Kevésbé ismert magyar szentek élete, lelkisége

Beküldve: Engesztelők Találkozója

 

Dr. Szederkényi László atya előadása. Elhangzott az Engesztelők Országos találkozóján 2018 május 26-án

Magyar szentek alatt értjük a magyar nemzetiségű szenteket és azokat a szent életű embereket, akik valamilyen módon a magyar földhöz, történelmi Magyarországhoz, a Magyar Szent Korona területéhez, a magyarokhoz kötődtek. Az előadásomban a Magyar litániában szereplő, kevésbé ismert magyar és magyar vonatkozású szentek életét és lelkiségét szeretném ismertetni.

 

Szent Claudius, Castorius, Symphorianus és Nicostratus vértanúk (a négy megkoszorúzott szent) Pannóniában kőfaragók voltak a III. században. 293-ban Diocletianus (283-305) római császár Pannóniába jött és rendeletet adott ki, hogy a pogány napisten, Asclepius szobrát és templomát készítsék el a birodalom ezen tartományában élő kőfaragók. A négy keresztény kőfaragó mesterségbeli tudásával kitűnt a többi szakmabeli között, a császár meg is kedvelte őket, sok szép faragványt készítettek, de Asclepius isten szobrát nem voltak hajlandók elkészíteni, mert ezt keresztény hitükkel nem tudták összeegyeztetni. Ezért skorpiókkal megkorbácsolták őket és elevenen ólomkoporsóba tették és egy folyóba dobták a négy kőfaragót. A hagyomány szerint vértanúságuk helye Tardos volt. A kőfaragók, építőmesterek, kőművesek védőszentjei.

 

Szent Demeter előkelő római vagy makedón családból származó katonatiszt volt. Tesszalonikában teljesített katonai szolgálatot, majd a Száva folyó bal partján fekvő Sirmiumban, a mai Szávaszentdemeteren diakónusnként működött és 303-ban itt szenvedett vértanúságot. A Bizánci Birodalom mellett a középkortól kezdve Magyarországon is nagy tiszteletnek örvendett. Szegeden templom épült a tiszteletére. A Magyar Szent Korona alsó abroncsának egyik zománcképe őt ábrázolja. A magyar juhászok hagyományosan védőszentjüknek tekintették.

 

Szent Irenaeus Sirmium püspöke volt. Amikor keresztény hite miatt elfogták és Pannónia helytartója, Probus hittagadásra akarta kényszeríteni, vagyis hogy áldozzon a pogány isteneknek. Rokonai és barátai könyörgésére se tagadta meg hitét, ezért megkínozták, majd lefejezték. Holttestét a Száva folyóba dobták.

 

Szent Quirinus (Kerény) a pannóniai Siscia, vagyis Sziszek vértanú püspöke. Galerius császár (305-311) idejében elfogták és arra akarták a hatóságok kényszeríteni, hogy a pogány istenek tiszteletére mutasson be tömjénáldozatot. Kilátásba helyezték neki, hogy Jupiter főisten papja lehet. Ő nem volt hajlandó se fenyegetésre, se hízelgésre a hitét megtagadni, ezért megvesszőzték és börtönbe vetették. A börtönben hálát adott azért, hogy Jézusért szenvedhetett és imádságaiban azt kérte az Úrtól, hogy fogvatartói térjenek meg. Az egyik éjszaka a börtönben nagy fényesség támadt. A börtönőr bement Quirinus püspök zárkájába, letérdelt előtte és kérte, hogy imádkozzon érte. Kifejezésre juttatta, hogy hiszi azt, hogy egyetlen igaz Isten van, akit a szent püspök is imád. Quirinus elmagyarázta az őrnek a legfontosabb hitigazságokat, majd megkeresztelte. Háromnapos fogság után Savaria (Szombathely) városába vitték. Itt halálra ítélték és malomkövet kötöttek a nyakába és a Sibaris - patakba (mai nevén Perint - patakba) dobták. Kelések ellen szokták segítségül hívni.

 

Remete Szent Pál 230 körül született Egyiptom Alsó-Théba nevű tartományában. Szüleinek korai halála miatt 15 éves korában nagy vagyon birtokába jutott. Ennek egy részét rászorulók segítésére, a többit tanulmányok végzésre fordította. Decius császár (249-251) üldözése idején elrejtőzött. Sógora meg akarta szerezni vagyonát, ezért elhatározta, hogy rejtekhelyét elárulja a hatóságoknak. Mivel nővére sem tudta ettől a szándékától eltéríteni, elárulta Pálnak férje szándékát, aki a sivatagba menekült. Az üldözés után vissza akart térni, de a pusztába olyan rejtekhelyet talált, amelyet megkedvelt és 90 esztendeig élt itt. Napjait az imádság és az elmélkedés töltötte ki. Őt tartjuk az első remetének. Halála előtt nem sokkal meglátogatta őt Remete Szent Antal. 343-ban halt meg. Halála után Remete Szent Antal temette el barlangjának közelében. Boldog Özséb 1246-ban, amikor összegyűjtötte és szerzetesrenddé szervezte a Pilisben élő remetéket, rendjének égi pártfogójául választotta és mint példaképről, róla nevezte el szerzetesi közösségét. Az első remete holtteste a XII. században Konstantinápolyba került, 1240-ben pedig Velencébe a Szent Julianus-templomba. 1381-ben amikor Nagy (I.) Lajos magyar király (1342-1382) a Velencei Köztársasággal békét kötött, feltételül szabta az első remete ereklyéinek átadását, így 1381-től már Magyarországon volt a holtteste: először néhány napig a budai királyi várkápolnában, majd a pálos rend budaszentlőrinci főmonostorának Szent Lőrinc – templomában. Itteni sírjánál sok csodás gyógyulás történt, amit az ő közbenjárásának tulajdonítottak. Így sírja a középkorvégi Magyarország kedvelt búcsújáró helye lett.

