Az engesztelés lelkisége

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

 

 

Ez a írás Az engesztelés lelkisége c. könyv összefoglalása

Szerzők: Bocsa József, Dr. Szegedi László, Dr. Szederkényi László.

Kiadta: Piarista Rendház, Vác, 2017.

Imprimatur: 1696/2017 Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök

 

 

Az engesztelés fogalmának a tisztázása

A köznapi szóhasználatban az engesztelés kérlelést, megbékítést jelent. Haragosnak, megbántottnak, megsértettnek a megbékítését, lecsillapítását jelenti, és mindazokat a cselekedeteket, amelyek erre irányulnak. Úgy is fogalmazhatjuk, hogy az engesztelés a megromlott kapcsolatok helyreállítását, az azon való munkálkodást jelenti. Legfontosabb kapcsolataink az Istennel való kapcsolatunk, az önmagunkkal való kapcsolatunk, és az embertársainkkal való kapcsolataink.

Ezek közül az Istennel való kapcsolatunk a legfontosabb. Ő a teremtőnk, létben tartónk. Ha minden más kapcsolatunk tönkre is menne, a Vele való kapcsolatunk életmentő, örök életet adó kapcsolat. Ebben az összefoglalóban az Istennel való kapcsolat helyreállítása van fókuszban, a másik két kapcsolatot részletesen nem tárgyaljuk.

A Biblia tanítása szerint az emberiségnek az Istennel való alapvető, éltető kapcsolata megromlott. Ez az első emberpár, Ádám és Éva bűnével következett be. Azóta minden ember egy bűnbe esett Ádám és Éva. Ezt a megromlott kapcsolatot már a kezdetektől igyekezett Isten is és az ember is helyreállítani. Az Istennel való megromlott kapcsolat helyreállítási próbálkozásának tekinthető minden vallás. Ezeknek a próbálkozásoknak van rengeteg közös eleme, amelyekben megfigyelhető ugyanaz az engesztelő-kiengesztelő szándék, de ezek az emberi kísérletek nagyon gyarlók, tisztulásra szorulnak, és Jézus engesztelő áldozatával végleg idejüket múlták.

Az áldozatok szerepe

Hogyan igyekeztek az emberek az Istennel való megromlott kapcsolatot helyreállítani, vagy legalábbis Istent a maguk oldalára állítani, magukkal szemben jóindulatra hangolni? Az áldozatokkal, áldozatbemutatásokkal próbálkoztak, amelyek között van sok tiszteletre méltó forma, de vannak, voltak bizony nagyon babonás elemek is, és az áldozatbemutatásnak nagyon kegyetlen formái is, amikor például embereket áldoztak fel.

Az áldozat, áldozatbemutatás majd minden vallásban az istentisztelet egyik legfontosabb cselekménye, amelyben valamit feláldoz az ember, odaáldoz Istennek, vagy az általa isteneknek gondolt szellemeknek. Az ajándékot meghatározott szertartás viszi át a profánból, az ember világából a szentbe, Isten világába.

Az egész ószövetségi áldozatbemutatás az Istennel való közösség helyreállítását szolgálta. A következőkben csak erről ejtünk szót.

Előre kell bocsátanunk, hogy bár ez az egész kiengesztelődési folyamat Isten által indított és ember által végbevitt, de mégis rengeteg mai szemmel nézve rossz, helytelen elemet tartalmaz. Isten az akkor élt emberek mentalitásához, a mindenkori ember szellemi fejlettségéhez, mondhatjuk úgy is, gyarlóságához szabta ezeket a szertartásokat. Mindegyiknek egy tisztulási folyamaton kellett átmennie, és végül Isten maga végezte el Isten és az ember összebékítését, kiengesztelését.

