentségnek. Három ilyen előképet hoz Aquinói Szent Tamás: a mannát, a húsvéti bárányt, és Izsák feláldozását, amelyek művészileg ábrázolva vannak itt a mi tabernákulumunkon is.

Ősi manna ezt mutatja, 
Ezt Izsáknak áldozatja, 
Bárány vére csordulatja 
Képpel írja régen ezt.

A manna táplálta a sivatagi vándorlás során az egyiptomiak fogságából menekülő népet. Izsák feláldozását kérte Isten Ábrahámtól, de az utolsó pillanatban, mikor látta, hogy Ábrahám erre is képes Istenért, megakadályozta feláldozását. Saját egyszülött fiát azonban feláldozta értünk bűnösökért a Mennyei Atya. Ábrahám kost áldozott fia helyett, az Ószövetségben bárányt. Jézus lett az Utolsó vacsorán és Nagypénteken ez az áldozati bárány.

Említettem, hogy a II. Vatikáni Zsinat forrásnak, és csúcsnak tekintette ez Eucharisztiát. Csúcsnak, amely felé tart a keresztény élet, amelyben beteljesedik. A Himnusz utolsó versszaka erre a csúcsra irányítja a figyelmünket. Az első sorok még a földön időznek. Jézus egyszerre pásztorunk és eledelünk. Ő legelteti, táplálja nyáját, és védelmezi a rá leselkedő veszélyektől.

Kegyes pásztor, igaz étek: 
Édes Jézus! kérünk téged, 
Te legeltesd; védd a néped, 
Te mutasd meg kegyességed, 
Fönn az élők közepett. 

A kegyesség helyett az eredeti lati szövegben ez szerepel: Tu nos bona fac videre In terra viventium. Vagyis Te gondoskodj arról is, hogy azokat a jókat, amik az „élők földjén”, azaz a Mennyországban ránk várnak, valóban elnyerhessük.

A himnusz utolsó szavaiban a hittudós mellett megszólal a misztikus is, aki nem szégyelli szerelmes szavakkal is megszólítani Jézusát. Megadja neki nyilvánosan a kellő tiszteletet. Előbb "fejedelmünk"-nek szólítja, de   bepillantást enged abba, hogy amikor belép lelke nászszobájába, ahol egyedül marad Istenével, ott milyen szerelmes szavakkal illeti (életem, szerelmem), és milyen bensőséges kapcsolatban van azokkal is, akiket a földön ugyanaz a pásztor legeltetett és táplált saját testével és vérével, és akik már eljutottak az élők földjére, már teljesen Istenben élnek, a szentekkel.

Mindenható fejedelmünk, 
Éltünk, éltetőnk, szerelmünk, 
Engedj asztalodra lelnünk, 
S testvérül engedd ölelnünk 
Odafönn a szenteket

Ne szégyelljük mi sem a becéző szerelmes szavakat, amikor lelkünk szerelmével vagyunk négyszemközt, a szentáldozás utáni meghitt pillanatokban, vagy a csendes szentségimádásban! Ő kimondhatatlanul örül minden becéző, szerelmes szónak.

Az eucharisztikus lelkület

Beküldve: Írások, tanulmányok

Dr. Szederkényi László atya elődása a váci egyházmegyei Eucharisztikus Kongresszuson (2013. május 10.)

Régebben egy-egy szentéletű emberre – életszentségét értékelve – gyakran mondták, hogy eukarisztikus lelkületű volt. Szent X. Piusz pápának az Oltáriszentséggel kapcsolatos rendelkezései nyomán a katolikus lelkiségben egyre jobban tért hódított újra az Eukarisztiából merítkező lelkiség. Jézus Szent Testét és Vérét alapul venni a keresztény lelkiségben egyébként soha nem idejétmúlt, ezért előadásomban erről szeretnék néhány gondolatot kifejteni.

