Magyarország engesztelő hivatása

Magyarország csak akkor tudja betölteni engesztelő hivatását,

ha minél több magyar felébred, megtér, ráébred erre a hivatására.

 

 

Szent István üzenete a magyaroknak 2011.08.20.

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

„Drága magyar népem! Szomorúan figyelem sorsotokat az égben. Mivé lettetek? Nem hisztek Istenben, erkölcstelen életet éltek. Nem jártok a templomba a hét egyetlen napján sem. Nem járultok a szentségekhez. Minden napotok arról szól, hogy folyamatosan vétkeztek. A gonoszt szolgáljátok anélkül, hogy észrevennétek. Teljesen átadjátok magatokat a sátánnak. Nem vagytok tudatában annak, hogy mit cselekedtek, mert az ellenség megzavarja értelmeteket, mert nincs bennetek szeretet. Nem törekedtek a jóra. Akkor megkérdezem tőletek, mi jót vártok az élettől, ha ti magatok nem akartok elindulni a változás útján? A Szentlélek kiáradásakor a bűnben élő emberekre nagyon komoly számonkérés vár Isten előtt. Ha nem akartok megváltozni, akkor közületek sokan nem fogják túlélni a Nagy Figyelmeztetést.

Amikor a földön éltem, sok szigorú törvényt hoztam, melyeket a tízparancsolathoz hasonlóan állítottam össze. Kötelezővé tettem a vasárnapi szentmisét, melyre ma már csak nagyon kevesen járnak közületek. Szenteljétek meg az Úr napját azzal, hogy életetek egy kis idejét az Úr színe előtt töltitek el! Imádkozzatok a megtérés kegyelméért! Aki nem akar megtérni, az ne számítson semmi jóra! Gyermekeim, a gonosz köztetek van. A bűn által hatalmat adtok neki lelketek felett. Higgyetek a Megváltóban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött fiában! Jézus azt mondta, aki hisz bennem az örökké élni fog. Csak akkor nyerhetitek el az üdvösségeteket, ha megbánjátok vétkeiteket, és részesültök a szentségekben. Használjátok ki ezeket, a lehetőségeket! Bölcs ember az, aki nem hagyja, hogy lelke örökre elvesszen. Tegyetek meg mindent lelketek érdekében! Vezekeljétek le már itt a földön vétkeiteket! Odaát már késő lesz, mert ott nincs idő, csak örökkévalóság. Kivéve a tisztítóhelyet, ahol a lelkek csak nagy szenvedések árán kapnak lehetőséget arra, hogy beléphessenek a Mennyországba. A különítéletet senki sem kerülheti el. Saját cselekedeteiteket fogjátok önmagatokon számon kérni. Ti választjátok meg, hova akartok kerülni a túlvilágon. A sátán azt akarja, hogy mindnyájan elkárhozzatok, Isten pedig azt, hogy mindenki megmeneküljön a pokol tüzétől és beléphessen az Ő országába.

Amikor Isten engem magához szólított, csakis a szeretetről kérdezett. A Szűzanya segítségének köszönhetően juthattam egyenesen a Mennyországba, aki mindvégig mellettem állt és imádkozott értem. Ezért mondom nektek, a Szűzanya a ti mentsváratok, aki segít nektek elnyerni örök üdvösségeteket. A Mennyben Atyám megmutatta nekem, mi a szent terve Magyarországgal. Engesztelő ország vagytok! Isten a ti imáitok által akarja megmenteni az egész emberiséget. Most gazdasági válság miatt szenvedtek. Ajánljátok fel szenvedéseiteket a világ bűneiért! Térjetek meg magyar gyermekeim! Ezek az utolsó figyelmeztetéseim. Szeretlek titeket, de Isten kegyelme által lássátok be, hogy rossz cselekedeteitekkel mennyi kárt tesztek országotokban, és mennyi fájdalmat okoztok Jézusnak, aki életét adta értetek a keresztfán, hogy megmenekülhessetek. A magyar szentekkel együtt imádkozom Magyarország megtéréséért. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Szeretettel, a ti első magyar királyotok, Szent István.”