 

Alamizsnás Szent János (+616) Ciprus szigetén született gazdag családból. Fiatal korában megházasodott, amikor azonban felesége és gyermekei meghaltak, mindenét eladta és vagyonát szétosztotta a szegények között. Egyházi pályára lépett és 606-ban Alexandria pátriárkájának választották. Takarékosan élt, gondosan kezelte a patriarkátus vagyonát. Kitűnt a rászorulók segítésében. Példáján felbuzdulva székvárosának gazdag polgárai is igyekeztek vagyonukból a szegénygondozás ügyét támogatni. Alamizsnás Szent János a társadalmi igazságosság szentje: a kereskedők mérlegeit ellenőriztette, hogy ne csapják be az embereket, a tisztviselőknek megtiltotta az ajándékok elfogadását, hogy ne legyenek részrehajlók, elérte, hogy a vásárban a szegényebb árusoktól ne szedjenek a hatóságok helypénzt. Bajban lévő, tönkrement embereknek rendszeresen adott pénzt, hogy újrakezdhessék életüket. Akinek kölcsönbe adott pénzt, annak előfordult, hogy adósságát elengedte. Ezenkívül igazi békességszerző volt: küzdött azért, hogy hívei ne gyalázzák egymást, bocsássanak meg egymásnak; ő maga jó példát mutatott a megbocsátásban mindig. A perzsák betörése elől szülőhazájába, Ciprusra menekült. Itt halt meg 616-ban. Holtteste később Konstantinápolyba került, majd a XV. században I. Mátyás magyar királynak (1458-1490) ajándékozta a török szultán. Először Budán lett eltemetve, majd 1632-től Pozsonyban, a Szent Márton - templomban nyugszik holtteste.

 

Szent Adalbert (956-997) 956 körül született a csehországi Libicében, eredeti neve Vojtech volt. Apai ágon cseh, anyai ágon német származású volt. Szülei először világi pályára szánták, de születése után nem sokkal súlyosan megbetegedett. A szülők Szűz Mária közbenjárását kérték gyógyulásáért és megfogadták, hogy Istennek szentelik fiukat, ha életben marad. Meggyógyult és 972-ben Magdeburgba küldték a papszenteléshez szükséges tanulmányok elvégzésére. Ugyanekkor került ide egyik iskolatársa Radla, aki majd az Asztrik nevet veszi fel a bencés rendben és akivel együtt fog téríteni Magyarországon. (Barátja lesz Asztrik, a Pannonhalmi monostor első apátja, akit szintén a szentek között tiszteljük). Vojtechet pártfogója, a magdeburgi érsek, Adalbert bérmálta meg. Pártfogója iránti tiszteletből ekkor vette fel az Adalbert nevet. 981-ben hazatért Csehországba és Prága első püspöke, Dietmar pappá szentelte. Annak halála után 983-ban a papság és a nép őt választotta prágai püspöknek. A püspöki szolgálatról ezt mondta: „Könnyű püspöksüveget és pásztorbotot viselni, de borzasztó a püspökre váró számadás az élők és holtak bírája előtt.” A hitét és papi hivatását komolyan vevő püspököt egyházmegyéjéből kétszer is elűzték a hitüket nem igazán komolyan vevő papok és világi hívek. A szerzetességben és a missziós munkában igyekezett Isten szolgálni. 992-ben és 994-től 996-ig Magyarországon működött mint hittérítő. Géza fejedelem (970-997) szívesen látta udvarában. Ő bérmálta meg Géza fiát, Istvánt (997-1038), egyes források szerint ő is keresztelte meg. A későbbi magyar királyra lelkiségi szempontból mindenesetre jó hatást gyakorolt: Szent István egy jámbor, minden szempontból keresztény uralkodó lett éppen Adalbert lelkipásztori buzgalma révén. Szent Istvánt, feleségével Boldog Gizellával, ő hozta össze 995-ben. 996/997 telén a pogány poroszok között térített nem túl nagy sikerrel. Elhatározta, hogy a litvánokhoz fog menni misszionálni, de mielőtt oda elmehetett volna, a poroszok között vértanú lett 997. április 23-án. Védőszentje Lengyelországnak, Magyarországnak és az Esztergomi Főegyházmegyének.