Az engesztelés szertartásának fő rendeltetése az Ószövetségben a bűn kioltása, ellensúlyozása volt. És egyúttal az engesztelő szertartás a megromlott kapcsolat helyreállítását is szolgálta Isten és az ember között. Az Ószövetségben Isten előtt kedves áldozatbemutatók voltak Ábel, Melkizedek, Ábrahám, Mózes, Áron és fiai. Mózestől származik az egész Ószövetség áldozatrendje. El kellet néhány száz évnek telnie, hogy belássák azt, hogy az áldozat értéke a bemutató erkölcsi magatartásától függ. XVI. Benedek pápa ír arról, hogy a Krisztus előtt kb. 5. századra alakult ki az a felfogás – nemcsak a zsidóságban, hanem más vallásokban is –, hogy sokkal fontosabb az Istennek való engedelmesség, mint az áldozat. A Zsidókhoz írt levélben ez így szerepel: „Áldozatot és felajánlást nem kívántál, de testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égő áldozat. Akkor így szóltam: „Íme, itt jövök Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva áll” (Zsolt 40,7-8; Zsid 10,5-6).

Az ószövetségi áldozatok helyébe és minden más vallás áldozatának a helyébe Jézus áldozata lépett, mert Isten Őbenne engesztelődött ki a bűnben lévő emberiséggel. Jézusban mutatta meg az Istennel való összhangban való élet, a Neki tetsző élet lehetőségét.

 

Jézus engesztelő áldozatának az alapigéi a Szentírásban

Jézus egész élete engesztelő élet volt, amelyet jól összefoglalnak a főpapi imájában kimondott szavai, engesztelő odaszentelődése. Az Utolsó Vacsorán, főpapi imájában Jézus ezeket a szavakat mondja: „Értük szentelem magam, hogy ők is szentek legyenek az igazságban” (Jn 17,19). Ezek a szavak a keresztáldozatra vonatkoznak, amelyben Jézus önként odaadta életét az Atyának az emberek üdvösségére. János apostol más helyeken egyértelmű szavakkal kimondja, hogy Jézus engesztelő áldozatul adta életét értünk (Jn 3,16). Az Utolsó Vacsora termében Jézus az Atyának szenteli magát engesztelő áldozatul. Itt egy olyan imáról van szó, amit Jézus közvetlenül az Atyához intéz, és amelyben kifejezi arra vonatkozó akaratát, hogy engesztelő áldozatul adja magát azokért, akiket az Atya neki adott, végső soron mindenkiért (Vö. Jn 17,2). Jézus ezt az áldozatát elővételezte akkor, amikor az Eucharisztiát alapította. De ezt az áldozatot élte állandóan, már előtte is, amelyet a kereszten véglegesen beteljesített. Az Ő egész élete engesztelő áldozat értünk emberekért. Ő az „Istennek tetsző engesztelő áldozat bűneinkért” (1 Jn 2,2). Isten előbb szeretett minket, ezért „elküldte Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért” (1 Jn 4,10). Jézus áldozata révén minden bűnünk bocsánatot nyert (Kol 2,13).

 

Mi Jézus engesztelésének a lényege?

Jézus az Atyának szenteli magát engesztelő áldozatul az emberekért, azért, hogy eltörölje a bűnöket, amelyek akadályok Isten és az ember kapcsolatában. Benne van ebben egy önmaga Mennyei Atyának való odaszentelése, élete mindennapi áldozatainak, és a legnagyobbnak, a szenvedésnek, a keresztáldozatnak a vállalása is. A kulcsszavak tehát a felajánlás és az áldozatvállalás. De mindez önkéntesen, szabadon, szeretetből, nem mártírkodó lelkülettel. Ez Jézus engesztelése. Ez az Ő tevékenysége.

 

Mi közünk nekünk, keresztényeknek Jézus engeszteléséhez?

Nagyon is sok közünk van, ebből fakad egész életünk. De most nem ezt részletezzük, hanem azt, hogy nekünk is komoly közünk van Jézus engesztelő életéhez aktív formában is, ahogyan köze volt Jézus engesztelő életéhez a Szűzanyának.

A keresztények engeszteléséhez a kulcs Pál apostol kijelentése: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára” (Kol 1,24).

Ez önmagában egy félreérthető, vagy akár botrányos kijelentés is lehet. Mi a nehézség, hol van a probléma ebben a kijelentésben? Azt gondolhatjuk ennek alapján, hogy Krisztus engesztelése, az Ő szenvedése, megváltása nem teljes, hanem hiányos.

