2. A ránk váró nehéz idők

Írta: Engesztelők lapja admin. Beküldve: Lelki gyakorlatok

Hogy benne vagyunk már a nehéz időkben, ezt mindenki érzi a saját bőrén: gazdasági válság, eladósodás, munkanélküliség, a világbékét fenyegető, a harmadik világháború rémét elénk festő nagy politikai válsággócok, megszorítások, ismétlődő, fokozódó katasztrófák. Sokan politikusokban bíznak, hogy majd megoldják, kezelik ezeket a helyzeteket, de úgy tűnik éppen ők azok (tisztelet a nagyon kevés kivételnek), akik a leginkább kiszolgálják azokat, akik tudatosan akarják előidézni a sátán totális, globális diktatúráját.

Ma még, legalábbis itt Európában fennállnak az élet eddig megszokot, biztonságot adó keretei, ma még az otthonosnak tűnő szőnyegen folyhat az élet és a küzdelmek. De sokan megtapasztalták már, hogy kihúzták alóla a szőnyeget: elveszítette munkahelyét, elveszítette házát, kedves lakókörnyezetét. És bizony egyéb szőnyegkihúzások is várhatók. Kihúzhatják alólunk a család szőnyegét, a politikai szőnyegre is olyanok kerülhetnek, akik nem szabályszerűen küzdenek, és bizony a megszokott, eddig sokaknak biztonságot adó vallási, egyházi szőnyegek is eltűnhetnek, átalakulhatnak.

Hogy ezek felé a nehéz idők felé közeledünk, az régóta leírt és napjainkban is újra és újra megfogalmazott próféciákból is kitűnik. Nem célunk itt ezek áttekintése, csak azokra hivatkozunk, amelyeket alapul veszünk ennél a lelkigyakorlatnál.

Az egyik legfrissebb üzenetben ez szerepel: „Kedveseim, gyűljetek egybe és engedjétek vezetni magatokat a Szentlélek által, de nem úgy, mint eddig, hanem vegyétek sokkal komolyabban segítségét. Határtalanul készíti lelketeket és egész valótokat az elkövetkezendő időszak igen kemény megpróbáltatásaira. Tudjátok meg, ha nem engeditek magatokat felkészíteni, nem fogjátok tudni elviselni a reátok váró nagy nyomást. Bíznotok kell, hogy a Szentháromság felkészít benneteket mindenre, amit tudnotok és ismernetek kell. Erőseknek kell lennetek! Már egyre kevésbé ingadozhattok, mert ha ti nem készültök fel, akkor azok, akiket váratlanul érnek majd az események, hová fognak fordulni? Ha nem álltok stabilan és rendületlenül, akkor kétségbe esve, szerteszét fognak riadni a lelkek. Ezért űzzetek el szívetekből minden félelmet és kételkedést!” (2013. 06. 08.)

Ez az üzenet azok felelősségére hívja fel a figyelmet, akik hitben járnak, és azzal zárul, hogy „űzzetek el a szívetekből minden félelmet és kételkedést.” És a következő, a felkészülés fontosságát hangsúlyozó üzenet is rámutat egy olyan tényre, amit a bírálók az ilyen típusú üzenetek hiteltelensége egyik bizonyítékaként szoktak felhozni, hogy ti. „Isten nem fenyeget, nem akar félelmet kelteni, nem akar félelemben tartani”.

Kedveseim, legyetek felkészülve minden olyan helyzetre, amelyek megnehezítik életeteket. Ez nem azt jelenti, hogy félelemben kell élnetek, hanem azt, hogy bármi érhet, akkor sem veszíthetitek el a lélekjelenlétet. Ne féljetek a váratlan eseményektől, mert azokért nem vagytok felelősek, hiszen tőletek függetlenül történnek! Ezért, ha felajánlva mindent átadtok a Szentháromságnak, bármi érjen is titeket, mégsem rabolhatja el belső békéteket, melyet lepecsételtek az égiek. Álljatok készenlétben, imádkozzatok, és kerüljétek a szórakozásokat, mert azok nagyon elvisznek benneteket a világ felé. Legyetek kicsinyek és alázatosak, és akkor nem lepődtök meg majd semmin, ami titeket érhet.” (2013. 04. 13.)

A félelem állandó velejárója az emberi életnek. Ha nem működne bennünk a félelem, a ránk leselkedő rengeteg veszély áldozatául esnénk. Ha nem alakul ki a gyerekben a veszélyérzet, megégetheti magát a tűzhelyen, magára gyújthatja a házat, a száguldó jármű elé futhat, áldozatául eshet a „cukros bácsinak”, magával sodorhatja az áradó folyó. Minden normális szülő felkészíti gyermekeit az ilyen és ehhez hasonló veszélyekre.A katonákat, rendőröket, katasztrófavédelmi munkatársakat külön felkészítik a várható vészhelyzetekre, amelyekben helyt kell állniuk, amelyekben félelem nélkül, lélekjelenléttel, bátran kell viselkedniük.