Óvatosnak kell lennünk a sátánnal szemben, az Oltáriszentség vonatkozásában is, hiszen minden módón megpróbál minket félrevezetni. Lerinumi Szent Vince Jézus megkísértését magyarázva azt írja, hogy amint Jézust az ördög arra biztatta, hogy vesse le magát a templom párkányáról (Mt 4, 5-6), úgy minket meg arra biztat, hogy vessük le magunkat a katolikus tanítás és hagyomány fellegvárából a tévedések szakadékába. Az eukarisztikus lelkület kialakításához és ápolásához érdemes a mértékadó hittudósok írásait figyelembe venni. Fontos tisztában lennünk az Oltáriszentség mibenlétével és ránk gyakorolt hatásaival. Akkor nem esünk abba a hibába, hogy levessük magunkat a katolikus hit és hagyomány életet és biztonságot jelentő fellegvárából.

Szent Pál apostol leveleiben élesen szembeállítja Jézus Szent Testét és Vérét a közönséges étellel és itallal (1 Kor 10, 7. 21; 11, 20). Tehát az Oltáriszentség minden tiszteletet és dicséretet megérdemel. Az oltáron Jézus a vendéglátónk, aki saját magát adja nekünk eledelül (Jn 6, 48-51), hogy legyen erőnk az örök élet felé vezető úton és valamit megérezzünk belőle azelőtt is, hogy oda belépünk. Jézus azt mondja magáról, hogy Ő „a mennyből alászállott élő kenyér”, tehát az Eukarisztia a megtestesült második isteni személy teste és vére.

Antiochiai Szent Ignác az Oltáriszentséget a halhatatlanság gyógyszerének tartja, mert ahhoz segít hozzá minket, hogy mindig Jézusban élhessünk és ördögűző hatása lévén megvéd minket a sátánnal szemben.

Szent Irenaeus szerint az Eukarisztia kisugárzása mindaz a jó, amit a keresztény ember cselekszik.

Szent Cyprianus arra hívja fel a figyelmünket, hogy amikor a Mi Atyánkban a mindennapi kenyérért imádkozunk, akkor azt is kérjük, hogy mindennap legyen lehetőségünk szentáldozást végezni és azért is könyörgünk, hogy a Mennyei Atya óvjon meg bennünket a súlyos bűnöktől és soha ne legyünk méltatlanok Jézus Szent Testét és Vérét magunkhoz venni. Az Oltáriszentség a földi létezésünkhöz is nélkülözhetetlen és segít minket az örök életre, a mennyei lakomára eljutni.

A trienti zsinat atyái az Oltáriszentséget a sátán mérgével, a bűnnel szembeni ellenméregnek tartják, amely hozzájárul ahhoz, hogy minél kevesebb bűnt kövessünk el és hogy minél inkább elkerüljük a halálos bűnöket. Ezenkívül nemcsak akkor bír megszentelő erővel, amikor magunkhoz vesszük, hanem amikor szemléljük, imádjuk (például szentségimádás alkalmával).

Szent X. Piusz pápa a gyakori, sőt a mindennapi áldozást ajánlotta – természetesen kellő előkészülettel – annak érdekében, hogy minél szorosabban kapcsolódjunk Istenhez és emberi gyarlóságainkat minél jobban kiküszöböljük.

XVI. Benedek pápa a szentmiséről azt tanítja, hogy abban maga a feltámadt és megdicsőült Jézus Krisztus van jelen. A Legméltóságosabb Oltáriszentségben Jézus az Isten képére teremtett emberrel találkozik (Ter 1, 27), s a Legszentebb Oltáriszentség az igazságra és a bűntől való megszabadulásra éhező ember tápláléka (Jn 8, 36). Az Eucharisztia az Egyház létfontosságú központja. Isten ajándékozó jóságának megnyilvánulása, amikor Jézus a Szent Kenyérben, az Oltáriszentségben önmagát adja nekünk. Az Oltáriszentség hozzájárul ahhoz, hogy eltűnjenek azok a falak, melyek Jézus és miközöttünk vannak és azok is, melyek az embereket egymástól választják el.