Hogy valójában miről is van itt szó, azt magyarázza meg XI. Pius pápának az engesztelésről, Jézus Szívéről való enciklikája a Miserentissimus Redemptor. Ennek a pápai tanításnak az alcíme: Az Úr Jézus szentséges Szívét mindenki részéről megillető engesztelésről. Az enciklika 1928. május 8-i keltezéssel jelent meg. Pál apostol sokak számára érthetetlen szavait, hogy ti. kiegészíti testében azt, ami Krisztus szenvedéséből még hiányzik, Szent Ágostont idézve így értelmezi az enciklika. «Krisztus mindent elszenvedett, amit szenvednie kellett; semmi sem hiányzik a szenvedés mértékéből. Tehát befejeződött a szenvedés. De csak a fejben. Fennmaradt még a szenvedés a testben.» Az igazi főpap maga Krisztus, akivel mi, keresztények egy testet alkotunk. Ő a fő, mi pedig az Ő teste, egyenként és együttesen is az Ő tagjai vagyunk.

Az enciklika fő gondolata a Jézus Szívének való önfelajánlás. A felajánlás, az áldozat és az odaszentelés rokonértelmű, mondhatjuk, azonos tartalmú szavak. Ahogy Jézus felajánlja magát a kereszten ('Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet'), odaszenteli magát az utolsó vacsorán, úgy ajánlja fel, szenteli oda magát a keresztény ember Jézus Szentséges Szívének, vagy a Szűzanya Szeplőtelen Szívének – egyesítve az Ő áldozatukkal a maga áldozatát.

Az önfelajánlás, az odaszentelődés éppen annak a tudatosítása, hogy Krisztus a fő, mi pedig a tagjai vagyunk. Az önfelajánlás Krisztus áldozatával való egyesülés. Ezáltal, XVI. Benedek pápa kedvenc kifejezésével fogalmazva, szabad akaratunkat Jézusnak átadva lehetőséget adunk Neki arra, hogy bevonjon minket a megváltás, a kiengesztelődés művébe. Ebben a legfőbb, megváltói tevékenységében társai lehetünk, akárcsak a Szűzanya. Ez a 'társ' kifejezés is botrányos lehet egyesek szemében, de hát maga a pápai enciklika fogalmaz így az alábbiakban.

„Amit a fej szenved, azt a tagoknak is el kell szenvedniük. Azért a titokzatos testében most is szenvedő Krisztus méltán és joggal elvárja tőlünk, hogy az engesztelésben társai legyünk, amit különben a hozzá való viszonyunk is megkövetel, mert «Krisztus teste vagyunk és egyenként a tagjai» (1 Kor 12,27), s azért amit a fej szenved, azt a tagoknak is vele együtt kell szenvedniük (1 Kor 12,26)”.

Jézus egész megváltó, engesztelő életének megjelenítése, jelenvalóvá tétele minden szentmise, amely belekapcsol minket, keresztényeket is Jézus engesztelő áldozatába, eggyé tesz azzal. Sok liturgikus szöveg kifejezi ezt. Például a 3. misekánon: „engesztelő áldozatunk hozzon az egész világnak békét és üdvösséget”. Ez a szöveg nem Jézus külön áldozatáról, és a mi külön áldozatunkról szól, hanem többes szám első személyben fogalmaz, a Vele való közös engesztelő áldozatunkról.

 

A Jézus Krisztus engesztelésével azonosult életek példái.

Kik éltek a Szűzanyához és Pál apostolhoz hasonló engesztelő életet?  Felsorolásunk korántsem lesz teljes, hanem inkább nagyon töredékes.A bibliai szereplők között az engesztelő lelkület figyelhető meg a keresztúton Veronika mozdulatában, aki kendőt nyújt a szenvedő Jézusnak, hogy enyhítse fájdalmát; vagy Cirenei Simon kereszthordozásában, aki először kényszeredetten segít, de később együttérzőn viszi az Úr keresztjét. Ennek az engesztelő lelkületnek a kifejezője a Gecemáni-kerti angyal XI. Pius pápa szerint, aki a vigasztalás, az erősítés kelyhét nyújtja a vérrel verejtékező Úrnak. Akik elkísérték Jézust együttérzően a keresztúton, ott áltak keresztje alatt, azok mind Vele együtt engeszteltek. Egyik közülük, Mária Magdolna a hagyomány szerint élete végéig szigorú engesztelő életet élt.

