Imádság az Anna réti kápolna megépítéséért

Beküldve: Szent Anna-rét

Lisieux-i Kis Szent Teréz többeknek is jelezte, hogy szívesen segítene a kápolna felépítésének az ügyében, csak forduljunk hozzá.  Ezért két imádság is született, ez a rövidebb, és egy komolyabb imaprogram, amely elsősorban imaharmincadokból áll. Kis Szent Teréz nagyon szerette ezeket. Ki-ki azt imádkozza, amit sugall neki a Szentlélek, illetve, ahogyan ideje engedi.

Ima

Lisieux-i Kis Szent Teréz! Te, aki a szeretet akartál lenni Egyházunkban, kérünk, segíts meg minket, hogy a szeretet győzedelmeskedjen minden széthúzás felett, és a Világ Győzelmes Királynője engesztelő kápolnája a Szent Anna réten egy éven belül megépüljön.

Szerető közbenjárásodhoz kérjük hazánk nagy szentjeinek a közbenjárását! Szent István király, Boldog Gizella, Árpád-házi Szent Margit, Szent László király, Boldog Özséb, Mindszenthy József bíboros, Szent Márton püspök, és a többi szentek, segítsetek engesztelő népünknek, hogy feladatunkat el tudjuk látni ezekben az egyre zavarosabb időkben. Szent Pio atya könyörögj érettünk! Ámen.

2016. január                                                                                                                                        Jánossy Gábor

 

(imádkozzuk ezt az imát naponta, 2016. január 18-ával kezdve, február 16-ig, 30 napon át)