Jézus Krisztus legdrágább vérének tisztelete

Beküldve: Engesztelők Találkozója

Jézus Krisztus Legdrágább Vére ments meg minket és az egész világot

(Kis Krisztina előadása: A Szent Vér tiszteletéről, itt megtekinthető.)

A cikk letölthető innen pdf formátumban


Róma 5,9: vére által igazzá váltunk


Zsidó 13,12: Jézus is a kapun kívül szenvedett, hogy vérével megszentelje a népet

1Ján. 1,7: Fiának, Jézusnak a vére minden bűnt lemos rólunk

1Pét.1,18-19: nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak drága vére árán

Mt.26, 41: virrasszatok és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban erőtlen.

Jel.7,14: ezek a nagy szorongatásból jöttek, ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében.                 

Általában a Szent Vérről

Jézus Krisztus Legdrágább Vérének tisztelete nem egy új keletű dolog a Katolikus Egyházban. Ez a tisztelet egyidős az első Nagycsütörtökkel, amikor Jézus Krisztus megalapította a Papságot és az Oltáriszentséget. Azóta az Egyház, folytatván küldetését az idők végezetéig, az Eucharisztia ünneplésekor engedelmeskedik az Úr parancsának: „Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre!” Az Oltáriszentség tisztelete, imádása bármelyik templomban szerte a nagyvilágban egyet jelent a Jézus Krisztus Legdrágább Vérének tiszteletével, imádásával, (hisz nem beszélhetünk élő testről, ha azt elválasztjuk a vértől).

 

Az Anyaszentegyház mély szeretetet érez az ő Isteni Jegyesének a Legdrágább Vére iránt, mivel az mi megváltásunk ára. Isten Bárányának a Vére ontása nélkül nem létezne Krisztus misztikus Teste sem. Az ő dicsőséges Vére nélkül, a szentségnek nem lenne semmilyen hatása. Az Ő Megváltó Vére nélkül, Mária soha nem foganhatott volna bűn nélkül, és nem lennének szentek sem, akik „ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében”. (Jel.7, 14)

 

Jézus Krisztus Legdrágább Vére az Ő emberi természetének egyik külső megjelenési formája. Éppen ezért az hüposztatikus egységet alkot az Ő Istenségével és Szeretetével. Így amikor az ájtatosság imáit végezve fohászkodunk, Jézus Krisztus személye jelen van az Ő Vérében. „Ő szeret minket, vérével megváltott bűneinktől, s Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké!” (Jel.1,6) Ámen!

 

Meghívás a vigasznyújtásra, engesztelésre, imádásra

1995. július 5. 15:00 a Haláltusát vívó Jézus Krisztus felhívása, esdeklése:

„Barnabás vigasztalj meg Engem, imádd az én Drága Vérem!” Ez a hang oly szelíd és könyörgő volt… Megfordultam, de senkit nem láttam magam körül. A hang így folytatta: „Barnabás vigasztalj meg Engem, imádd az én Drága Vérem; én vagyok a Haláltusát vívó Jézus Krisztus.” Majd ismét csend lett. Észrevettem, hogy a szobában, ahol tartózkodtam, hirtelen csend és nyugalom lett. Úgy tűnt számomra, mintha az egész világban megszűnt volna mindennemű mozgás, akkora volt a csend, hogy bárki meghallhatta volna egy elejtett gombostű hangját. Ebben a hangtalan pillanatban egyszer csak meghallottam egy kórus hangját, akik a Drága Vérről énekeltek, és ezekkel a szavakkal imádkoztak: „Jézus Krisztus Legdrágább Vére ments meg minket és az egész világot.” Végül a hang így szólt: „Megáldalak fiam!” Majd hirtelen minden tovaszállt.

1995. július 6. 15:00

Amikor a falra felakasztott keresztre tekintettem, hirtelen egy felhő ereszkedett le, és befedte a keresztet. A felhőben előtűnt a Haláltusát vívó Jézus Krisztus a kereszten függve, folyamatosan vérzett. Töviskoronát viselt. Szent Szíve megnyílt és Isteni Sugarak törtek elő belőle. Rövid ideig csendben volt, majd így szólt: „Barnabás, Jézus Krisztus vagyok, aki a Kálvária hegyén meghalt a kereszten, hogy megmentse a világot. Odaadtam Testemet, hogy megkorbácsolják, hogy az emberiséget szabaddá tegyem. Minden ember szégyenét magamra vettem. A Vérem árán felemeltem magamhoz őket, bár ők nem ismertek engem. Kínszenvedésem még mindig tart az emberiség bűnei miatt. Barnabás, vigasztalj meg Engem, imádd az én Drága Vérem. Én vagyok a Haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki nagyon szeret téged, irgalmazz nekem, megáldalak téged, én fiam!” Hirtelen minden eltűnt. A két nap történése alatt egyetlen egyszer sem voltam képes egy árva szót is kiejteni a számon, de a szívemben elgondolkodtam azon, hogy mit jelenthetett ez a két esemény.