Ezután azt láttam, hogy a Szűzanya úgy tartotta a karjaiban Magyarországot, mint egy kisgyermeket, mely az összes magyar embert szimbolizálta. A sátán megjelent a Szűzanya előtt és azt mondta: „Add át nekem Magyarországot!” A Szűzanya azt felelte: „Magyarország, a mi kezünkben van! Nagy védelem alatt áll, így nem tehetsz semmit annak érdekében, hogy ezt az országot örökre megkaparintsd!” A sátán tombolt dühében, majd azt mondta: „sok magyar lelket fogok még megszerezni, és Isten ellen fordítani, ez ellen nem tehetsz semmit.” A Szűzanya azt felelte: „Tévedsz, sátán, mert az imának olyan ereje van, mely sok embert meg tud menteni az örök kárhozattól!” Ezután a sátán megszámlálhatatlan gonosz lelket állított hadba, hogy megküzdjenek Magyarország megszerzéséért. Magyarország határain felsorakoztak a magyar férfi szentek, akiket maga Szent István király, Szent László király és Szent Mihály vezetett a csatába. A magyar női szentek azért imádkoztak, hogy a gonosz ne tudja elpusztítani országunkat. A küzdelem alatt egyszercsak megjelent Jézus, aki megállította a harcot és így szólt a sátánhoz: „Távozz sátán, mert Magyarországot mélyen a szívembe véstem!” Az Úr szeretete elűzte a gonosz lelkeket, köztük a sátánt is, aki visszament a pokolba.

Szentáldozásnál Pió atya azt mondta: „Gyermekem, Magyarország fenn fog maradni az Új Világban!”

                                                                          Mária Magdolna

A Szűzanya könnyeit hullatja, mert kevesen fogadják el Szeretetlángját

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

Látomásban a Szűzanya Szeplőtelen szívének a kápolnájában együtt imádkoztam a Szűzanyával, akinek könnyes volt a szeme. Édesanyám – kérdeztem --  miért könnyes a szemed? Szűzanya: Nézd fiam, mennyire fájnak az én szívemnek a világ bűnei, eleső gyermekeim gyengeségei. Fáj, hogy nem ismerik el Szentfiamat. Fáj, hogy nem tisztelnek, és nem ismerik el az én Szeretetlángomat. Pedig nézz le a földre, kiterítettem imahálómat, Szeretetlángomat. Ebben a Szeretetlángban nemcsak az én szeretetem van, hanem a Szentlélek szeretete, tüze, Fiam szeretete, és a Mennyei Atya szeretete is benne van. Ez egy egyesítő szeretetláng, amit Mennyei Atyátok összeforrasztott és megáldott az ő irgalmas szeretetével. Ha tudnátok, hogy ez a szeretetláng mekkora fegyver a kezetekben a másik oldallal szemben, talán használnátok. Nézd a mécseseket, amelyeket  hazátokban mindenütt elhelyeztem, némelyik alig pislákol! Gyengék vagytok, féltek. Féltek elindulni az úton, pedig én is és Szent Fiam is ott vagyunk, és fogjuk a kezeteket. Szent Fiam nap, mint nap kopogtat a szíveteken. Türelmes, csak a szeretetét árasztja. Miért nem kell nektek? Nézd az én szeretett egyházamat! Nézd, neki sem kell a Szeretetláng! Akkor kinek adjam oda szeretetlángom? Mi szeretünk benneteket és meg akarunk menteni titeket a kárhozat sötétségétől és tüzétől. Mi nem szeretnénk, ha egyetlen gyermekünk is elveszne! Látod, milyen kevesen fogadják el az én Szeretetlángomat? Pedig úgy szeretném bejárni ezt a földet, és mindent meggyújtani Szeretetlángommal, hogy lángoljon, lobogjon, hogy az ellenség ne férjen szeretett országom közelébe! Szeretetlángomat fegyverként adom nektek, hogy erősek legyetek, és hogy megtisztítson titeket. Meg kell tisztulnotok, mert ha ti nem tisztultok meg fiaim, ha az én egyházam nem tisztul meg, akkor az én gyermekeim el fognak veszni. Mert csak egyházamon keresztül menekülhet meg ez a föld, az én országom és gyermekeim.