Láthatjuk tehát, hogy Jézus Krisztus Szent Teste és Vére a legteljesebb mértékben szent dolog, nem valami „cukorka”, amiből bárki részesedhet. Az egyházi hagyomány hangsúlyozza a méltó szentáldozást és az általa Jézussal egyre szorosabbá váló kapcsolatot, az örök életre való előkészületet. Ha visszakanyarodunk Lerinumi Szent Vincéhez és Szent Pálhoz, fontos megjegyeznünk, hogy aki tudatosan méltatlanul áldozik, aki gyónásait elhanyagolja, aki sohasem gyónik és úgy áldozik, aki távol tartja magát a szentáldozástól, vagy aki az Oltáriszentséggel kapcsolatban bármilyen „divatos” tévedést terjeszt, tulajdonképpen az ördögnek engedelmeskedve leugrik a katolikus hit és hagyomány fellegvárából a tévedések szakadékába, és saját elkárhozását készíti elő (1 Kor 11, 27-29). Hogyan is lenne segítség a bűn elleni küzdelmünkben a szentségi Jézus, ha súlyos bűnben vesszük magunkhoz? A szentségtörő áldozással nem közelebb, hanem távolabb kerülünk Tőle.

Az eucharisztikus lelkülethez hozzátartozik a gyakori gyónás és gyarlóságaink tudatos javítgatása, a gyakori és méltó szentáldozás, szentségimádásokon való részvétel, a Jézus Szíve -tisztelet, lehetőség szerint az elsőpénteki szentáldozás megtartása, jócselekedetek gyakorlása, az Oltáriszentség tiszteletével és Jézus Szívének tiszteletével kapcsolatos apostolkodás, a szentségi Jézussal kapcsolatos hitismereteink bővítése. Aki mindezt megteszi, az gondolkodásában és életmódjában nem a világhoz fog hasonulni (Róm 12, 2), hanem megtapasztalja mit jelent a Jézustól nyert megváltás örömében élni (XVI. Benedek); szeretet, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás fogja jellemezni (Gal 5, 22-23). Merítsünk bátran az Egyház kegyelmi kincsestárából, legyünk szívesen a Legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen lévő Jézussal, akinek a gondjainkat, örömeinket, kéréseinket, félelmeinket, reményeinket, hálánkat őszintén elmondhatjuk (XVI. Benedek), aki éltet és saját magához hasonlóvá alakít minket. 

Bíró László püspök atya felhívása

Beküldve: Írások, tanulmányok

 

Kedves Testvérek!

A hírekből tudjuk, hogy Franciaországban az alsóház után a szenátus is jóváhagyta azt a törvényt, amely szerint az egyneműek is köthetnek házasságot, fogadhatnak örökbe gyermeket. Annak ellenére határoztak így a politikusok, hogy ezeket a döntéseket megelőzően a franciák hatalmas, milliós tömegeket felvonultató békés demonstrációkban tettek tanúságot a hagyományos házasság- és családeszményhez való ragaszkodásukról. A francia családegyesületek – élen a százezernél több tagot számláló Francia Katolikus Családegyesülettel – most az alkotmánybírósághoz fordultak és máj. 25-ére egy minden eddiginél nagyobb tüntetést szerveznek. Ezzel együtt most közzétett felhívásukban hívnak minden jóakaratú embert, hogy csatlakozzék a francia püspöki kar tagjai által életre hívott „Imádkozunk együtt” című kezdeményezéshez. Imádságra és böjtre hívnak mindenkit, aki fontosnak érzi, hogy országában, Európában, vagy a világ bármely részén az élet- és családellenes erők meghátráljanak.

Kedves Testvérek!

