Gyógyulások a Szent Anna-réten

Beküldve: Szent Anna-rét

Tanúságot szeretnék tenni a Szent Anna réten történt gyógyulásaimról.


Évek óta minden első szombaton járok a Szent Anna-rétre engesztelni vidékről, olyankor is, ha hideg van, ha esik az eső, vagy beteg vagyok.Tavasszal erős fejfájásom volt már harmadik napja, de elmentem. Ismerősöknek szóltam, hogy imádkozzanak már értem, hogy megszűnjön.  Jó, mondták, majd a szentmise után, de az Úr a szentmise alatt meggyógyított. Hívtak, hogy menjek imádkoznak értem, oda is mentem és elmondtam, hogy már nem fáj, de azért imádkozzanak értem, mert  már hetek óta fájt a hátam és fázott, nem tudtam fölmelegedni. Az ima után rögtön, teljesen meggyógyultam.


Most szeptember első szombatján is betegen mentem el engesztelni, be volt csípődve a derekam két hete, de nem javult egyre rosszabb lett. A lábamba kisugárzott a fájdalom, alig bírtam menni, csak sántítva. Valami nagyon vonzott, hogy menjek. Újból imát kértem két közbenjáró testvéremtől, az ima alatt éreztem ahogy ment ki a fájdalom a lábamból, és a derekam is meggyógyult, azóta a bicegés is elmúlt.


Dicsőség az Istennek és Szűz Máriának a gyógyításukért!                                               Csontos Jánosné