A kápolna felépítését gátló és segítő tényezők

Beküldve: Szent Anna-rét

Elhangzott a Szent Anna Réten 2016. december 3-án.

A gyógyszerek világában egyértelműen számon tartott és alkalmazott a szinergista- antagonista fogalompár. Egy adott gyógyszernek a hatásait más gyógyszerek vagy elősegítik, vagy akadályozzák. Ugyanez érvényes szélesebb körben. Mindennek vannak segítő és akadályozó tényezői. Ezt szeretnénk most a Szent Anna Réten megépítendő kápolnával kapcsolatban áttekinteni. Most itt az idő rövidsége és hidegsége miatt tömörebben, de írásban talán majd bővebben is.

Feltehetünk ezzel kapcsolatban ilyen kérdéseket:

  • Kiknek érdeke, hogy sikerüljön?
    • Mik segítik az építést?
  • Kinek az érdeke, hogy ne sikerüljön?
    • Mik gátolják az építést, a megvalósítást?
  • Mikre van befolyásunk?

I. A kápolna felépítését hátráltató tényezők.

  • 1. A sátán és csatlósai nyilván akadályozzák, hiszen itt az ő legyőzésükről, a kígyó fejének a széttiprásáról van szó, amit a Győzelmes Királynő végez
    • Ezt imával kell elsősorban ellensúlyozni

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a sátánt kívül keressük, pedig azért veszedelmes, mert bennünk dolgozik.

  • Igazán magunkban győzhetjük le.
  • Mindenkiben dolgozik valamilyen módon.
  • Egyik nagy veszedelem vele kapcsolatban, hogy magunkban nem vesszük észre, de a másikban igen.
  • És hajlamosak vagyunk arra is, hogy a bennünk működő gonoszt másokra kivetítsük.

2. Vannak, akik nem látják át a kápolna felépítésének a fontosságát

  • Szelíden, erőszakmentesen, kitartó imával, átgondolt akciókkal igyekezzünk más belátásra bírni őket.
    • már mutatkoznak bizonyos jelei  annak, hogy megtörőfélben van a jég

3. Az akarók közötti széthúzás, megosztottság. Mik ennek a gyökerei?

  • Egyet már említettem: a gonoszt kívül, másokban keressük és ott akarjuk legyőzni.

Pedig ott vannak bennünk a különféle pogány hajlamok, amik rabságban tartanak minket, és akadályozzák azt a jó is, amit szeretnénk.

Ezek közül a a legveszedelmesebb belső ellenség a gőg, a büszkeség

  • Én tudom, hogy mit kell, hogyan kell.
    • Épp ezért nem figyelek oda másokra, nem fontolom meg a másik elképzelését, megyek a magam feje után.

Mindenki a kápolnát akarja, de ennek a kulcsa az összefogás, az együtt munkálkodás, az egységben levés, maradás

Bele lehetne további részletekbe is menni, de ennek az a veszedelme, hogy ki-ki túlságosan is magára veszi, és sértődöttség lesz belőle, harag és indulatok támadnak.

Első körben sokkal konkrétabban próbáltam fogalmazni, de aztán elálltam tőle, éppen a most megnevezett okok miatt.

Egyet azért szeretnék mégis megnevezni, amelyet nagyon ravaszul álcáz a gonosz: az Isten akaratához, szavához, kinyilatkoztatásához való hűségként. Ez pedig

4. A fundamentalizmus

  • Ez egy fajta szemellenzős látás, amely mereven ragaszkodik a Biblia szószerinti, betűszerinti értelméhez, vagy a Bibliához hasonló üzenetek, magánkinyilatkoztatások betű szerinti értelmezéséhez.

A Szentírásnak nemcsak szószerinti értelmezése van, hanem amellett még több más értelmezése is, amibe most itt nincs lehetőség részletesebben belemenni. Megtalálhatók ezek részletesebben kifejtve a II. János Pál pápa által kiadott Katekizmusban. A szószerinti, betű szerinti értelmezés mellett

  • Van  allegórikus, átvitt  értelmezés
  • Van un. tropologikus értelmezés, amely arra irányul, hogy hogyan kell viselkedni a jelenben
  • Van un. anagogikus értelmezés, amely abban segít, hogy hogyan viszonyuljunk a jövőhöz.
  • A szent szövegeket történti-kritikai elemzésnek is alá kell vetni.

Ugyanígy nem lehet a magánkinyilatkoztatásokat sem csak szószerinti értelemben venni, mert az félrevezető.