Az engesztelés lelkületét élte minden stigmatizált szent Assisi Szent Ferenctől kezdve Szent Pio atyáig és napjaink stigmatizáltjaiig bezárólag.

Az engesztelő lelkület különleges kifejezője a Jézus Szíve tisztelet és a Szűzanya Szeplőtelen Szívének a tisztelete, amely utóbbi a Szűzanya fatimai jelenése után terjedt el. Fatimára és a Szűzanya Szeplőtelen Szívének a tiszteletére még nem reagált az egyház úgy, ahogyan XI. Piusz pápa a Jézus Szíve tiszteletre reagált idézett pápai enciklikájával. Viszont nem volt még olyan pápai enciklika, aminek a hatása fogható lenne a fatimai üzenethez, amely rengeteg embert megérint.

A Magyar Katolikus Püspöki kar, élükön tiszteletreméltó Mindszenty József bíborossal 1946 karácsonyán viszont kiadott egy olyan körlevelet, amely méltatja Fatima üzenetét, és annak nyomán engesztelésre szólítja a magyarságot. Ez a körlevél így fogalmaz: „Lángtenger kell az egész magyar földre imádságból, hitből és engesztelésből”. Kiemelten, dőlt betűvel szerepel a körlevélben a következő mondat: Az ország városai, falvai, tanyái, hegyei, lakott helyei, katolikus intézményei, zárdái, iskolái, társulatai, családjai álljanak a nagy természetfeletti, nemzeti erőfeszítésbe, az egyetemes, a helyről-helyre az egész egyházközséget átfogó engesztelésbe.”

Az egyház történelméből még számos szent, és lelkiségi irányzat követője tulajdonképpen az engesztelés lelkiségét éli. Az engesztelés lelkisége c. könyv, amelynek ez a kis írás a dióhéjban való összefoglalása, a következőket emeli ki.

A legtökéletesebb engesztelés a szentmise és a szentségimádás. Tehát minden lelkiségi irányzat, szerzetesrend, egyszerű hívő ember, aki életének a középpontjában a szentmise és a szentségimádás áll, az engesztelés lelkiségét éli.

Az egyházban ma is általánosan elterjedt keresztút járás mélyen engesztelő ájtatosság.

Az engesztelés lelkiségének a körébe tartozik a Szent Vér tisztelet, amely elterjedt volt Magyarországon is a reformáció kora előtt különösen, és a Szent Vér tiszteletnek modernebb formái, amelynek a tiszteletére külön szerzetesrendek is alakultak.

Ide tartozik Jézus szent sebeinek, szent arcának, megsebzett nyelvének, vállsebeinek a tisztelete. Az engesztelés lelkületének a kifejezői a ma is közkedvelt Szent Brigitta imák.

Ide tartoznak a 20. században keletkezett és az egyházban elterjedt olyan lelkiségek, mint az Isteni Irgalmasság tisztelete, a Magyarországon keletkezett, de a világ közel 100 országában elterjedt Szeretetláng tisztelet. Friss magyar vonatkozása miatt erről – e rövid összefoglalás arányaihoz mérten bővebben e fejezet végén – még néhány szót mondunk.

Továbbra is a magyar történelemnél maradva, az engesztelés körébe kell sorolnunk az első magyar szent családot, Szent Istvánt, Szent Imrét, Boldog Gizellát, aki különösen férje és gyermekei halála után, Magyarországról elűzetve élt élete végéig mély imádságos, engesztelő életet.

A magyar engesztelő szentek sorába tartoznak az Árpád-ház szentjei, közülük kiemelten is Árpád-házi Szent Margit. Szent Margit kortársa a magyar engesztelés nagy szentje és a magyar engesztelő rend, a pálosok alapítója, Boldog Özséb. A pálos rend sok szentet adott Magyarországnak, akiket ugyan hivatalosan nem tisztelünk a szentek sorában, mert a hivatalos szentté avatást a rend nem szorgalmazza. De a Mennyben nem csak szentek vannak. Aki üdvözült, aki a Mennybe került, az csak szent lehet.

