Kedveseim, figyeljetek mindig a Szentháromság tanításaira! Megmutatja nektek egyénre szabottan, mit várnak el tőletek. Az Atya teremtői mivoltában, bennetek is alkotó tevékenységet folytat, még pedig maradandót. Jézus megtanított nektek mindent szent Evangéliumában, mely által az Atya akaratában lehettek, és amely elvezet benneteket az örök üdvösségre. A Szentlélek sugalmazó jelenlétével, ésBővebben

Kedveseim, örüljetek, mert fáradozásaitokat megjutalmazza a Szentháromság! Az égiek, megköszönik rendíthetetlen szorgalmatokat és kitartásotokat, amit a lelkek mentése érdekében végeztek. A Szentháromság folyamatosan árasztja rátok kegyelmeit, csak higgyétek, hogy egy felajánlás sem vész kárba. Tegyetek félre minden hitetlenséget és buzdítsátok egymást mindig a jóra! Napi teendőiteken túl, mindig legyetek nyitottakBővebben

Kedveseim, ne futamodjatok meg a lehetőségek elől, hogy megtegyétek mindazt a jót, amit a Szentháromság mutat nektek. Örvendező lélekkel ragadjatok meg minden alkalmat, mely elétek tárul. Bizony, múló pillanatok ezek, de ha elmulasztjátok a jó lehetőségeket, már vissza nem térő alkalmak lesznek életetekben. Imádkozzatok minden reggel arra a szándékra, hogyBővebben

Kedveseim, gyógyítsátok sebeiteket a Szentháromság jelenlétében. Kérjétek Jézust a Szűzanya által, hogy minden nap helyezzen be titeket szent oldalsebébe, mert ott biztos menedékhelyet találtok. Sebeitek kínjai feloldódnak Jézus mérhetetlen fájdalmában. Vérző, szent szívsebének ajtaja nyitva áll előttetek, csak bátran térjetek be oda. Hozzatok magatokkal mindenkit, aki csak vágyik lelke megtisztulására!Bővebben

Kedveseim, soha ne lankadjatok, amikor engesztelő áldozatot ajánlotok fel a Szentháromságnak! Tűrjétek a reátok nehezedő küzdelmeket és ne engedjétek, hogy panaszáradat zúduljon ajkatokról. Gondoljatok arra, hogy a szent béketűrésben elfogadott, és felajánlott nehézségek bármelyike gazdag kincseket rejt a lelkek megmentésére! Ti sem tartanátok itt, ha nem lett volna valaki, akiBővebben

Kedveseim, Urunk megjelenésének ünnepén, részesültetek a Szentháromság fényességes ragyogásában. Ez a fény utat mutat göröngyös útvesztőitekben, és elvezet az üdvösségre, ahol Jézus fog személyesen várni benneteket. Akkor fogjátok majd felismerni, milyen nagy érték volt számotokra az engesztelő áldozatul felajánlott életetek. Nem ti választottátok ezt az életet, hanem a Szentháromság meghívásaBővebben

Kedveseim, bízzátok magatokat továbbra is a Szentlélek vezetésére! Mindig kérjétek ki a véleményét, mielőtt bármiféle felelősségteljes dologba fogtok! Kérjétek: „Szentlélek Isten, kérünk, mutasd meg nekünk, milyen cselekedetet vársz tőlünk, melyik az az út, amely nem sodorhat veszélybe minket! Háríts el minden akadályt, ami előttünk áll, így egyengesd útjainkat a biztonságosBővebben

  Kedveseim,  az Atya elhozta közénk Üdvözítő Szent Fiát, akivel megajándékozta az egész emberiséget. Mégis milyen kevesen fogadták be szívükbe az Örök Igét. Legyetek hát azon, testvéreim, hogy imáitok és áldozataitok felajánlása által, minél többen felismerjék Isten üdvözítő tervét a saját életükre. Felismerjék, és megtegyék a lépéseket az egyetlen igazBővebben

Kedveseim, Jézus Krisztus születését ünnepelve legyetek készen őt mindenkor imádni a szívetekben! Engedjétek, hogy bennetek uralkodjék! Fedezzétek fel gyengéd szeretetét, melyet a szívetekbe rejtett! Hagyjátok, hogy felszínre hozza bennetek szívének szeretettüzét, mellyel felmelegítette bensőtöket! Adjátok tovább ezt az izzó lángot, mely ott lobog immár szívetekben! Ne rejtsétek el, tegyétek lámpatartóra,Bővebben

Kedveseim, fejezzétek ki hódolatotokat a Megváltó Jézusnak! Boruljatok le, és imádjátok őt, mert eljött, hogy üdvösséget hozzon erre a világra! Figyeljétek, halljátok meg felsíró hangját, és legyetek készek mindenben szolgálatára! Elhozta a Földre szeretetének forró ölelését. Legyetek vele, érezzétek át a Betlehemi Kisded kiszolgáltatott helyzetét! Hozzátok el szívetek melegét, hogyBővebben