Isten érkezése

Beküldve: Lelkiélet

Kedveseim, miképp vélekedtek arról, mit kell tennetek, amikor a Szentháromság megérint titeket? Fel tudjátok e fogni, mekkora kincs számotokra, amikor feltárulkozik előttetek? Hamarosan megtudjátok, és elmétekbe vésitek, milyen hatalmas az élő Isten, aki betölti egészen életeteket! Tegyétek készségessé szíveteket érkezésére! Nem csalódtok benne, mert Ő ígéretéhez híven jön, hogy betöltse ezt a Földet az ő irgalmas szeretetével és igazságos ítéletével. Ne féljetek, ha erős lesz az ítélet, mert ezeknek be kell következnie az írások szerint! Úgy imádkozzatok, hogy szüntelenül figyeljetek a Szentlélek sugallataira, és e szerint kérjétek imáitokban, a Szentháromság segítségét. Bár tisztában vagytok azzal, hogy semmit sem tehettek magatoktól, mert Isten mindent eltervezett és ennek a tervnek a részesei vagytok. Mégis szükséges, hogy azonnal engedelmeskedjetek szent akaratának, és elfogadjátok kezéből mindazt, amit felétek küld minden nap! 

2012.03.17.             Anna Terézia