Kiengesztelődési találkozó 2014. 10. 25. Vác

Beküldve: Engesztelők Találkozója

Láttam, hogy az oltár fölött egész áldott napon ott függ Jézus Krisztus a kereszten és Mennyei Atyánk szeretett Fiának öt Szent Sebén keresztül tekintett ránk. Az Úr dicsőséges sebeiből kiáradó fény kihalt felénk és közben egy tisztuláson mentünk keresztül.

Napközben az Üdvözítő kezében az eltört Mózesi kőtáblát láttam, amelyet Édesanyjával együtt a frigyláda és az egész Mennyei udvar jelenlétében elvitt az Atyához. Jézus ezeket a szavakat mondta: „Atyám, Te látod néped imádságát és minden áldozatát. Fogadd el, kérlek Tőlem engesztelő áldozatomat. Nevükben e jelentős napon saját vérem árán helyre akarom állítani minden olyan cselekedetüket, amellyel Téged megbántottak.” Atya: „Szent Fiam, a Te tökéletes és tiszta áldozatodat elfogadom. Szenvedésed értéke mindig felül fogja múlni a teremtett világot. Nagy fájdalom atyai szívemnek minden seb, amely megmutatkozik testeden az emberiség vétkei miatt. Elviselem, mert szeretem az embereket, mivel saját képmásomra formáltam őket és meg akarom menteni Általad a lelküket az ördög kezeiből. Menj és cselekedj szeretetem ajánlata szerint! Ez egy újabb hívást jelent számukra, hogy meg térjenek és komolyabb változáson menjenek keresztül.”

Miután Isten Fia helyreállította az engesztelők és az Atya közötti szövetséget, akkor Szűz Mária egy fehér galambbal odament Bocsa atyához és következőket mondta neki: „Fiam, fogadd el tőlem e fehér galambot az engesztelő közösségek nevében. A békét adom most mindnyájatok számára! Mennyei Atyátok megbocsátott nektek és megbékélt veletek. Adjatok hálát érte, mert nagy ajándékban részesültetek! Őrizzétek meg e rendkívüli ajándékot és ne veszítsétek el. Csak úgy tudtok eljutni az életszentségre, ha kiengesztelődve éltek egymás mellett és szeretettel elfogadjátok: családtagjaitokat, rokonaitokat, barátaitokat, munkatársaitokat és közösségeiteket. A mai napon őseitekkel kiengesztelődtetek és mindazokkal is, akiket ismertetek, de már meghaltak. Édesanyai szívem lángoló szeretetével most átölellek titeket és palástommal betakarlak benneteket. Védelmem és oltalmam veletek marad, amíg csak éltek a földön.”

Jézus: „Az eltört kőtábla különösen az engesztelő közösségekben lévő megosztottságot, engedetlenséget, alázatlanságot, lázadást és a nem igazi felebaráti szeretetet jelképezi. Ezek a bűnök olyan fájdalmat okoznak a Szentháromságnak, melyet ti nem tudtok tökéletesen kiengesztelni. Törekedjetek Atyám törvényeinek betartására, veletek szemben már nagyobbak az elvárásaim, mivel sokan közületek elégendő információt szereztek arról, hogy mi is valójában az Én akaratom és kívánságom felétek.”

Mária Magdolna