Lelkiélet

Helyes önszeretet

Beküldve: Lelki gyakorlatok

2016. 08. 18.   

Kedveseim, engedjétek, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus szeressen titeket! Ne utasítsátok el magatoktól szeretetét, mert Ő nagyon vár benneteket. Mindenben igyekezzetek az Ő szavát követni. Higgyétek el, hogy szeretettel vesz körül benneteket! Ne hagyjátok, hogy a gonosz csapdába ejtsen benneteket és mindenféle rosszat mondjon rátok. Jézus szeretete végtelen irántatok, különösen, akik arra törekedtek, hogy megtegyétek, amit Ő kér tőletek. Ha szeretettel vagytok önmagatok iránt, akkor Jézus szeretetét sem utasítjátok vissza. Engedjétek, hogy Jézus kialakítsa bennetek ezt az egészséges lelkületet, mert csak akkor tudjátok elfogadni az irántatok érzett szeretetét. Az önmagatok iránti szeretet nem önzőséget jelent, hanem egészséges felfogást, hogy magatoknak sem akartok rosszat kívánni. Őrizzétek meg ezt az egészséges felfogást!

Anna Terézia

Az engesztelő hivatás

Beküldve: Lelki gyakorlatok

2016. 08. 21.        

Kedveseim, legyetek bizonyosak abban, hogy az Úr meghívott benneteket az engesztelésre. Lehet, hogy ezt nem érzékelitek, de higgyetek benne, hogy elhivatottságotok biztos legyen. Az engesztelés a Jézussal való szoros egységet jelenti, és olyan felajánlást, amelyben életáldozatot hoztok érte. Kegyelme által képesek vagytok meghozni azt az áldozatot, amit tőletek kér. Aki képes mindent elhagyni, ami a világhoz köti és csak az odafönt valókkal törődik, az meg fogja tapasztalni az isteni gondviselés ajándékait. Aki képes lemondani mindenről, amije van, az megkapja az Úrtól, amire szüksége van, de még azon túl is, hogy adhasson a rászorulóknak. Ezt a kegyelmet csak az élvezheti, akinek az Úr már megadta. De mindenkinek törekedni kell a lemondásban mindent átadni az Úrnak.

Anna Terézia

Szentek 2016 jun-szept

Beküldve: Lelkiélet

2016. 06. 29.            Péter-Pál

Drága engesztelő testvéreim, ne szomorkodjatok, amikor elérkezik hozzátok a nehéz időszak. Azoknak a lelkeknek, akik kitartanak Krisztus mellett és igehirdetésünk mellett, azoknak nem kell félniük. Azért kell a Szentlélekre figyelni és nem a saját elképzeléseitekre hagyatkozni, mert Ő megmutat minden szükségeset, amit követnetek kell. De ezt csak az imádságos lelkülettel érhetitek el, és figyelnetek kell, hogy mit mutat nektek a Szentlélek, és aszerint cselekedjetek. Már nagyon közel van az az idő, amikor mindezek bekövetkeznek. Bízzatok, mert Jézus legyőzte a gonosz hatalmát. Ha kitartotok Mellette, semmi sem szakíthat el Tőle. Szent Péter és szent Pál

2016. 07. 11.        Szent Benedek     

Drága engesztelőim, mindig osszátok be az időtöket, hogy legyen lehetőség ne csak a munkára, hanem az imára is. A legfontosabb, hogy minden tevékenységet imával kezdjetek, és amikor befejezitek, adjatok hálát az Úrnak és ajánljátok fel Neki engesztelésül. Így biztos, hogy a munka imádsággá változik. Ezt mindenki, még az aktív dolgozók is meg tudjá tenni, csak oda kell figyelni, hogy minden munka imádság legyen és az imádság pedig munka. Így mindenben az Isten szent akarata szerint jártok el. Tehát mindent Isten dicsőségére kezdjetek, és Isten dicséretében fejezzetek be. Így kiegyensúlyozottá válik lelketek és nem lesz hiányotok semmiben. Fogadjátok el tőlem ezt a tanítást és valósítsátok meg életetekben. Szent Benedek apát

