Nigériai Barnabás

A Nagy Pecsét felvételére felkészítő kilenced

Beküldve: Nigériai Barnabás

Napi imádságok (elvégzésük kötelező, de nincs meghatározott napszakhoz kötve)

Imakönyv: Jézus Drága Vérének Rózsafüzére; a Drága Vér tisztelőinek alapimái Nwoye Barnabás szerint (Stella Maris Alapítvány, 2015)

 

- Öt tizedes Rózsafüzér

- Szent Vér Rózsafüzére (23.old.)

- Felajánló ima Jézus Krisztus Legdrágább Véréhez (29. old.)

- Megújulás Rózsafüzére (63.old.)

- Engesztelő, vigaszt nyújtó imák (31. old.)

- Szentségimádási imák (35. old.)

- Napi olvasmány

- az adott nap Fájdalmas könyörgése - a 7 Fájdalmas könyörgés imái közül (42. old-tól.)

- Engesztelő ima a Töviskoronával

- Ima az Isteni Akarat megtestesüléséért (58. old.)

- Ima a Dicsőség Országának megvalósulásáért a Földön (59. old.)

- Gyónás legalább egyszer a kilenced folyamán

 

ENGESZTELŐ IMA A TÖVISKORONÁVAL
(Szent Cecília, 2000. július 14.)
 
Himnusz: 
Teljesen egyedül vagyok.
Teljesen elhagyatott vagyok.
Egyedül hagytatok Engem a töviskoronával, amely szúrta a Fejemet.
Mindenki cserbenhagyott Engem.
Szeretteim, hol vagytok?
Ez a Töviskorona szúrja Lelkemet,
Húzzátok ki a töviseket, irgalmazzatok Nekem!
Irántatok érzett szeretetből, meghaltam a kereszten a töviskoronával.
Újra tövisekkel élek,
Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus.


Ima:
Legdrágább, haláltusát vívó Jézus Krisztusom, a Legfönségesebb Fia, semmisségem tudatában, lábaid elé borulok. Visszavonok minden ellened elkövetett fájdalmas sértést. Az Én bűneim tartottak téged haláltusában évszázadok óta. Föltekintek Rád, ahogyan a borzalmas töviskoronával a Kereszten függsz, vér áztatja Szent Arcodat, és a tövisek hegyei átszúrják a Te törékeny Szent Fejed. Bocsánatot kérek a tövisek fájdalmas ajándékai miatt, amiket Neked adtam. Le szeretném venni Rólad a töviskoronát, és helyette egy arany koronát akarok adni. Jézusom, akinek megsebesítettem Szent Fejét a töviskoronával, irgalmazz Nekem, és bocsáss meg az egész világnak. Jézusom, aki misztikusan szenvedsz a gonosz töviskorona okozta sebektől és fájdalmaktól, irgalmazz Nekem, és bocsáss meg az egész világnak! Jézusom, aki a gonosz töviskorona gyalázatától szenvedsz, irgalmazz Nekem, és bocsáss meg az egész világnak. Haláltusát vívó Jézusom, emlékszem, hogyan vertem Szent Fejedbe a vasrúddal a tövisek hegyeit, hogy azok belefúródjanak a Te érzékeny koponyádba. Hallom a fájdalmad menydörgő hangját, mely elcsúfítja szűzi lényedet. Ó az Én gonoszságom miatt mennyit szenvedett az Én szelíd Megváltóm. Mikor a Te borzalmas Kálváriádra gondolok, keservesen sírok a töviskorona által kifejezett gonoszság miatt, ami megsebezte a Te Szent Fejedet, az Isteni Bölcsességet! Látom, amint megostorozlak, és ütlegelem Szent Fejedet. Ó, bárcsak ne Én lennék az, aki mindezeket teszi az Én szerető Megváltómmal. Jézusom, gonoszul bántam Veled, bocsáss meg Nekem, és az egész világnak. Minden Tőlem telhetőt megteszek, hogy kihúzzam Szent Fejedből a töviseket, egész hátralévő életemben. Az Én gonoszságom tartotta rajtad halálodig a töviskoronát, azért, hogy lássa, hogy egyetlen részed sem részesül vigaszban. Uram irgalmazz Nekem, Krisztus irgalmazz az Én gonoszságomnak. Érzem, ahogyan Szentséges Fejed holtan pihen Fájdalmas Édesanyád ölében. Azután látom, hogy a szeretett tanítvány, János, Mária Magdolnával és Édesanyáddal leveszik Fejedről a töviskoronát. Bárcsak ott lehetnék Én is velük, hogy Én is levehetném Rólad, és helyette arany koronát adjak Neked! Fölajánlom Neked önmagamat, és megígérem, hogy egész életemben viszem utánad keresztemet örömmel és szeretettel! Fogadd engesztelésül bűneimért és az egész világ bűneiért az Én szenvedéseimet és megpróbáltatásaimat! Legdrágább haláltusát vívó Jézus Krisztusom, fogadd csekély felajánlásomat! Bárcsak levehetném Rólad a töviskoronát és helyette arany koronát adhatnék Rád! Fogadd Tőlem szeretetemet, mint arany koronát!


Mennyei Atyám, nagyon megbántottalak Téged, amikor a Te hőn szeretett egyszülött Fiad Fejét megsebeztem. Irgalmazz Nekem! Irgalmazz Nekem, és bocsáss meg az egész világnak! Ámen (3x)

 

Napi olvasmányok

 

  1. nap: BŰNBÁNAT

2000. július 2. / 1999. november 26. / 2003. március 10. / 2003. július 1.

Ima: 1. fájdalmas könyörgés

Imaszándék: AZ IGAZ SZERETET KEGYELMÉÉRT

 

  1. nap: A SZERETET MEGHÍVÁSA

2000. július 1. / 2000. július 5. / 2000. július 7. / 2000. április 20. / 2003. július 2.

Ima: 2. fájdalmas könyörgés

Imaszándék: A TISZTASÁG KEGYELMÉÉRT

 

  1. nap: A SIVATAGI ÚT

2000. július 3. / 2000. július 21. / 2000. július 22. / 2003. július 3.

Ima: 3. fájdalmas könyörgés

Imaszándék: AZ IGAZ HITBEN VALÓ KITARTÁS KEGYELMÉÉRT

 

  1. nap: SOK AKADÁLY AZ ÚTON

2000. április 5. / 2000. július 9. / 2003. július 4.

Ima: 4. fájdalmas könyörgés

Imaszándék: A REMÉNY KEGYELMÉÉRT

 

  1. nap: A MEGBOCSÁTÁS KERESZTJE

2000. július 23. / 2003. július 5.

Ima: 5. fájdalmas könyörgés

Imaszándék: A TÜRELEM KEGYELMÉÉRT

 

  1. nap: AZ IGAZSÁG KERESZTJE

2000. július 24.

Ima: 6. fájdalmas könyörgés

Imaszándék: AZ IGAZSÁG ÉS AZ ENGEDELMESSÉG ERÉNYÉÉRT

 

  1. nap: AZ ALÁZATOSSÁG KERESZTJE

2000. július 25. / 2000. július 27. / 2003. július 7.

Ima: 7. fájdalmas könyörgés

Imaszándék: AZ ALÁZATOSSÁG ERÉNYÉÉRT

 

  1. nap: MEGHÍVÁS A GECEMÁNI ÓRÁKRA

2000. március 2. / 2000. március 24. / 2003. július 8.

Imaszándék: ÖNMAGUNK ODASZENTELÉSE JÉZUS KRISZTUS LEGDRÁGÁBB VÉRÉNEK ELTERJEDJEN ÉS NÖVEKEDJEN AZ EGYHÁZBAN

 

  1. nap: A PECSÉT

1999. július 23. / 1999. július 30. / 2000. március 17. / 2000. július 6. / 2003. július 9.

Imaszándék: AZ ÖNÁTADÁS ESZKÖZEINEK VÉDELMÉÉRT

 

 

ELSŐ NAP

 

DÁTUM: 2000. július 2.

IDŐ: 19:30

HELYSZÍN: Lourdes-i kápolna, Imezi Owa

 

GYERMEKEIM, OLY KEVÉSSÉ SZERETTEK ENGEM

 

Ma a második napja van a július havi kilencednek. Miként a szentély felé haladtam a Dicsőséges Arcot láttam kirajzolódni az Oltáriszentségből. Isteni sugarak ragyogtak be Engem. Nyomban leereszkedett egy felhő és befedte az egész helyet. A felhőben megjelent a haláltusát vívó Jézus Krisztus Szent Arca, aki békésen így szólt:

„Gyermekeim, oly kevéssé szerettek Engem. Ti vagytok az Én legnagyobb gyötrelmeim, amitől ezekben az időkben szenvedek. Szenvedek a ti hűtlenségetek, erkölcstelenségetek, hidegségetek és hanyagságotok miatt. Emlékezzetek, Én kicsi szerelmeim, hogy ismerlek titeket. Bizony mondom nektek, hogy nevetek Szívembe van írva. Feljegyzem azokat valahányszor rám támadnak a fájdalmak és a világ bűneinek súlya. Emlékszem a nevetekre. Kimondom a neveteket! Titeket kereslek és várok rátok, hogy vigasztaljatok meg Engem. Olyan sokszor talállak titeket méltatlannak, hogy megvigasztaljatok Engem. Sokan közületek megduplázzák szenvedésem, valahányszor csak rájuk nézek. Én vagyok Jézus, aki szeret téged, szerelmeimnek hívlak titeket, de ti oly kevéssé szerettek Engem.

Gyermekeim, nézzétek a világot, látni fogjátok a testet öltött gonoszságot és a sötétség gyermekeit. Mezítelenségbe öltözködnek és a pokol divatjával sminkelik magukat, miközben a ti városaitok és falvaitok utcáin járnak szeméremérzet nélkül. Ők felismerték és megértették az idők jeleit, így éjjel-nappal a ti lelketek ellen dolgoznak. Valóban sok lelket nyernek meg. Gyermekeim, látjátok, hogy ők jobban szeretik az ő mesterüket? Ők teljes szeretettel vannak az ő gonosz mesterük iránt, aki ezt mondja nekik: „Dolgozzatok keményen, nyerjétek meg a lelküket Nekem, már csak kevés időnk maradt. Cserébe megajándékozlak titeket a világ dicsőségével.” Gyermekeim, a sötétség gyermekei a sátánnak adták lelküket és el fognak veszni. Miért nem ajánljátok fel életeteket Nekem? Csak arra vállalkoztok, hogy részleges szeretetet adjatok Nekem. Gyermekeim, miért nem értitek meg az idők jeleit, amelyben éltek? Miért nem ismertétek már föl és harcoltok az üdvösségetekért? Nyerjetek meg sok lelket Nekem! Vigyétek magatokkal ezeket a lelkeket, és fussatok az életetekért. Én a Mennyek országát ígérem nektek. Az Én ígéretem igaz. Soha nem változik meg!” „Gyermekeim, az Én haláltusámnak a ti ügyeteknek kellene lennie. Elküldtem hozzátok az Én angyalomat, aki megtanította nektek az Én haláltusám imáját. Könyörögtetek szívünk egységéért, hogy érezzétek, amit Én érzek, de még most sem érintette meg a szíveteket az Én haláltusám. Nagyon fáj az Én szívemnek, a ti hűtlenségetek, hidegségetek, hanyagságotok, de ez tetszik a ti szíveteknek. Nagyon fáj az Én szívemnek, a világ bűnös divatja, de ez tetszik a ti szíveteknek. Amikor meglátjátok őket, nevettek rajtuk, miközben a ti Mesteretek haláltusáját vívja. Ti pedig követitek és utánozzátok őket. Gyermekeim, tanuljátok meg, hogy akár csak egy bocsánatos bűn is évmilliókig tarthatja a lelkeket a tisztítótűzben, míg a halálos bűn az örökké tartó kárhozatba vezeti a lelkeket. Hogyan gondolhatjátok akkor tehát, hogy meg fogtok menekülni? Tanuljátok meg most és fussatok az életetekért. Nagy fájdalom az Én Szívemnek, hogy szégyenkeztek amiatt, hogy Engem követtek. Úgy akartok élni, mint a sötétség gyermekei, hogy elkerüljétek, hogy kritizáljanak benneteket a Gonoszság munkásai. Szégyelltek Engem és az Én Tanításaimat ezekben az istentelen és gonosz napokban. Visszautasítjátok a Mennyek országát most, hamarosan azonban keresni fogjátok azt. Gyermekeim, mindazoknak, akik a Mennyország várományosai, hűen kell tükrözniük, hogy oda is tartoznak, azért, hogy láthatóan is elkülönüljenek a sötétség gyermekeitől, akik a Pokol démonait utánozzák, akik mezítelenségbe öltözködnek és a romlottságban élnek. Létezik mennyei szépség és földi szépség. Gyermekeim, minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy ti a mennyei szépséget válasszátok. Értsétek meg az idők jeleit és fussatok az életetekért. Gyermekeim, ne reklámozzátok a Gonoszság munkáját. A világ piacán rengeteg szimbólum van, amely a sátáné. Azok nem értetek vannak. Legyetek bölcsek és ismerjétek fel a sátán alattomos útját, hiszen ő bölcs ahhoz, hogy felismerje a ti útjaitokat. Gyermekeim, tegyétek ezt meg, hogy kiteljesedhessen szeretetek irántam. Én teljes szeretettel vagyok felétek, de ti oly kevéssé szerettek Engem. Ajánljátok fel holnapi imáitokat Papjaim tisztaságáért. Az ellenség hatalmas előnyt nyert az ő szentségük fölött. Nagyon sokan, bizony mondom, nagyon sokan elveszítik a kegyelmet. Kérjétek a megszentelő kegyelmet a maradék számára. Nagyon elégedetlen vagyok azzal, ahogyan a bűnbánat szentségét kiszolgáltatják. Gyermekeim, a Mennyekben a legnagyobb angyalnak sincs hatalma, hogy megbocsássa akár csak a legkisebb bocsánatos bűnt is. De ezt a hatalmat megadtam az egyszerű, halandó férfiaknak, az Én Papjaimnak, hogy kiszolgáltassák ezt a szentséget az enyéimnek. Papjaim, tudjátok meg, hogy ez a hatalom, amivel megbocsátjátok a halálos bűnt, nagyobb annál az erőnél, melyet a teremtéskor használtam. Szükségem van az önátadásotokra. Szükségem van a szentségetekre. Erősen ajánlom nektek, hogy vegyétek fel a stólátokat, mikor kiszolgáltatjátok ezt a nagy szentséget. Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki kiválasztott titeket, hogy papjaim legyetek. Azt kérem tőletek, hogy legyetek, aki ÉN VAGYOK. Ti vagytok az Én legnagyobb szenvedésem. Nagyon szeretlek titeket! Megáldalak titeket!”

 

Hirtelen a látomás eltűnt és Én visszatértem magamhoz.

 

 

DÁTUM: 1999. november 26.

