1. Nehéz Időkre Felkészítő Lelki gyakorlat

Írta: Engesztelők lapja admin. Beküldve: Lelki gyakorlatok

Ez a föld, amin élünk, még nem a mennyország. Vannak, akik azzá akarják tenni - emberi erőfeszítésekkel. De a maguknak csak Istent megillető jogokat tulajdonító embereknek ez lehetetlen. Akik emberi eszközökkel próbálják ezt a földi paradicsomot megvalósítani, azok csak pokollá teszik embertársaik, és végső soron a maguk életét is a földön. A történelem ezt már számtalanszor bizonyította. Jó pár birodalmat létrehoztak már fegyverekkel, kezdetben szépnek tűnő ideológiákkal. De lehullott ezekről az ideológiákról az álarc, és látjuk, hogy mennyi könnybe, vérbe, áldozatba, emberi életbe kerültek ezek az esztelen, sátáni próbálkozások. Hosszú lenne, ha fel akarnánk sorolni ezeket, elég csak a legutóbbiakra utalni, azok fő ideológusaira és vezéreire: Marxra, Engelsre, Hitlerre, Leninre, Sztálinra, és az ő kisebb „klónozott példányaikra”, az egyes nemzetek felett diktatúrákat gyakorló kissztálinokra. Emberileg az ilyen próbálkozások nem sikerülhetnek. A sátán állt és áll minden a mennyországot a földön emberi erővel megvalósítani szándékozó próbálkozás mögött. A sátán nem mondott le mindmáig arról, hogy olyan legyen, mint Isten, és hogy félrevezetettjeinek a földi mennyországot ígérve kiterjessze uralmát az egész földre. Soha nem állt még az emberiség annyira közel egy totális, az egész földre kiterjedő diktatúra lehetőségéhez, mint éppen napjainkban.

Az emberiségre nehéz idők várnak. Ezt csak a vak nem látja, és azok, akiknek szellemi látását teljesen elvakította a sátán, aki ezt a totális uralmat ki akarja építeni.

Vajon hogyan viszonyul a sátánnak ehhez a tervéhez Isten? El tudjuk-e képzelni, hogy Ő, aki az emberiség szerető Atyjaként mutatkozott be, tétlenül nézze azt, hogy a sátán hogyan készül végső háborújára Isten és az emberiség ellen, és hogy éppen ebben a helyzetben teljesen magára hagyná gyermekeit, hogy ne készítené fel őket ezekre a nehéz időkre, hogy ne akarná őket megmenteni és megóvni a sátán fenyegető rémuralmától?

A Mennyei Atya azért küldte Egyszülött Fiát a földre, hogy kiragadja az embert a sátán uralma alól. Jézus ezt tette földön jártakor egész életével, tanításával, életáldozatával. És ezt folytatja azóta is - egyházán, övéin, küldöttein, prófétáin keresztül. Az evangéliumoktól kezdve Isten számtalan formában útmutatásokat adott az embereknek arra, hogy hogyan meneküljenek ki a sátán uralma alól, és hogyan helyezzék életüket a Szentháromság oltalma alá. Napjainkban is élő, eleven módon teszi ezt egyházán, mai tanítványain keresztül, akik életté váltják az evangéliumot. De teszi azon választottain keresztül is a föld számos pontján, akik az Ő élő, eleven szavait közvetítik.

Az Engeszelők Lapjának „Lelkiélet” rovatában olvashatók azok a rövid üzenetek, amelyeket egy ilyen választottján, Anna Terézián keresztül kapunk lassan már három éve napi rendszerességgel. Ezek Istentől jövő rövid buzdítások, tanítások, amelyek rövidségük által is alkalmazkodnak a mai ember felfogó- ás befogadó képességéhez. Mindegyik gazdag, sokszínű indításokat, buzdításokat tartalmaz, amelyek önmagukban is megállnak. De újra meg újra olvasva ezeket, kirajzolódik belőlük egy átfogóbb tematika is, amely nagyobb összefüggésekbe is beleállítható. Ezeknek az üzeneteknek az ismételt olvasásából, elemzéséből született meg ennek a lelkigyakorlatnak a terve, és tematikája. Lépésről lépésre kerül kidolgozásra ez a lelkigyakorlat, de nem várjuk meg, amíg az egész elkészül, hanem fejezetenként közzé lesz téve az Engesztelők lapja „Lelkigyakorlat” rovatában. Meghívunk minden kedves olvasót ennek a lelkigyakorlatnak az elvégzésére.

Ezekben az üzenetekben a legtöbbször a Szentháromságról esik szó, és az engesztelőkről, mint a Szentháromság gyermekeiről, akiknek a Szentháromság fontos szerepet szán a többi ember üdvözítésében, a nehéz időkre való felkészítésében, és az azokon való átvezetésben. A Szentháromság ezt úgy kívánja elérni, hogy meg akarja tanítani az engesztelőket szüntelenül az Ő jelenlétében élni.

Ez a fő cél: a Szentháromság jelenlétében élni, növekedni és megerősödni, annyira, hogy semmi féle nehézség ne tudjon az Ő jelenlétéből kimozdítani minket.

Ezt a célt szolgálják az alábbi eszközök, témakörök, amelyek kirajzolódnak ezekben az üzenetekben.

  • Hit, bizalom

  • Megtérés, újjászületés, bűnbánat, gyónás, kiengesztelődés, lelkünk tisztán tartása, a megszentelő kegyelem állapotában maradás - Ezek a lelki élet fő tartó oszlopai.

  • Lelkünk megfelelő navigálása: A Szentlélek vezetése, döntés, a szellemek megkülönböztetése

  • Lelkünk védelme

    • A bűnöktől, rossz lelkiállapotoktól

    • Gonosz lelkektől

  • Lelkünk táplálása, erőnlétének a biztosítása

    • Ima, Szentírásolvasás

    • Szentségi élet, főleg az Eucharisztia (a szentmisén való részvétel, szentáldozás, szentségimádás)

    • Jó lelkiállapotok begyakorlása, erények kialakítása

    • Másokkal való közösségben járás (hasonló módon gondolkodó testvérek, Szűzanya, szentek, angyalok)