A magyar püspökök 1946-os engesztelésről szóló körlevele több, mint egy oldalt szentel a magyar engesztelés magasztos példáinak.

Hál' Istennek eljutottunk e körlevél fő aláírójának Mindszenty József bíborosunk boldoggá avatásának a küszöbére is. Már csak a hivatalos boldoggá avatás várat magára. Mindszenty bíborossal személyes kapcsolatban állt a magyar engesztelés kiváló alakja Kovacsis Mária Natália nővér, akinek ösztönzésére és részben szerzőségével ez a füzet is  - immár harmadjára -  kiadásra kerül. Sokak által ismert szavai: „A magyar engesztelésért hajlandó vagyok könyörülni az egész világon”. Hogy ez valóban így történhessen, abban, nekünk most élő magyaroknak, engesztelőknek is fontos szerepünk van.

Mária Natália nővér és a neki adott üzenetek elismerése egyházi vonalon érthetetlen okokból mindmáig nem történt meg. A sok tekintetben hasonló tartalmú Szeretetlángról szóló üzenetek, amelyek középpontjában ugyancsak az engesztelés áll, hál’Istennek ezen a vonalon előbbre tartanak.

 

Szeretetláng Napló

Kindelmann Károlyné, született Szántó Erzsébet Natália nővér néhány évvel fiatalabb kortársa volt. 1913-tól 1983-ig élt. Ő Mária Natália nővérhez hasonló kinyilatkoztatásokat kapott. Jézus és a Szűzanya 1962-től haláláig folyamatosan szóltak hozzá, és ezeket az üzeneteket lelki naplójában lejegyezte. Ezek a Szeretetlángról szóló misztikus üzenetek a világ számos országában, de főleg Dél-Amerikában lettek különösen népszerűek. Dr. Erdő Péter bíboros imprimaturt adott erre a Naplóra, a Szeretetláng lelkiséget mint egyházi társulást elismerte, számára papi vezetőket is kijelölt, és külön kápolnát ajándékozott a társulásnak.

A Szeretetláng lekiségnek a lényege is az engesztelés. Két gondolatot emelünk itt ki, amely az engeszteléssel kapcsolatos. Az egyik arról szól, hogy az engesztelés Jézus megváltó munkájában való részvétel. „Megváltó munkámból soha ki ne kapcsolódj egy pillanatra sem! Mert ha ezt tennéd, úgy érezném, megfogyatkozott Irántam érzett szereteted. Pedig úgy vágyom szeretetedre! Bárcsak mindig Velem éreznél!”… „Leányom, mondj le önmagadról! Azért kérlek erre sokszor, mert megváltó munkámban csak úgy vehetsz részt, ha egészen és állandóan Velem egyesülve élsz minden pillanatban. Ezt ajánld fel Atyámnak minden időben szünet nélkül!” A másik gondolat, hogy az engesztelés a Szűzanyával és a Szentháromság személyeivel való bensőséges kapcsolat. „Ó, köszönöm, hogy szíved Velem érez, Bennem dobban. Ne légy soha fáradt Szent Sebeim szemlélésére, mely mindig nagy erőt ad. Ajánld fel magad az Örök Atyának, és a Szentháromsággal élj!”

 

Hogy miért is a legfontosabb ma az engesztelés, erről szól e kis ismertetés utolsó fejezete. A legutolsó pedig közkeletű, közérthető megfogalmazásait adja az engesztelésnek. Ezek önmagukban is megállják a helyüket az előző fejtegetések nélkül is.

Miért a legfontosabb tevékenység ma az engesztelés?

Az engesztelés a mi részünkről eggyé válást jelent Jézus engesztelő áldozatával a világ bűneiért, illetve bűnöseiért. Az engesztelés célja a lelkek mentése: a kárhozattól való megszabadítása, üdvözítése.