IDŐ: 24:00

HELYSZÍN: Lourdes-i kápolna, Imezi Owa

 

A VÉGSŐ IDŐK VERONIKÁIT KERESEM, DE SENKIT NEM TALÁLOK

 

Ebben az órában, az Engesztelő, jóvátételi imámban a haláltusát vívó Jézus Krisztus Szent Arcát láttam látomásban. Ezt mondta Nekem:

„Fiam, töltsd az Advent hátralévő részét elmélkedésben arról, hogy ki is a haláltusát vívó Jézus Krisztus! A végső idők Veronikáját keresem, aki megvigasztal Egem. Senkit nem találok. Fiam, Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus, akit a te bűneid tartanak 2000 éve haláltusában. Jöjj közelebb hozzám! Megáldalak téged!”

 

 

DÁTUM: 2003. március 10.

IDŐ: 15:00

HELYSZÍN: Kármel hegyének fennsíkja, Olo

 

HARC AZ IGAZ ÉLET ELLEN

 

Ebben az órában a haláltusát vívó Jézus Krisztus jelent meg Nekem látomásban. Így szólt hozzám:

„Fiam, azért jöttem, hogy beszéljek neked arról a három ellenségről, aki az igaz életed ellen harcol. A három ellenség a következő: TE MAGAD, A VILÁG ÉS A SÁTÁN. Ezek valós ellenségek, akik arra esküdtek fel, hogy lerombolják benned az igaz embert. Hallom, a keserű párbeszédet önmagad, a világ és a sátán között, ami ellened, a te igaz életed ellen, s a lelked ellen irányul. Hallom az énedet, ahogy ezt mondja a lelkednek „El foglak pusztítani téged, a kárhozatra vezetlek téged!” S a te lelked, az igaz életet élő így válaszol: „Gondodat viselem! Megtisztítalak téged! A Mennyeknek országába vezetlek téged!” Ugyanekkor a világ így szól a lelkedhez: „Üldözni foglak! A saját utamon foglak vezetni!” S a lelked harcba száll: „Le foglak győzni! Nem vagyok a tiéd, Én a Mennyországhoz tartozom!” Aztán maga a sátán is támad egyszerre mindezekkel: „Mindig támadni foglak téged önmagaddal és a világgal! A Pokolba vezetlek a kárhozat útján!” A lelked válaszol: „Az Én Mesterem már legyőzött téged! Én is le foglak győzni téged!” Fiam, ez valódi küzdelem a három ellenség és a lelked között. Látom, hogyan szenved az igaz életet élő lényed. Látom az ő haláltusáját. Óvd meg őt ebben a nagy csatában. Bizony mondom neked, óvd meg a lelkedet önmagadtól, a világtól és a sátántól. Mentsd meg magad önmagadtól! A Pokol tüze rettenetes! Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus, a te lelked Mestere.

Barnabás, imádkozz! Megáldalak téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevébe! Ámen!”

A látomás hirtelen eltűnt.

 

 

DÁTUM: 2003. július 1.

IDŐ: 21:00

HELYSZÍN: Az Én engesztelő oltárom, Awka

 

ELŐKÉSZÍTEM A SZÍVETEKET A SZERETETRE

 

Ma, július hónap kilencedének első napján imádkoztam, amikor látomásban láttam a mi Urunkat a kereszten függve vérezni. Békésen így szólt:

„Békesség! Békesség legyen veled! A sötétség ezen napjaiban az Én Szeretetem békéje legyen veled és világítsa be lelkedet! Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki megszereztelek téged az Én Legdrágább Vérem árán. Barnabás, üdvözöllek téged és minden embert júliusban, a nagy hónapban, amelyben minden embert meghívok, hogy imádja az Én Drága Véremet. Ebben a hónapban kinyilatkoztatom neked az Én Legdrágább Vérem titkait. Ezt az után teszem meg, hogy néhány leckét adok neked a szeretetről, melyet majd az Én szentjeim tanítanak neked. A szeretetről szóló lecke címe a „Barátok szeretete” lesz. Légy készen, hogy befogadd az üzeneteket, amelyeket küldök neked. Azok a szavak az Enyémek. Nézd, előkészítem a szíved a szeretetre, azért, hogy a szeretet misztériumai kibontakozhassanak benned. Láthatod, hogy keveset beszéltem neked az Én Legdrágább Véremről, amióta meghívtalak téged, hogy imádd az Én Drága Vérem. Ez azért van, mert nem szerettél annyira, hogy megértsd a Szeretet misztériumait. A szeretetről szóló leckék után látni fogod, hogy elkezdem felfedni előtted az Én Vérem titkait, amire meghívtalak, hogy imádd és ismertesd meg az egész világgal. Ismét mondom neked, békesség legyen veled és mindenkivel, aki térdre borul előttem és imádja az Én Drága Vérem ebben a hónapban! Ismerd meg és növekedj az Én Szeretetemben! Megáldalak téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen.”

 

A látomás hirtelen eltűnt.

 

 

 

MÁSODIK NAP

 

DÁTUM: 2000. július 1.

IDŐ: 19:30

HELYSZÍN: Lourdes-i kápolna, Imezi Owa

 

GYERMEKEIM, ÉRTÉKESEK VAGYTOK NEKEM

 

Ma van július első kilencedének első napja, láttam a mi Urunkat élve a kereszten függni és vérezni. A kereszt körül, láttam 12 útvonalat, amely Izrael 12 törzsét képviselte, a kereszten pedig láttam a haláltusát vívó Bárányt. Miközben néztem egy felhő szállt le és befedte az egész helyet. A felhőben előtűnt a haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca, vérben fürödve. Nagy fájdalmában és bánatában, kedvesen így szólt:

„Gyermekeim, értékesek vagytok Nekem. Köszöntelek mindnyájatokat júliusban, a nagy hónapban, melyet az Én Drága Véremnek ajánlok. Mindig veletek vagyok. Örülök, hogy újra látlak titeket. Gyermekeim, értékesek vagytok Nekem. Szemeimet mindig rajtatok tartom. Vigyázok rátok, hogy semmi ne ártson nektek. Megvédelmezlek titeket, különösen a lelketeket, amely olyan értékes számomra. Az Én Vérem, melyet értetek, a ti megváltásotokért hullattam, mindig a ti védelmezőtök, és üdvözítőtök marad. Az Én Drága Véremet öntözöm rátok, hogy védelmezzelek és oltalmazzalak titeket. Mindig közel vagyok hozzátok, mert ti értékesek vagytok Nekem. Szerelmeim, csak nagyon kevesen ismerik fel az Én szerető gondoskodásomat, csak nagyon kevesen érzik az Én közelségemet. Gyermekeim, értsétek meg, hogy az Én teljességemben élek köztetek, mert a szellemi háború elérte tetőfokát. Miként Én közel vagyok hozzátok, úgy az Én halálom ellenségei is közel vannak hozzátok. Sírok a lelketekhez, hogy lássa meg a fényt, de oly ritkán hallotok meg Engem. Inkább meghalljátok a Gonosz megtévesztő szavait, és követitek a sötétséget. Gyermekeim, ez a szétválasztás félelmetes órája. Keresem az Én szerető gyermekeimet. Közel vagyok hozzátok, mert értékesek vagytok Nekem. Mint a Jó Pásztor úgy kereslek Én is titeket, hogy megvédjelek a vadállatoktól. Nagyon sok farkas van az erdőben. Mindenki, aki elszökik az Én védelmem alól, nem fog megmenekülni. A farkasok elfogják és megölik őket. Ezért hívom gyermekeimet, hogy jöjjenek közelebb Hozzám. Én közelebb fogok menni hozzájuk. SZENTELJE MINDEN EMBER AZ ÉLETÉT AZ ÉN DRÁGA VÉREMNEK! Értsétek meg szerető gyermekeim, a ti Jó Pásztorotok hangját! Engedelmeskedjetek az Ő hangja parancsának! Fussatok hozzá, amikor hív titeket! Kövessétek Őt, bármerre is megy! Gyermekeim, értékesek vagytok Nekem. Az irántatok érzett szeretetem hajt Engem, hogy eljöjjek hozzátok, és megosszam ezeket a szavakat veletek. A holnapi imáitokat ajánljátok fel a szeminaristákért szerte a világban. Az ellenség csak egy kis időt kapott, hogy cselekedjen. Az Én választottjaim a szemináriumokban és szerzetesrendekben nagyon szenvednek. Sokan elutasítják a meghívást. Akikben kevés a türelem visszautasítják meghívásukat. Ez a Sátán munkájának gyümölcse. Esdeklem hozzátok, imádkozzatok értük. Imádkozzatok még többet értük, hogy jó papjaitok legyenek, akik elvezetnek titeket az igazság útjára. A ti imáitok által fogok számos klerikust kiválasztani, akik véghezviszik az Én Akaratomat a földön. Arra hívom őket, hogy szenteljék önmagukat az Én Véremnek. Értékesek vagytok számomra. Mindig a közeletekben vagyok, hogy megvédjelek titeket! Érezzétek jelenlétemet és mutassátok meg, hogy szerettek Engem! Imádkozzatok azért, hogy minden ember megismerje Akaratomat. Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus.  Mindig veletek vagyok! Megáldalak titeket!”

 

A látomás hirtelen eltűnt.

 

 

DÁTUM: 2000. július 5.

IDŐ: 19:30

HELYSZÍN: Lourdes-i kápolna, Imezi Owa

 

KI AD NEKEM INNOM?

 

Szentségimádás alatt, látomásban láttam, amint a Szűzanya a keresztre feszített Jézus Krisztus lábánál térdel, aki élve és vérezve függött a kereszten. Miközben hallgattam a Szűzanya vigasztaló imáit, egy felhő szállt le és befedte az egész helyet. A felhőben előtűnt a haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca, vérben fürödve. Így szólt:

„Hol van Péter és az ő testvérei, hogy innom adjanak? Hol vannak? Szomjúhozom! Szomjúhozom! Szomjúhozom! Ki ad Nekem innom? Gyermekeim, szomjúhozom a szeretetek iránt! Gyermekeim, szomjúhozom a szeretetek iránt épp úgy, ahogyan a keresztre feszítésem napján is tettem. 2000 éve vagyok misztikusan keresztre szegezve épp úgy, ahogyan 3 órán át voltam, könyörögve, hogy csillapítsátok szomjamat. Bizony mondom, szomjúhozom. Lenne Péter közel Hozzám, ő innom adna. Mi van Jakabbal? Hol van András? Az apostolaim cserbenhagytak Engem. Simon, még te is, aki nagy szeretettel tartozol Nekem. Mikor leprásként találkoztál Velem, Belém kapaszkodtál. Meggyógyítottalak, és te megtisztultál. Simon, most te látsz Engem leprásnak, szomjúhozom, könyörgök hozzád, de te figyelmen kívül hagysz Engem. Elhagysz Engem, pedig szeretettel tartozol Nekem. Mikor ránézek Jánosra, s látom, hogy karjaiban tartja az Én Fájdalmas Édesanyámat, megvigasztalódom. Ő volt az egyetlen apostol, aki innom adott. Mögöttük asszonyok egy csoportja könnyeket hullajtott Értem. Valóban, ők vigasztaltak Engem, csillapították szomjamat. Gyermekeim, olyan apostolokat keresek, akik úgy szeretnek, mint János. Az ő szíve majdnem megszakadt, amikor hallotta az ő forrón szeretett Mesterét könnyek között szenvedni és szomjúhozni. Azt gondolta, hogy hulló könnyei bárcsak áramló folyóvá válnának, hogy mielőtt Mestere kileheli lelkét, inni adhatna Neki. Szegény Jánosomnak semmije nem volt, amit Nekem adhatott volna. De a szeretet megértette vele, hogy az Én Édesanyám látványa csillapítja szomjamat. Fölajánlotta Nekem hőn szeretett Anyámat. Már nem szomjaztam, s így szóltam: „Beteljesedett.” Gyermekeim, ti vagytok a végső idők apostolai. Jöjjetek közelebb Hozzám! Jöjjetek és halljátok meg Fájdalmas Könyörgéseimet. Szomjúhozom! Szomjúhozom! Kiszáradt a nyelvem. A Haláltusám izzadása kiszárított Engem. Ne hagyjatok magamra, mint ahogy azt Péter és a testvérei tették. Jöjjetek Hozzám közelebb, ahogyan János és az asszonyok. Ajánljátok fel Nekem Fájdalmas Anyámat. Gyermekeim sokkal tartoztok Nekem, sokkal többel, mint Simon tartozott Nekem. Ti olyanok vagytok, mint azok a leprások, akik fél lábbal a sírban voltak, minden erejüket elvesztették, még felismerni sem voltak képesek azt, aki hozzájuk közelített. Megbélyegezettek és elhagyatottak voltatok, de Én megláttalak titeket. Átöleltelek titeket. Megcsókoltalak titeket. Meggyógyítottalak titeket. Most úgy láttok Engem, mint egy leprást, és elhanyagoltok Engem. Sírva kérlek titeket, hogy csillapítsátok szomjamat. Hallotok Engem, de azt mondjátok: hogyan állhatnék szóba azzal a leprással? Láttok Engem, és elszaladtok. Gyermekeim, nagy szeretettel tartoztok Nekem. Szomjúhozom a lelkek sokaságáért, akik elkárhoznak. Szomjúhozom az igazság után, amit elhanyagoltok. Szomjúhozom az abortált magzatok fájdalmas sírása miatt. Nagy az Én szomjam a ti hűtlenségetek miatt. A félelmetek, hogy nem meritek a jót cselekedni, kiszárít Engem. Úgy féltek, mint Péter és testvérei. Nem támogattok Engem. Jöjjetek közelebb és adjatok innom! Képviseljetek Engem a gonosz elleni harcban! Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki könyörög hozzád, hogy adj innom! Gyermekeim, ajánljátok fel holnapi imáitokat jóvátételként azokért a bűnökért, melyet Ellenem, az Oltáriszentségben elkövettek. Kiűzitek a ti Isteneteket az Ő Szentélyéből. Értsétek meg gyermekeim, azon a napon, mikor a Második Fenevad az Én Szent Egyházam legmagasabb trónjára emelkedik, a ti Istenetek dicsősége eltávozik onnan. Akkor majd meglátjátok saját szemeitekkel is a borzalmas napokat, mikor nem lesz Áldozat sem nappal, sem éjjel. Akkor majd megértitek, miért mondtam nektek, hogy vegyétek fel a Pecsétet. Féljétek Isten Jelenlétét a Legméltóságosabb Oltáriszentségben! Helyes istenfélelemmel és szeretettel közelítsetek Hozzá! Mindazok, akik bűnös lélekkel eszik az Új Szövetség Testét és isszák a Vérét, már magukra vonták halálos ítéletüket. Csak a levitáknak van joga felállítani a Szövetség Új Bárkáját. Csak a papjaimnak van joga arra, hogy a Szentélyben munkálkodjanak. De gyermekeim, legyen meg a ti akaratotok. Szomjúhozom. Szomjúhozom értetek. Mikor a Második Fenevad feltűnik, mindent meg fogtok érteni. Gyermekeim, el fogom küldeni hozzátok Szent Cecíliát, hogy megtanítsa nektek az Engesztelő imát a töviskoronával. Sokat fog nektek tanítani. Közel vagyok, hogy segítsek nektek. Szeretlek titeket. Megáldalak benneteket!”