A kápolna vonatkozásában a fundamentalizmus merev ragaszkodás a hetvenegynéhány évvel ezelőtt leírtakhoz, az akkor készült tervekhez

  • De mindjárt itt a kérdés, hogy azok közül is melyikhez?
    • Voltak látomásai a kápolnáról Natália nővérnek. Ezeket nem mindegyiket ismerjük pontosan.

Ezek alapján készültek építészeti tervek. Hermány féle tervből kettőt is ismerünk. Néhány év leforgása alatt kétszer is nekirugaszkodtak a tervezésnek és az építkezésnek.

Azóta eltelt majdnem egy évszázad. Most akkor melyiket vegyük alapul? Egyáltalán azokat a terveket kell alapul vennünk?

  • Voltak a nővérnek külön látomásai a kápolna belsejéről is, amik ránk maradtak
  • De másoknak is voltak látomásai.
  • A Jeruzsálemi templomról is szerepelnek részletes leírások a Szentírásban, de a ténylegesen megépült templom nem egyezik azzal. Régészek mindmáig kutatják, hogy milyen is volt a ténylegesen megépült templom.
  • Látomások, tervek, megvalósult épület nem biztos, hogy pontos mása lesz egymásnak.
  • A tervek arra valók, hogy induljon el az ember valamerre, de a megvalósítás közben fog látszani, hogy sok mindent közben változtatni kell.
    • Van aki egyenesen úgy forgalmaz, hogy a tervek arra valók, hogy legyen miktől eltérni.

Lehet ragaszkodni, hogy a Mindszenty által engedélyezett kápolna valósuljon meg

  • De ez egyet jelent azzal, hogy semmi nem fog megvalósulni.

Ha akkor épült volna meg, akkor nagy valószínűség szerint valami hasonló valósult volna meg.

  • Azóta sokat változott a világ
    • az építészeti stílusok
    • a tervezői hozzáállás, előírások
    • engedélyezési eljárások
    • az alapanyagok
    • stb.

Egy templom, egy kápolna megépítésénél a mindenkori főpásztor szava a döntő, és azoké a tervezőké, éppíttetőké, akikre ezt rábízza.

Az a vonat  hetven egy néhány évvel ezelőtt elment, az a lehetőség elmúlt

  • Ha Isten valamit akar, arra ösztönöz újra meg újra
  • De tekintettel van a mindenkori körülményekre, személyekre, akik eszközei tervei megvalósításában
  • És ő komolyan veszi azokat, akik vele együtt dolgoznak.

Azóta nemcsak újabb ösztönzések jöttek, hanem eléggé konkrét inspirációk is, amelyek mind erre a kápolnára vonatkoznak. Csak egyet hadd említsek. Részletesen ezt sem lehet kifejteni most.

  • Például, hogy mi legyen az oltárkép
    • Egyáltalán kép legyen, vagy szobor legyen.

Pár hónapja keresett meg egy férfi, hogy még 2005-ben mise közben arra kérte a Szűzanya, hogy festessen egy képet, amely majd egy későbbi templomnak lesz az oltárképe. Az kapta, hogy valami rétre fog kerülni. Ő azt gondolta, hogy a Gazdagrétre, hiszen ott épült már egy jó ideje egy templom.

Ettől fogva (2005-től) kezdett el a Szűzanya beszélni hozzá.

  • A testvére, aki plébános, kezdetben nem hitt neki. Egy mesteremberről van szó, aki vallási dolgokban nem annyira művelt.

Az ütött szöget a plébános testvér fejébe, amikor a Szűzanya a Regnum Marianumról kezdett el beszélni neki, de neki fogalma sem volt arról, hogy az mi.

  • A plébános ettől fogva kezdte hinni, hogy valóban a Szűzanya szól a testvéréhez

2016-ra sikerült megfestetnie a képet

Ezt írja: „2015-ben a Szűzanyánk kérésére tanulmányoztam Natália nővér naplóját. Abból tudtam meg, hogy a kápolnának nincs oltárképe. Azt kérte a Szűzanya, hogy ez a kép legyen az. A Szűzanya a kép aláírásának ezt feliratot kérte: „Magyarország és Világ Győzelmes Királynője, könyörögj érettünk”

Natália nővérnél ez szerepel:

  • Világ Királynője-szoborcsoport, amely az Engesztelő Szüzet ábrázolja két angyal társaságában. És legyen ott egy nagyméretű kereszt is.

Na most akkor melyik legyen?