2016. 08. 11.         Szent Klára               

Testvéreim, a teljes szegénység olyan ajándék, melyet Jézustól kaptam, hogy teljesen Rá hagyatkozhassak. Így nem kellett mással törődnöm, csak az odafönt valókkal. Aki képes Isten kegyelmével elhagyni mindent és rábízni életét az Úrra, meg fogja tapasztalni gondviselő szeretetét és jóságát. Ne ragaszkodjatok semmihez sem, mert minden, amitek van az Úr ajándéka. Úgy használjátok, hogy mindig képesek legyetek lemondani vagyonotokról mások javára, Isten dicsőségére. Szent Klára

2016. 08. 20.         Szent István király

Drága engesztelő testvéreim, imádkozzunk a Szűzanyával együtt magyar hazánkért. Amikor felajánlottam a szent Szűznek Magyarországot, nem vonakodott elfogadni felajánlásomat. Azóta szüntelenül együtt könyörgünk az Úrhoz országotokért. Nagy veszélynek van kitéve az ország, ezért alkossunk imaláncot. Minden nap az irgalmasság órájában ti is tegyétek meg felajánlásotokat országunk megmeneküléséért. Imádkozzunk, hogy a gonosz erők ne tudjanak szétzúzni, hanem állhatatosan ki tudjatok tartani az imában. Velünk együtt egységben tegyétek meg a felajánlást három órakor, az imaidő elején. Imádkozzatok, hogy a kormány ereje ne gyengüljön meg és hogy az örök értékeket képviseljék hazánkban. Szent István király

2016. 08. 24.         Szent Bertalan apostol

Drága engesztelő testvéreim, az Úr apostolaként hívott meg engem. Olyan meggyőző erővel szólt hozzám, hogy azonnal követtem Őt. Nem volt kétség bennem, hogy akit követek, az a Messiás. Mindenre megtanított, hogy vállalhassam az apostoli küldetést. Szörnyű kínzatásokkal ontottam véremet Jézusért, de Ő volt az én példaképem. Nemcsak amíg velünk volt, hanem amikor elszenvedte a szörnyű kereszthalált. Ti ugyanis találkoztok Vele a hit által és minden kegyelmet megkaptatok, hogy a Szentlélek megtanítsa, hogyan kövessétek Mestereteket. Sohase hátráljatok meg, hogy a győzelem részesei lehessetek. Szent Bertalan apostol

2016. 08. 29.         Keresztelő Szent János

Engesztelő testvéreim, az én küldetésem az volt, hogy előfutára legyek az Üdvözítőnek. Bár pusztába kiáltó szó voltam, mégis értették, amit mondtam. Amikor a bűn elhatalmasodik, akkor a kegyelem túlárad. Még a farizeusok és írástudók is kivonultak, hogy meghallgassák a szót, amit Isten az ajkamra adott. Ők legtöbb esetben nem mentek át az alázat alagútján, hanem fennhéjázóan bírálgattak engem. Jézus eljött hozzám, akinek még a lábáról sem voltam méltó levenni a saruját, és beállt a sorba, hogy példát mutasson mindenkinek. A Mennyei Atya a szózatával jutalmazta meg az Ő alázatosságát. Bár Jézus nem szorult rá a bűnbánatra, mégis megalázta magát és a vízbe lépve megszentelte azt. Ekkor nyert értelmet az én küldetésem, mert kinyilvánult előttem is Jézus személye. Keresztelő Szent János

2016. 09. 24.         Szent Gellért

Drága engesztelő gyermekeim, szent István király meghívott az országába, hogy tanácsadója legyek a királynak és nevelhessem Imre gyermekét. Istengyermeki bizalommal vállaltam el ezt a magasztos tisztséget. De ne gondoljátok, hogy oly könnyű tanácsokkal ellátni a királyt. Nekem is nehéz feladat volt betölteni ezt a tisztséget. Minden munkámat átjárta az imádság lelkülete, és mindenben ráhagyatkoztam a Szentlélek sugallataira. Csak az Ő irányítását voltam hajlandó elfogadni és tanácsként átadni a királynak. Hosszas elmélkedéseim a remete magányban érlelték meg a Szentlélek által irányított gondolatokat. A szent király bölcs belátással hallgatta szavaimat és követte ő is a Szentlélek utasításait. Testvéreim, mindig a Szentlélek vezessen benneteket, hogy Istennek tetsző döntéseket hozzatok életetekben. Szent Gellért püspök

Anna Terézia

 

 

 

 

Gecemáni órák 2016 jul-aug

Beküldve: Lelkiélet

2016. 07. 07.         

