Hit, remény, szeretet

Beküldve: Lelkiélet

2017. 02. 04.. 

Kedveseim! Készítsétek lelketeket, mert közel van az idő a megmérettetéshez. Vágyakozzatok a Szentlélek bennetek való működésére, és hagyjátok érvényesülni. Ne utasítsátok el, mert akkor talál olyan lelkeket, akik befogadják. Ők azok, akik készséggel várják és meg is cselekszik, amire indítja őket. Ezekben az emberekben nincs félelem, mert megtapasztalják magukban a Lélek működését. Tisztában vannak vele, hogy maguktól képtelenek lennének cselekedni. Képesek elfogadni mindent Isten kezéből, mert bizonyosságuk van arról, hogy Istennel járnak. Imádkozzatok az olyan embereknek a társaságáért, akik mernek nagyot álmodni és álmaikat tettekre váltani, mert az Úr kegyelme mozgatja őket.

2017. 02.05.    

Kedveseim! Az Úr szeretete arra sürget bennünket, hogy elfogadjunk mindent a kezéből. Szeretné megnyitni lelkünket, hogy betöltsön kegyelmével. Hozzatok olyan áldozatot, amellyel lelkek sokaságát menthetitek meg. Ezért mindent, amit megtapasztaltok, azonnal ajánljátok fel az Urnak, és fogadjatok el mindent zokszó nélkül. Azért fontos ezt megszívlelni, mert mindaz, amit áldozatként felajánlotok, megsokszorozza bennetek a kegyelmet. Így lesztek képesek egyre több mindent felajánlani. Ez egy különleges kegyelem, amely hozzásegít benneteket a hitben való elmélyüléshez. Legyetek nyitottak erre az ajándékra, hogy kedvesek legyetek Isten előtt.

2017. 02. 06.

Kedveseim! Amikor bajban vagyunk, akkor dől el mit ér a hitünk. Tudunk Istenre hagyatkozni, vagy még mindig saját erőnkben bízunk? Mit is jelent a bajban Istenre hagyatkozni? Először ösztönösen magunkba tekintünk és nincs más gondolatunk, csak az, hogy mit rontottunk el. Tehát magunkat kezdjük vádolni, és így védekezünk. Eszünkbe sem jut, hogy az okot máshol kell keresnünk. Közben a gonosz kísértő megcsavarja lelkünket, hogy nagyobbnak érezzük a saját felelősségünket. Hosszú idő után, végre eljutunk Istenhez, hogy átadjuk Neki mindenestől ügyünket. Vajon miért alakul ki bennünk ez a magatartás? Miért van az, hogy amikor kiszenvedjük magunkat, akkor találunk rá Istenre? Pedig Jézusnak gondja van ránk, mert egyedül Ő fogja megoldani problémánkat. Imádkozzunk, hogy mutassa meg nekünk, hol volt, és hogyan volt jelen nehézségeinkben! Hagyatkozzunk Rá, mert el tudja végezni bennünk munkáját, és hagyjuk cselekedni.

2017. 02. 07.  

Kedveseim! Aki Istenben bízik, soha nem kételkedhet Benne, még a legnagyobb megpróbáltatás idején sem. Soha nem változhat meg a véleményünk, ha követjük tanítását és abban hűségesen kitartunk. A kételkedés olyan bűn, amellyel elveszítjük Istenbe vetett bizalmunkat. Hitünknek olyan szilárdnak kell lennie, hogy semmi sem rendíthesse meg. A hit szilárd bizalom Istenben. Ne engedjük, hogy meginogjon bennünk a bizalom, mert nem lenne méltó hozzánk. A hit Isten ajándéka, ezért aki megkapja, féltékenyen őrizze, és tartson ki mellette mindhalálig. Ne engedjétek, hogy a kételkedés elhomályosítsa bennetek a hit fényét! Imádkozzatok, hogy rendíthetetlenül és szilárdan álljatok a hitben.

2017. 02. 08.    