2011.07.29.                                                                           Veronika Márta

A Szűzanya és angyalok segítik az engesztelőket

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

Szűzanya: Őrangyalokat állítottam Nagy Magyarország határaira. Kört alkotnak, és mindegyik kezében egy réz kanna van, amely kifogyhatatlan olajjal van megtöltve. Engesztelő gyermekeim kannáiból, ha kiürül az olaj, oda tudnak menni az angyalokhoz, és kérhetik, hogy adjanak nekik ebből az olajból. Szeretetlángom ne aludjék ki! Őrizzétek a lángot, amit körétek vontam, és meggyújtottam anyai szívemből! Nagy Magyarország közepébe három kelyhet helyeztem. Az elsőbe könnyeiteket, a másodikba kéréseiteket, a harmadikba áldozataitokat gyűjtöm össze. Ha megtelnek, én szerető Édesanyátok Mennyei Atyátokhoz viszem. Megkérem, alakítsa át kegyelemmé az eltévedt lelkek megmentésére. A három kehely felett egy kereszt van, és rajta a Szentháromság jele. A kereszt és a jel közepéből fény árad, hogy a sötétségben is utat tudjon mutatni az eltévedt lelkeknek. Ti csak imádkozzatok, gyermekeim, és terjesszétek szeretetlángomat, és mentsétek a lelkeket! Én anyai pártfogásommal vezetlek titeket és palástommal fedlek be. Ne féljetek, imádkozzatok, vezekeljetek, böjtöljetek és virrasszatok! Legyetek kitartóak, állhatatosak és éberek! Ne lankadjatok, ne szűnjenek buzgó imáitok! Egyesüljetek velünk, mentsétek a lelkeket velem, és vigyük együtt a őket Fiamhoz, és a Mennyei Atya elé. Veletek vagyok a világ végezetéig. Megáldalak titeket tiszta anyai szeretetemmel és oltalmammal.Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

2011.03.13.                                                                                Veronika Márta

Mindszenty bíboros István királlyal Magyarország fő oltalmazója és példaképe

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

Üzenet a papoknak és az engesztelőknek

 

Magyarországért imádkoztam. A Szűzanya szólt hozzám: „Nézd, mit tettem ma! Engesztelő országom közepére viszlek. Nézd, kit hozok és kit állítok országotok északi határára Szent István Király mellé. Nem mást, mint Mindszenty József bíboros fiam. Ő nem szent és nem boldog a földön, de nézd, a mi égi hazánkban a szentek között van. Fiam sokat szenvedett, de mindig buzgón és alázatosan kitartott a mi szeretetünk mellett. Életével tett tanúbizonyságot. Megmutatta mély szeretetét felénk, amit Szentfiam ültetett belé.