 

Szent Zoerárd egyes források szerint lengyel földről, más források szerint az isztriai Pola város környékéről érkezett Szent István király uralkodásának elején hazánkba. Először Nyitrán, a Zobor-hegyen épült Szent Ipoly-monostorban volt bencés szerzetes. Itt kapta a kolostor apátjától az András nevet. Az apát engedélyével később remeteségbe vonult a Trencsénnel szemben lévő Szkalka – hegy barlangjába. Itt szigorú aszketikus életet folytatott: nehéz fizikai munkát végzett, igyekezett sokat böjtölni, minél kevesebbet aludni és vezeklőövet hordani. Az akkori felfogás szerint az efféle szigorú aszkézis a vértanúsággal volt egyenértékű. Kapcsolata a remeteség ellenére megmaradt a nyitrai kolostorral: időnként elment meglátogatni rendtársait és bekapcsolódott a kolostori életbe, rendtársai pedig meg-meglátogatták őt barlangjában. Halála után Nyitrán temették el a Szent Emmerám – templomban. Tanítványa volt Benedek, aki szintén szigorú fegyelemben élt. Mesterének halála után három évvel rablók támadtak rá abban a reményben, hogy sok pénz van nála. Mivel semmije sem volt, bosszúból megölték és a Vág folyóba dobták. Halála után egy évvel épségben találták meg holttestét a vízben és szintén Nyitrán temették el, mestere mellé a Szent Emmerám – templomban.

 

Szent Hierotheosz Konstantinápolyban volt szerzetes. Thephylaktos pátriárka püspökké szentelte, majd 950 körül Magyarországra ment, hogy missziós munkát végezzen. Valószínűleg Erdélyben térített és Gyulafehérvár volt működésnek központja. A hagyomány szerint ő keresztelte meg Szent István király édesanyját, Saroltot.

 

Boldog Asztrik (+1036/39 körül) a keresztségben a Radla nevet kapta. Cseh, horvát vagy német származású bencés szerzetes volt. 972-től Magdeburgban, az ottani káptalani iskolában tanult Szent Adalberttal együtt teológiát. Belépett a bencés szerzetesrendbe és felvette az Asztrik nevet. 992-től 995-ig Csehországban a brewnowi kolostor apátja volt. 996-ban jött Szent Adalberttal együtt Magyarországra. Szent Márton hegyén, Pannonhalmán az első magyar bencés kolostor apátja lett. 999-ben Szent István őt küldte Rómába II. Szilveszter pápához. Római küldetése sikerrel járt: a pápa megengedte Szent Istvánnak, hogy egyházmegyéket alapítson, megkapta a Szent Koronát, a magyar királynak apostoli királyi címet szerzett és apostoli keresztet hozott haza (amely bekerült az államcímerbe is) és a pannonhalmi monostor megkapta ugyanazokat a kiváltságokat, amelyekkel a montecassinoi rendelkezett. 1007-től kalocsai érsek volt, Sebestyén esztergomi érsek szembetegsége idején az Esztergomi Érsekséget kormányozta, majd Sebestyén halála után esztergomi érsek lett. Más források szerint 1010-től újra kalocsai érsek lett, miután Sebestyén érsek meggyógyult. Ő kezdeményezte a pécsváradi bencés monostor megalapítását.

 

Skóciai Szent Margit 1045 körül született Mecseknádasdon. Édesapja az Angliából politikai okokból elmenekült Eduard angol herceg, édesanyja pedig Szent István király lánya, Ágota volt. 12 éves koráig Magyarországon nevelkedett. Amikor édesapja nagybátyja került az angol trónra, szüleivel Angliába költözött. Rendkívül komoly lelki élete jelentette számára az erőforrást: sokat buzgólkodott az imádságban, a böjtölésben, az önfegyelmezésben; gyakran járult a bűnbánat szentségéhez. Latin nyelvű imakönyve ma is megvan. Lelkivezetőjétől azt kérte, hogy bátran mondja meg neki hibáit, hogy azokat kijavíthassa. 1070-ben feleségül ment III. Malcolm skót királyhoz. Házasságukból nyolc gyermek született (hat fiú, két lány). Egyik fiát, I. Dávid skót királyt a szentek között tiszteljük. Margit a hitét komolyan vevő feleség és királyné mintaképe volt. Házasságkötésük előtt férje különösebben nem buzgólkodott a vallásosságban és rendkívül heves természetű volt, de idővel jámbor és szelíd emberré vált éppen az ő hatására. Egy idő után már természetes lett, hogy együtt végezték vallási gyakorlataikat, sőt éjszaka is felkeltek imádkozni. Skóciai Szent Margit fontosnak tartotta saját gyermekeinek hitre nevelését, a király udvarban nem tűrte az erkölcstelen magatartást, megkívánta környezetétől, hogy a vallási kötelezettségeknek mindenki tegyen eleget. A húsvéti szentáldozás apostola volt: Skóciában éppen az ő buzgólkodása révén újra bevett szokás lett. Természetesen a hozzátartozó szentgyónást és a gyónási elégtétel végzését is ennek megfelelően fontosnak tartotta. A szegények, a betegek és az árvák mindig számíthattak segítségére. Sok embert váltott ki az adósok börtönéből és sok tönkrement család köszönhette neki élete rendbetételét. Nevéhez fűződik számos templom, kolostor, kórház, iskola, könyvmásolóműhely és a skót szövőipar megteremtése. Férjének államügyekben legfontosabb tanácsadója volt. Nem véletlen, hogy a skót családokban rendszeresen imádkoztak érte. Halála előtt fél évig súlyos betegség gyötörte, fájdalmait semmiféle orvosság nem tudta enyhíteni. Ebben az időben történt, hogy férje és elsőszülött fia meghaltak egy háborúban. Amikor ezt meghallotta, hálát adott szenvedéseiért és bízott benne, hogy Isten irgalmából bűneiért való megtisztulásra szolgálnak. 1093. november 16-án halt meg Edinburgh-ban. Edinburgh mellett a Szentháromság – templomba temették el. 1251-ben avatták szentté. X. Kelemen pápa 1669-ban Skócia védőszentjének nyilvánította. A XVI. századtól holtteste Spanyolországban nyugszik.