Kedveseim! A bizalom feltételezi a kölcsönös szereteten alapuló hitet. Isten részéről ez egyértelműen megvan, de vajon a mi részünkről hogyan viszonyulunk Isten feltétel nélküli szeretetéhez? Ha hitünk stabil és rendíthetetlen, akkor képesek vagyunk teljesen ráhagyatkozni, mert bízunk Benne. Isten számít ránk és megbízik bennünk, hogy az a kegyelem, melyet Tőle kaptunk, kibontakozik bennünk.  Az Úr számít ránk, és szeretné, hogy helyt álljunk ott, ahová állított minket. Feltételezi, hogy a bennünk lévő hit stabil, mert csak akkor tudja általunk beteljesíteni akaratát. Mindig Isten a kezdeményező, Aki meghívott és bízik bennünk. Nekünk is bíznunk és hinnünk kell az Ő szeretetében.

2017.02. 09.    

Kedveseim! A bizalom élteti a reményt, hogy beteljesedik mindaz, amit Krisztus megígért nekünk. Ö a bizonyosság arra, hogy amit életpéldáján megtanultunk és követve kitartunk Mellette, az megvalósul. Beteljesedik az, amibe hittünk. Reményünk így soha nem fog csalatkozni, mert Jézus megígérte eljövetelét. Várjuk Öt és reméljünk abban, hogy belépünk szeretetének dicsőségébe. Ne rettegjünk Tőle, mert akkor még nincs meg bennünk az igazi szeretet. Jézus hívott bennünket és várja megérkezésünket, ahová csak a meghívottak mehetnek be.

2017. 02. 10.   

Kedveseim! A bizalom olyan ajándék, amellyel Isten teljesen odakapcsolja Magát hozzátok. Megadja annak, aki vágyik elmerülni az Ő szeretetében. Ez a láng úgy marad bennünk, ha mindvégig kitartunk Mellette. Isten végtelen nagy bizalommal van irántunk, és ezt tőlünk soha nem vonja vissza. Úgy bízza ránk Magát, hogy felénk irányuló szeretetét visszasugározza. Mindenben Ő a kezdeményező, nekünk csak viszonoznunk kell, amit Tőle kaptunk.

2017. 02. 11.    

Kedveseim! Teljes bizalommal higgyetek abban, Aki szeretetét kiárasztja felétek. Ez a szeretet határtalan, és nem szab semmiféle korlátot. Ebben a szabadságban ti magatok is felszabadultok, mert kiárad rátok szeretete. Őrizzétek ezt a lángot, és szítsátok fel magatokban, hogy kiáradjon minden emberre. A Szűzanya Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja úgy borítson be titeket, hogy eljussatok Szent Fia Szívének szeretetébe, mert így tapasztalhatjátok meg az isteni szeretet kiáradását.

2017. 02.12.      

Kedveseim! A hit ajándékát akkor kapjuk meg, ha Isten kegyelme kialakítja bennünk az iránta való bizalmat. A bizalom egy olyan ráhagyatkozást jelent, amely által szilárd bennünk a hit ajándéka. Csak hittel lehet megértenünk és felfognunk a Szentírás szavait. Csak a hitben jártas és járó ember képes rábízni magát teljesen Istenre. A vértanúk hite olyan isteni ajándék, amelyben képesek vérük ontásával tanúskodni Jézus mellett. Nekünk is, akiket szolgálatára hívott, megadja azt a kegyelmet, hogy rendíthetetlenül bízzunk Benne. Ezt az Istennek hozzánk lehajló ajándékát, szeretete fogja megpecsételni.

 2017. 02. 13.   

Kedveseim! Isten szeretete úgy öleljen át titeket, hogy örökre megmaradjatok benne. Nyíljon meg lelketek, hogy képes legyen befogadni szívetek a nagy Királyt.  A kitárulkozás a mi feladatunk, mert csak akkor tud Krisztus betölteni kegyelmével. Akit erre képessé tesz, azt eltölti mindenféle jóval. Legyetek nagyon nyitottak, hogy amikor hozzátok érkezik, úgy tölthessen be titeket, hogy használjátok adományait. Mert aki nem él Isten ajándékaival, könnyen elveszik tőle, és másnak adják oda. Ha megnyitjátok szíveteket Isten kegyelmi adományaira, használjátok azokat az Úr terve szerint.