Az engesztelés ma a legfontosabb tevékenység, mer az a civilizáció, amelyben ma élünk, minden eresztékében recseg-ropog. Nemcsak pénzügyi, gazdasági válság van, hanem a válság számtalan területen megfigyelhető. Annak a civilizációnak az összeomlása, amelyben élünk, elkerülhetetlen. De csak az emberi építmények omlanak össze. Ami egy civilizációban igazi érték volt, vagyis ami benne Istentől való, az megmarad. Isten nem a halál és a pusztulás Istene. Ő az élet és a szeretet Istene. Ő szüntelenül megújít, ujjá teremt mindent. Elkezdte már a szeretet új civilizációjának a felépítését is. Ami nem Istentől van, ami az Ő ellenében épült fel, az bármily hatalmasnak látszik is, elkerülhetetlenül összeomlik. Isten számára a lélek a legnagyobb érték. Minden ember az Ő teremtménye, és Ő minden teremtményét szereti, és üdvösségét akarja. Menteni akarja, ami menthető. Mindenekelőtt a kárhozattól akarja megmenteni a lelkeket. Ebben a lélekmentésben Isten legnagyobb segítői az engesztelők.

Jelenleg a rendkívüli veszedelmek és a rendkívüli kegyelmek idejét éljük. Egy összeomló civilizáció sok mindent maga alá temet. Az összeomlásnak az első jeleit a koronavírus járvány kapcsán sokan érzékelik. Ilyenkor sokakon apokaliptikus hangulat lesz úrrá. Az apokalipszis azonban része a kinyilatkoztatásnak. A Szentírásnak ebben az utolsó könyvében vannak leírva az üdvtörténetet lezáró események. És benne bizony sok félelmetes dologról olvashatunk. De amikor nagy a fenyegetettség, nagyok a veszélyek, akkor nagyon közel van Isten is. Most nemcsak a rendkívüli veszedelmek idejét éljük, ami sokaknak még a tudatáig se jutott el, mások pedig depresszióba, pánikba esnek, hanem a rendkívüli kegyelmek idejét is éljük.

Isten sokrétűen szól az emberhez, a lelkiismeret, a Biblia, a másik ember, az idők jelei által, és sok más módon is. Abból lett Biblia, amit az egyház közössége, mint Istentől neki szóló üzenetet felismert és elfogadott. A Szentléleknek a lelkek mélyén ható üzenete nem merült ki a Bibliában lejegyzett üzenetekkel, hanem állandó tevékenység az Egyházban ma is, az egyes emberek és a kisebb-nagyobb közösségek számára. Natánaelnek a Jézussal való találkozásakor volt egy látomása. Az Úr Jézus első találkozásuk alkalmával utalt rá, hogy tudomása van az ő látomásáról. Natánael csodálkozására az Úr azt mondta: „nagyobb dolgokat is fogsz még látni... Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyali föl- s leszállnak az Emberfia fölött” (Jn 1, 50-51). Legnagyobb szabású látomás sorozat a Bibliában a Jelenések könyve. Szent Péter pünkösdi beszédében idézte Joel prófétát: „Az utolsó napokban – mondja az Úr – kiárasztom lelkemet minden emberre. Fiaitok és lányaitok jövendölni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak” (Ap Csel 17). Az első Pünkösd az utolsó idők kezdete volt, amelynek mi most a beteljesedését éljük. Végső időben élünk mi is. Az Úr kiárasztja Lelkét, ad „magán-kinyilatkoztatásokat”. De nem könnyű megkülönböztetni az igazat a hamistól. Aki meg tudja különböztetni ezeket egymástól, annak számára ezek óriási tisztánlátást, eligazodást és bátorságot jelentenek. A korábban élt és ma is köztünk járó szentek és szent angyalok óriási kegyelmeket közvetítenek számunkra. A hiteles magán-kinyilatkoztatásokon keresztül a kegyelmek özönét árasztják ránk. Ezek révén és az idők jeleiből olvasva mondhatjuk, hogy ma a legfontosabb feladata minden kereszténynek a lélekmentés. Ehhez hozzá tartozik a félelembe merevedettek, a kétségbeesettek, a betegek gyógyítása, számukra Isten szabaddá tevő igazságainak a feltárása, és mindenekelőtt az imádkozás és az áldozathozatal azokért, akik a kárhozat útján járnak, akiknek nemcsak az anyagi javait, a testét készül maga alá temetni ez a pusztuló világ, hanem a lelküket is magával akarja ragadni a sátán. A legfontosabb feladat ma a lélekmentés, az emberek üdvösségén való fáradozás. Ez az engesztelés.