 

Szent I. Dávid skót király Skóciai Szent Margit legfiatalabb gyermeke, Szent István magyar király dédunokája volt. 1084-ben született, 1124-től 1153-ig uralkodott. Igazságszerető, alázatos, jámbor, a nélkülözőket segítő és erkölcsileg kifogástalanul élő uralkodó volt. Sokat tett országa és a skót egyház felvirágzásáért.

 

Szent Piroska Szent László magyar király kisebbik lánya 1088 körül született. 1104-ben ment feleségül I. Alexios bizánci császár fiához, Jánoshoz, aki 1118-tól II. János néven bizánci császár lett. Házasságukból nyolc gyermek született (hat fiú és két lány). Piroska életét a jótékony szeretet jellemezte, mellyel bearanyozta családja és a Bizánci Birodalom életét: alázatos, szelíd és segítőkész volt. Szívesen közvetítette a birodalom alattvalóinak ügyeit a császári udvarhoz, jó szívvel karolta fel a nélkülözőket, árvákat, özvegyeket, de szívesen támogatta a szerzeteseket is. Úgy maradt meg az emberek emlékezetében, mint aki soha nem volt gyűlölködő, bántalmazó vagy gyalázkodó. Szeretetgyakorlataihoz pedig imádságos, bűnbánó, önfegyelmező lelkülete jelentett erőforrást. 1134 körül halt meg.

 

Magyarországi Boldog Pál domonkos szerzetes 1190 körül született. A bolognai egyetemen jogtudományt tanult, majd ugyanitt az egyházjog tanára lett. Bolognában ismerkedett meg Szent Domonkossal, akinek hatására 1218 táján belépett a rendbe. Maga a rendalapító öltöztette be a rendi ruhába. 1221-ben már mint domonkos szerzetes a bolognai egyetem rektora volt. Gyóntató papok számára könyvet írt, hogy segítségükre legyen a bűnbocsánat szentségének kiszolgáltatásába. 1221-től Magyarországon működött. Megszervezte a magyar és az ausztriai rendtartományt, majd társaival a kunok között folytatott térítő munkát először itthon, majd pedig Havasalföldön. A missziós munkájuk sikeres volt (még a vezető rétegből is tértek meg valamennyien), de a tatárjárás megsemmisítette a térítés eredményeit. Amikor a tatárok 1241-ben Havasalföldre betörtek, Boldog Pál és 90 társa egy általuk nemrég épített templomba menekültek. A tatárok rájuk törtek és mindannyiukat megölték.

 

Boldog Gertrúd, Árpád-házi Szent Erzsébet legfiatalabb gyermeke 1227-ben született. Másfél éves korától az altenburgi premontrei nővérek kolostorában nevelkedett. Megtetszett neki a szerzetesi élet és fiatalon belépett a premontrei apácák közé. 21 évesen már az altenburgi kolostor apátnője lett. Az alázatosságnak, az önmegtagadásnak és az irgalmasságnak volt mintaképe. Mint rendi elöljáró, rendtársai fölött sohasem hatalmaskodott. Nagy tisztelője volt az Oltáriszentségnek: amikor IV. Orbán pápa (1261-1264) 1264-ben elrendelte Jézus Szent Testének ünnepét, Gertrúd az úrnapi körmenetet az elsők között honosította meg, jó példát mutatva mindenkinek. 1297-ben halt meg.

