Kedveseim, várjátok a vigasztaló Szentlélek eljövetelének ünnepét! Engedjétek szívetekbe kegyelmének özönét! Ne féljetek, hogy olyasmit tesz veletek, amit eddig még nem tapasztaltatok! Ti csak fogadjátok érkezését nagy szeretettel és örömmel! Vizsgáljátok meg, mit kell még elrendeznetek azért, hogy szabadon betölthessen benneteket kegyelmének gazdagságával! A Szentlélek nem fukarkodik ajándékaival, csak hívjátokBővebben

Kedveseim, örvendező lélekkel bátorítsátok egymást! Ha nem önmagatokra gondoltok, amikor valami jó dolog történik a felebaráttal, és tudtok vele együtt ujjongani, akkor már közel van hozzátok a Mennyország boldogsága. De ha csak színlelitek az örömöt, de belül az irigység méregfoga rág, akkor még nagyon távol álltok attól, hogy megértsétek, mekkoraBővebben

Kedveseim, ne nyugtalankodjék szívetek, mert ha minden tőletek telhetőt megtesztek, akkor nagy lendülettel haladhattok a lélekmentés útján. A legfontosabb az, hogy ne szóródjatok szét! Legyetek összeszedettek, és húzódjatok szobátok rejtekébe és ott imádkozzatok! Ne engedjetek semmilyen zavaró tényezőnek, amely mást akar mutatni nektek, mint a rejtekben történő buzgó imádságot. MárBővebben

Kedveseim, készítsétek lelketeket, újra csak mondom: készüljetek! Engedjétek, hogy a Szentlélek fuvallata átjárja lelketeket, hiszen minden nap érkezik, csak engednetek kell, hogy felfogjátok. Még a legészrevétlenebb dolgokban is felfedezhetitek jövetelét. Mert Ő a ti éltető leheletetek. Minden jó gondolat, minden ötlet, amely felemeli lelketeket a Szentháromság magaslataiba, tőle származik. DeBővebben

Kedveseim, amikor megnyílik az ég, és kiárad a Szentháromság kegyelme, mindenkit megörvendeztet a Szentlélek ereje, mely kiárad mindazokra, akik nyitott szívvel várják. Adjátok át magatokat annak a határtalan örömnek, amit bennetek akar művelni. Állhatatosan várjátok, mert jön, és nem késlekedik. Beteljesíti ígéreteit, melyet a próféták megjövendöltek. Osszátok meg örömötöket mindazokkal,Bővebben

Kedveseim, mindig figyeljetek arra a sugallatra, melyet a Szentháromság ad nektek! Minden nap egyre határozottabban bontakoztatja ki bennetek kegyelmeit. Amikor imádkoztok, kérjétek a teljes ráhangolódást, figyelmetek összpontosítását, hogy ez által mindent megtegyetek, ami csak tőletek telik. A forrás a Szentháromságból ered. Ezért ti csak nyissátok fel edényeitek fedelét, had töltekezzetekBővebben

Kedveseim, kérjétek, hogy a Szentháromság jelenléte gyógyítsa be sebeiteket! Oly sok sérülést okoznak nektek a bűneitek következtében kialakult tályogok. Mindazok, amelyeket ti magatok okoztatok önmagatoknak, mind pedig, melyeket mások szenvedtek el a ti megbántásaitok miatt. Gyógyulás csak égi Édesanyánk szeplőtelen Szívén keresztül, Jézus szent Szívében történhet, melyet a Mennyei AtyaBővebben

Kedveseim, bármit kértek Jézus nevében, ha megegyezik szent akaratával, akkor teljesíti azt! Nagyon fontos, hogy hálaadásotokkal minél többet kérjetek! Így szolgáljatok minél több lélek felé! Ne csak a szűk környezetetekért imádkozzatok, hanem tágítsátok ki imaszándékaitokat, hogy a föld minden emberének megtéréséért is imádkozzatok! Ezt úgy tudjátok megtenni, hogy a SzentlélekBővebben

Kedveseim, helyezzétek szíveteket a Szűzanya Szeplőtelen Szívébe úgy, hogy engedjétek és akarjátok a Vele való teljes egyesülést! Álljatok szorosan mellé, fogjátok kezét, és bízzátok magatokat teljesen őrá. Meglátjátok, mily nagy szeretettel vezet benneteket életetek göröngyös útjain. Szívvel-lélekkel tárjátok fel neki minden ügyeteket és engedjétek, hogy ő cselekedjen! Mindent ővele beszéljetekBővebben

Kedveseim, ez a hónap legyen minden engesztelő számára az Édesanyánknak szentelt hónap! Hiszen nagyon sok kegyelmet esd ki számotokra a Szűzanya. Mutassátok meg neki, iránta való szereteteket azzal, hogy még jobban ráhagyatkoztok és kéritek minden ügyetekben a segítségét. Fejezzétek ki gesztusaitokkal és kedveskedéseitekkel, hogy mennyire egy családba tartoztok vele. ABővebben