Mára, több év előkészítő munkája után nyilvánvaló lett, hogy sem a szerényebb Serédi, sem a Mindszenty féle méretek  nem valósíthatók meg. Csak egy kisebb méretű kápolnát engedélyeznek.

Hogy lehet akkor szó szerint a Hermány tervhez ill. Natália nővér féle kápolnához ragaszkodni?

Egy csomó egyéb részlet, ellentmondás alapján levonható a következtetés: A fundamentalista elképzelés nem tartható.

Egy újat kell tervezni, amibe beleemelhetők bizonyos elemei az akkori terveknek, de egy az egyben azt megvalósítani, lehetetlen.

És itt vannak az újabb inspirációk is.

II. A kápolna felépítését segítő tényezők

  • 1. Alázat, alázat, alázat
  • 2. Együttműködés
    • az Égiekkel
    • együttműködés a főpásztorral
      • Nem kerülhető meg a főpásztor egy templomépítésnél és működtetésnél
        • És nem a múltbeli v. a jövőbeli főpásztorral kell együttműködni, hanem a jelenlegivel
      • A józan ész alapján is nyilvánvaló, és a Teréziának legfrissebben adott üzenetből is ez látszik
        • Csak az egyház akaratából és vele egyetértésben épülhet meg a templom

„Gyermekeim szeressétek, tiszteljétek az atyákat. Ők a kapocs Istenhez és a szikla, melyhez gyengeségetekben támaszkodtok.”

  • Együttműködés azokkal, akik próbálják az ügyet mozgatni.
    • Két dolog fontos irányukban
      • Bízzunk bennük
        • Ha valami gondolatunk van, hozzuk tudomásukra
      • A gáncsoskodást, az akadékoskodást, a pletykálkodást, főleg pedig a rágalmakat messze kerüljük el.
  • 3. Kitartó, áldozatos imák
    • Ezek a szentmisék itt a Szent Anna Réten. Minden köszönet megilleti azokat, akik áldozatosan szervezik és segítik egy jó ideje immár hetente ezeket a szentmiséket, és
    • az itteni szentségimádásokat
    • Natália nővér lelkiatyja minden imáját lélekben itt ebben a megépítendő kápolnában mondta
      • Létrejött a féfi szerzetesrend az ő karizmáját alapul véve, és adtak egy nyilatkozatot is arra vonatkozóan, hogy ha rájuk bízza a főpásztor a kápolna ellátását, örömmel vállalják.

Imádkozzunk értük, hogy erre képesek is legyenek! És hogy a főpásztor fogadja el ajánlkozásukat.

És ha erre sor kerül, segítsük majd őket.

  • További Imák (a Szent Korona előtt is)
    • Terézián keresztül is megismételték az Égiek ezt a kérést
    • Aki teheti, imádkozzon ott, a templomért (nála következetesen nem kápolna, hanem templom szerepel).
      • Rákérdeztem, hogy ez konkrétan a Parlamentben való imádkozást jelenthet, vagy azt, hogy lélekben odaképzeli magát az ember és úgy imádkozik.

Válasz: Lélekben is lehet, az ima szándéka a fontos, de én - mondta - megpróbálok elmenni a Parlamentbe személyesen.

  • A Világ Győzelmes Királynője szobor felállítását megelőző, és remélhetőleg követő vállalások
    • „Húzzuk ki a 7 tőrt a Szűzanya szívéből” Egy felvidéki doktornő Bacsa Katalin, amikor azt olvasta évekkel ezelőtt, hogy a Szűzanya vissza akar térni új, teljesebb módon Magyarországra, az fogalmazódott meg a szívében, hogy ahhoz meg kellene őt szabadítani a szívét átjáró tőröktől.

Létrejött az úgynevezett hét tőr imacsoport: Heten vállalták, hogy kihúznak egy-egy tőrt a Szűzanya  szívéből: köztük két pap, három szerzetes és két beteg

  • Az egyik pap Regőczi atya volt, a mási Horváth Károly atya, aki holnap fel fogja szentelni a szobrot
  • 4. Józannak maradni, információkat ellenőrizni, nem bedőlni az ördög trükkjeinek, hazugságainak, aki gyakran az információk eltorzításával dolgozik!
    • Ne terjesszünk álhíreket, félrevezető információkat! Ne cselekedjünk gyorsan, első indulatból, meggondolatlanul! Az internenten, a szóbeszédben akármi is terjedhet, ellenőrizzük mindennek a valóságtartalmát, igazságtartalmát, és megfontoltan, körültekintően cselekedjünk!


Bocsa József Sch.P. atya