 

Prágai Szent Ágnes 1205-ben született Prágában. Apja I. Ottokár cseh király, anyja Konstancia, III. Béla magyar király lánya volt. A cseh fővárosban klarissza zárdát alapított, amelynek 1234-től a főnöknője lett. Imádságos lélek, szigorú önmegtagadás és határtalan szerénység jellemezte. Ezenkívül békességszerző hírében is állt: előfordult, hogy testvérét Vencel királyt és annak lázadó fiát, Ottokárt békítette ki egymással. 1282-ben halt meg. II. János Pál pápa 1989-ben avatta szentté.

 

Portugália Szent Erzsébet II. András magyar király (1205-1235) dédunokája volt. 1271-ben született. Édesapja II. Péter aragóniai király, apai nagyanyja pedig Jolán hercegnő, Árpád-házi-Szent Erzsébet testvére volt. Már fiatalon kitűnt a jámborságban, szelídségben és az irgalmas felebaráti szeretetben. Szülei akaratából Dénes portugál király felesége lett, két gyermekük született. Házasságuk elején férje kicsapongó, házasságtörő volt, de állhatatos türelemmel, imádsággal, vezekléssel elérte, hogy megtérjen. Portugáliai Szent Erzsébet az evangélium szavait egész életében komolyan vevő királyné volt. Életművéhez tartozik kórházak és árvaházak alapítása, a nélkülözők sokféle segítése. Az általa alapított kórházakban szeretettel vett részt a betegek ápolásában. Fontosnak tartotta a szegény lányok kiházasításának támogatását, hogy ne keveredjenek bűnbe. Udvarhölgyeivel miseruhákat készített támogatva ezzel a templomokat, de a szegények számára is készített ruhaanyagokat. Nagy tehetsége volt a békeközvetítéshez: mind nemzetközi ügyekben, mind családtagjai között sikeresen tudta a kibékülést elérni. 1325-ben megözvegyült. Ezután szétosztotta vagyonát és ékszereit, elzarándokolt Compostellába, majd az általa alapított coimbrai klarissza kolostorban lett szerzetesnővér. 1336-ban halt meg. A klarissza zárdában temették el. 1612-ben felnyitották sírját és testét épségben találták. VIII. Orbán pápa 1625-ben avatta szentté.

 

Marchiai Szent Jakab 1394-ben született az itáliai Monteprandone városában. Ferences szerzetes lett. Éltét az igehirdetésnek szentelte. Működési területe Itália és Közép-Európa volt. V. Miklós, III. Callixtus és IV. Jenő pápák megbízásából háromszor járt Magyarországon. Zsigmond magyar király (1387-1437) az ő segítségét kérte, hogy a huszita eretnekséget a magyar földről kiszoríthassa. Marchiai Szent Jakab számos helyen megfordult mint népszónok. Prédikációi hatására rengetegen visszatértek az igaz hitre, bár volt, ahol a husziták nyílt ellenállásával is meg kellett küzdenie. Előfordult, hogy a hazai papság sem fogadta örömmel Jakab ténykedését. Szerémújlakon a főesperes kiközösítette őt, holott fordítva kellett volna történnie. Végül azonban vádlója elismerte tévedését, megtért, a ferences szent pedig megbocsátott neki. Zsigmond király a huszitizmus elleni harc mellett a török ellen harcoló magyar katonák lelkipásztori ellátásával is megbízta Jakabot és rendtársait. 1438-ban a töröktől ostromlott Szendrő várának felmentésében nagy szerepe lehetett, mert a katonáknak látnoki módon előre megmondta a győzelmet. 1457-ben III. Callixtus pápa Magyarországra küldte, hogy az előző évben meghalt Kapisztrán Szent János helyébe lépjen és a török elleni küzdelemben a magyarok segítségére legyen. 1458-tól már csak szülőhazájában működött. Marchiai Szent Jakab tevékenysége azért volt fontos az ország számára, mert a hit tisztaságának helyreállításával az országot erősítette. Katonalelkészi tevékenysége pedig arra világít rá, hogy a sokszor reménytelennek tűnő helyzetekben is a keresztény hit mérhetetlenül nagy erőt ad a küzdelemben való kitartáshoz. Szent Jakab 1476-ban Nápolyban halt meg, sírja az egyik ottani templomban van.