2017. 02. 14.   

Kedveseim! Honnan ismerhetjük fel, hogy Isten szeretetében élünk? Arról, hogy megtesszük a jót, és egyre fontosabb nekünk, hogy mások felé szolgáljunk, és tettekkel bizonyítsuk Isten kiáradó szeretetét. De, ha hiányzik belőlünk az alázat, a szerénység és az elfogadás, akkor még nagyon messze vagyunk a jézusi szeretettől. A szeretet hiánya bennünk az is, ha bár jót teszünk embertársunkkal, de nem vesszük figyelembe szabad akaratát, és így „nyomulunk” feléje. Mert ilyenkor még önző érdekek hajtanak bennünket, úgy szeretnénk, ahogy nekünk jó. Akkor sincs bennünk Isten szeretete, ha kérkedünk a jótéteményekkel, és dicsekszünk mások előtt. Mindenki találja meg azt az utat, ahol Jézus szeretetével találkozik, mert annak lesz igazi értéke.

2017. 02. 15.  

Kedveseim! Isten szeretete kiárad minden teremtményére, de csak azokban végzi el hatását, akik együttműködnek Vele. Akit ez az isteni szeretet átjár, az ismeri és tudja, hogyan működik benne. Olyan erővel képes betölteni a lelket, hogy mindent elkövet azért, hogy kifejezze szeretetét Isten és embertársa felé. Ez a szeretet nem méricskél, nem a maga javát nézi, nem féltékeny mások örömére, mert Isten betöltötte azért, hogy szétáradjon benne, és mások javára váljon. Minél jobban akarjuk befogadni ezt a szeretetet, annál intenzívebben hatol mások felé. Ezt a kegyelmet is kérnünk kell, hogy átjárjon bennünket és mások javára használjuk. Ez az Isten szeretet ad életet, megbocsátást és lendületet életünkhöz.

2017.02. 16.     

Kedveseim! Akiben működni kezd Isten szeretete, már nem keresi a maga javát, hanem azon van, hogy minél több jót tegyen másokkal. Olyan testvéri szeretetre gyullad szíve, amely képes megváltoztatni saját magát és mások életét is. Ha sokat szemlélődünk a Szentháromságos szeretetegységen, Isten megadhatja nekünk, hogy eljussunk olyan szintre, amely felülmúl minden emberi szeretetet. Erre az életszentségre hív bennünket az Úr, amelyben a szentek részesültek. Ezzel a szeretettel voltak képesek feláldozni életüket Jézusért a vértanú szentek.

2017. 02. 18.  

Kedveseim! Jézus szeretetparancsa érvényesüljön bennetek és köztetek. Szüntelenül keressétek az alkalmat, hogy jót tegyetek embertársaitokkal. „Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 34, 35) Ne engedjétek, hogy a világ szeretete elrabolja tőletek Jézus szeretetét! Vállaljátok fel, hogy Tőle vagytok, ezért a világ szelleme távol áll tőletek. Valljátok meg hiteteket, így tegyetek tanúságot Jézus mellett. Ne imádj soha más istent, mint a mi Urunkat, Jézus Krisztust! Olyanok legyetek, akik vállalják a szegénységet, egyszerűséget, és alázatot. Őt utánozva tartsatok ki a hitben, reményben és a Tőle kapott szeretetben.

2017. 02.19.   

Kedveseim! Jézus szeretete arra sürget minket, hogy tegyünk tanúságot azoknak, akik hitetlenül élnek. Mivel a hit hallásból ered, nekünk kell beszélnünk hitünkről. Személyesen vigyük el Jézus üzenetét azoknak, akikben a hit kegyelme elindult. Segítsük őket, hogy kibontakozzon bennük a hit ajándéka. Emlékezzünk vissza, nekünk is beszéltek Jézusról, és hallás útján jutottunk el a hitre. Ne fosszuk meg ettől azokat, akik érdeklődnek hitünk felől! Tárjuk fel előttük a Katolikus Egyház Tanítását, mert ezzel tisztában kell lenniük. Hiteles válaszokat kell kapniuk tőlünk. Imádkozzunk a keresőkért, hogy rátaláljanak az igaz útra.