 

1995. július 7. 15:00

A Haláltusát vívó Jézus Krisztus megjelent, az arca vértől ázott volt, szelíden így szólt: „Barnabás, miért nem válaszolsz az én Szeretetem fájdalmas könyörgéseire? Irgalmazz nekem! Én vagyok a Haláltusát vívó Jézus Krisztus, akit te és a világ a napnak minden percében keresztre feszítetek a bűneitekkel. Meghívlak, hogy imádd az én Drága Vérem. Ha válaszolsz szeretetem hívására, és imádod az én Drága Vérem, kiválasztalak és eszközömmé teszlek, megmentelek téged és szeretteidet, és mindazokat, akik visszatérnek hozzám. Az én Legdrágább Véremen keresztül megújítom a föld színét. Atyám Akarata meg fog valósulni a földön is, miként az megvalósul a Mennyben. Szemeid látni fogják az Én Békém Uralmát a földön.” Így válaszoltam: „Haláltusát vívó Jézus Krisztus, kész vagyok megtenni Akaratodat! Szeretlek! Szeretlek!” Mikor kimondtam ezeket a szavakat a szívem elérzékenyült és bűnbánó szívvel zokogni kezdtem. Végül így szólt Jézus: „Maradj meg az én Békémben! Megáldalak téged, fiam.” Majd fényesség vette körül Őt, és eltűnt.

 

Jézus krisztus legdrágább vérének rózsafüzére

1995. július 7. után elmeséltem nővéremnek (Irene Magbonak), hogy mi történt velem. Azt tanácsolta, hogy jegyezzek fel mindent, amit tapasztaltam. Úgy is tettem, majd egy évig semmi hasonló dolog nem történt velem. A három nap eseményeinek emléke már majdnem teljesen elhomályosult bennem, mikor 1996. július 5-én, 17:30-kor negyedik alkalommal is találkozhattam az Úrral. Ezen a napon adta nekem a Haláltusát vívó Jézus Krisztus az Ő Legdrágább Vérének Rózsafüzérét és Litániáját. Így szólt: „Barnabás, én vagyok a Haláltusát vívó Jézus Krisztus, vigasztalj meg Engem, imádd az én Drága Vérem! Szenteld az életedet az én Drága Véremnek, és engesztelj kitartóan az én Vérem ellen elkövetett bűnökért.” Kezembe adta a Rózsafüzért majd így szólt: „Ez a Szent Vérem Rózsafüzére. Imádkozd, és ismertesd meg az egész világgal!” Elfogadtam, majd így válaszoltam: „Imádás legyen a Te Drága Vérednek!” Így folytatta: „Ezen a Rózsafüzéren keresztül megújítom a föld színét, és minden embert magamhoz vonzok, hogy elismerjék Megváltásuk Árát. Megújítom az Egyházat is, hogy a nekem szentelt Áldozat tiszta és méltó maradjon a Mennyei Oltárom elé szállni. Ígérem, hogy aki ezt a rózsafüzért imádkozza, az ördögi támadásoktól megvédem. 5 érzékszervét egészségben megőrzőm. A hirtelen haláltól megóvom. Halála előtt 12 órával inni fogja Szent Véremet és enni fogja Szent Testemet. Halála előtt 24 órával megmutatom neki 5 Szent Sebemet, hogy ez által mély bűnbánatot érezzen bűnei fölött és teljesen tudatában legyen azoknak. Aki e rózsafüzért kilencedként végzi, megkapja, amit kér, imái meghallgatásra találnak. Sok csodát fogok művelni e rózsafüzér által. Lerombolok általa minden titkos (Isten ellenes) társaságot és irgalmammal sok lelket szabadítok ki a fogságból. Sok lelket szabadítok ki a tisztítótűzből. Megtanítom utamat annak, aki e rózsafüzér által tiszteli Szent Véremet. Irgalmas leszek azokhoz, akik irgalmasak Szent Sebeimhez és Véremhez. Mindazok, akik e rózsafüzér imát másokkal megismertetik, 4 év búcsút nyernek. Én, a Haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki mindezeket megígértem enyéimnek, Szent Vérembe merítem ezt a Rózsafüzért. Barnabás, ha hűségesen végzed ezt az ájtatosságot (devotion), sokat fogsz szenvedni Velem, mert ez az út a kies, sivatagi út, száraz és rögös. Ezen az úton Én foglak elvezetni téged, és minden embert, aki válaszol Szeretetem Hívására az Ígéret Földjére. Ismét megígérem, hogy megújítom a föld színét az én kicsinyeimen keresztül. S, mikor mindnyájan egyek lesztek Bennem, elérkezik az én Dicsőségem Uralma.” Ámen? Ámen!