 

Oltáriszentségi Jézus: Drága, engesztelő gyermekeim, megköszönöm nektek minden igyekezeteteket, melyek Szent Vérem tiszteletét előmozdították. Köszönöm, hogy komolyan veszítek az engesztelést, és mindenki az állapotbeli kötelessége mellett is próbál bekapcsolódni az imába. Egyre jobban fogjatok össze, hogy még hatékonyabb legyen engesztelésetek. Senki ne méltatlankodjon, hogy milyen nagy mennyiségű imát kell elmondanotok. Ha tudnátok, hogy milyen sokat jelent, hogy Mellettem álltok, nem kételkednétek az ima erejében. Meglátjátok, a kilencedekben végzett imádságok meg fogják teremni gyümölcseiket. A minden nap újra kezdett imaszövegek lehetővé teszik, hogy kitartsatok Mellettem a legnehezebb időkben is. Ezek az imák egy mélyebb megtérésre vezetnek titeket. Aki szívből imádkozik, azt Én magam vezetem el az őszinte bűnbánatra. Legyetek nagyon boldogok, mert Atyám lát benneteket és örül nektek, mert a ti engesztelésetek egészen trónjáig  hatol. Legyetek bátrak és bízzatok Bennem, tartsatok ki és szüntelenül imádkozzatok! Haláltusát vívó Jézusotok

2016. 07. 14.        

Oltáriszentségi Jézus: Drága engesztelő gyermekeim, itt vagyok, szenvedek, hogy ti is együttérzően szenvedjetek Velem. Elmondhatatlan kínokat élek át ma is, amikor látom az emberek nyomorúságát. Én mindnyájatoknak látom a végső küzdelmeit, de ti nem látjátok. Ha látnátok, nem tudnátok elviselni, mert az Én fájdalmamat senki sem lenne képes hordozni. Ezért kérem, hogy legalább ti, drága engesztelőim tartsatok ki Mellettem és érezzetek együtt Velem. A sátán egyre nagyobb erővel próbál meg benneteket, hogy képtelenek legyetek Velem virrasztani. Most azt látom, hogy egyre kevesebben vagytok, akik kitartotok. Én minden jó szándékotokat elfogadom, amellyel igyekeztek Velem maradni. Kérjétek a Szentlelket, hogy adja meg nektek az irántam való szeretetet, hogy ki tudjatok tartani Mellettem. Ahogy telik az idő, egyre nehezebb lesz elviselni a szenvedéseimet és csak a Szentlélek tüzes szeretete ad számotokra enyhülést a kitartásra. Megáldalak benneteket, hogy ki tudjatok tartani Mellettem. Haláltusát vívó Jézusotok

2016. 07. 27.        

Oltáriszentségi Jézus: Drága engesztelő gyermekeim, soha ne térjetek le arról az útról, melyet nektek jelöltünk ki. Soha ne gondoljátok, hogy ha mindent meg is tesztek, azzal mindent teljesítettetek. Alázattal és szerényen engeszteljetek. Gondoljatok arra, hogy ha bármit meg is tesztek, akkor is csak haszontalan szolgák vagytok. Aki első akar lenni az engesztelésben, annak mindent el kell vállalnia, amit kértem tőletek. Soha ne versengésből végezzétek az engesztelést, hiszen azért tudjátok megtenni, mert Tőlem kaptátok a kegyelmet. Csak a kegyelem tesz képessé benneteket, hogy megtegyetek mindent, amit kértem tőletek. Lassan letelik a július hónap, amit szent Vérem tiszteletére felajánlottatok. Legyetek meggyőződve, hogy jól elvégzett imádságaitoknak meg lesz a jutalma. Mindent, amit Értem tettetek, bőségesen megjutalmazza Atyám. Minden ima, amelyet Édesanyámmal együtt ajánlottatok fel, a Szűzanya érdemével kieszközli számotokra a kegyelmet. Minden, amit szívetekbe írtam, megtermi gyümölcsét. Minden gyümölcs, amit szívetekbe érleltem, bőségesen fog kiáradni mindazokra, akikért felajánlottátok az imát. Maradjatok ébren és virrasszatok Velem, hogy megkaphassátok a kitartásotok gyümölcsét. Aki Értem minden áldozatra képes, az megkapja Tőlem mindazt, amire szüksége van még itt a földön és odaát a mennyben is. Legyetek boldogok és mindenben segítsétek egymást, hogy más se maradjon le az ígéretekről. Haláltusát vívó Jézusotok

2016. 08. 04.        