 

A látomás hirtelen eltűnt.

 

 

DÁTUM: 2000. július 7.

IDŐ: 19:30

HELYSZÍN: Lourdes-i kápolna, Imezi Owa

 

TÜKRÖZŐDJÖN RAJTATOK, HOGY A MENNYEK ORSZÁGÁNAK VAGYTOK A VÁROMÁNYOSAI

 

A kilencedünk imái alatt, látomásban megjelent a mi Urunk haláltusát vívó Szent Arca, s így szólt:

„Gyermekeim, meghívlak titeket, hogy ruházzatok föl mezítelenségemben. Ti vagytok az Én választottaim; nem a világtól kérem ezt, hanem tőletek, akiket szeretek. Bizony mondom nektek, ruházzátok föl mezítelenségemet. Ruházzátok föl mezítelenségemet, melyet a fiatalság nyilvánosan közszemlére tesz. Az ellenség megesküdött, hogy addig nem nyugszik, míg egyetlen szüzet is lát a földön. Terveket készít, hogy elcsábítson, hogy megrontsa a szíveteket. Az ellenség ebben a tervében győzött a szentséggel szemben. Nagyon sokan, nagyon sokan ruhátlanul vonulnak föl a világ számos országának utcáin. Gyermekeim, ez a Pokol divatja, melyet úgy mutattak be a világnak, hogy romlásba döntse azt. A Pokolban a babiloni nagy kéjnőt, minden kéjnő anyját meztelenül találjátok. Ez a Pokol kultúrája. Sok ember, sajnos nagyon sokan szeretteim közül is, a minden kéjnő anyját követik, hogy ruhátlanul mutogassanak Engem. Választottaim, arra kérlek titeket, hogy öltöztessétek fel mezítelenségemet a ti életetek révén. Legyen a ti szemérmességetek az Én ruhám. Gyermekeim, mindenki, aki a babiloni nagy kéjnőhöz csatlakozik kíméletlenül szenvedni fog, mikor a lángoló tűz elpusztítja őt. Gyermekeim, tükröződjön rajtatok, hogy a Mennyek országának vagytok várományosai. Látjátok, hogy a Pokol gyermekei utánozzák a Pokol démonait. Látjátok őket és követitek őket. Gyermekeim, nézzétek, hogyan mellőzitek az aranyat, és helyette faszenet vásároltok. Milyen haszon vesz rá titeket, hogy segítsetek a nagy kéjnőnek tervében, hogy leromboljátok az emberi test szentségét? Gyermekeim, tudnotok kell, hogy azok, akik akár csak egy kicsiny gyermeket is bűnbe visznek, nem fognak megmenekülni az Ég haragjától. Bizony mondom nektek, mindenki, aki követi a babiloni kéjnőt az ő bűnös divatjában, nem menekül, kivéve, ha visszatér Hozzám és engesztel bűneiért. Választottaim, arra hívlak titeket, hogy ruházzátok fel mezítelenségemet. Gyermekeim, nézzetek magatokra! Mi tükröződik vissza rólatok? A Menny vagy a Pokol? Miért bocsátotok Engem ruhátlanul közszemlére? Miért tévesztitek meg gyermekeimet? Nézzétek azon gyermekeim sokaságát, akik a testiség bűnébe estek a divat miatt. Mit teszel, hogy visszahozd ezeket a lelkeket Nekem? Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus, akit megfosztottak ruháitól érted, és keresztre feszítettek. Öltöztess föl Engem a te életeddel, fedd el mezítelenségemet és vigasztalj meg Engem! Gyermekeim, holnap ajánljátok fel imáitokat az ártatlan gyermekekért! Az ő sírásuk sietteti az Én Dicsősségem Uralmának eljövetelét. Segítsetek Nekem és neveljetek föl szüzeket a világban. Szeretteim, ezt kérem tőletek. Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki hív téged. Gyermekeim, halljátok a Parancsnokotok hangját. Én vagyok a ti Fővezéretek. Engedelmeskedjetek mindig a parancsaimnak. A harc elérte tetőfokát. Az ellenségnek számos fortélya van, hogy megtámadjon titeket. Hallgassatok Rám! Veletek vagyok, úgy vezetlek titeket a csatatéren, mint a Fővezéretek. Győzelemre viszlek Titeket. Gyermekeim legyetek készen, hogy ne sajnálkozzatok késedelmeitek miatt, mikor elérkezik az óra. Nagyon kevés idő maradt mielőtt a bűn embere megjelenik. Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus, akit megfosztottak ruháitól és keresztre feszítettek érted. Szeretlek titeket. Megáldalak titeket.”

 

A látomás hirtelen eltűnt.

 

 

DÁTUM: 2000. április 20. Nagycsütörtök

IDŐ: 24:00

HELYSZÍN: Szent Teréz kápolna, Abakpa Nike, Enugu

 

MUTASSÁTOK MEG AZ ELLENSÉGNEK, HOGY SZERETTEK ENGEM

 

Ebben az órában, látomásban, egyedül láttam a mi Urunkat a Gecemáni kertben. Keservesen sírt és vérrel verejtékezett. Kínszenvedésében felkiáltott, majd hirtelen összeesve a földre roskadt. Úgy tűnt, mintha meghalt volna. Miközben néztem egy felhő szállt le és befedte az egész helyet. A felhőben előtűnt a haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca vérben fürödve. Békésen így szólt:

„Gyermekeim, köszöntelek titeket a Gecemáni órákban. Örülök, hogy látlak titeket. Üdvözöllek titeket, jöjjetek és vigasztaljatok meg Engem. Gyermekeim, azért jöttem, hogy megosszam veletek kínszenvedésemet és haláltusámat, és sebeimet, melyeket a ti bűneitek okoztak. Fiam, tudod, hogy a sátán kinevet Engem miattad? Azért jöttem, hogy választottaimat hívjam, hogy hallják meg legnagyobb kínszenvedésemet, amit értetek szenvedtem el. Fiam, mikor teljesen egyedül voltam elhagyatva Istentől és embertől a Gecemáni kertben, ti voltatok az Én egyedüli vigaszom. A Sátán megmutatta Nekem az Én teljes elhagyatottságomat és a világ hitetlenségét. Fájdalmamban és bánatomban vérrel verejtékeztem az irántatok érzett szeretetemből. A Vigasztalás Angyala megmutatott titeket Nekem, hogy vigasztaltok Engem. Gyermekeim, tényleg láttalak titeket, ismertem neveteket. Az angyal megismételte a neveteket s Én a Szívembe véstem őket. Bármikor, amikor kínszenvedésem nőtt, ismételgettem neveiteket és megvigasztalódtam. Amikor a világra jöttél, ismertelek. Boldog voltam, mert a választottaim azért jönnek, hogy segítsenek Nekem megújítani a föld színét. Gyermekeim, hol vagytok most? Az ellenség nevet rajtam miattatok. Az ellenség azt mondta, hogy ti soha nem fogjátok megtenni az Akaratomat. Sokan közületek a gonoszság útját követik. Megnyitotta a sötétséget és sokan követik azt. Olyan törvényt adott nektek, amely szemben áll Isten törvényével, nem engedelmeskedik Istennek. Ti az ellenségnek engedelmeskedtek. Gyermekeim! Meddig kérleljelek titeket, hogy térjetek vissza Hozzám? Meddig könyörögjek még hozzátok, hogy higgyetek abban, aki szeret titeket? Gyermekeim! Azzal a szeretettel tartoztok Nekem, amelyet Én tanúsítok felétek. Mindig itt vagyok a Gecemáni kertben várva rátok, hogy jöjjetek és vigasztaljatok meg Engem, de olyan ritkán jöttök igaz szeretettel. Gyermekeim! Fel fogjátok ismerni, hogy a sötétség óráiban éltek. Mindazok, akik a fényben vannak képesek meglátni a megtestesült gonoszság munkálkodását a világban. De azok, akik a test szerint élnek, azok a romlottság óceánjában úsznak a sátánnal! Ismerjétek föl, hogy a szétválasztás óráit éljük. Azok, akik a fényben vannak, követnek Engem és megkapják a Pecsétemet. De akik a sötétségben vannak, a sátánt követik és a vadállat jelét kapják meg (666). Gyermekeim! Szeretettel könyörgök hozzátok, hogy fordítsátok szégyenemet tiszteletté, fájdalmamat boldogsággá a ti életetek által. Mutassátok meg az ellenségnek, hogy szerettek Engem. Bizonyítsátok be neki, hogy ti vagytok az Én választottaim. Megáldalak titeket a szeretet különleges kegyelmével. Megtisztítom szíveteket, megvédelek titeket a kétségbeeséstől. Gyermekeim, Én vagyok az Elhagyatott Bárány! Tartsatok ki az imában a Gecemáni órák alatt. Imádkozzatok mindig, és soha ne adjátok föl. Felkészítelek titeket az üldöztetésre, amely hamarosan eljön. Ha bennem maradtok, nem lesztek összezavarva. Az Én békém veletek marad. Szeretlek titeket! Megáldalak titeket! Nézzétek és szemléljétek az Én haláltusámat.”

Hirtelen újra láttam Jézust a Gecemáni kertben vérrel verejtékezni az irántunk érzett szeretete miatt. Sírni kezdtem, a mi Urunk felállt, megérintett és Én magamhoz tértem.

 

 

DÁTUM: 2003. július 2.

IDŐ: 21:00

HELYSZÍN: Engesztelő oltárom, Akwa

 

A BARÁTOK, AKIK NEM ISMERIK A SZERETETET

 

Ebben az órában imáim alatt látomásban láttam Isten egyik szentjét, aki három kerub angyallal érkezett. Rám nézett és így szólt:

„Ébredjetek fel és figyeljetek ó Krisztus kicsi kedvesei! Mily áldottak vagytok, hogy Isten barátainak hívnak titeket. Boldog emberek vagytok. Én vagyok Szent Ágnes. Az igaz bűnbánat üzenetével jöttem, a Szeretet kis barátaihoz. A mi Urunk Jézus Krisztus, aki Engem küldött, megbízott, hogy beszéljek nektek, a Szeretet barátainak első csoportjáról. Ők a Szeretet barátainak azon csoportja, akik nem ismerik a Szeretetet, de a Szeretet szereti őket és barátainak hívja őket. Az Élő Isten barátai, mondjátok: Ki a Szeretet? A Szeretet a Teremtő, aki megalkotta a világot és a Megváltó, aki meghalt a világért. Még akkor is, ha ők még mindig bűnben vannak. A barátai között, akiket megteremtett és megváltott az Ő Szentséges Halálával, még mindig vannak olyan emberek, akik nem ismerik a Szeretetet. Ők a vándorlók, akik nem ismerik Istent, az Irgalmas Atyát. Bűnökben vándorolnak, amelyek gonosszá teszik őket. Némelyek ebben a csoportban nem hisznek Isten létezésében. Akik hisznek, nem ismerik a Szeretetet, mert amit nem ismernek, azt nem szerethetik. Azok, akik nem szeretik, utálják Őt. Ők feszítik keresztre a Szeretetet. Ó nézzétek, hogyan sír a Szeretet értük. Hívja őket, hogy térjenek vissza Hozzá, de ők nem hallják Őt, mert nem ismerik a Szeretetet. Van szemük, de nem látnak, van fülük, de nem hallanak. Az ő elméjük megvesztegethető. Az ő cselekedeteik gonoszak. Ők a világ bűneinek emberei. Emberek! Ébredjetek a bűn porából! A ti Megváltótok a legfényesebb köntösbe akar öltöztetni titeket. Jöjjetek előre, és ismerjétek meg a Szeretetet. Az Élő Isten barátai, a megátalkodott bűnösök e csoportjához tartozók, az Isten Szeretetének városában élnek. Nekik nincsen tudásuk az isteni törvényekről és az Ő szeretetéről. Ó ami miatt nekik szégyellniük kell magukat az az, amire most oly büszkék. S amire büszkék lehetnének, a miatt most szégyenkeznek. Micsoda vakság, a romlottság megvakította őket. Halljatok és lássatok újra ó emberek! Isten fénye rátok ragyog!  Nyissátok ki szemeiteket és lássátok, hogy a bűn hogyan sebzett meg titeket.  Jöjjetek! A Szeretet hív titeket, hogy gyógyuljatok meg. Az Élő Isten barátai, ismét megkérdezem, ki a Szeretet? Ismeritek Őt? Elmélkedjetek rajta, hogy hová tartoztok Isten szeretetének városában. Imádkozom Istenhez, az Én Megváltómhoz, aki elküldött Engem, hogy megáldjalak titeket és segítsek nektek felébredni. Most elhagylak titeket.”

 

Hirtelen eltűnt, s megjelent a haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca, aki így szólt:

„Barátaim! A barátok ezen csoportja az ember bűnbeesése miatt ilyen. Az ő bűneikért haltam meg. Meghaltam értük, hogy felemelkedhessenek, és az Én szeretteim legyenek. Ó térjetek vissza Hozzám barátok. Meggyógyítom megsebzett szereteteteket. Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus, a Megfeszített Szeretet. Emlékezzetek, hogy meghaltam értetek, már akkor is, amikor ti nem ismertetek Engem. Így hát megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”

 

A látomás hirtelen eltűnt.

 

 

HARMADIK NAP

 

DÁTUM: 2000. július 20.