Gyermekem, felszólítalak titeket, először egyházam tegyen tanúbizonyságot mellettünk, majd ti is, engesztelő gyermekeim. Azt akarom, hogy olyan sziklaszilárd legyen a hitetek, mint Mindszenty József fiamnak. Először pap fiaimat kérem, tegyenek tanúbizonyságot hitükről. Kérdem, fiaim, készek vagytok-e meghalni értünk, és Szentfiamért? Készek vagytok-e megoltalmazni Fiam egyházát? Készek vagytok-e megvédeni Fiam szent testét és vérét? Készek vagytok-e az Oltáriszentséget megőrizni tisztán? Készek vagytok-e olyan tiszta és egyszerű szeretetben élni, mint Fiam? Készek vagytok-e megőrizni Fiam evangéliumát? Készek vagytok-e alázatban, tisztán, szeretetben vezetni engesztelő gyermekeimet? Készek vagytok-e életeteket adni értünk, ha úgy kívánjuk? Ha a sötétség hatalmába kerít titeket, készek vagytok-e velünk maradni? Szeretném, fiaim, ha sziklaszilárd lenne Fiam egyháza, megőrizné tisztaságát és egyszerűségét. Fiam szerető egyháza legyen kicsi, egyszerű, de ugyanakkor erős sziklavár, amit az ellenség nem tud romba dönteni, engesztelő gyermekeinek legyen menedéke! Szeretném, ha Fiam egyháza megtisztulna és erős hitűvé, tisztává és egyszerűvé válna. Szeretném, hogy akik Fiam egyházába lépnek, benne boldogságot, tiszta életet, erős hitet és égi szeretetet találnának. A mi oltalmunkat, védelmünket és szeretetünket találják meg hajlékunkban. Én, mint édesanyátok, kezembe veszem szerető Fiam egyházát, megtisztítom Fiam vérével, és elárasztom égi szeretettel. Gondoskodom róla, hogy teljesen átjárja a Szentlélek tüze.

Fiaim, hívlak titeket szerető hazátok megmentésére. Szükségem van rátok. Engedjétek át szíveteket nekem! Fel akarom forrósítani szíveteket, és kicsinnyé akarlak tenni titeket. Ne féljetek, én oltalmazlak és vezetlek titeket! Segítsetek eleső gyermekeim megmentésében! Segítsetek a sötétségben járó gyermekeimnek! Segítsetek a bajba jutottakon! Segítsetek és hirdessétek Fiam országát! Tanítsátok azokat a gyermekeket, akik nem ismerik az evangéliumot! Kereszteljétek meg azokat, akik nincsenek megkeresztelve! Minden eleső gyermekemhez hajoljatok le! Minden gyermekemhez juttassátok el Fiam vigasztaló szavait! Minden gyermekemmel ismertessétek meg az égi szeretetet és a békét! Tanítsátok imára és böjtre azokat a gyermekeimet, akik még azt sem tudják, ki Szentfiam! Gyújtsátok lángra a hideg sötét szíveket! Ne féljetek, engedjétek az égi szeretetet kibontakozni magatokban! Az égi szeretet sugározzon rólatok, és ez vezessen titeket a nehéz úton! Vigyétek el beteg és szomjazó gyermekeimhez Fiam Igéit! Vigyétek Fiam szent testét és vérét a betegekhez, és a haldoklókhoz! Hirdessétek, hogy Fiam értetek halt meg és értetek támadt fel! Hirdessétek, hogy Fiam mindenkit meg akar menteni a kárhozattól! Hirdessétek, fiaim, Ő mindenkit szeret, még a legelesettebbeket is! Ő mindenkihez lehajol, senkit nem hagy magára, végtelenül irgalmas, minden gyermekét a tenyerén hordozza. Fiaim, most fogadjátok Fiam áldását.

Jézus: „Szerető fiaim, megáldalak titeket az erős hit kegyelmével, amit együttérző szívem melegével és tiszta szeretettel itattam át. Ezt az erős és tiszta hitet adom nektek. Ezt a hitet olyan erőssé teszem bennetek, mint az erős sziklavár. Szent véremmel oltalmazlak titeket, és vezetlek a nehéz úton. Kereszthalálom legyen megváltásotokra. Feltámadásom legyen örök életetek tüze. Átszúrt, vérző szívem szeretetével megáldalak titeket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.”