Oltáriszentségi Jézus: Drága engesztelő gyermekeim, szeretném megtanítani nektek, hogy kik azok, akik Nekem tetsző módon engesztelnek. Akiben megvan, és jól működik az imádság lelke, aki jól felhasznál minden lehetőséget, amit megmutatok neki a Szentlélek által, az számomra kedves gyermekem. Sokan nem is tudják, hogy miért kérem az engesztelést, de ők imádkoznak. Nagyon fontos az imaszándék felajánlása, és lélekben kigondolni, hogy miért imádkoztok. Mivel oly sok mindenért kell imádkozni, ezért kérjétek a Szentlélek segítségét, mert Ő megmutatja, hogy ki milyen szándékra imádkozzon. De nemcsak az imában foglalt felajánlás kedves Nekem, hanem az is, amikor mindeneteket átadjátok Nekem, hogy kiüresítve álljatok meg Előttem. Csak ezeket a lelkeket vagyok képes teljesen betölteni kegyelmeimmel. Ők azok, akik hallgatnak Rám és elfogadnak mindent, amit nekik készítettem és zokszó nélkül hordozzák keresztjeiket. Ők az Én engedelmes gyermekeim, akik készen állnak Engem megvigasztalni, mert befogadták kegyelmeimet. Törekedjetek ti is ezek közé tartozni, mert bizony sok nehézséget kiküszöbölve haladnak az általam kijelölt úton. Várom és összegyűjtöm azokat, akik készek Engem minden helyzetben megvigasztalni. Jöjjetek és tegyétek hozzá szabad akaratotokat, amit egyesítsetek az Én szent akaratommal, hogy elvezethesselek benneteket Mennyei Atyámhoz. Haláltusát vívó Jézusotok

Mária ünnepek

Beküldve: Lelkiélet

2016. 02. 02.     Szeretetláng átadás  Szűzanya

Gyermekeim, édesanyaként jelentkezem és nagy szeretettel összefoglak benneteket, akik ma összegyűltök Szent Fiam templomban való bemutatásának ünnepén. Vigasztalódjatok Simeon és Anna próféta asszony szavain, amiknek hallatán magam is elcsodálkoztam és mélyen gondolkodóba estem. Az Úr ezen prófétái által kinyilvánult Szent Fiam dicsősége, és mindazok a tettek, amelyeket gyermekem végbevitt. Ahogy Szent Fiamat bemutattam a templomban, úgy mutatlak be most titeket is drága engesztelőim, a Mennyei Atyának. Imádkozzatok és az én szeplőtelen szívem szeretetlángja hatoljon egészen szívetekbe, hogy lángoló szeretetem felgyulladjon bennetek. Égi Édesanyátok

2016. 08. 15.         Szűzanya Mennybe vétele

Gyermekeim, mennybemenetelem ünnepén szeretnélek megajándékozni titeket szeretetemmel, mely szent Fiamhoz köt benneteket. Mindenki, aki hozzám csatlakozik, biztos utat nyer Jézus szent szívéhez. Édesanyai forró vágyam, hogy szent Fiamat szerethessem. Ez a vágy addig emészt engem, míg minden gyermekemet meg nem szerzem a Szentháromság számára. Mert én nemcsak Jézus édesanyja vagyok, hanem a tiétek is drága gyermekeim. Aki csatlakozik hozzám minden nap a rózsafüzér titkai által, az megkapja a kegyelmet a szemlélődésre, hogy úgy tudjon imádkozni, mintha ott lenne Jézus életének az eseményei között. El sem tudjátok képzelni, hogy ez mekkora kegyelem. Úgy részt venni az imában, ahogy Jézus kéri tőletek. Imádkozzatok ezért a kegyelemért, hogy a hit titkait átimádkozva, megkapjátok a teljes odaadás kegyelmét. Szerető édesanyátok

2016. 09. 08.         Szűzanya születésnapja   (Kisboldogasszony)