„Uram, megkérdezhetem, hogy miért 12x imádkozunk a kis szemekre, és 1 Miatyánkot, 1 Üdvözlégyet a nagyszemekre? Ha az emberek megkérdezik tőlem, mit válaszoljak?” „Fiam, ez az Ájtatosság (Szt Vér tisztelet) a Körülmetélésem napjától kezdve létezik az Anyaszentegyházban. Édesanyám volt az első, aki imádta az én Drága Vérem, bűnbánati könnyeket hullajtva, mikor látta az ő Egyszülöttét vérét ontani az emberiségért. De amint látod, ez a kor elfelejtkezett az ő megváltásuk Áráról. Ezért ma neked és minden embernek adom ezt a Rózsafüzért, hogy imádjátok a Drága Vérem, Megváltásotok Árát. Ébredjen föl ez az ájtatosság és siettesse eljövetelét az Én Dicsőségem Uralmának itt a földön!” Ámen! „Barnabás, minden kis szem Izrael 12 törzsét képviseli. Miközben ismétlitek a fohászokat, az én Drága Vérem kiárad a földre egész Izrael megtéréséért, amin az egész világot értem. A rózsafüzér alatt, mikor a Miatyánkot és az Üdvözlégyet mondjátok, tisztelitek a Haláltusát vívó Fiú és a Fájdalmas Anya Szívének misztikus Sebeit, Fájdalmait és Drága Vérét. Biztosítalak titeket, hogy sok seb ezáltal begyógyul. Engem és Édesanyámat megvigasztaltok ezzel. A Mennyei Atya irgalma megsokszorozódik, a Szentlélek felettetek megpihen, az én Drága Vérem kiárad, hogy megmentsen. A piros színű szemek jelképezik az én Drága Véremet, a fehér színűek pedig a Vizet, mely a Szent Oldalamból tör elő, hogy lemossa a bűneiteket. Emlékezz, hogy én vagyok a Haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki nagyon szeret téged. Fogadd áldásomat! Megáldalak téged az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében! Ámen”

 

1998. december 8. 21:30

Miközben imádkoztam, látomásban a Haláltusát vívó Jézus Krisztus így szólt hozzám: „Elérkezett az idő, hogy átadj minden imát, amit neked adtam a plébánosodnak. December 28-án menj, és add át az összes imát, épp úgy, ahogy én azt neked adtam.” „Uram, hogy fogadhatja el ezeket, hiszen múlt héten pont ő volt az, aki elégette azokat az Aokpe-i üzeneteket, (Aokpe, Nigeria, Szűzanya jelenések) melyeket egyik testvérünk adott neki?” A mi Urunk, így válaszolt: „Elveszem a kőszívét, és olyan szívet adok neki, mint az Enyém, osztozni fog Velem nagyon sok szenvedésemben.”

1998. december 28-án mindent átadtam Rev. Fr. Boniface Onah-nak, aki akkor a plébánosom volt. Nem égette el azokat. Hosszasan a tabernákulumot nézte, majd így szólt: „Fiam, még soha nem láttam ezelőtt, ehhez foghatót. Tartsunk szentmise-kilencedet ezért.” Így válaszoltam: „Atyám, kilenc nap hosszú idő, tartsunk csak három napot.” Elfogadta, amit kértem tőle, majd hazatértem.

1998. december 30. 23:30

Felébredtem, hogy elmondjam imáimat, amikor a keresztem előtt megláttam a Haláltusát vívó Jézus Krisztust, aki egy rövid csend után így szólt: „Tedd meg mindazt, amit a plébánosod neked mond. Most kezdem el művemet, melyet senki nem állíthat meg. Sugalmazom őt, hogy kövesse Tervemet, melyet felállítottam, hogy minden embert magamhoz vonzzak. Szükségem van az alázatodra, szükségem van az engedelmességedre. Maradj meg a Mennyország békéjében. Megáldalak téged!”