Brindisi Szent Lőrinc 1559-ben született a dél itáliai Brindisiben. Polgári neve Cesar de Rossini volt. 1575-ben lépett a kapucinus rendbe. Padovában tanult teológiát. 1583-ban szentelték pappá. Jelentős népmissziós, hittudományi, katonalelkészi és diplomáciai tevékenységet folytatott. A kapucinus rendet letelepítette Ausztriában, Csehországban és Bajorországban. Tábori lelkészként fordult meg 1601-ben Magyarországon. Nagy szerepe volt abban, hogy 1601. szeptember 20-án a többnemzetiségű európai keresztény seregek a törököktől visszafoglalták Székesfehérvárt. 1601. október 13-án Csókakőnél, október 15-én pedig Sárréten sikerült ugyanennek a hadseregnek a többszörös török túlerővel szemben győznie. A győzelmekhez nagyban hozzájárult, hogy a csaták közben Brindisi Szent Lőrinc mind a katonai vezetőket, mind a legénységet kereszttel a kezében, lóhátról, a golyózáporban bátorította. VIII. Kelemen pápa (1592-1605) amikor meghallotta ezeket a győzelmeket, 1601. október 22-én a Rómában tartózkodó bíborosoknak kijelentette, hogy hálát kell adni azért, hogy Székesfehérvár újra keresztény kézben van. Említésre méltó békeközvetítői tevékenysége: hadakozó felek (például itáliai fejedelemségek) többször fordultak hozzá, hogy segítségével békét kössenek. Utolsó diplomácia küldetése pedig az volt, amikor a Nápolyi Királyság lakói a nyomasztó adóterhek miatt egyre nehezebben viselték a nápolyi alkirály zsarnokságát és hozzá fordultak, hogy III. Fülöp spanyol királynál járjon közben értük. Ő el is ment III. Fülöphöz és meg is oldotta feladatát, de ezután nem sokkal 1619. július 22-én, 60. születésnapján meghalt. 1783-ban boldoggá, 1881-ben szentté avatták. 1959-ben XXIII. János pápa egyháztanítóvá avatta és a Doctor apostolicus (apostoli doktor) címet adta neki.

 

Boldog Avianoi Márk 1631 -ben született a Velencei Köztársasághoz tartozó Aviano nevű faluban. Eredeti neve Carlo Christofori volt. Már gyermekkorában megmutatkozott a szegények iránti szeretete és a bűnutálattal párosult engesztelő lelkülete. A bűnbánó alázat mellett a bűn világból való kiirtásának a szándéka meghatározták későbbi életét is. 15 éves korában késztetést érzett magában, hogy Törökországba menjen, hogy ott hirdesse a pogányoknak az evangéliumot és vértanúságot szenvedjen. Ezért megszökött a jezsuiták görzi kollégiumából, ahol abban az időben tanult. Capo d'Istriáig jutott el. Fáradtan kopogott be az itteni kapucinus kolostorba. Ott egy öreg kapucinus lebeszélte kockázatos vállalkozásáról és ezután hazament a szüleihez. Két év múlva, 1648-ban kapucinus szerzetes lett és a Márk nevet vette föl. Hittudományi tanulmányainak befejeztével 1655-ben pappá szentelték és hitszónoki munkára rendelték. Lelkületéről a következőket írta egy levelében: „szívesebben élek a szegény cella magányában, mint a világi élet vásáros piacán, de azért ide is kell mennem, mert az engedelmesség kényszerít.” A legfőbb gondja volt hogy rendtársainak utánzásra méltó példát adjon életével. Ugyanakkor a szentekre jellemező alázatos és felelősségteljes gondolkodású volt.

Egy másik levelében ezt olvassuk: „Bár a világ legnagyobb bűnöse vagyok s a legtökéletlenebb szerzetesnek ismerem magam, mégis egyre jobban azon dolgozom, hogy Isten dicsősége, a lelkek üdve, a rendnek előmenetele általam is biztosíttassék.” 1665-től járta Itáliát mint hitszónok, 1680-tól kezdve Itálián kívül is működött. Külföldi utazásaihoz mindig valamelyik rendtársa is elkísérte. 1671-ben fordult elő először, hogy prédikációja alatt egy beteg meggyógyult. Később úgy tartották számon, mint akinek az áldása gyógyulást ad a betegeknek. 1676-ban például Padovában eléje hoztak egy több, mint tíz éve beteg apácát. A kapucinus népszónok imádkozott érte, megáldotta és az illető meggyógyult. Némák, süketek, vakok és sok más beteg köszönhette áldásának gyógyulását. Ezenkívül az ördögűzés szintén hozzátartozott gyógyító tevékenységéhez. Népmissziós beszédei természetesen számtalan megtérés kísérte. Beszédeiben a hit szerinti életre intette a híveket, azok végén pedig a tökéletes bánatra buzdította az embereket, megáldotta hallgatóságát. Majd elimádkozott a hívekkel öt Miatyánkot, öt Üdvözlégyet és egy Hiszekegyet Krisztus szenvedésének tiszteletére, vagy három Miatyánkot és három Üdvözlégyet a Szeplőtelen Fogantatáshoz. Beszédeit olaszul és latinul mondta, szükség esetén tolmács fordította hallgatóságának a prédikációt.

1672-ben házfőnök lett Bellunoban. Elöljárói tisztségének gyakorlása rendkívüli módon mutatja lelki nagyságát: a megtévedt, visszaéléseket elkövető rendtársainak sohasem akart ártani, nem önkényeskedett velük, inkább a rendi szabályok megszegésének alkalmait igyekezett megszüntetni. A csodákkal kísért hitszónoki tevékenységének köszönhetően egész Európa megismerte Avianoi Márk nevét. I. Lipót német-római császárral és magyar királlyal (1655-1705) először 1680-ban, Linzben találkozott. Itt az uralkodói kápolnában tartott beszédének köszönhetően összebarátkozott I. Lipóttal és ez a barátság a török elleni küzdelemben, a magyarság számára is döntő fontosságú lett. 1682-ben Márkot Lipót Bécsbe hívta. Ebben az időben Lotharingiai Károly herceg, birodalmi főhadparancsnok (1643-1690) súlyos beteg volt. Az orvosok a halálát várták. Avianoi Márk meglátogatta őt, felindította benne a bűnbánatot és megáldotta, a herceg pedig meggyógyult és a továbbiakban Magyarország török uralom alóli felszabadításának egyik sikeres hadvezéreként tartjuk számon.