Van normális félelem, és van kóros félelem. Az előbbi pozitív, az utóbbi kerülendő. A félelem nem szabad, hogy elhatalmasodjon rajtunk. Az ember önkéntelenül is riad a szenvedéstől, a kereszttől. Jézus is többször beszélt övéinek arról, hogy mi vár rá, hogy ha valóban bekövetkezik, ne szaladjanak szét, és ne veszítsék el lélekjelenlétüket, ne essenek kétségbe. Sajnos csak keveset sikerült felkészítenie még apostolai közül is a rá váró, a rájuk váró eseményekre. Jézusnak nem az volt a célja, hogy félelmet keltsen, hanem, hogy felkészítse övéit a várható eseményekre. A félelmet igyekezett kivenni a szívükből. Hányszor mondta nekik halála előtt és feltámadása után is bátorításul, hogy „Én vagyok, ne féljetek!”

Külön feladatunk, hogy imádkozzunk azért, hogy Isten vegyen ki minden félelmet, és aggódást a szívünkből. „Kérjétek, hogy vegyen el tőletek minden félelmet és aggódást a jövőtöket illetően, és engedjétek, hogy karjaiban tartson titeket!” (2012.09. 05.) A túlzott félelem a sátántól való.

Mit akarnak elérni az égiek azzal, hogy újra meg újra figyelmeztetnek minket a ránk váró eseményekre? Nem riogatni akarnak, nem félelemben akarnak tartani, nem anyagi készletek felhalmozására biztatnak, hanem lelki kincsek gyűjtésére, amelyekből éppen a nehéz helyzetekben profitálhatunk, és amelyek elkísérnek minket a mennybe is. Ezeket a kincseket, vagyis erényeket részletezni fogjuk majd a maguk helyén. Most egy kis előzetest adunk ezekből a lelki kincsekből. Kifejezetten olyan helyeket idézünk, amelyekben a nehéz időkre való felkészülés szerepel. (Ezek a pontok önmagukban is megállnak, a hozzá kapcsolódó linkek arra valók, hogy megnézhessük az eredeti helyet is, aminek alapján ezek a pontok megfogalmazásra kerültek. A linkekre kattintva elmélyíthetjük azokat a gondolatokat, amelyek előttük szerepelnek.)

  • Okos szüzek módjára kell viselkednünk, akik előre gondoskodnak az olajról lámpásaikba, és éberen várják uruk érkezését. A Szentháromság jelenlétében való élésre, szüntelen engesztelésre biztatnak. Fontos, hogy jól felkészüljetek

  • A belső, szívbeli béke megőrzését akarják bennünk erősíteni Felkészülni a nehézségekre

  • A kényelemről való lemondást, önmérsékletet, önuralom gyakorlását, alázatban való növekedést akarják előmozdítani Mulasztások

  • Az önuralom mellett a lelki élet komolyan vétele, bizalom, gondviselésbe vetett hit felkeltése, növelése a céljuk Komoly próbatételek előtt álltok

  • A gőgöt, erőszakos megnyilvánulásokat akarják összetörni bennünk. A reményt akarják felkelteni, és a szeretet elmélyíteni Komoly próbatételek előtt álltok

  • A bátorság, kitartás erényében való növekedést, önfeláldozás lelkületének erősítését, a Szentlélek ajándékainak a bátrabb használatát szorgalmazzák Megpróbáltatások

  • Az Isten akaratában való járást, az odafent valókkal való törődést, az apostolkodást szorgalmazzák Elérkezett apostolkodásotok ideje

  • Felelősségre, az egyházért, az egyház vezetőiért való imára, áldozathozatalra sarkallnak Imádkozzatok a főpapokért!

  • Ki akarják alakítani bennünk a feltétlen Isten akaratában való járást, a váratlan helyzetekben is Istenre való hagyatkozást Elérkezett apostolkodásotok ideje

  • El akarják érni, hogy ne az örvényre, ne a mélységbe, ne a szakadékba tekintsen az ember, hanem Istenre, aki az ilyen helyzetekből is ki tud menteni, és az ilyen helyzetekben is használni akar minket mások megmentése érdekében Csak az odafönt valókkal törődjetek!

  • Ha megkapjuk azt a kegyelmet, hogy egészen elégő áldozatként fel tudjuk ajánlani magunkat, akkor nagy kitérők nélkül, egyenesen tud vetni minket a Szentlélek, felesleges hiábavaló dolgok nem töltik ki bennünk Isten helyét, hanem belénk tudja önteni szeretetét, akkor már célegyenesben vagyunk Egészen elégő áldozat

Ha nem is lennének valósak a józan ésszel is előre látható napjainkban fenyegető különleges veszélyek, ha csak ijesztgetések lennének a különféle próféciákban szereplő veszedelmek, ha nem is élnénk az utolsó időkben, az élet mindig tartogat meglepetéseket, baleseteket, váratlan helyzeteket. Ki tud ezekben a helyzetekben könnyebben eligazodni, ki tudja jobban megőrizni lélekjelenlétét, ki tudja jobban túlélni a váratlan katasztrófákat? Aki nemtörődöm módon élvezi az életet? Aki kerül minden erőfeszítést? Aki el akar utasítani magától minden valós okokon alapuló félelmet? Vagy aki szüntelenül edzi magát? Aki önmegtagadásokat végez? Aki módszeresen készül a nehézségekre, a nehéz időkre? A válasz nem kétséges.