A család, az élet és a házasság ügye nekünk, magyaroknak is fontos. Csatlakozzunk mi is francia testvéreinkhez, az ő küzdelmük a mi családjaink helyzetét is befolyásolja. Egyesülő Európánkban a házasság- és életbarát erőket is egyesítenünk kel. „Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik” (Róm 8,28). Vegyük fel az erőszakmentes harcot mi is, megfogadva az Úr tanácsát: „Tedd vissza a kardodat a helyére. Mert mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el” (Mt 26, 52). XI. Pius pápával hisszük, hogy „hatalmas erőt képvisel az a hadsereg, amely kard helyett rózsafüzért tart a kezében.” Vállaljuk az imádságot és a böjtöt, különösen péntekenként, legfőképpen pedig a nagy tüntetést megelőző máj. 24-i pénteken. A rózsafüzér imádkozásakor ajánljuk fel az egyes tizedeket

1)      Személyes megtérésünkért

2)      Családunkért

3)      Püspökeinkért, papjainkért, szerzeteseinkért

4)      Újságírókért és a rendőrökért

5)      Állami vezetőinkért és választott képviselőinkért

Az „Imádkozunk együtt” kezdeményezéshez csatlakozni személyesen a http://www.tousenpriere.com/participerfrancia nyelvű honlapon lehet. Itt lehet választani a böjt (le jeûne), a rózsafüzér (le chapelet), a Jézus Szíve tisztelet (consécration au Coeur de Jesus) és egyéb személyes ima (d’autres moyens personels de prière) között is, a szervezők ajánlják valamennyi választását. A csatlakozókat Philippe Barbarin lyoni bíboros érsek köszönti.

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

C Húsvét 6. vasárnap

Beküldve: Írások, tanulmányok

 

A most hallott evangéliumban a legtöbb kijelentés a szeretetről szól.

Az első kijelentés, hogy aki szereti Jézust, az megtartja az ő tanítását. Ezt negatív formában is megismétli: Aki nem szereti őt, az nem tartja meg tanítását.

A második kijelentés, hogy aki Jézust szereti, azt az Atya is szereti. De hát – vethetjük ellent éppen Jézus tanítása alapján – az Atya mindenkit szeret. Igen, de Jézus ehhez rögtön hozzá tesz valamit, ami ennél a mindenkire kiterjedő isteni szeretetnél több: Aki Jézust szereti, az szorosabb kapcsolatba kerül nemcsak Jézussal, hanem az Atyával is. Az ilyen ember szívébe betér Jézus és az Atya. Szállást, lakóhelyet vesznek nála.

Azután Jézus visszatér oda, ahonnét kiindult: a tanításhoz. Aki szereti őt, az megtartja tanítását. A tanítás amelyet tőle hallottunk – már tudjuk –  nem az ő tanítása, hanem az Atyáé, aki őt a földre küldte, hogy átadja nekünk azt a tanítást, amely ezt a mély kapcsolatot Jézussal és az Atyával létre hozza.

Jézus tehát a szeretettel kapcsolatban a tanítást hangsúlyozza. Ő az, aki megtanít minket arra is, hogy hogyan szeressünk helyesen. Felhív arra, hogy tanuljuk meg azt, amire ő tanított. Tanítása legyen egészen a miénk, egyesüljünk ezzel a tanítással, tegyük magunkévá, tanuljuk meg annyira, hogy ha álmunkból felébresztenek, akkor is rögtön tudjuk. Tudjuk felmondani, és tudjuk megélni, cselekedni.

Jézus ezután megismétli, sőt tovább fokozza a szeretet természetére vonatkozó tudnivalót. A Szentlélekről, akiről tudjuk – ugyancsak Jézus tanításából –, hogy ő nem más, mint az Atya és a Fiú élő szeretete – azt mondja, hogy Ő is ezt az Atyától származó, Jézuson keresztül mienkké vált tanítást tökéletesíti bennünk: megtanít minket mindenre, és eszünkbe juttat mindent, amit Jézus mondott nekünk. Tehát a Szentlélek is tanító, segít belénk vésni még jobban mindazt, amire Jézus tanított.