A szent kapucinus diplomáciai tevékenységet is folytatott, hogy segítse az akkori pápát, Boldog XI. Incét (1676-1689). A pápa a török elleni hathatós küzdelem érdekében 1683-ban létrehozta a Szent Ligát. Ebbe a szövetségbe először a Pápai Állam, I. Lipót német-római császár és magyar király és Sobieski János lengyel király lépett be. Avianoi Márk is munkálkodott a létrehozásán. Az pedig az ő személyes érdeme, hogy hazája, a Velencei Köztársaság is csatlakozott a Ligához még ugyanebben az évben. 1683-ban I. Lipót kérésére Ausztriába jött és a Bécset szorongató török sereg ellen küzdő európai keresztény haderő tábori lelkészeként buzdította a katonákat. Felhívta a figyelmüket arra, hogy Isten segítségét akkor várhatják, ha bűnbánatot tartanak. A katonáknak azon Mária-kép előtt mutatott be tábori szentmisét, amelyet Sobieski János lengyel király mindig magával vitt. A keresztények győzelmét előre megjósolta, ami 1683. szeptember 12-én be is következett. Ezután azon munkálkodott, hogy a török elleni harc folytatódjék. Még ugyanebben az évben sikerült visszafoglalni Párkányt és Esztergomot a keresztényeknek. 1684-ben járt először Magyarországon. A Szent Liga országai által küldött seregeknek lelkipásztoraként számos győzelem kivívásában vett részt. XI. Ince pápa látva a fényes győzelmeket, a Török Birodalom látványos visszaszorulását, 1685-ben már kifejezetten ajánlotta Avianoi Márknak, hogy Magyarországra menjen katonalelkészi és diplomáciai szolgálatra. Korábban csak engedélyezte neki efféle szolgálatait, most pedig már kérte, hogy legyen ezekben a dolgokban segítségére. Ince pápa egy-egy külföldi útja alkalmából, amikor tábori lelkészként is kellett működnie, apostoli misszionáriusnak nevezte ki Márkot és megadta neki az engedélyt a prédikálásra, a szentségek kiszolgáltatására (kivéve a bérmálás és az egyházi rend); ezenkívül misézhetett egy órával hajnal előtt egészen délután egy óráig hordozható, akár ereklye nélküli, sőt sérült oltáron is. A pápa ezenfelül különféle búcsúengedélyekkel látta el. 1686-ban már az általa meggyógyított Lotharingiai Károly és a többi fővezér is kifejezetten kívánta Márk atyának a jelenlétét az újbóli hadjáratban. Buda visszafoglalásánál is jelen volt. A katonákat személyesen lelkesítette járva a többi tábori pappal a lövészárkokat, vigasztalta a sebesülteket, a haldoklókat pedig az örök üdvösséggel vigasztalta. A fővezérek prófétai lelkületéből merítettek erőt. Buda elfoglalása után a budavári Nagyboldogasszony-templom leomlott falai között megtalált Mária-szobrot a várban körbehordozta annak jeléül, hogy a győzelem Szűz Máriának köszönhető. Boldog Avianoi Márk ezután hálaadó szentmisét mutatott be a budai vártemplomban, amelyen a tisztek és a fővezérek voltak jelen. Márk a hadjáratok után midig hazatért Itáliába, ahol végezte megszokott hitszónoki feladatait. Magyarország pogány uralom alóli felszabadításáért haláláig munkálkodott. I. Lipótot mind személyesen, mind leveleiben igyekezett az evangéliumi magatartásra inteni. A társadalmi igazságosságra és a takarékos állami működésre intette az uralkodót, ezenfelül arra kérte, hogy a katonaság számára tegye lehetővé a vasárnapi és ünnepnapi szentmisét. A sok győzelem miatt, amelyet a keresztények a törökök felett arattak, az a hír terjedt róla a törökök között, hogy az ütközetek alkalmával egy fadarabbal a kezében bűvész jeleket szór a támadókra, megbabonázza és félelembe ejti a török sereget és ilyenkor olyan magasnak látszik, mintha a feje a felhőkig érne. Így ő az igazi oka annak, hogy a törökök mindig vesztenek. Ő erre azt mondta: „Nem én vagyok, aki zűrzavarba döntöm a török hadsorát, hanem a keresztények Istene és a Szent Kereszt hatalma.” Boldog Avianoi Márk 1699-ben halt meg Bécsben. Sírja az ottani kapucinus templomban van. II. János Pál pápa 2003-ban avatta boldoggá.

