Jézus minden szavában élet van

Beküldve: Lelkiélet

Kedveseim, amikor keresitek az igazságot, mindig Jézus Krisztusra figyeljetek! Az evangélium tanítása által egészen szorosan kövessétek Őt! Jézus minden szavában élet van, ezért nektek is figyelnetek kell mindenre, amit Ő mondott és cselekedett. Nagyon komolyan vegyétek intelmeit, amelyek által meg akar óvni benneteket minden veszélytől, amelyet elkerülhettek, ha figyeltek rájuk. Amint Ő előre megmondta, jönnek olyan megpróbáltatások, melyeket nem lehet kikerülni.  Az emberek égbekiáltó bűnei miatt sújtanak le erre a világra. Mindig csak imádkozzatok, hogy amennyiben lehetséges, enyhüljenek a csapások, és hogy az emberiség nagy tömegei megtérjenek Istenhez, amikor mindezek bekövetkeznek. Vigyázzatok, minden tettetekre, hogy jó lelkiismerettel álljatok meg az Úr előtt!  

2014. 03. 15.     Anna Terézia