Jézus: Drága gyermekeim! Arra szólítalak benneteket, hogy imádkozzatok az engesztelők egységéért! Kevés az idő! Ellenségem nagy terve, hogy szétzúzza és tönkretegye az engesztelő csoportokat Magyarországon. Mert azáltal,hogy rengeteg lelket raboltok el tőle, nagy mértékben dühöng, és csatlósait szétszórva – akik nincsenek tudatában annak, hogy ki irányítja őket – igyekszik végrehajtaniBővebben

A lelkiélet hagyományos megnevezése aszkétika-misztika. A lelkiéletnek vannak közös, minden korban érvényes alapszabályai, alapgyakorlatai. De vannak koronként változó elemei is. A lelkiélet történetéből tudjuk, hogy sok szentnek maguk az égiek (a Szentháromság személyei, a Szűzanya, angyalok vagy szentek) tanították a lelkiéletet. Ma sincs ez másként. Ebben a menüben olyan lelkiéletiBővebben

Arra kérlek benneteket, alapozzátok meg napjaitokat még jobban gyakorlatias dolgokkal. Ezek lehetnek azok az erények, amelyeknek már birtokában vagytok, de még nem sajátítottátok el egészen. Vegyük például a böjtöt: gondoljátok át, mi minden tartozik a böjt kategóriájába. Minden olyan önmegtagadás, amely nehezetekre esik. Minél nagyobb áldozat lemondani valamiről, annál hatékonyabbBővebben

Szeretteim, ne feledjétek, ha apró, pici lépésekben haladtok, sokkal könnyebben célba értek. A kicsi dolgok megtétele megfontoltságot feltételez. Ilyenkor van idő kitérni minden szükséges részletre is. A nagy lépések elterelnék figyelmeteket a lényegről. Ez pontosan olyan, mint a permetező, áztató eső. Behatol és átitatja a föld belsejét, miközben termékennyé válikBővebben

Kedveseim, kérjétek, hogy a Szentháromság jelenléte gyógyítsa be sebeiteket! Oly sok sérülést okoznak nektek a bűneitek következtében kialakult tályogok. Mindazok, amelyeket ti magatok okoztatok önmagatoknak, mind pedig, melyeket mások szenvedtek el a ti megbántásaitok miatt. Gyógyulás csak égi Édesanyánk szeplőtelen Szívén keresztül, Jézus szent Szívében történhet, melyet a Mennyei AtyaBővebben

Jézus: Drága gyermekeim! Alázattal boruljatok le szentségi jelenlétem előtt és figyeljetek Rám, mire indítlak benneteket. Legyetek áldottak, és éberek a virrasztásra, hogy sok lélek kiszabaduljon a tisztítótűzből imáitok által. Bízzatok, Én vezetlek Szentlelkem által benneteket most és mindenkor. Szent az a hely ahol imádkoztok, mert Én szentelem meg jelenlétemmel. HozzatokBővebben

Kedves engesztelők, arra kérünk titeket, hogy segítsetek, hogy minél többen meg tudjanak bocsátani egymás elleni sérelmeik miatt, hogy minél tökéletesebb kiengesztelődés jöjjön létre mindazok közt, akik megbántották egymásban Jézus szentséges Szívét és Mária szeplőtelen anyai Szívét. Imádságaitokban tegyetek oda minden olyan embert, aki nap, mint nap elköveti a harag ésBővebben

Kedveseim, Urunk megjelenésének ünnepén, részesültetek a Szentháromság fényességes ragyogásában. Ez a fény utat mutat göröngyös útvesztőitekben, és elvezet az üdvösségre, ahol Jézus fog személyesen várni benneteket. Akkor fogjátok majd felismerni, milyen nagy érték volt számotokra az engesztelő áldozatul felajánlott életetek. Nem ti választottátok ezt az életet, hanem a Szentháromság meghívásaBővebben

Kedveseim, soha ne lankadjatok, amikor engesztelő áldozatot ajánlotok fel a Szentháromságnak! Tűrjétek a reátok nehezedő küzdelmeket és ne engedjétek, hogy panaszáradat zúduljon ajkatokról. Gondoljatok arra, hogy a szent béketűrésben elfogadott, és felajánlott nehézségek bármelyike gazdag kincseket rejt a lelkek megmentésére! Ti sem tartanátok itt, ha nem lett volna valaki, akiBővebben

Kedveseim, gyógyítsátok sebeiteket a Szentháromság jelenlétében. Kérjétek Jézust a Szűzanya által, hogy minden nap helyezzen be titeket szent oldalsebébe, mert ott biztos menedékhelyet találtok. Sebeitek kínjai feloldódnak Jézus mérhetetlen fájdalmában. Vérző, szent szívsebének ajtaja nyitva áll előttetek, csak bátran térjetek be oda. Hozzatok magatokkal mindenkit, aki csak vágyik lelke megtisztulására!Bővebben