IDŐ: 15:00

HELYSZÍN: Lourdes-i kápolna, Imezi Owa

 

 

ISMERJÉTEK FÖL, HOGY SÖTÉT VILÁGBAN ÉLTEK

 

Látomásban láttam az Urat, amint a kereszten függött. Rövid időn belül egy felhő szállt le és befedte az egész helyet. A felhőben előtűnt a haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca, majd így szólt:

„Gyermekeim, Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki hív titeket! Üdvözöllek benneteket, akik itt összegyűltetek, hogy csillapítsátok a Mennyei Atya haragjának hőfokát ebben a nagy hónapban, júliusban. Bizony mondom nektek, a harc az Enyém. Összegyűjtöm katonáimat a világ minden részéről. Előkészítem őket az órára. Számuk nagyon kevés lesz. Gyermekeim a leggyengébbeket választom ki, a legkisebbeket, és a legelhagyatottabb gyermekeimet, hogy a katonáim legyenek. Kihasználom az ő tanulatlanságukat, hogy bölcsességre tanítsam őket, a lanyhaságukat, hogy megtanítsam őket a bátorságra. Azért teszek így, hogy tudassam veletek, hogy a küzdelem az Enyém. Gyermekeim, azokat választom ki, akik teljesen átadják magukat az Isteni Akaratnak. Azok, akik megtagadják és megfeszítik önmagukat, s utánam viszik keresztjüket életüknek minden napján. Ők az Én katonáim, betöltöm őket Lelkemmel, és Erőmmel. Az ő szemük és elméjük megnyílik, hogy felismerjék az ellenség tervét, mert megadom nekik az Isteni Bölcsesség kegyelmét. Gyermekeim, a katonáim száma kevésnek tűnik majd, de erősek lesznek. Gyermekeim a gonoszság emberének katonái a ti országotokban már munkálkodnak. Látjátok őket és üldözitek őket, mert békét akartok. Jöjjetek, és csatlakozzatok Hozzám katonáim, hogy meggyógyíthassam a lelki vakságotokat. Gyermekeim, ezért könyörgök hozzátok, hogy szenteljétek magatokat Nekem a világ minden részén. Tanítsátok meg az embereknek július havának érdemeit. Csatlakozzon minden ember a kilencedekhez, azért hogy meggyógyuljanak a lelki vakságukból. Gyermekeim, akik lelkükben vakok nem fogják megérteni az idők jeleit. Az elméjük és a szemük nem fogja felismerni a rossz szándékot és a sátán munkáját és tervét. Itt vagyok, hogy meggyógyítsam a ti lelketek vakságát, jöjjetek és csatlakozzatok Hozzám. Gyermekeim értsétek meg, hogy sötét világban éltek, szükség van a látásotokra. Még azok is, akiknek normál látásuk van, a sötétségben botladoznak. Hogyan lenne ez másképp azokkal, akik teljesen vakok. Bizony mondom nektek, ők nemcsak botladoznak, hanem szánalmasan el is esnek, és csontjaikat törik. Nem marad más számukra, mint megmaradni a nyugalomban és várni a halálukat. Az ellenség majd értük megy és elragadja őket. Gyermekeim, kiválasztottam a katonáimat, csatlakozzatok Hozzám, hogy a lelki vakságból meggyógyuljatok, megtanítalak titeket a ti Istenetek tökéletes akaratára. Megáldalak titeket a Szentháromság erejével. Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki hív titeket, hogy csatlakozzatok a katonáimhoz. Szeretlek titeket, megáldalak titeket.”

 

 

 

DÁTUM: 2000. július 21.

IDŐ: 19:30

HELYSZÍN: Lourdes-i kápolna, Imezi Owa

 

 

VISSZAUTASÍTOTTSÁGOT ÉRZEK, AMIKOR LÁTOM, AHOGYAN VISSZAUTASÍTJÁTOK A NEKTEK AJÁNLOTT SZERETET KELYHÉT

 

Látomásban láttam az Urat élve a kereszten függeni, kimeríthetetlen szeretetéből vérezve, amelyet övéiért érzett. Rövid időn belül egy felhő szállt le és befedte az egész helyet. A felhőben előtűnt a haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca, majd így szólt:

„Gyermekeim, különleges ajándékot adok nektek, a kelyhet, amelyet Én is kiittam, a kelyhet, amely oly kedves számomra. Azok, akik szeretnek, örömmel fogadják ezt. Amikor megkóstolják, élvezik majd az édességét, de akik utálnak Engem, azok szenvednek majd a keserűségétől.  Gyermekeim, visszautasítottságot érzek, amikor látom, ahogyan visszautasítjátok a nektek ajánlott szeretet kelyhét.  A szeretet kelyhe, az irgalom kelyhe éppen úgy, ahogyan az Én szenvedésemnek kelyhe is. Ez a Halálom kelyhe a Megváltás kelyhe. Fogadjátok el Tőlem az irgalom kelyhét, igyátok ki a szenvedés kelyhét és örüljetek Velem. Gyermekeim, élvezzétek a Megváltás kelyhét Velem. Gyermekeim, a kereszt, amelyet nem fogadtok el, az Én haláltusám, amelyben nem vigasztaltok. A haláltusa, amelyben nem vigasztaltok az a vértanúságom, amelyet értetek szenvedek.  Az elfogadott és nektek ajánlott kereszt közelebb hoz titeket Hozzám. Amit a ti keresztetekből nyerek az megvigasztal Engem. A kereszt, amelyet nektek adok azután, hogy ti azt elfogadtátok, nagy vigaszt nyújt Nekem, és megsokszorozott kegyelmeket. Megszentelő kegyelem tölt be titeket abban a pillanatban, amikor elfogadjátok keresztjeiteket. Gyermekeim fogadjatok el minden keresztet. Mi az isteni akarat? Gyermekeim, mit gondoltok, mi az Isten tökéletes Akarata? Bizony mondom nektek, az Én Békém legyen veletek, hogy megértsétek az Isteni Leckét. Gyermekeim, balesetek kísérik a bűn emberét. Úgy értem belső és külső szerencsétlenségek. Minden nehéz helyzet ilyen lehet, amit szeretettel fogadtok el. Minden nehézség, amelyet szeretettel fogadtok el az a kehely, amelyet Én adok nektek. Ez a kehely az Isten Tökéletes Akarata. Szabad akaratot kaptatok. Ha bárki korlátozza szabad akaratotokat, azért hogy az egyiknek nagyobb tekintélye legyen a másik felett, és ezt az egyik szeretettel elszenvedi, akkor ő elfogadja az Én szeretetem kelyhét. Ez a kehely az Isten Tökéletes akarata. Nem engedem, hogy a keresztjeitek súlya megöljön titeket.  Még ha fizikailag meg is kell halnotok, az utolsó napon föltámasztalak titeket az életre. Gyermekeim élvezzétek a szeretet édes kelyhét Velem, élvezni fogjátok az édességét a mennyekben is. Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki szeret titeket. Örvendjetek, amint meglátjátok körülöttetek, hogy barátaitok vagy ellenségeitek kereszteket készítenek nektek. Úgy fogadjátok, mintha az Én kezeim ajánlanák ezt nektek. Vegyétek, a Szeretet Kelyhét Tőlem. Öleljétek át az édes keresztet. Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus, akit ti megvigasztaltok. Szeretlek titeket, megáldalak titeket.”

 

A látomás hirtelen megszűnt.

 

DÁTUM: 2000. július 22.

IDŐ: 19:30

HELYSZÍN: Lourdes-i kápolna, Imezi Owa

 

 

GYERMEKEIM, NINCS MÁS ÚT CSAK A KERESZT FENSÉGES ÚTJA

 

Látomásban láttam a mi Urunkat, az ő keresztjét hordozni a kálvária útján. Rövid időn belül egy felhő szállt le és befedte az egész helyet. A felhőben előtűnt a haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca, majd így szólt:

„Gyermekeim, az Én utam a sivatagos út, a kálvária útja. A keskeny út durva kövekkel, a kálvária útja. Szeretteimet ezen az úton vezetem végig a boldogság földjére. Gyermekeim, nincs más út, amely a boldogság földjére vezetne, csak a kereszt fenséges útja. Ez az út rejtve van. Azok, akik megtalálják, megtalálják az életet, de úgy tűnik, csak kevesen találják meg. Gyermekeim, nem mindenki követi is, aki megtalálja. Bizony mondom nektek, csak kevés olyan találja meg, aki követni is kezdi. S nem mindenki, aki követi éri el a boldogság földjét. Gyermekeim csak nagyon kevés ember lép be a boldogság földjére. Ez a fenséges keskeny út azok számára, akiket szeretek. A megszentelő kegyelem óceánjával találkoznak végig az úton. A kegyelem az erejük forrása. Magukhoz ölelik, és szilárdan megmaradnak benne. De azok számára, akik utálják keresztemet, ez az út a botladozás útja. Gyermekeim az Én utam könnyű azok számára, akik szeretik keresztemet.  Gyermekem senki nem mehet végig ezen az úton a boldogság földjére anélkül, hogy igazán szeretné a keresztet. Az igaz szeretet nem kötődik önmagához, hanem föláldozza önmagát. Az igaz szeretet kisebb önmagánál, és a legkisebb helyet foglalja el. Azt választja, hogy másokat szolgáljon ahelyett, hogy őt szolgálják. Az igaz szeretet nem kötődik a világhoz. Az igaz szeretet követi az ő szerelmét, bárhová is menjen, vele örül, és vele szenved, bármilyen idők is jöjjenek. Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki arra hív, hogy kövess Engem. Az Én utam a sivatagos út, ez a kálvária útja. Ezt az utat az Atyám jelölte ki Nekem a kezdetek kezdetén a ti megváltásotokért. Ezt az utat követtem, hogy szabaddá tegyelek titeket. Az út, amelyet ti követtek az nem az igaz út. Az a széles út, mely a követőit a romlásba vezeti. Ez az az út, melyet az ellenség tervelt ki nektek. Szélessé és akadálymentessé teszi, hogy oda vonzzon téged. Gyermekeim, emlékezzetek, hogy Én keresztülmentem a sivatagon és a tengereken, hogy megkeresselek titeket. Bizony mondom nektek nincs más út. Ezért az Én utam a sivatagos út érdes kövekkel a hideg és forró sivatagban. Végigmentem ezen az úton, s megtaláltalak titeket, most már együtt megyünk haza, vissza ugyanezen az úton. Nincsen más út. Jöjjetek gyermekeim, menjünk haza. Kövessetek Engem! Én vagyok a Haláltusát vívó Jézus Krisztus, a jó Pásztor, aki eljött, hogy megmentse a nyáját. Kövessetek Engem. Szeretlek titeket. Veletek vagyok. Megáldalak titeket”

 

A látomás hirtelen eltűnt.

 

 

DÁTUM: 2003. július 3.

IDŐ: 21.00

HELYSZÍN: Engesztelő oltárom, Awka

 

A BARÁTOK, AKIK ISMERIK A SZERETETET, DE NEM AKARNAK SZERETNI

 

Imám közben látomásban láttam Isten egyik szentjét, aki három kerubbal érkezett. Rám nézett és így szólt:

„Jöjjetek közelebb Hozzám és hallgassátok az üzenetet, ó Sión gyermekei! Tudjátok meg, azért lettetek megteremtve, hogy szeressétek a Szeretetet. A Szeretet hív titeket, hogy szeressétek. Én vagyok a ti testvéretek Szent Júdás Tádé apostol. A békesség üzenetével jöttem hozzátok, hogy beszéljek nektek a Szeretet barátainak második csoportjáról. Ezen csoport azok csoportja, akik ismerik a Szeretetet, de nem akarnak szeretni. Ők az Isten szeretetvárosának képmutatói. Habár ők ismerik a Szeretetet és megtapasztalták az Ő szerető kedvességét, nem akarják szeretni. Szabadítsátok ki magatokat a rabszolgaságból, amely a világhoz köt titeket, óh Isten kicsi barátai fordítsátok arcotokat arra, aki szeret titeket. Ő hív titeket, hogy visszatérjetek hozzá és szeressétek. Nem akarják szeretni, mert élvezik a bűn és a gonoszság hamis békéjét. Még mindig nem akarják Isten áldását élvezni, sem az Istentől adott igaz békét. Óh emberek milyen hasznotok származik a bűnből és gonoszságból? Kielégítő számotokra? Nem! A ti megelégedettségetek bűnös megelégedettség. S a gonoszság elkeserítő. Ezért az elkeseredettség nem lehet megelégedettség. Békesség? Nem, a ti békétek hamis béke, mert nincs nyugalom a gonoszság embereinek. Tehát a nyugtalanság az emberben a békesség hiánya. Mindig az egyszerű utat akarjátok követni, barátok vagytok a boldogság és az élvezet idejében, de nem a nehézségek idejében. Ismeritek a Szeretetet, aki nagyon szeret titeket és irántatok érzett szeretetből meghalni is képes volt. Megtapasztaltátok az irántatok tanúsított jóságát és kedvességét. De nem akarjátok szeretni Őt, mert szeretitek élvezni a bűn világát. Ő ti ezzel újra keresztre feszítitek a Szeretetet. Mik a ti hűtlenségetek okai? Nem a bűn világához való ragaszkodás? Nem önmagatokhoz való ragaszkodás? Nem a ti kötődésetek a szolgaságban a sátánhoz? Különítsétek el az igaz életet élő Éneteket ezektől az ellenségektől. Jöjjetek és ízleljétek meg a Szeretet édességét. A Szeretet hív titeket, hogy szeressétek. Az Élő Isten barátai, ez az a csoport, amelybe nagyon sok keresztény tartozik az Isten szeretetvárosában. Felépítették a hit törvényeit, de nem tudják betartani azokat, mert nincs bennük szeretet. Óh az Élő Isten barátai halljátok meg a Mester szavát: „Keresek valakit, aki megvigasztalna, de senkit nem találok. Ez így igaz.” Csak az, aki szeret téged, tud vigasztalni a te szenvedéseidben. Nem mindenki, akinek azt mondod, vigasztalj meg, önti a vigasztalás vizét a te szívedre. Némelyek növelik szenvedésedet, mert ők az ellenségeid. Vannak, akik nem változtatják meg az állapotodat, sem jobbá, sem rosszabbá, mert nem szeretnek. Kizárólag csak azok, akik szeretnek, képesek arra, hogy a vigasztalás vizét öntsék a szívedre. Csak ők tudnak megvigasztalni. Láthatjátok, hogy a Szeretet barátainak ezen csoportja nem vigasztalók, habár nagyon sok keresztény tartozik ide. Jézus valóban vigasztalókat keres, de senkit nem talál. Jöjjetek és legyetek ti az Ő vigasztalói. Ő a Szeretet, akit a világ visszautasít. Imádkozom Hozzá, hogy áldjon meg titeket és vezessen közelebb az Ő szeretetéhez. Most elhagylak titeket”

 

A látomás hirtelen eltűnt. A haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca megjelent. Így szólt: „Ez az a csoport ahová az árulóim tartoznak. Ismernek Engem, megtapasztalták a Szeretetemet, de nem akarnak szeretni Engem. Egyedül csak a világ üres gazdagságának birtoklását keresik. Ők az Én dicsőséges misztériumomban követnek, de az Én fájdalmam misztériumaiban visszautasítanak. Így hát kihagyom őket az Én dicsősségem misztériumából. Akinek füle van, jöjjön és osztozzon az Én szeretetemben. Megáldalak téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”

 

 

 

NEGYEDIK NAP

 

 

DÁTUM: 2000. április 5.