Szűzanya: „Ó, kicsiny gyermekem, szerető Fiam magyar egyházának élére és oltalmára állítom Mindszenty József bíboros fiamat. Szerető engesztelő országom közbenjárójává legyen! Legyen közbenjárótok a rátok váró nehéz időkben! Könyörögjetek hozzá, és kérjétek tőle azt az erős, buzgó, mély hitet, amellyel Fiam megáldotta!”

2011.06.14.         Veronika Márta


 

A Szentlélek és Mária egyesített Szeretetlángja

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

Ezt az üzenetet egy Magyarországon élő fiatalasszonyon keresztül kaptuk, akitől az égiek rejtettséget kívánnak. Tőle származik a Szeretetláng látomás és annak értelmezése is.  Jézus a Veronika Márta nevet adta neki, így indokolva a névválasztást: „Veronika, aki keresztutam során mélyen együtt érzett fájdalmaimmal és Márta, aki őszinte hittel azt mondta nekem: Hiszem, hogy Te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön."

 

Mária Natália nővér üzenete a magyar engesztelőknek

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

Jézussal együtt nagy szeretettel figyeljük országotok sorsát. Imádkozzatok állhatatosan, hogy az Úr megóvjon titeket minden nagyobb természetfeletti katasztrófától! Közel van Megváltótok második eljövetele. De előtte eljön a Szentlélek, aki megtisztítja lelketeket, és felkészít titeket mindarra, amit Isten prófétái által megjövendölt. Testvéreim, használjatok ki miden lehetőséget, amíg csak van rá időtök! Végezzetek szentgyónást, járuljatok a szentségekhez tiszta lélekkel! Ezek a ti mentőövetek. A sátán egyre több lelket tart karmai között. Mentsétek ki onnan testvéreiteket! Ti is boldogok lennétek, ha hallanátok, hogy értetek imádkoznak. Kérjétek a Szűzanyát, hogy védelmezzen édesanyai szeretetével a gonosz minden támadásától és kísértésétől! A gonosz nem véletlenül akarja megszerezni a ti lelketeket is, mert higgyétek el, számára nagy ellenfelet jelentetek, mivel imáitok által milliónyi lelket raboltok el tőle, akik hálásak nektek, hogy kiszabadítottátok őket hatalmából. A Szűzanya, mint Győzedelmes Királynőtök édesanyai szeretetében egész országotokat betakarta kék palástjával. Így a sátán nem tud kiirtani titeket a föld színéről. Testvéreim boldogok lehettek, mert nagy a ti közbenjárótok. Befejezésül elmondom nektek, hogy Jézus szent terve, hogy hazátokat kiemelje a jelenlegi rossz állapotból, és a világ engesztelő központjává tegye, melynek hatalmas kegyelmét maga a Szűzanya esdette ki számotokra. Isten áldása legyen rajtatok, magyar testvéreim.

2011. június 5.        Mária Magdolna

A Szűzanya Magyarok Nagyasszonya ünnepén

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Gyógyító, édesanyai szeretetem hoztam el hozzátok, drága kicsinyeim. Simuljatok egészen Szentfiam akaratához úgy, hogy elfogadtok mindent a kezéből, ami hozzátok érkezik. Ajánljátok fel mindazokat az eseményeket, amelyek benneteket érnek! Sok érdemet tudtok szerezni a Mennyben ezek által. Ma ünnepre jövünk össze, hogy megtegyétek önfelajánlásotokat Szeplőtelen Szívemnek. Vágyom, hogy felajánlva életeteket, biztonságban tudjalak titeket mellettem. Hamarosan hatalmas erők csapnak össze országotok felett, és óriási küzdelmek indulnak meg az Égben. Bátorítsátok egymást, mert rajtatok is múlik, mennyire akarjátok engesztelő életfelajánlásaitokkal győzelemre segíteni ügyünket. Országotok felett őrködöm. Hagyatkozzatok egészen a Szentlélek vezetésére! Ne engedjetek rést a hitetlenség szellemének! Segítsetek egymásnak, hogy jól és helyesen felismerjétek a Szentlélek indításait! Készen állva várjátok érkezését! Legyetek figyelmesek sugallataira, és tegyetek meg mindent, amit Szenfiam kér tőletek! Legyetek áldottak, édesanyai szeretetem borítson be benneteket védelmező palástommal és mindazokat, akikért felajánljátok napi áldozataitokat! Az Úr békességes szeretetében találjatok mindig menedéket, mert Ő vár benneteket! Ámen.