2017. 02. 20.   

Kedveseim! Soha ne engedjétek kialudni az isteni szeretet lángot. Ez olyan ajándék, amellyel csak azok rendelkezhetnek, akik Jézushoz kapcsolódnak. Buzdítsátok egymást, hogy megmaradjatok ebben a kegyelemben. Sajnos a kísértő azon fáradozik, hogy kioltsa belőletek ezt az Istentől eredő szeretetet. Ezért ne az érzések alapján ítéljétek meg hogy milyen fokú a szeretet, hanem azon kegyelem által, amely segít nektek elsajátítani a szeretet cselekedeteket. Az érzelmek sokszor hamisak, és nem érzékeltetik az igazi szeretetben való megmaradás mértékét. Találjatok rá arra a szeretetre, amit Jézus a szeretet parancsban adott nekünk, mert azt senki nem tudja elrabolni tőletek.

2017. 02. 21.  

Kedveseim! Az Úr ajándéka, hogy szeretettel van irántunk. Ez az ajándék olyan kegyelem, amely szüntelenül megújul bennünk, de növekedni is tud, ha együttműködünk vele. Nemcsak kiterjedésében képes növekedni bennünk, hanem szélességre, magasságra, mélységre, tehát minden irányú kiterjedésre képes. Valójában nincs határa Isten szeretetének bennünk, ha azt azonnal tovább adjuk. Ez egy szüntelen áramlás, amely először átjár bennünket, azután tovább árad mások felé. Engedjük, hogy szabadon átjárja életünket Isten szeretete, hogy miközben magunk részesülünk benne, képesek legyünk másokra pazarolni ezt az ingyen kapott ajándékot.

2017. 02. 22.    

Kedveseim!  A Jézussal való szeretetkötelék meghatározza egész életünket. Ez a mindenre kiható kötelék olya erővel bír, amelyet senki nem lesz képes lerombolni, ha kitartotok mellette. Olyan biztonságot nyújtó kegyelem, amely egész életünkre kihat és másokra is kiárad. Ha Jézusban maradunk, akkor Ő is bennünk marad, és senki sem rabolhatja el tőlünk.

2017.02. 23.     

Kedveseim! A gyümölcsiről ismerhetjük meg Isten szeretetét. A szeretet gyümölcse a bennünk működő öröm, a derű, az önmegtartóztatás, a békesség, a jóság, szelídség, alázat, engedelmesség és még sok más jó tulajdonság. Nem választhatók el egymástól, mert az egyik hozza a másik termést. Nagyon nehéz pl. az alázatban megmaradni úgy, hogy igyekszünk megmagyarázni cselekedeteinket. Ezáltal hívjuk fel figyelmünket jótetteinkre. Az igazi alázat: ne tudja jobb kezed, mit tesz a bal. Tehát amit a rejtekben viszünk végbe, az lesz az Istennek tetsző áldozat. A szeretet gyümölcsei csakis az Isten szeretetéből érlelődhetnek bennünk, mert ezáltal lehetünk képesek teljesíteni akaratát.

2017. 02.25.   

Kedveseim! Őrizzétek szíveteket Jézus szeretetében, hogy megmaradjatok a hitben! Jézus ajándéka a hit kegyelme, és azért kaptuk, hogy éljünk vele. Hitben járni azért nagy kegyelem, mert a keresztények nagy része nem hisz igazán Krisztusban. Mindaz, aki nem fogadja el a Feltámadást, nem jutott el a hitre. Élővé kell tenni hitünket, és beszélnünk kell megtapasztalásainkról. Mivel a hit hallásból ered, ezért mi is adjuk tovább hitünk alapigazságait, és cselekedjük meg azokat. Legyünk bátrak Jézus szeretetének megvallásában, és sokat imádkozzunk a hit terjedéséért!

Anna Terézia