 

Boldog XI. Ince pápa, eredeti nevén Benedetto Odelscalchi 1611-ben Comoban született. Krisztus földi helytartói között annyiban különleges az ő személye, hogy magyar rokonsággal is büszkélkedhet: családjának magyar ágából származott például Odelscalchi Irma hercegnő, aki Edelsheim Gyulai Ilona grófnőnek, Horthy Miklós kormányzó menyének volt apai nagyanyja. XI. Ince 1676-tól 1689-ig ült Szent Péter trónján. A betegségeit türelmesen viselő, szerény életvitelt folytató pápa nem volt elnéző sem híres professzorok, sem ünnepelt lelkipásztorok, sem bíborosok esetében sem, ha valami jól hangzó, divatos tévedést tanítottak. Fellépett a szentségi visszaélések és a laza erkölcsi felfogás ellen. 65 tételben ítélte el korának tévedéseit. Élete fő célkitűzése volt az európai hatalmak összefogása egy törökellenes háborúban. A törökellenes szövetséget 1683-ban hozta létre Boldog Avianoi Márk kapucinus segítségével. A szövetségben résztvevő uralkodókat a pápai kincstárból komoly pénzösszegekkel támogatta. Ötletén felbuzdulva a Világegyház sok püspöke, köztük Szelepcsényi György magyar prímás is finanszírozója lett a törökellenes harcoknak. Ince pápa nem véletlenül akarta a törököt Európából kiűzni. A török szultán hadvezére, Kara Musztafa terveiben a még el nem foglalt európai keresztény országok meghódítása szerepelt, aki ezenfelül a római Szent Péter-bazilikát szultáni istállóvá akarta alakítani. Bécs felszabadításának emlékére, minthogy a győzelem 1683. szeptember 12-én történt, elrendelte, hogy szeptember 12-én Szűz Mária Szent Nevének ünnepe kerüljön be az egyházi naptárba. Buda visszafoglalásának emlékére pedig a győzelem napjára, szeptember 2-ra tette Szent István király ünnepét, és kötelezően megtartandónak írta elő a Világegyház számára. Buda újjáépítését jelentős összeggel, 100 000 forinttal támogatta. XI. Ince pápa 1689-ben halt meg. XII. Pius pápa 1956. október 7-én avatta boldoggá.

 

Berecz Skolasztika 1898-ban a vas megyei Alsóságon született. Eredeti neve Erzsébet volt. A pápai tanítóképző elvégzése után 1922-től a Tiszazugban működött mint világi hitoktató, ahol az alföldi tanyavilág lakóit oktatta a katolikus hitre, írásra-olvasásra, számolásra és kézimunkára, gyermekeket és felnőtteket egyaránt. Népmissziók szervezésével is foglalkozott. Nagy problémának látta működési területén a káromkodás, a haragtartás, a testi sértés, a nemi bűnök és az abortusz bűnének elterjedt voltát. A népmissziókat tartó bencés szerzetespapokat arra kérte, hogy beszédeikben vegyék figyelembe ezeket a problémákat. 1927-ben érlelődött meg benne a gondolat, hogy Szent Benedek Regulája szerint élő női szerzetesrendet alapítson. Ekkor vette fel a Skolasztika nevet és kezdte meg ötödmagával Tiszaújfaluban a szerzetesi életet. Berecz Skolasztika számára természetes volt, hogy az embereknek nemcsak testi, de lelki szükségleteiről is gondoskodni kell. Lelkiségre jellemző volt, hogy a legkisebb kegyelemért is hálás volt az isteni gondviselésnek. Nagy tisztelője volt Jézus Szentséges Szívének, a Boldogságos Szűz Máriának, Avilai Szent Teréznek, Szent Józsefnek, Nursiai Szent Benedeknek, Szent Skolasztikának, Assisi Szent Ferencnek, Paduai Szent Antalnak, Gonzaga Szent Alajosnak és Kis Szent Teréznek, és általában a szenteknek. Legfőbb módszere, amellyel az emberekhez viszonyult, a szeretet volt. Különös módon értett a szomorúak vigasztalásához. Rendtársaitól megkívánta, hogy ne legyenek pletykásak. Önmegtagadó, alázatos, aszketikus életmódját igyekezett Jézus tanítása alapján (Mt 6, 6) titokban tartani. 1932-ben halt meg. A tiszaújfalui zárdatemplomban van eltemetve.

 

Hummel Kornél esztergomi egyházmegyés pap volt. 1907-ben született Budapesten. 1929-ben szentelték pappá. 1929-től 1932-ig Balassagyarmaton volt káplán. 1932-től Budapest XIV. kerületében működött mint hitoktató, ezenkívül vak emberek lelkigondozását is végezte. Budapest II. világháborús ostroma alatt a Vakok Intézetébe költözött. 1945. január 17-én, egy szovjet katona behatolt az épületbe és egy vak lányt meg akart erőszakolni. Ő a lány védelmére sietett, a katona agyonlőtte.