IDŐ: 15:00

HELYSZÍN: Kármel hegyének fennsíkja, Olo

 

AKI KÖVETNI AKAR ENGEM, VEGYE FÖL KERESZTJÉT

 

Látomásban láttam a mi Urunk, Jézus Krisztust egyedül sétálni a vadonban. Később, egy bizonyos város határába érkezett, ahol leült egy sziklához. Ott maradt, és sokáig imádkozott. Amikor befejezte imáját bement a városba, és tanítani kezdte az embereket a Mennyek Országának Örömhíréről. A végén csak hét ember követte Őt. Kimentek a városból, és lementek a közeli völgykbe. A völgyben megszámlálhatatlanul sok keresztet láttam. Jézus így szólt hozzám: „Ezek a visszautasított keresztek, melyeket az emberek nem akartak elfogadni és hordozni. Bárki, aki követni akar Engem, vegye föl keresztjét, és úgy jöjjön utánam. Tagadja meg a világot, önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen Engem. Az út, amely a boldogságba vezet, a keskeny út, a sivatagos út, nagyon száraz és nagyon nehéz rajta közlekedni. Aki Velem jön, nem fog a sötétségben járni. Bánatát boldogsággá fordítom, a fájdalmait pedig örömmé. Azok, akik szeretnek Engem, az Én keresztemet könnyűnek találják, az Én utamat pedig egyszerűen járhatónak. Gyermekeim, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét Értem, az megtalálja azt.”

A hét ember egyszerre így válaszolt: „Mindenünket elhagytuk, és követtünk Téged. Mutasd meg nekünk a Te utadat, vinni fogjuk keresztjeinket és utánad fogunk menni.” A mi Urunk rájuk nézett, s azt mondta nekik, hogy menjenek el rokonaikhoz, barátaikhoz, mondják meg ezt nekik, majd térjenek vissza. Ekkor otthagyták Jézust, aki leült egy sziklához, majd lehajtotta rá a fejét. Később a hét ember visszajött. Az utazás elkezdődött. Jézus odaadta nekik keresztjeiket. Az első ember panaszkodni kezdett a keresztjének súlya miatt. Erre azt mondta neki az Úr, hogy válasszon ő maga a keresztek közül. Amikor az elkezdett válogatni rájött, hogy a többi kereszt mind sokkal nehezebb, mint az övé. Visszajött és kiválasztotta pontosan azt a keresztet, amit az Úr adott neki először. Így szólt: „Igen, ez a sajátom!” Az Úr ránézett, és békésen így szólt: „Nemde ezt a keresztet adtam neked az elején?” Majd mindannyian felvették saját keresztjeiket, és az utazás elkezdődött. Miközben vitték a keresztjeiket, imádkoztak és énekeltek. Jézus vezette őket. Az út nagyon fontos volt. Senki nem nézett hátra. Hegyeket másztak meg és völgyeken mentek keresztül. Szenvedtek a kietlen és forró sivatag szárazságától. Egy ponton aztán némelyek hite gyengülni és meginogni látszott. Az utazás lassú és megállás nélküli volt, de némelyek nem tudták tartani az iramot. Voltak, akik 5 mérföldre maradtak le Jézustól, mások 3 mérföldre, megint mások csak 2-re. Itt aztán szenvedni kezdtek a szabad akaratuk kísértésétől. Láttam, amint ketten levágtak egy nagydarabot keresztjeikből, pedig az utazás még nem ért véget. Az első nap végén egy nagy folyóhoz értek. Jézus érte el azt először. Lehajolt és ráfektette a keresztjét a vízre, majd átkelt rajta. A többiek ugyanígy tettek, a kettőt kivéve, akik levágtak keresztjeikből. Megmérték keresztjeiket, de nem tudtak átkelni a folyón. Leültek, és sírni kezdtek, de senki nem mert rájuk nézni. Ott maradtak, miközben a többiek folytatták útjukat. Ez történt az első nap. A második nap, folytatták az utazást éjjel és nappal. Az egész napot a sivatagban töltötték, és sokkal jobban szenvedtek, mint az első nap. Láttam még két embert, akik úgy gondolták, hogy bizonyára nem lesz több folyó, amin át kell kelni, így az első kettőhöz hasonlóan ők is levágtak keresztjükből egy darabot. A második nap estéjére ez a kettő ugyanúgy elhagyatott lett, mint az első kettő. A maradék három ember és Jézus folytatták útjukat. Átkeltek a hideg éjszakán, és elkezdték a harmadik napjukat. A harmadik napon egy hegy lábához érkeztek. Ott az Úr rámutatott utazásuk célpontjára. A boldogság és a nyugalom földjére. De mielőtt beléphetnének oda, át kell haladniuk egy városon. Az Úr elmondta nekik, hogy a város bűnös város. Semmiféle szent dolog nem található ott. Meghagyta nekik, hogy ne álljanak meg a városban, ne egyenek, és ne igyanak ott semmit. Az Úr így szólt: „Itt hagylak titeket, hogy mennyetek és keressétek meg Izrael elveszett juhait. De a végén ott leszek és várlak titeket.” Hirtelen eltűnt a szemük elől. A három ember egyedül találta magát. Összeszedték bátorságukat, s folytatták útjukat. Beléptek a városba, a bűnök városába. Látták annak dicsőségét és minden kényelmét. A város összes élvezete megkísértette őket. A város emberei mind szégyenteljesen néztek rájuk. Végül ketten közülük feladták és csatlakoztak a város lakóihoz. A maradék egy, aki a legjobban volt megkísértve, kitartott a hitben, vitte keresztjét és belépett a boldogság és nyugalom földjére. Ekkor egy felhő leereszkedett és befedte az egész Földet. Láttam a mi Urunk Jézus Krisztust, amint egy aranykoronát tart. Fényesebb volt a napnál és megszámlálhatatlanul sok angyalának kíséretében lejött a felhő közül. Lejött, hogy köszöntse az egyetlen túlélőt. A fejére tette a koronát, s megmutatta neki az egész utazást, amelyen keresztül ment, a Föld és az elesett barátainak szenvedéseit is. Néhány percen belül elfelejtette a hosszú utazás és a nehéz kereszt minden szenvedését.

A látomás hirtelen eltűnt. A haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca megjelent. Így szólt: „Fiam, látod, akik követnek Engem, így adják fel az úton a követésemet, csak nagyon kevesen tartanak ki az út végéig. Csak nagyon kevesen jutnak be a boldogság földjére. Az út nehéz, de aki mindvégig kitart, megmenekül. Megadom neked a bölcsesség Lelkét, hogy megnyíljék a szíved az értelem előtt. A Lélek megvilágítja majd lelked sötétségét és megújítja a szívedet. A haláltusát vívó Jézus Krisztus vagyok, aki szeret téged. Békesség legyen veled, megáldalak téged.”

 

A látomás hirtelen eltűnt, magamhoz tértem, pontosan 18:00 óra volt. A látomásom 3 óra hosszáig tartott. A látomásban egy óra egy napot képviselt.

 

 

DÁTUM: 2000. július 9.

IDŐ: 19:30

HELYSZÍN: Lourdes-i kápolna, Imezi Owa

 

MEG FOGOM DICSŐÍTENI MAGAM BENNED

 

Ma a júliusi kilenced utolsó napja van. Látomásban láttam a haláltusát vívó Jézus Krisztus Arcát megjelenni a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Egy felhő szállt le és befedte az egész helyet, Jézus így szólt:

„Gyermekeim, megdicsőítem magam bennetek. Örülök, hogy válaszoltatok fájdalmas könyörgéseimre. Látom, ahogyan változtok, a természeti emberből az érzéki emberen át a lelki emberi állapotig. Az Én fájdalmas sírásom megérintette lelketeket. Megvigasztaltok Engem. Megdicsőítem bennetek magam. Láttalak titeket, amikor nevettek rajtatok és viccelődtek veletek azáltal, hogy fanatikusoknak hívtak titeket. Láttam, ahogyan örömmel viseltétek ezt el. Osztoztatok szégyenemben. Látványotok vigasztalt Engem, mert bennetek a szeretet kis virágait találtam. Megdicsőítem magam bennetek. Gyermekeim, láttam, ahogyan sokan visszatérnek Hozzám lélekben és igazságban, mert ti válaszoltatok könyörgéseimre. Láttam a kicsiségeteket, egyszerűségeteket, s alázatotokat. Örvendjetek, mert ti vagytok az Én gyümölcseim. Megpihenhetek a ti kicsiny lelketekben. Gyermekeim, tudjátok mi a legnagyobb örömöm bennetek? Amikor visszanézek rátok, látlak titeket, hogy önmagatokat teljesen megtagadtátok és viszitek keresztjeiteket utánam. Láttalak titeket, amint a kereszt súlya alatt görnyedtek. Én vagyok, aki felemelt titeket újra és újra. Én vagyok, aki bátorított titeket. Az örömöm megsokszorozódott, amikor láttalak titeket, hogy még a sebekkel borított testetekkel is vittétek keresztjeiteket utánam.

Gyermekeim, maradjatok bennem, hogy az Én örömöm kiteljesedjék bennetek. Hallani fogjátok, jöjjetek és pihenjetek meg Bennem, örvendjetek az Én országomban mindörökké. Meglátjátok majd a haláltusát vívó Mestereteket, aki az örökké tartó békesség otthonában az angyalaival vár titeket. Elveszem tőletek a nehéz keresztet és a dicsősség koronájával jutalmazlak meg titeket. Mikor visszanéztek és látjátok, mi mindenen mentetek át, a forró és kietlen sivatag szenvedéseiben, látni fogjátok, hogy mit nyertetek, a szívetek túlcsordul az örömtől. Gyermekeim, arra hívlak titeket, hogy maradjatok meg Énbennem, engedelmeskedjetek fájdalmas könyörgésemnek. Ne ízleljétek meg újra a világot, maradjatok meg Bennem mindig. Gyermekeim, a neveteket az Élet Könyvében találom, az Én drága véremmel fizettem értetek. Sokba kerültök Nekem. Fogadjátok áldásomat, megtisztítom szíveteket és felépítem abban az Én élő tabernákulumomat, a nagy pecsét jeleként. Ti vagytok az Én választottaim, megáldom a családjaitokat is. Megengedem, hogy az Én legdrágább vérem azon szeretteitek szívét is befedje, akik távol vannak az Én akaratomtól. Az ő kőszívük hússzívvé fog változni. Megismerik majd az igazságot. Megadom nektek a szeretet kegyelmét, megnyitom számotokra a megváltás kapuját. Nyíljon meg szemetek, hogy lássátok a szenvedés örömét! Kiárasztom rátok a megszentelő kegyelem áldásait. Gyermekeim, a testi betegségeiteket nem fogom meggyógyítani, könyörgöm hozzátok, hogy ajánljátok fel ezt Nekem, a haláltusát vívó Mestereteknek. Egyesítem a haláltusámmal, és felajánlom ezeket Mennyei Atyámnak engesztelésül bűneitekért és az egész világ bűneiért. Megáldalak titeket az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”

A látomás hirtelen eltűnt.

 

 

DÁTUM: 2003. július 4.

IDŐ: 21:00

HELYSZÍN: Engesztelő oltárom, Awka

 

A BARÁTOK, AKIK ISMERIK A SZERETETET, DE NEM TUDJÁK, HOGYAN KELL SZERETNI

 

 

Látomásban láttam Isten egyik szentjét, aki három kerubbal érkezett, kezében fehér és vörös rózsát tartott. A szent így szólt:

„Örvendjetek és legyetek hálásak ó Isten kis barátai, ti az Isten szeretet-városának a barátai vagytok. Óh, mily szerencse, hogy megtapasztalhattátok az Isten szeretet-misztériumát, áldottak vagytok. Én a ti barátotok és leányotok: Teréz vagyok. Én vagyok a Gyermek Jézusról elnevezett Teréz. A ti testvéretek és barátotok. Az Én Jézusom azért küldött el hozzátok, hogy beszéljek a Szeretet barátainak csoportjáról. Az Isten városának ezen emberei ismerik a szeretetet és szeretni is akarnak, de nem tudják, hogyan szeressenek. Krisztus kedves barátai, micsoda szerencse, hogy titeket a Szeretet barátainak hívnak. Ó mily nagy áldás ez nemzedékről nemzedékre. Az igaz szeretet misztériuma megújítja önmagát bennetek nemzedékről nemzedékre. Mosolyogjatok és örvendjetek, mert áldottak vagytok! Ó ismeritek a szeretetet és próbáltok is hűségesek maradni hozzá de, mégis elestek. Ó Krisztus szegény kedvesei ne veszítsétek el reményeteket, vezetni foglak titeket. Ó nézzétek, milyen lelkesek vagytok, felemelkedtek, hogy szeressetek, de újra és újra elestek a szeretetben. Ó ti vagytok Krisztus kicsiny vigasztalói. Gyenge kedvesei, de a Szeretet hamarosan megerősít titeket. Krisztus barátai, az igaz bűnbánat az a szint ahol a tökéletesség kezdődik. A Szeretet barátai a bűnbánat első és második szintjén túl vannak. Ezeket hívjuk a meggyőződés és a megtérés állomásának. Most a harmadik szintnél, a lemondás szintjénél járnak. Hamarosan elérik a negyedik és ötödik szintet, a hit és az engedelmesség szintjét. Krisztus barátai, ismerem nehézségeteket. Az egyik közülük, elhagyni a régi barátokat, a világot, önmagatokat és a sátánt. Tudom, hogy hajdanán nagyon szerettétek őket. Ők nem barátok, hanem ellenségek, ezért ne barátkozzatok velük. Olyanok, mint a lelket körbejáró oroszlánok. Fussatok az életetekért. Nézzétek, ahogyan a Szeretet kitárja karjait, hogy magához öleljen titeket és megmenekülhessetek.  Ő a ti barátotok, aki meghalt értetek még akkor is, ha ti nem szerettétek Őt. Az élő Isten barátai ne féljetek attól, hogy a Szeretet barátai legyetek. Ő a hűséges barát. Mely Szeretet nagyobb annál, mint amely meghal barátaiért, akkor is, ha barátai nem ismerik, és nem szeretik Őt. Az élő Isten barátai, ahhoz hogy szeretni tudjatok, szabadítsátok meg magatokat a régi barátaitoktól. Azt mondom legyetek szabadok. Szabaduljon ki a lelketek a félelem szolgaságából. Egyesüljetek a Szeretettel és a Szeretet egyesülni fog veletek. El kell, hogy mondjam nektek, hogy a Szeretet féltékeny, nem lehet úgy a barátotok, hogy nektek más barátaitok is vannak. Legyetek hűségesek Hozzá, aki megérdemli a ti hűségeteket. Mutassátok meg Neki, hogy jobban szeretitek Őt, mint a hűtlen barátokat. Ő meghalt az irántatok érzett szeretetéből, így hát nektek is el kell határoznotok, hogy képesek vagytok meghalni az iránta érzett szeretetetekből. Ha megteszitek mindezeket, a Szeretet hamarosan egyesül veletek, s így a ti örömötök teljes lesz. Imádkozom értetek Isten kicsi vigasztalói. Imádkozom az Én Jézusomhoz, hogy áldjon meg titeket.”

 

Kis Szent Teréz hirtelen eltűnt, majd megjelent a haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki így szólt: „Kicsi vigasztalóim, Én vagyok a hűséges barát. Mindenki, aki megbízik Bennem nem fog csalódni. Hűséges leszek hozzá, még akkor is, ha újra meg újra meg kell halnom érte. Jöjjek és öleljétek át szeretetemet, és Én megáldalak titeket az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”

A teljes látomás eltűnt.