Ezek után talán érzékeljük annak a fonákságát, amit pedig manapság annyit hangoztatnak: nem a tanítás a fontos, hanem az, hogy szeressünk. Hogyan szeressünk, ha nem tudjuk, hogy hogyan, ha nem ismerjük Jézus tanítását? Azért van ma annyi eltévelyedés éppen a szeretet körül is, mert nem ismerik az emberek Jézus tanítását.

Egy divatos, bizonyos pszichológusok által belén sulykolt szólam például a szeretetről az, hogy a szeretet egyenlő az elfogadással. El kell fogadnunk minden embert úgy, ahogy van, olyannak, amilyen.

Jézus egyáltalán nem így tett. Jézus tanította, nevelte, formálta, alakította, ha kellett korholta, ostorozta is az embereket, akikkel találkozott. Megbocsátott, de mondta azt is, hogy menj és többé ne vétkezzél. Menj, és ne legyél többé annyira magabiztos. Vagy éppen menj, és legyél bátrabb. Bízzál! Ne légy kicsinyhitű… Mindenkinek azt adta, amire éppen szüksége volt, amiben hiányt szenvedett, és lefaragta róla azt, ami nem odavaló volt.

Szülőnél, tanárnál, ha megtapasztalja, ha érzi, a gyerek, hogy szeretjük, akkor elvisel tőlünk olyanokat is, amik nehezek, kényelmetlenek számára. Akkor támaszthatunk követelményeket is, akkor korholhatjuk, akár büntethetjük is őket.

Tehát nem elfogadásra, hanem szeretetre van szüksége, diáknak, szülőnek, férjnek, feleségnek – minden embernek. Tudjuk, érezzük, hogy a szeretet mennyire fontos. De hogy hogyan is kell helyesen szeretni, azt csak Istentől és a hozzá közelállóktól tanulhatjuk el. Ezért fontos, hogy az ő tanítását ismerjük, hogy tanításával gyakran foglalkozzunk, és hogy éljük is azt a tanítást.

Amikről eddig volt szó, az a szeretetnek inkább a férfias oldala volt, amely tud követelményeket támasztani, és azokhoz felnövelni, erőt adni. A mai napot, evangéliumot színezi, hogy egyúttal anyák napja is van. Istenben is ott van nemcsak a férfias szeretet, hanem a nőies, anyai szeretet is. És hogy ennek milyen a megfelelő, Isten által elgondolt formája, azt a Szűzanya alakja, szeretete mutatja. Ő az, aki tanította Jézust, és az ő unokatestvéreit is – köztük Jakabot, akit tegnapelőtt ünnepelt az Egyház. Az Istenre vonatkozó tudást, és hogy milyen Isten szeretete a gyakorlatban, mind a Szűzanyától és Szent Józseftől tanulta el Jézus.

Az ő szeretetükben, főképp a Szűzanya szeretetében nem volt semmi, ami helytelen szeretet lett volna. Mi azonban gyakran találkoztunk helytelen, nem szép szeretettel, amelyek által nem növekedhettünk megfelelőképpen a szeretetben, torzult szeretetünk. Az örömhír az, hogy Jézus a kereszt alatt a Szűzanyát nekünk is anyánkul adta, és Jézus a mi testvérünk is lett: bekerültünk az ő családjukba. Így mindaz a hiány kiküszöbölődhet, mindaz a seb begyógyulhat, amit saját családunkban, szüleink nem megfelelő szeretete által támadt bennünk. Azáltal, hogy megbocsátunk szüleinknek, és mi is bocsánatot kérünk tőlük nem megfelelő viselkedésünkért, és mindenek előtt hálát adunk édesanyai, édesapai szeretetükért, elindulhatunk ezen az úton, hogy szeretet hiányának, a nem megfelelő szeretetnek a sebei begyógyuljanak, és megtanuljuk mindnyájan úgy szeretni, ahogy a Szűzanya, ahogy Jézus, és ahogy a Mennyei Atya és a Szentlélek szeret.