1997. január 1-jén elkezdtük a kilencedet. Attól a naptól kezdve az Ájtatosság olyan mértékben terjed (a világban), ahogyan azt a Haláltusát vívó Jézus Krisztus megígérte.

a meghívás központi üzenete

Jézus Krisztus Legdrágább Vérének, az örökké tartó Szövetségnek való teljes odaszentelődésünk által valósul meg meghívásunk lényege, ami nem más, mint a teljes átalakulásunk. Ilyenformán, a hívek kívánsága, hogy engesztelést nyújtsanak a Szeretet Drága Vérének a hűtlenségük, a hidegségük, a figyelmetlenségük, és a hanyagságuk miatt, továbbá, hogy jóvátegyék a sok szentségtörést, melyet az emberek az ő Megváltásuk Drága Ára ellen követtek el, és, hogy engeszteljenek a világ bűneiért.

 

Gecemáni órák

1998. július 20.-t követően számos alkalommal hívott meg mindenkit az Úr Jézus Krisztus, hogy imádkozzon és virrasszon a Gecemáni órák alatt, minden csütörtök éjjel péntek hajnalig. Mindezt kérte összhangban az első Nagycsütörtöki kérésével, amikor így szólt apostolaihoz: „Simon, alszol? Egy órát sem tudtál virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan készséges, de a test gyönge.” (Mr.14, 37-38)

A világ elérkezett a Gecemáni órához. Mit is jelent a Gecemáni óra? Emlékezzünk az Úr utolsó vacsorájának hű éjszakájára, hogy a sötétség éjszakáján a sátán sok ember szívében eluralkodott Izraelben. Emlékezzünk az árulás, a megtagadás éjjelére. Az éjszakára, mikor Júdás elárulja, és Péter (a majdani első Krisztus földi helytartója) háromszor megtagadja mesterét. A pokol kapui nyitva álltak Lucifer és az ő angyalai előtt, hogy kijöjjenek és megvívják az utolsó harcukat az Isten Fia ellen, aki az emberiség megváltásáért jött el a földre. Mindez azon a végzetes éjjelen történt, mikor Jézus a Gecemáni nevű majorba ért tanítványaival. Itt így szólt: „Üljetek itt le, amíg imádkozom.” Magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost. Remegni kezdett és gyötrődni. Majd így szólt hozzájuk: „Halálos szomorúság fogta el lelkemet. Maradjatok itt és virrasszatok!” Valamivel odébb ment, leborult a földre és imádkozott, hogy ha lehetséges, maradjon el ez az óra. Abba, Atyám! – fohászkodott –, te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te! Visszament hozzájuk, de alva találta őket. Megszólította Pétert: „Simon, alszol? Egy órát sem tudtál virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan készséges, de a test gyönge.” Megint elvonult és előbbi szavait ismételve imádkozott. Visszatérve újra alva találta őket, mivel szemük igen elnehezedett. Nem is tudták, mit feleljenek. Harmadszor is visszament hozzájuk, s azt mondta nekik: „Még mindig alusztok és pihentek? Elég volt. Itt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek fel, induljunk! Íme, közeledik hozzám az áruló!”

A világtörténelem körforgásának tengelyét követve, ha jól körbenézünk, mind egyet érthetünk abban, hogy elértük a sötétség egy másik óráját, amikor a gonosz uralkodik. Sokak hite kihűlt. Az igazság útja többé már nem az egyszerű módja annak, amin járhatunk.

Egy órát sem tudtál virrasztani velem? Kérdezte Jézus apostolaitól. Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.” Kínszenvedésben lévő ember esdeklése, felhívása volt ez, aki a világ bűnei miatt szenvedett. Azt akarta, hogy imádkozzanak önmagukért is, mivel veszélyes időkben élnek. Figyelmeztetni akart mindenkit, hogy legyenek óvatosak. Napjainkban, Jézus Krisztus Legdrágább Vérének ájtatosságán keresztül, Jézus újra hív minket, hogy menjünk vele az Olajfák hegyére. Ez minden ember számára sürgető felhívás, mivel a sötétség órájában élünk, amikor egyedül csak a kegyelem a mi életben maradásunk / túlélésünk reménye. Halljuk meg ezeket a felhívásokat, és siettessük meg lépteinket, hogy válaszoljunk erre a hívásra.

„Gyermekeim, az óra, ami hamarosan jön, nagyon félelmetes és ijesztő lesz. Ki fogja túlélni? Ez az, ami engem arra indított, hogy eljöjjek hozzátok és Szeretetem Tabernákulumát felépítsem. Ezért, amikor elérkezik az óra, a szívetek nem lesz száraz. Dicsőségem öröme folytatódni fog és elárasztja a szíveket, ahol felépítem Szeretetem Tabernákulumát. Megengedem, hogy Drága vérem Óceánja állandóan folyjon a szívekben,még a legnagyobb sötétség órájában is, ami rövidesen az emberiségre tör.”