 

 

ÖTÖDIK NAP

 

 

DÁTUM: 2000. július 23.

IDŐ: 19:30

HELYSZÍN: Lourdes-i kápolna, Imezi Owa

 

A MEGBOCSÁTÁS KERESZTJÉNEK ÉRDEMEI

 

Látomásban láttam a mi Urunk, Jézus Krisztust a kereszten véresen, élve függni. Rövid időn belül egy felhő szállt le és befedte az egész helyet. A felhőben előtűnt a haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca, majd így szólt:

„Gyermekeim, azért jöttem, hogy megtanítsalak titeket a Megbocsátás Keresztjének érdemeire. Ez a könyörületesség keresztje, melyet elfogadtam a Mennyei Atyámtól, hogy megmentsem az emberiséget. Minden kedvesemnek felajánlom ezt a keresztet, hogy hordozzák. Fogadjátok el Tőlem a Megbocsátás könyörületes Keresztjét. Bizony mondom nektek, bocsássatok meg minden ellenetek vétkezőnek, és imádkozzatok mindazokért, akik visszautasítják a megbocsátást. Gyermekeim, a megbocsátás az igaz szeretet. Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki meghalt értetek a Megbocsátás Keresztjén. Emlékezzetek a megbocsátás szavaira. „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Én vagyok a megbocsátás példája. Gyermekeim, ha igazán szeretitek keresztemet, akkor még életetek árán is megbocsátotok. Áldjátok azokat, akik átkoznak titeket, s könyörüljetek azokon, akik az életetekre törnek. Imádkozzatok azokért, akik gyötörnek titeket. Ez a megbocsátás keresztje, amelyet nektek adok. Gyermekeim, kinek kell bocsánatot kérnie? Aki megbánt, vagy akit megbántottak? Én (Barnabás) azt mondtam, annak, aki megbántja a másikat. Jézus: De bizony mondom neked, nem jár a kegyelem annak, akit megbántottak, ha arra vár, hogy bocsánatot kérjen tőle az, aki megbántotta, még mielőtt ő megbocsátana, és sérelmeit elfelejtené. Azért nem jár neki a kegyelem, mert már a földön megkapta az ő vigaszát. Ó micsoda megsokszorozott kegyelem jár annak, akit megbántanak és megbocsát megbántójának anélkül, hogy az bocsánatot kérne. Óriási kegyelmek ezek, melyek kioltják a tisztítótűzben letöltendő évek számát. Gyermekeim, bizony mondom nektek, bocsássatok meg azoknak, akik megbántanak titeket. Tegyék ezt szeretettel. Tegyétek ezt bűnbánó szívvel. Ez a tökéletesség fenséges keresztje. Gyermekeim, van olyan igazságtalanság, melyet nem tudtok megbocsátani? Felejtsétek el mindezeket. Én vagyok, akit ők üldöznek, Én vagyok, akit ők elítélnek, s Én vagyok, aki visszafizet nekik. Ajándékozzátok meg ellenségeteket szeretettel. Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus, akit vigasztaltok. A megszentelő kegyelemmel borítalak be titeket minden egyes megbocsátott és elfelejtett igazságtalanságért. Ez a kegyelem túlcsorduló kegyelem, közelebb hoz szeretetemhez és irgalmamhoz. Gyermekeim, irgalmazni fogok azoknak, akik irgalmasok Irántam, s megbocsátok azoknak, akik megbocsátanak az ellenségeiknek. Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus. Én szeretlek benneteket. Megáldalak titeket.”

A látomásnak vége szakadt.

 

 

DÁTUM: 2003. július 5.

IDŐ: 21:00

HELYSZÍN: Engesztelő oltárom, Awka

 

A SZERETET INGATAG BARÁTAI

 

Látomásban láttam Isten egyik szentjét, aki három kerubbal érkezett. A szent így szólt:

„Örülök, hogy Isten elküldött hozzátok a szeretet ezen üzenetével. Ébredj fel ó alvó nemzedék és halld meg a szeretet hívását! Kelj fel és álld az Isten nevét! Nézd! A te Urad és Istened elvisz téged a békesség új városába, ez a város az Isten szeretetének városa. A szeretet szent városában, a Szeretet egyesül szeretteivel s megajándékozza őket mindazért, amelyet érte tettek. Jöjjetek, menjünk az Isten szeretetébe. A Szeretet várja, hogy találkozzon a barátaival, jöjjetek, menjünk. Én vagyok a ti Ferenc testvéretek Assisiből. Az élő Isten barátai, azért jöttem, hogy beszéljek nektek a Szeretet barátainak negyedik csoportjáról. Ők a szeretet ingatag barátai. Ingatagok ők ebben a barátságban, de nem azért, mert nem szeretik a Szeretet. Ez a szint magasbb, mint az első, második, harmadik csoport szintje. Ez a vigasztalók magasabb csoportja, ebben a csoportban sok olyat találunk, akik viselik keresztjüket, s akik teljesen átadják magukat Isten szeretetének. De az ember tökéletlensége súlyként nehezedik rájuk. Jézus azért küldött, hogy megmondjam nektek, hogy szabaduljatok meg emberségetektől, amely a világ vonzásában tart titeket. Ismeri minden erőfeszítéseteket. Tudja, mennyire hűségesek vagytok az Ő szeretetéhez, de látja, hogy elveszítettétek az első szeretetet. Nem úgy szeretitek már Őt, mint legelőször. Az emberi természet elvette a szeretetet. Ó emlékezzetek, ha nem szerzitek vissza az első szeretetet, elveszítitek mindazt, amitek van. Ha elveszítetek mindent, akkor visszatértek a nulladik szintre, ami rosszabb annál, mint akik keresztre feszítették a Szeretetet. Hallgassátok meg tanításomat, figyeljetek rám mindannyian, akit az Isten teremtett. Isten a világot az ő szeretetének erejével teremtette a semmiből. Az embert porból formálta és életet lehelt belé. Lelkében a szeretet misztériuma rejtőzik, azért hogy a lelke szeresse a Szeretetet, aki őt teremtette. De a lélek, nem tudja szeretni a Szeretetet, csak a világot, a sátánt és önmagát. Ó látjátok így veszíti el az ember a kapcsolatot Isten szeretetével, s követi a világ útját. Élő Isten barátai, így fordult a teremtmény a Teremtője ellen. De a Szeretet nem hagyta el őket, közéjük jött és meghalt az ő megváltásukért. Meghalt értük még akkor is, amikor nem ismerték Őt, meghalt értünk. Az élő Isten barátai, ő a Szeretet, a Teremtő és a Megváltó. Melyik szeretet nagyobb annál, amelyik életét adja barátaiért. Ajánljátok fel Neki egész életeteket feltétel nélkül. Elmondtam nektek, amiért jöttem, hogy elvigyelek titeket Isten szeretetének új városába. Mindaz, aki büszke, nehezen fogja tudni ezt követni. Viseljétek az alázatosság kötényét, hogy a város üdvözöljön titeket. Bízzatok, mint a gyermekek, hogy a város köszöntsön titeket. Engedelmeskedjetek a Mester szavának, ez a Szeretet hangja, mert így legyőzitek a bűn világát, a város, amely felé haladunk szent. Imádkozom Jézushoz, aki engem hozzátok küldött, hogy tökéletesedjetek a szeretetben. Áldjon meg titeket az Úr, most elhagylak benneteket.”

Hirtelen ő eltűnt, s majd megjelent a haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki így szólt:„Gyermekeim, nagyon jól esik barátaim ezen csoportjának vigasztalása, de az ő tökéletlenségük újabb sebeket ejt rajtam. Azt akarom, hogy elmerüljenek szeretetemben, és növekedjenek a tökéletességben. Azt akarom, hogy Szeretetem kis liliomai legyenek, azt akarom, hogy a Szeretetem áldozatai legyenek. Amint egyre előrébb jössz a Szeretet városában, öleld meg a Szeretetet, aki szeret téged. Megáldalak titeket az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ámen.”

 

A teljes látomás eltűnt.

 

 

HATODIK NAP

 

DÁTUM: 2000. július 24.

IDŐ: 19:30

HELYSZÍN: Lourdes-i kápolna, Imezi Owa

 

 

FOGADJÁTOK AZ IGAZSÁG FENSÉGES KERESZTJÉT

A TÖKÉLETESSÉG KERESZTJE

 

Látomásban láttam a töviskoronát. Rövid időn belül egy felhő szállt le és befedte az egész helyet. A felhőben előtűnt a haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca, majd így szólt:

„Gyermekeim, ma felajánlom nektek az igazság fenséges keresztjét. A világ ezt mivel nem ismeri, visszautasítja. De Én felajánlom nektek, mert ti vagytok az Én szeretteim. Fogadjátok el Tőlem az igazság fenséges keresztjét. Én vagyok az út az igazság és az élet; aki visszautasítja az igazságot, az visszautasít Engem. Aki visszautasít Engem, lemarad az útról. Aki lemarad az útról, elveszíti életét. Gyermekeim, a fenséges kereszt, melyet a fenséges Atyám Nekem készített az igazság. Szeretettel fogadtam el a ti kedvetekért. Mindazok akik, a fényhez tartoznak, meghallanak Engem, s az igazság jelenlétében élnek, ez az igazság a fenséges kereszt. Aki szeret Engem, életének minden napján hordozza ezt a keresztet s követ Engem. Gyermekeim, a világ nem ismeri az igazságot, így nem ismer Engem sem. Ezért utálnak és ölnek meg Engem. Bizony mondom nektek, akik az igazsághoz tartoznak, az igazság gyermekei, ugyanezt az üldöztetést fogják elszenvedni.  A világ utálni fogja őket, mert ők nem a világé. Ha a világhoz tartoznak, a hazugság atyja szeretni fogja őket. De ti az igazság gyermekei vagytok, így utálni fognak titeket, és sokakat ezért közületek megölnek. Gyermekeim, arra hívlak meg titeket, hogy az igazságot hirdessétek. Legyetek bölcsek és alázatosak. Ezekben a kritikus időkben nincs mentség a hazugságokra. Bizony mondom nektek sokan fognak hazudni az üldöztetés idejében, hogy megmentsék életüket, de elveszítik azt. A halálotok pillanatában is csak az igazat szóljátok. A visszautasítás óráiban is csak az igazat szóljátok. Barátságok elveszítésekor is csak az igazat szóljátok.  Még akkor is, ha mindennek az eredménye fáradságos, csak az igazat szóljátok. Ez az igazság fenséges keresztje. Bizony mondom nektek, ami elveszett az előkerül, mindenki, aki kitörli nevét az Élet Könyvéből, az beírja nevét a Halál Könyvébe. A ti nevetek az Élet Könyvébe van beírva. Évmilliókat törlök el a tisztítótűzbeli szenvedéseitekből, ha igazat szóltok, de évmilliókat adok hozzá, ha hazudtok. Gyermekeim, kérlellek titeket: fogadjátok el az igazság fenséges keresztjét Tőlem. Ez a Tökéletesség Keresztje. Hordozzátok Velem, hogy elérhessétek a Békesség Földjét. Nem kaptok engedélyt arra, hogy ekkor hazudjatok. Ez a kereszt az ember számára nehéz, de Istennel könnyű. Hagyjatok el mindent, és kövessetek Engem. Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki meghalt az igazság fenséges keresztjén. Megáldalak titeket az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ámen.”

 

A teljes látomás eltűnt.

 

 

 

HETEDIK NAP

 

 

DÁTUM: 2000. július 25.

IDŐ: 19:30

HELYSZÍN: Lourdes-i kápolna, Imezi Owa

 

 

DOBJÁTOK EL A BÜSZKESÉG NEHÉZ KERESZTJÉT, ÉS VEGYÉTEK FÖL AZ ALÁZATOSSÁG KÖNNYŰ KERESZTJÉT

 

Látomásban láttam az Urat a kereszten függni. Rövid időn belül egy felhő szállt le és befedte az egész helyet. A felhőben előtűnt a haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca, majd így szólt: „Gyermekeim, dobjátok el a büszkeség nehéz keresztjét, amelyet a gonosz helyezett rátok és fogadjátok el Tőlem az alázatosság fenséges keresztjét. Nincs abban semmilyen erény, ha valaki a büszkeség nehéz keresztjét hordozza. Amilyen magasra emelik önmagukat, olyan mélyre fognak süllyedni. Az ő látszat dicsősségük örök szégyenné változik. Az ő dicséretük gúnnyá változik és az ő örömük szomorúsággá. Bizony mondom nektek, fogadjátok el Tőlem az alázatosság könnyű keresztjét. Gyermekeim, az alázatosság édes keresztjét ajánlottam a világnak, de ők visszautasították. Gondolkozz el azon, hogy az Isten magára vette emberi természeteteket, és önmaga is emberré vált. Az Isten elhagyta az Ő istenségét és megalázta önmagát, ugyanolyan természete lett, mint a teremtményeinek. Mikor a világba jött a legkisebb rangot foglalta el, legszegényebb volt a szegények között. A ti Istenetek a testé lett Ige, aki köztetek tartózkodott. Ő a visszautasított Bárány, aki Vérét ontotta a ti megváltásotokért. Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus, ki felajánlja nektek az alázatosság fenséges keresztjét. Gyermekeim, tanuljatok az Én szelíd és alázatos szívemtől. Én vagyok a Néma Bárány, akit leölnek. Odaadom a hátamat azoknak, akik megostoroznak Engem, az életemet az irgalom nélküli szolgáimnak. Nem húzom el kezeimet és lábaimat akkor, mikor a keresztre szegezik. Alázatosan elfogadtam a keresztet az irántatok érzett szeretetemből. Ez az alázatosság keresztje melyet értetek vittem. Gyermekeim, minden megaláztatást szeretettel fogadjatok el. Ne vitatkozzatok azokkal, akik hamisan vádolnak titeket, inkább szeretettel fogadjátok el a kritizálásokat. Örvendjetek, amikor rágalmaznak benneteket, soha ne nehezteljetek érte. Örüljetek, mosolyogjatok a helyzeten. Amikor eljön az ideje, az igazság tisztázza önmagát. Én az igazság vagyok, nem okozok nektek csalódást. Gyermekeim, még ha az alázatosság a ti földi gazdagságotokba is kerül, akkor is hirdessétek az igazságot és keressétek az Isten akaratát. Még ha az alázatosság a ti személyiségeteket kisebbíti is, bizony mondom nektek, fogadjátok el az Isten akaratát. Gyermekeim, még akkor is, ha az alázatosság hátráltat a foglalkozásotokban, bizony mondom nektek, engedelmesen fogadjátok el az isteni Akaratot. Ez az alázatosság fenséges keresztje, melyet nektek ajánlok. Tanuljatok Tőlem, és a legkisebb helyeket foglaljátok el. Tanuljatok meg másokat szolgálni alázattal. Bizony mondom nektek, legyetek testvéreitek szolgái. Nagyon sok kegyelmet veszít el az, aki el akarja kerülni azt a nemes feladatot, hogy másokat szolgáljon. Gyermekeim, Isten színe előtt a kicsi naggyá lesz, a nagy pedig kicsivé. Azt kérem tőletek, hogy dobjátok el a büszkeség nehéz keresztjét és fogadjátok el Tőlem az alázatosság könnyű keresztjét. Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus. Megáldalak titeket az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ámen.”