2010.10.08.                                           Anna Terézia

A Mennyei Atya a magyarságnak

Beküldve: Magyarország engesztelő hivatása

A Mennyei Atya egy nagy tömeg ember elé vezetett. A tömegben voltak fehér hosszú ruhás férfiak és a Szűzanyához hasonló öltözetű, fehér fátyolt viselő és kék ruhába öltözött nők és kislányok. De fekete ruhás emberek is voltak közöttük (bűnös lelkek). Én a Szűzanya karjaiban voltam, mint egy kisgyermek, és a Mennyei Atyára néztem, aki így szólt mindannyiunkhoz. „Drága magyar gyermekeim! Ne kételkedjetek abban, hogy Szűz Mária országa vagytok-e, vagy sem. Mert miután Szent István felajánlotta országotokat, azóta Égi Édesanyátok országa lettetek. Sok kegyelemmel árasztalak el benneteket nagy szeretetemben, hogy általa kitarthassatok a hozzám való hűségben és szeretetben. Legyetek gyermeki lelkületűek! Mert az ilyen lelkek kerülnek be egyenesen a Mennyek Országába. Bízzátok Égi Édesanyátokra lelketeket, aki megtanítja nektek, hogyan kell azon az úton haladni, melyet kijelöltem számotokra. Imádkozzatok azért, hogy egymással egységben legyetek! Mert az egység által egyek lesztek velünk, Égiekkel, így a Szűzanya vezetésével győzelmet arathattok ellenségetek a sátán felett, akinek nagy célja, hogy szétválasszon titeket. Sajnos még sok bűnös ember él ebben az országban. Ezért a ti feladatotok, engesztelő gyermekeim, hogy imádkozzatok testvéreitek megtéréséért. Égi Édesanyátok sokszor jár értetek közben szent színem előtt. Legyetek hálásak iránta, mert ha ő nem imádkozna értetek, akkor elvesznétek! Legyetek kitartóak! Mert csakis a kitartó országok maradhatnak fenn a világon, akik minden hitüket és reményüket belénk Égiekbe vetik! Mutassatok példát más testvéreitek számára egységetek és szeretetetek által!" Ezután a Mennyei Atya a Szentlélekre mutatott, aki fényes emberi alakban jött el közénk, majd így folytatta: „Gyermekeim, Szentlelkem eljövetelekor mindannyian meg fogtok térni! Így hatalmas kegyelmem által, újból visszatérítem országotokat a Szűzanyához, aki nagy örömmel karjaiba vesz és elvezet benneteket az új világba, ahol nincs többé bűn, csak szeretet." Utána mindannyian (több millió ember) egy fényes rózsafüzért alkottunk, melynek középpontjában a Szűzanya állt, fölötte pedig ott volt az Úrjézus a kereszten.

A Szűzanya előtt egy atya volt. Térden állva imádkozott Égi Édesanyánkhoz, aki imáját meghallgatva közbenjárt Szentfiánál. Az Úrjézus meghallgatván édesanyja kérését, nagy fájdalmaiban feltekintett az égre és a Mennyei Atyához imádkozott. A Mennyei Atya, hatalmas emberi alakban Szentfia keresztje felett állt és megáldotta országunkat, hogy mindvégig megmaradhassunk az Égiek kegyelmében és az irántuk való hűségben és egységben az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Utána felemelte előttem az Úrjézus Szent Testét, melyen ezt a feliratot láttam. „Engesztelő Magyarország".

Mária Magdolna

A