 

Harmadik pénteki engesztelés

 A Harmadik Pénteki ájtatosság egy másik, szintén nagyon fontos kérés/kívánság az Égiektől. Ezt a napot az Isten ellen elkövetett valamennyi bűn egyetemes engesztelésére választották ki. Lehetőségként kapta a világ ezt a napot, hogy a Legdrágább Vér érdemei által szabaddá váljon az elkövetett bűnök következményeitől, s ez nem jelent mást, mint a vezeklés legmagasabb fokát. Jézus így hangsúlyozta ki ennek a napnak a jelentőségét: „Gyermekeim, a Menny kiválasztotta minden hónap harmadik péntekét, hogy azon a napon mindenki imádja az én Drága Vérem. Tegyétek naggyá ezt a napot. Tanítsátok meg az embereket arra, hogy ezen a napon tiszteljék és nagyra értékeljék az én Drága Vérem! Bizony mondom nektek, meglátjátok majd az én Erőmet, azon a napon! A gyermekeim iránt érzett szeretetemből, Szent Sebeimből Drága Véremet hullajtom rátok! Mindenki, aki tisztelettel imádja Drága Vérem, növekedni fog az én Szeretetemben. Az irgalom óceánja mindenki előtt nyitva áll, aki életén át engeszteli és imádja a Haláltusát vívó Jézus Krisztus. Aki így él, s azon a napon (harmadik péntek) hal meg, megmenekül a tisztító tűztől. Bárki, aki azon a napon hal meg, úgy, hogy önmagát teljesen odaszentelte az én Drága Véremnek, megmenekül. Fiam, az engesztelés nélkülözhetetlen a megújuláshoz. A te Istened mélységesen megbántott. Láthatod, hogy az ő Szeretetének jelében, az Oltáriszentségben mennyi sértést kell elszenvednie. Az övéi, akiket Drága Vére által szerzett, nem értékelik megváltásuk árát. Fiam, én vagyok a te Istened és Megváltód. Sokan, akikért Drága Véremet ontottam a kárhozat útján járnak. Fiam, olyan sokan vannak ezek a gyermekeim, nézd, mekkora az én veszteségem! Barnabás, minden embert meghívok az engesztelésre! Azon a napon, mikor részt vesztek az én Szent Vérem votív miséjén, ajánljátok azt fel nekem, engesztelésül az Oltáriszentség ellen elkövetett valamennyi bűnért. Megkérem Édesanyámat, hogy készítse el számotokra a Harmadik Pénteki Engesztelések programját. Bármi, amit Ő mond nektek, az én óhajomnak megfelelő. Az engesztelés e formáján keresztül véghezviszem, hogy mindenki kellő körültekintéssel legyen az Oltáriszentség felé. Sok lélek fog megtérni, és sokan meg fogják szeretni a kies, sivatagi utat, mely az üdvösség egyedüli útja. Ezen engesztelésen keresztül megerősítem az én kis Liliomaim hitét. Ha igennel válaszoltok erre a felhívásomra, az én Dicsőséges Uralmam hamarosan elérkezik a földre!” (2003. január 24.)

 

Tökéletes tisztaság rózsája

Az Égiek újabb ajándéka, mely megtanít minket arra, hogyan gyűjtsük össze azokat a szükséges erényeket, melyekkel legyőzhető az Antikrisztus és annak minden erői. A Tisztaság Rózsája 14 sziromból áll, 7 piros szirom és 7 fehér szirom kapcsolódik egybe, két fejet alkotva egy közös száron. Mindegyik virágszirom egy-egy erényt képvisel, melyek a tökéletes tisztaságra vezetnek minket. Ezeket a virágszirmokat (erényeket) az Úr Jézus Krisztus adta, küldöttein keresztül. 2001 júliusában szentjeit küldte el, hogy tanítsanak minket a különböző erényekről. (Szt. János apostol, Assisi Szt. Ferenc, Szt. Cecília, Szt. Antal, Kis Szt. Teréz, Szt. Ágota…). A fehér szirmok: egyszerűség, erkölcsösség, szeretet, öröm, bölcsesség, gyengédség, jóság. A piros szirmok: hűség, önfeláldozás, kedvesség, békesség, engedelmesség, türelem, alázat. A hívek ajándékként kapják ezt a Rózsát 3 évente egyszer, (szeptemberben) mikor megújítják teljes önátadásukat Jézus Krisztus Legdrágább Vérének. Ezekre az erényekre tekintve alakítják életüket az életszentség útján járva.