 

A teljes látomás eltűnt.

 

 

                                                                                                     

DÁTUM: 2000. július 27.

IDŐ: 19:30

HELYSZÍN: Lourdes-i kápolna, Imezi Owa

 

 

TEKINTSETEK A TÖKÉLETESSÉG FENSÉGES KERESZTJÉRE, AMIT NEKTEK AJÁNLOK

 

Látomásban láttam az Urat a kereszten függni. Rövid időn belül egy felhő szállt le és befedte az egész helyet. A felhőben előtűnt a haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca, majd így szólt:

„Gyermekeim, tekintsetek a tökéletesség fenséges keresztjére, amelyet nektek ajánlok.” Egy 3 részre hullott keresztet láttam, a tetejére volt írva Alázatosság, alulra Igazság, a kereszteződésnél, Megbocsátás.  A Mi Urunk így folytatta: „Azt kérem az Én szeretteimtől, hogy egyesítsék és pecsételjék le a keresztet a Szeretettel. A Szeretet az egyetlen ragasztó, amely összetarthatja a keresztet. Úgy adom ezt nektek, mint a tökéletesség fenséges keresztjének a részét. Fogadjátok el Tőlem gyermekeim, kössétek át a keresztet Szeretettel. Vegyétek az Alázatosságot, az Igazságot és a Megbocsátást, és kössétek egybe. Így megkapjátok a tökéletesség teljes keresztjét. Gyermekeim, az alázat a tökéletesség teljes keresztjének a része, épp úgy, mint a megbocsátás és az igazság. Ezen három erény kombinációja teszi tökéletessé e keresztet, amelyeket átsző a szeretet. Gyermekeim a megbocsátás szeretet nélkül büszkeség. A büszkeség az a nehéz kereszt, melyet az ellenség rátok rak. Kértem már tőletek hogy ezt a keresztet dobjátok el és fogadjátok el Tőlem az alázatosság könnyű keresztjét. Az alázatosság szeretet nélkül gyűlölet. A gyűlölet egy másik nehéz kereszt, melyet a sátán rak rátok. Nincs érdeme ezen kereszthordozásnak. Sem most sem az eljövendő időkben. Az igazság szeretet nélkül gyanúsítássá válik. A gyanúsítás a szív hibájává válhat. Ez gúnyhoz és gyűlölethez vezet. Javítsátok ki hibáitokat szeretettel Bánjatok úgy az ellenséggel, mint a leggyengébb teremtménnyel. Megdicsőítem Magam általatok és kinyilvánítom erőmet rajtatok keresztül. Ez a dicsőséges uralmam, melyre mindannyitokat el akarlak vezetni. Még ha az életetek árába is kerül, szeressetek. Még az üldöztetés órájában is kérem tőletek, hogy szeressetek. Még ha a szolgálatotok, személyetek ellen is küzdenek, szeressétek őket, imádkozzatok értük.  Szemeimet rajtatok tartom, látlak, amikor elviselitek a kereszt fájdalmait. Gyermekeim, tudjátok mi a legnagyobb boldogságom? Amikor visszanézek, és látlak titeket, hogy keresztjeitekkel követtek, teljes önátadással, akkor az örömöm sokszorozódik. Mindig közel vagyok hozzátok, hogy segítsek. Az Én utam egyszerű és az Én keresztem könnyű. Aki Engem megtalál, megtalálja az igaz szeretetet, s így megtalálja a Mennyek Országát is. Gyermekeim, ragasszátok össze a megváltás fenséges keresztjét szeretettel, felemellek titeket a tökéletességre. Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus. Megáldalak titeket az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ámen.”

 

A teljes látomás eltűnt.

 

 

DÁTUM: 2003. július 27.

IDŐ: 21:00

HELYSZÍN: Engesztelő oltárom, Awka

 

 

SZENT JÓZSEF TANÍTÁSA A SZERETETRŐL

 

Látomásban láttam Isten egyik szentjét, aki három kerubbal érkezett. A szent kezében egy rózsa volt. Krisztus barátai, örülök, hogy Isten elküldött hozzátok, hogy ebben a hónapban, amelyet Krisztus drága vérének ajánlottatok, adjak tanítást nektek. Szent József vagyok, Mária tiszta jegyese, ebben a hónapban Isten az ő szeretetének lenyomatát akarja a lelketekben felállítani. Minden embert meghív az ő szeretetének szent városába, jöjjetek és ízleljétek meg a szeretet édességét. Krisztus barátai, a szeretet Isten természetfeletti ajándéka. Ez az a szeretet melyet Isten a kicsinyeinek adott. A kicsinyek azok, akik Isten akarata előtt megnyitják szívüket. Ők mindig azt választják, hogy gyengék legyenek, azért hogy Isten legyen az erős bennük. Ők Isten állandó barátai és Isten kiárasztja rájuk az ő szeretetének a kegyelmét. Krisztus barátai, akarjátok a szeretet ajándékát? El kell hagynotok a hiúságotok szintjét. Ez a szint tesz titeket a sátán barátjává. Vessétek le magatokról a büszkeség emberét, amivel a sátán barátaivá lettetek. Krisztus barátai, akartok szeretni? Keresnetek kell a szeretetet, úgy ahogyan egy fiatal férfi is keresi az ő leendő feleségét. Tudjátok, hogy menyire nyughatatlan, míg meg nem találja az ő feleségét, a csontjának csontját és húsának a húsát. Krisztus barátai, ha szeretni akartok, akkor egyesülni kell a Szeretettel. Az asszony elhagyja a családját a férfiért, és mindketten egyesülnek, és eggyé válnak. Krisztus a fej, mi az Ő részei vagyunk. A szent egyesülés arra hív, hogy mindenünket elhagyjuk és egyesüljünk vele. Ő a hűséges vőlegény, legyetek hűségesek Hozzá. Most itt hagylak titeket, Krisztus áldása legyen veletek.

A látomás eltűnt, majd haláltusát vívó Jézus Krisztus megjelenve így szólt: „Szerelmeim, amíg nem hagytok el mindent, és nem követtek Engem, addig nem egyesülhettek Velem. Hogyan oszthatnám meg a kedvesemet a világgal. Hogyan hívhatnék egy kéjnőt az Én kedvesemnek? NEM! Az Én kedvesemnek hűséges feleségnek kell lenni, tisztának és ártatlannak kell lennie. Nekem egyedül csak ő kell. Megáldalak titeket ó hűséges szeretteim, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ámen.”

 

A teljes látomás eltűnt.

 

 

 

NYOLCADIK NAP

 

DÁTUM: 2000. március 2.

IDŐ: 12:00

HELYSZÍN: Engesztelő oltárom, Awka

 

 

VIRRASSZON VELEM MINDEN EMBER A GECEMÁNI ÓRÁKBAN

 

Az engesztelés ezen órájában, látomásban láttam a haláltusát vívó Jézus Krisztus Arcát vérben fürödve. Békésen így szólt hozzám:

„Fiam, jöjj közelebb Hozzám, az Én Szívem nagyon szomorú. Vigasztalj meg Engem most. Azt akarom, hogy most mondd el a vigasztaló imádat. Fiam, nagyon sok mindent kell elmondanom neked az óráról, de ehhez sokkal nagyobb önfeláldozásra van szükség részedről. Fiam, azt akarom, hogy minden gyermekem kövessen Engem. Tartson minden ember velem a Gecemáni Órák imáiban, minden csütörtök éjjel. Ezzel hívlak meg az életszentségre és az önfeláldozásra. Azt akarom, hogy minden ember imádkozzon, és virrasszon Velem. Gyermekeim, azért kérem ezt, hogy jöjjetek és virrasszatok Velem imában a Gecemáni Órák alatt, hogy amikor a veszélyes idők borzalmas órái elérkeznek, egyet se veszítsek el közületek. Azokban az időkben majd az egész teremtett világ megremeg. Lesznek olyanok, akik elveszítik hitüket. Sokan már most is összezavarodottak. Sokan lelki vakságban szenvednek. Van szemük, de nem látnak. Van fülük, de nem hallanak. Az értelmük, csak a világ dolgai iránt nyitottak. A lelki dolgokat nem képesek megérteni. Az ilyenek a világ romlottságában úszkálva így gondolkodnak: „Minden rendben van. Hogyan lenne Isten képes elpusztítani a világot? Nem lesz semmilyen fenyítés!” Gyermekeim, nagyon sokan közülük a kárhozat útján járnak. Tudja meg minden testiségben élő arrogáns ember, hogy az ő boldogságuk hamarosan véget ér. Napjaik sötétséggé változnak. Bűneik hamarosan csapdába ejtik őket. Mikor az óra eljön, nem fogtok megmenekülni. Azt mondjátok nem lesz fenyítés. Én pedig bizony mondom nektek, hogy a fenyítést veletek kezdem. Felismeritek majd ezt az órát, mikor látjátok, hogy a világ összes dicsőségét tűz pusztítja el. Semmi nem marad meg. Ezután, egy Új, Dicsőséges Világ jelenik meg, az Én Dicsőséges Birodalmam nemzedékével. Örüljetek mind, akik beléptek majd az Én Dicsőséges Uralmam óráiba. A második halálnak nem lesz hatalma fölöttetek. Mindazok, akik Velem maradnak a Gecemáni Órákban, különleges kegyelmet kapnak, hogy kiállják a nehéz megpróbáltatásokat. Megígérem nekik, hogy a hit és a szeretet különleges kegyelmével életben tartom őket. A megpróbáltatásuk óráiban Én fogom vigasztalni őket, mert most ők vigasztalnak Engem, az Én haláltusám kínszenvedésében. Szeretlek titeket, megáldalak mindnyájatokat! Maradjatok az Én békémben!”

 

DÁTUM: 2000. március 24.

IDŐ: 12:00

HELYSZÍN: Engesztelő oltárom, Olo

 

 

JÖJJETEK A GECEMÁNI KERTBE, ÉS KÉRJÉTEK A KITARTÁS ÉS A HIT KEGYELMÉT

 

Engesztelő imáim alatt, a Pecsét órájában, látomásban láttam a haláltusát vívó Jézus Krisztus Arcát vérben fürödve. Békésen így szólt hozzám:

„Fiam, azért jöttem, hogy beszéljek nektek arról, amikor Péter megtagadott Engem, s hogy ez a tagadás, hogyan van jelen manapság az Én választottaim között. Fiam, nagyon sokan már megtagadtak Engem. Nagyon sokan ebben a pillanatban is megtagadnak Engem. Bizony mondom neked, még nagyon sokan meg fognak tagadni Engem, és azt mondják majd, hogy nem ismernek Engem. Csak nagyon kevesen harcolnak, hogy kiálljanak mellettem. Fiam, amikor megjósoltam Péternek az eljövendő megpróbáltatásokat, Péter rögtön állította, hogy ha kell, még a halálba is Velem jön. Nem kért kegyelmeket, még akkor sem, amikor a Gecemáni kertbe hívtam imádkozni. Sürgettem őket, hogy imádkozzanak, azért, hogy a hitük meg ne inogjon, és el ne vesszen, de ők még 1 órát sem tudtak imádkozni Velem. Most megjövendölöm nektek is az előttetek álló kemény megpróbáltatásokat. De hányan lesznek majd, akik később bűnbánat könnyeit hullatva összetörnek, mint Péter? Fiam, pontosan éjfél volt, mikor a főpap szolgálói látták Pétert a tűz körül ülni, mert az Én szeretetem tüze kialudt az ő szívében, a többiekkel ült és melegedett az ellenségem tüzével. A belső tűz kialudt és ő a külső vigasztaláshoz és fényhez járult. Akkor egy szolgálólány ezt kérdezte tőle: Nem de te is annak a tanítványai közül vagy? Aztán közelebb ment hozzá, még jobban megfigyelte őt, és kijelentette: Te az Ő követője vagy! Péter először így tagadta: Nem vagyok, nem ismerem őt! Asszony nem ismerem őt és nem értem, mit beszélsz! Emlékeztek, hogy nem sokkal ezelőtt Péter így szólt: Akkor sem tagadlak meg, ha mindenki ellenem szól! Követlek téged, még az életem árán is! Most hogy lehet Péter, hogy a te bátorságod egy szolgálólány kérdésére eltűnt. Nem a római kormányzó hallgatott ki téged, nem a zsidó főpap tett föl neked kérdéseket, nem a katonák bántalmaztak téged. Nem tudtad, hogy hogyan válaszolj egy egyszerű szolgálólánynak. Fiam, Péter így tagadott meg először. Pénteken pontban 3 órakor még mindig a tűz mellett ült azokkal, akik ott összegyűltek, s megkérdezték tőle: Nemde te is annak a tanítványai közül való vagy? Tagadva azt mondta, nem vagyok. De egy másik közülük mélyen a szemébe nézve azt mondta, kétség nem férhet hozzá te is egy vagy közülük. Péter így válaszolt: Hagyjatok békén, nem vagyok közülük való! Fogadkozott és esküdözött, hogy nem ismer Engem. Egy órával később, pontban 4 órakor harmadjára is megtagadott Engem, még nagyobb esküt tett: Nem csak hogy nem ismer, de soha nem is beszélt Velem! Gyermekem, ne feledd, hogy Péter az apostolaim feje. Egyike azoknak, akik tanúi voltak színeváltozásomnak. Ő az egyetlen, aki megvallott Engem az Élő Isten Fiának. Hallotta az élet igéjét, és egész életemen át követett Engem. Velem evett és ivott. Most mégis megtagadott Engem, mert nem kérte a kegyelmet, hogy kiállja a megpróbáltatásokat. Gyermekeim, könyörgök nektek, jöjjetek mindannyian és virrasszatok velem minden csütörtök éjjel péntekre virradóan. Jöjjetek velem a Gecemáni kertbe, jöjjetek és kérjétek a kitartás és a hit kegyelmét. Veletek vagyok a Gecemáni kertben, hogy segítsek nektek. Aki ebben a virrasztásban kitart, nem lesz olyan botrányos módon áruló, mint Péter. Még ha meg is tagad Engem, Én eljuttatom neki a megbocsátás kegyelmét. Felismeri, és mélyen megbánja a bűnét és bocsánatot fog miatta kérni. Nem utasítom őt vissza. Amikor a gonoszság napjai elérkeznek, a megtért bűnösök is ugyanazt a kegyelmet kapják, mint akik nem estek el.  Maradjatok távol a bűnre vezető alkalmaktól! Ha nem akartok elbukni, fussatok a Gecemáni kertbe. Hallgassatok rám, Én vagyok a haláltusát vívó Mesteretek, aki szeret titeket, békesség legyen veletek, megáldalak titeket!