 

Az engesztelés lényege különböző nézőpontokból tekintve, más-más megfogalmazásban.

A legtökéletesebb engesztelés a szentmise és a szentségimádás. Jézus engesztelő áldozata a Golgotán valósult meg, amelynek a megújítása, jelenvalóvá tétele a szentmise. A szentmise nem más, mint Jézus egyszeri engesztelő áldozatának térben és időben való kiterjesztése. A szentmisén Jézus a résztvevőket, és akikért felajánlják a szentmisét, bevonja áldozatába. Az Egyház a föláldozott Krisztust mutatja be áldozatul, és Vele együtt önmagát is, sőt az egész emberiséget. Az ember mindig azt mutatta be áldozatul, amit Istentől kapott. Az áldozás révén az Egyház egészen eggyé válik az áldozati adománnyal, s így maga is részese Krisztus áldozatának. A III. misekánon egyenesen így fogalmaz: „engesztelő áldozatunk (nemcsak Jézusé, hanem az Övével egyesülve a miénk is, az Ő és a mi közös áldozatunk) hozza meg az egész világnak a békét és az üdvösséget”.

Jézus áldozata helyettesít minden más áldozatot. Az Ő áldozata felváltja mind az ószövetségi áldozatokat, mind pedig bármi féle más áldozatot. Senkinek, semminek nem szabad áldozatot bemutatni azután, hogy Ő végbevitte áldozatát, különösen nem a sátánnak. Minden más áldozat, a szentmiseáldozaton kívül tilos, halálos bűn.

Az engesztelés lényegét XI. Piusz pápa idézett engesztelésről szóló körlevele alapján a következő módon foglalhatjuk össze. Az engesztelés a bűnösök megtérítése, megtérésükön való munkálkodás – elsősorban imádság és áldozatok által. Az engesztelés a jókat még jobbá teszi, felszítja buzgóságukat. Az engesztelés közbenjárás, hogy Isten irgalmazzon minél több embernek. Az engesztelés által a bűnök teljesen eltöröltetnek. Az engesztelés elégtételt nyújt az igazságosan megtorló Istennek bűneinkért, bántásainkért, hanyagságunkért. Az engesztelésben megéljük a Krisztussal való egységünket. Vigasztaljuk Őt, Mellette vagyunk haláltusájában a Gecemáni-kertben, keresztútján és a keresztje alatt. Az Ő misztikus testének a tagjaként erősítjük Őt, mint a Gecemáni-kerti angyal. Az Ő testének tagjaiként velünk is az történik, ami Ővele. Mi is azt tesszük, amit Ő tett: Imádkozunk, munkálkodunk, áldozatot hozunk, áldozattá válunk, szenvedünk az emberiség megváltásáért. De mindennek csak akkor van értelme, ha mindezt nem elkülönülten, saját teljesítményként végezzük, hanem Vele egyesülten a szőlőtőn maradó vesszőkként, Jézus misztikus testének a tagjaiként.

Az Engesztelők I. országos találkozójának emléklapja az engesztelésről 2011-ből

Mik a legfontosabb feltételei az engesztelésnek? Az lehet jó engesztelő, aki kiengesztelődik Istennel, embertársaival és önmagával. Vagyis, aki megbánja és meggyónja bűneit, és bocsánatot kér nemcsak Istentől, hanem azoktól is, akiket ő megbántott, és megbocsát azoknak, akik őt bántották, és ezt a kiengesztelődést szüntelenül gyakorolva békességben él Istennel, önmagával és embertársaival, mindenkinek a javát akarja.

Hogyan engeszteljünk? A Szűzanya Szeretetlángjával a szívünkben. Ez a Szeretetláng azonos a Szentháromság Személyeinek a Szívében lángoló, egymás iránti és minden teremtményük iránti szeretettel. Úgy egyesítsük mi is minden szándékunkat, gondolatunkat, tevékenységünket, szenvedésünket Szent Fia szándékával, gondolatával, tevékenységével és szenvedésével, ahogy a Szűzanya tette egész élete folyamán - az ő Szívének szeretetlángjával, lángoló szeretetével.