Drága gyermekeim, születésnapomat ünnepeljük, és arra kérlek, maradjatok velem, hogy megáldhassalak benneteket szent Fiam áldásával. Mert mindaz, aki imában kitart mellettem, az nem fog sohasem elveszni. Az én születésnapom megünneplése nagy kegyelmet ad azok számára, akik szeretnek és tisztelnek engem. Jó nektek a közelemben lennetek, mert palástommal betakarlak és nem engedem, hogy a gonosz lélek megtaláljon titeket. Legyetek Nagyon jók, hallgassatok szent Fiam szavára, aki az út, az igazság és az élet. Ő életet ad nektek. Dícsőítsétek meg őt az életetek által, akkor birtokolni fogjátok szeretetét. Édesanyátok

2016. 09. 12.         Szűzanya

Gyermekeim, névnapomon szeretettel köszöntelek benneteket és édesanyai áldásomat adom nektek. Az édesanya mindent megtesz gyermekeiért, ezért kérlek, viszonzásul maradjatok mellettem és mindig együtt imádkozzunk a rászorulókért. Nagy szeretettel emlékezem meg minden Mária gyermekemről. Neveteket Isten ajándékaként viselitek, és különösen kedvesek vagytok a Mennnyei Atyának. Sajnos, ma már nem divat az én nevemet adni az újszölötteknek, és ez fájdalommal tölt el engem. Imádkozzatok, hogy minél több szülő ébredjen rá arra, hogy milyen nagy kegyelmet jelent Istentől a Mária név. Édesanyátok

2016. 09. 15.         Hét fájdalmas Szűzanya

Gyermekeim, szent szívemben éreztem a hét fájdalmat szent Fiam keresztje alatt. Ezt a fájdalmat senki sem képes átélni. Nekem engedte meg a Mennyei Atya, hogy e szenvedések elfogadása által gyógyuljanak az Úr gyermekei. Édesanyai gyötrelmemet nem lehet semmi szóval elmondani. Ez olyan szenvedés, amely tőrként behatolt szent szívembe és anyai szívem vérben ázott. Átéltem Jézus szenvedéseinek titkait, amelyre engem választott ki az Atya. A szenvedés tőre behatolt nemcsak lelkembe, hanem testem gyötrődéseit is átélhettem. Ha Atyám nem támogatott volna engem, nem bírtam volna átélni ezeket a szenvedéseket. Legyetek nyitottak az én szenvedéseimre, és engedjétek, hogy átjárjon titeket mindazon kegyelem, amely ezzel a megpróbáltatással jár. Fájdalmas Édesanyátok

Anna Terézia

Szentlélek

Beküldve: Lelkiélet

2016. 05. 14.        

Kedveseim, figyeljetek nagyon a Szentlélek indításaira, mert a gonosz lélek igyekszik elnyomni bennetek a jó kezdeményezéseket! Dícsérjétek az Urat és mindenkor áldjátok szent nevét, mert Ő az, aki megszabadított a bűn rabságából és megadja a megújulás kegyelmét. Engedelmeskedjetek a Szentlélek megújító hatalmának! Adjátok át magatokat teljesen, hogy bármit meg tudjon tenni bennetek Isten felszabadító lelke. Hívjátok egyre gyakrabban, hívjátok a Szentlelket és biztosítsátok Számára a megérkezést: Buzduljatok fel és mondjátok: „Jöjj Szentlélek és újítsd meg a föld színét és minden ember szívét! Adj fényt szemünknek, hogy meglássuk az utat, amit kijelöltél számunkra. Áldj meg minket és dicsőítsd meg magad bennünk!

2016. 05. 15.      

Gyermekeim, én a Szentlélek Isten szólok hozzátok. Ragadjátok meg kegyelmeimet és engedjétek szívetekbe! Működjetek Velem együtt úgy, hogy megnyíltok mind annak a befogadására, amit nektek ajándékozok. Változtassátok meg életfelfogásotokat, elsősorban gondolkodásotokat! Egészen igazítsátok az Enyémhez. Szüntelenül kérjétek Tőlem: „jöjj Szentlélek, töltsd be szívünket a Te szereteted égő tüzével, hogy felismerjük életünk küldetését, hogy beteljesíthessük Általad mindazt, amit elterveztél rólunk. Segíts minket, hogy soha ne álljunk ellent a Te hívásodnak, hanem igyekezzünk azt mihamarabb teljesíteni. Segíts bennünket, hogy akkor se távolodjunk el Tőled, amikor a gonosz kísértései le akarnak téríteni az igazság útjáról! Segíts legyőzni a rosszat mindig a jóval! Bizalommal forduljunk Hozzád és erős lélekkel fogadjuk a megpróbáltatásokat.”

Anna Terézia