 

 

 

DÁTUM: 2003. július 8.

IDŐ: 21:00

HELYSZÍN: Engesztelő oltárom, Awka

 

A SZŰZANYA TANÍT MINKET, HOGYAN KELL SZERETNI

 

Imáim alatt látomásban láttam a Szűzanyát, aki megszámlálhatatlan kerubbal érkrzett. Közelebb jött és így szólt: „Ó Krisztus kicsi barátai, hogy vagytok? Élveztétek a nagy hónap tanításait? Remélem, növekedtek a szeretetben.  Látom, hogy Jézus arra hív titeket, hogy szeressetek, növelni akarja az Ő szeretetét bennetek, hogy megérlelődjön bennetek a tökéletes szeretet. Ó a szeretet gyermekei, arra kérlek titeket, hogy válaszoljatok erre a meghívásra, Én vagyok a Szeretet Virága, a haláltusát vívó Jézus Krisztus anyja. Azért jöttem, hogy megtanítsalak benneteket szeretni. A szeretet egy ajándék, melyet Isten ad a szabad lelkeknek. Szabad lélek az a lélek, aki megszabadítja önmagát minden ragaszkodástól a teremtményekhez, az élethez és önmagához. Legyetek olyan szabadok, mint a madarak a levegőben. Isten nektek adja a szeretet békességét. Legyetek olyanok, mint a gyermekek, akik gyengék, és bátran átadják magukat a szeretetnek. Istennek gondja van rájuk. Legyetek szabadok. Adjátok át magatokat az Ő tökéletes akaratának, az Ő szeretetében békességet találtok. Jézus meghalt értetek, megérdemli szereteteteket. Emlékezzetek, hogy Ő az Ártatlan Bárány, akit leöltek, hogy ti szabadok legyetek.  Gyermekeim, éppen ezért éljetek távol a világ zajától, éljetek belső csendességben és elmélkedjetek az Én Fiam haláltusát vívó életéről. Imádkozom értetek, hogy a szeretet kibontakozzon szívetekben. Megáldalak titeket a Fiam szeretetével.”

 

 

 

KILENCEDIK NAP

 

 

DÁTUM: 1999. július 23.

IDŐ: 12:00

HELYSZÍN: Kármel hegye, Olo

 

 

GYERMEKEIM, A PECSÉT EZEN ÓRÁIBAN LEGINKÁBB A CSENDES ÉS ELMÉLKEDŐ ÉLETETEKRE VAN SZÜKSÉGEM

 

A Pecsét órájában, imám alatt, látomásban, láttam a mi Urunk, Jézus Krisztust a Kereszten függni. Drága Szent Vére Szent Testének minden Sebéből ömlött. Egy kis idő után, egy felhő szállt le, és befedte az egész helyet. A felhőben megjelent a haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca, aki így szólt: „Gyermekeim, a Pecsét, amit kaptok a tulajdonjog jele. A Pecsétet minden embernek odaadtam az Én Véremmel, az első Nagypénteken, a Kálvária hegyén. Gyermekeim, megostorozásom által a világ felszabadult, Sebeim által meggyógyult, Legdrágább Vérem által lepecsételődött és megmenekült. Ezért mondtam azt: Bevégeztetett! Attól a naptól kezdve az enyémek lettetek. Mindenki, akit lepecsételtem, imában várt a Szentlélek pecsétjére. Megkapta a Szentlélek pecsétjét a teljességben. Gyermekeim, ugyanígy adom nektek a Pecsét Óráját, a második Pünkösdre készülve. Mindannyian, akik türelmesen vártok rám imádkozva a Pecsét Óráiban, megkapjátok a Szentlélek teljességét, és szintén lepecsételődtök. Gyermekeim, elmélkedve várjatok Rám lelketek emeleti termében. Bemegyek oda, s elhelyezem ott pecsétemet. A halál angyalának nem lesz többé hatalma Jákob háza fölött e miatt a pecsét miatt, a második halál nem fog ki rajtuk, s Velem együtt fognak uralkodni az Ígéret földjén.

Gyermekeim, újítsátok meg ezen pecsétet az év minden péntekén, csendben magatokban. Emlékezzetek Arra, Aki 3 órán át függött a kereszten értetek. Ha szerettek, megtartjátok a pecsét óráit. Vigasztaljatok meg, imádjátok az Én drága véremet, Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus. Gyermekeim, bárhol is legyetek ezekben az órákban, sivatagban, templomban, vagy egy magányos helyen, ha megmaradtok az imában, akkor igazán megvigasztaltok Engem. Ezekben az órákban leginkább a ti csendes és elmélkedő életetekre van szükségem. Tegyétek ezt meg, bárhol is vagytok! Mellettetek vagyok, hogy megáldjalak titeket. Fogadjátok pecsétemet.”

A látomás hirtelen eltűnt.

 

 

 

DÁTUM: 1999. július 30.

IDŐ: 12:00

HELYSZÍN: Novena központ, Olo

 

 

 

ÖRVENDEZZENEK AZOK SZÍVEI, AKIK A PECSÉTRE VÁRNAK

 

A pecsét órájában elmélkedésünk alatt látomásom volt egy kehelyről, amelynek a tetején a Szeretet Két Szíve volt. Isteni sugarak törtek ki belőle. Miközben néztem, a haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca tűnt elő egy felhő mögül a kehely és a két szív felett.  Egy darabig csendben maradt majd így szólt: „Gyermekeim, békesség legyen veletek! Örvendjetek mindannyian, akik a Pecsétemre vártok. Mindazok, akik megnyitották szívüket Előttem, akik szeretnek és vigasztalnak Engem az Én haláltusámban, azoknak a szíve az Én Szeretetem Tabernákuluma lesz. Gyermekeim, mindazoknak, akiknek szívében felépítem szeretetem tabernákulumát, megkapják a pecsétet a pecsét szent angyalától. Ez az Isteni Irgalmasság hatalmas tette. Aki megmarad Énbennem, és Én őbenne, az megéri az Én dicsőséges uralmam eljövetelét.  Bizony mondom nektek, mindannyian megtapasztaljátok ugyanazon megpróbáltatásokat és nehézségeket, amelyeken az izraeliták mentek keresztül a sivatagban. Az átvonulás éjszakáján ők a bárány vérével voltak megjelölve, aztán kimentek a sivatagba, ahol megtisztultak. Gyermekeim, tudjátok, hogy csak 2 ember érte el az ígéret földjét. A többi meghalt a sivatagban a nekik adott törvénnyel való szembeszegülésük miatt. Legyetek bölcsek és kövessétek a sivatag útját. Vigyétek a keresztet és kövessetek Engem. Emlékezzetek mindig, hogy Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus. Aki Velem szenved, aki vigasztal Engem, és aki folytonosan csillapítja az Én Atyám haragját, azáltal, hogy imádja az Én Drága Vérem, uralkodni fog Velem, amikor az Én dicsőséges uralmam eljön. Gyermekeim, boldoggá teszitek Atyámat, azáltal, hogy válaszoltok ezen hívásra, örvendezik a menny, amikor látja Izrael gyermekeinek sokaságát lepecsételve. Az Én Anyám Fájdalmas Szíve megvigasztalódik. Fogadjátok áldásomat. Az Én Sebeim, és az Én Drága Vérem vigasztaljon meg titeket, amikor az elhagyatottság órái elérkeznek. A Szűzanya Szeplőtelen Szíve védjen meg titeket!”

 

A látomásnak hirtelen vége szakadt.

 

 

 

DÁTUM: 2000. MÁRCIUS 17.

IDŐ: 11:30

HELYSZÍN: Szent Antal templom belső kápolnája, Gbaja Surulere, Lagos

 

 

AZT AKAROM, HOGY FELISMERJÉTEK AZ ÉN ÁLLANDÓ JELENLÉTEMET A TI LELKETEKBEN

 

Imám alatt megjelent a haláltusát vívó Jézus Krisztus, s ekképpen szólt: „Fiam, nem találok nyugalmat az Én választottaim szívében. Fiam szívetekben akarok élni az egyik szentáldozástól a másikig. Meghívtalak titeket arra, hogy tegyétek a szíveteket az Én élő Tabernákulumommá, de senki nem hajlandó meghallani az Én fájdalmas könyörgésem, SENKI, még a választottaim sem. Gyermekeim, már mondtam nektek, hogy nagy az Én fájdalmam, amikor a szentáldozás alatt belépek szívetek szentéjébe. A ti bűneitek megfeszítenek Engem. Megkötöznek Engem irgalmatlanul, és megostoroznak. Szeretteim, nem tudnátok a szíveteket az Én élő Tabernákulumommá tenni? Ha mások visszautasítanak Engem, nektek miért kell visszautasítani? Gyermekeim, tabernákulumom, amelyeket a templomokban helyeztem el, csak az utolsó napig maradnak fenn, de amiket a lelketekben helyeztem el, az örökké megmarad. Azt akarom, hogy felismerjétek Jelenlétemet a ti lelketekben, azt akarom, hogy tudjátok, hogy Én valóban a ti lelketekben lakom. Gyermekeim, meg akarjátok újítani az Egyházat, és siettetni akarjátok az Én dicsőséges eljövetelemet a szívekben? Jöjjön el az Én országom a ti lelketekben! Választottaim, nem a világtól kérem ezt, hanem Tőletek. Kedvesek vagytok Nekem, ha válaszoltok hívásomra, akkor királyságom hamar elérkezik.

Barnabás had uralkodjak a szívedben! Had uralkodjak mindannyiatok életében! Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus, megáldlak benneteket!”

 

 

 

DÁTUM: 2000. július 6.

IDŐ: 19:30

HELYSZÍN: Lourdes-i kápolna, Imezi Owa

 

A LELKETEK A LEGNAGYOBB AJÁNDÉK, AMIT NEKEM ADHATTOK

 

Miközben imádkoztunk, egy kelyhet láttam töviskoronával, amelyet lángnyelvek vettek körül. Isteni sugarak törtek elő a kehelyből és beragyogták az egész helyet. Rövid időn belül felhő szállt le és betöltötte az egész helyet. A felhőben megjelent a Tövissel Koronázott Szent Fő és így szólt:

„Gyermekeim, a legnagyobb előkészület, amelyet adok nektek, az az élő Tabernákulumom, amit a szívetekben készítek, ez a legnagyobb pecsét. De még most sem érti senki, hogy a lelketek egy kis mennyország. A lelketek, amit fel tudtok Nekem ajánlani, a legnagyobb ajándék. Örökké tartó lakhelyemmé akarom tenni a ti szíveteket. A földi tabernákulumok az utolsó napon végleg bezárulnak, de az élő tabernákulumok a szívetekben örökkön-örökké megmaradnak. Gyermekem, köszöntsd a te magányos Mesteredet, Megváltódat és Kedvesedet! Magányos vagyok, elhagyatott vagyok a töviskoronával. Romlottság tölti be a szentélyeimet a ti lelketekben. Ez a templom nagyon szenved. Az ellenség le akarja rombolni. Vigyázatok, hogy a ti templomotokat le ne rombolja! Azon a napon, amikor az Én Szent Halálom ellensége felemelkedik és harcol a Szent templom ellen minden szentséget elpusztít. Izrael háza fogságba kerül. Gyermekeim, tudom, hogy még kevésbé értitek, hogy hogyan fog mindez végbe menni. Izrael házának fogságán a ti fogságotokat értem a gonosz lélek földjén, mely megtestesül majd a fizikai világban. Imádkozzatok, s fogadjátok a pecsét óráját, amelyet nektek adok! Gyónjátok meg bűneiteket egy papnak töredelmes szívvel és térjetek meg! Ez a pecsét igaz megújítása. Meglátogatom lelketeket a megszentelő kegyelemmel. Isteni fényt gyújtok lelketek sötétségében, megtisztítom azt. Teljességemben lakozom bennetek. Mikor az Én Szent halálom ellensége jön, megvédelek titeket. Nem fogja lerombolni templomomat, mert a ti Istenetek dicsőssége lakozik benne az Én teljességem által. Gyermekeim, holnap ajánljátok fel minden imátokat az eljövendő megpróbáltatásokért! Kérjétek a hit és a kitartás kegyelmét! A sötétség órája az az óra, amikor a sötétség erői megnyilatkoznak. Mindazok, akik megkapják a gonosz pecsétjét (666) a vadállat jelét veszik magukra. Azok azonban, akik kitartanak a hitben mindvégig, megkapják a hajnal sugarát és a boldogság földjén fognak élni. Gyermekeim, ismét hívlak titeket, engeszteljetek bűneitekért! Az engesztelés művénél nem tudlak nagyobb dologra meghívni titeket. Ebben osztozom veletek, erre hívlak meg titeket. Gyermekeim, Én vagyok a haláltusát vívó Jézus Krisztus, megáldlak benneteket!”

A látomás hirtelen eltűnt.

 

 

DÁTUM: 2003. július 9.

IDŐ: 21:00

HELYSZÍN: Engesztelő oltárom, Awka

 

ÉN VAGYOK A SZERETET KIRÁLYA

 

A haláltusát vívó Jézus Krisztust láttam az imámban. Ő így szólt:„Békesség veletek! Megáldalak titeket Én kicsiny engesztelőim. Vigasztalásotokért cserébe a szeretet ajándékát adom. Én vagyok a Szeretet királya. Én vagyok a Szeretet, aki már előbb szeretett annál, mint hogy ti megismertétek volna a Szeretetet. Én választottalak titeket, mikor leprások voltatok. A világ kitaszított titeket, s magatokra hagyott, hogy meghaljatok. Én vagyok az, aki emlékezett rátok és barátainak hívott titeket. Az életemet adtam a ti szeretetetekért, megmentettelek titeket, megtisztítottalak benneteket. Én vagyok a Szeretet Királya, aki meglátogatott titeket börtönötökben. Helyet cseréltem veletek, s szabaddá tettelek titeket. Én vagyok a Szeretet Királya, aki az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be Őt. Aki közéjük jött és meghirdette az evangélium békességét. Megetette az éheseket, felruházta a ruhátlanokat, kiszabadította a börtönben lévőket és meggyógyította a betegeket. Az övéi nemcsak visszautasították Őt, hanem kínozták, és keresztre feszítették Őt. Szégyenteljes halált halt értük, azért, hogy a második haláltól megmentse őket. Mindezt azért tettem, hogy bebizonyítsam nektek, hogy mennyire szeretlek benneteket. De ti még mindig nem szerettek. Még mindig keresztre feszítitek a Szeretetet. Térjetek vissza Hozzám és szeressetek Engem! Megáldalak titeket az igaz szeretet új ajándékával. Megbocsátok nektek, meggyógyítom megsebzett szíveteket. Én vagyok a Szeretet Királya! Maradjatok meg az Én Szeretetem Békéjében, megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen!”

 

A látomás hirtelen vége szakadt.