Áldozatok észrevétlenül és zokszó nélkül
Kedveseim, áldozatotok akkor lesz kedves a Szentháromság előtt, ha azt észrevétlenül és zokszó nélkül hozzátok meg. Azért fontos így átadni mindent, mert a Mennyei Atya tudja és látja, amit a rejtekben tesztek. Akkor értékesek az áldozataitok, ha azokat olyan természetesen végzitek, mint a levegővételt, nem pedig nyűggel és megjegyzésekkel. HaBővebben
Buzgóság
Kedveseim, a Szentháromság szeretete sürget titeket a buzgóságra. Olyanra, amely mindig képes megújulni és felemeli lelketeket, amikor arra nem is gondoltok. Ha törekedtek mindig a jobbat tenni, ami a lelkek javát előmozdítja, és eközben elfeledkeztek önmagatokról, akkor biztosan jó úton jártok, még ha ebből ti magatok nem is érzékeltek semmit.Bővebben
Megújulás
Kedveseim, ne várjátok meg, amíg elérkezik az idő a megújulásra! Ti már most is mindent megtehettek annak érdekében, hogy lelketek megújulást találjon a Szentháromságban és égi Édesanyánk közbenjárása által. Csak szorgalmasan imádkozzatok és engeszteljetek, hogy lelkek tömegének biztos utat mutassatok áldozataitok felajánlásával. Szép életpéldáitokkal járjatok elöl testvéreitek között és buzdítsatokBővebben
A Szentlélek működése bennünk
Kedveseim, figyeljetek mindig éberen arra, amit bennetek művel nap, mint nap a Szentlélek! Engedjétek felismerni, milyen gazdagon pazarolja rátok kegyelmeit! Amikor nem vesztek észre semmit, akkor álljatok meg egy percre, és kérdezzétek meg a Szentlélektől: miért nem ismertem fel eddig, a Te bennem való hatékony működésedet? Talán mert rohanásban vagyok?Bővebben
Lelki egyensúly
Kedveseim, miért kételkedtek időnként a Szentháromság vezetésében? Előttetek feltár és megad minden lehetőséget a felismerésre, hogy megértsétek, mit kíván tőletek és milyen úton vezet benneteket. Onnan tudjátok felismerni, hogy benne munkálkodtok, ha elfogadjátok minden nap, amit elétek tár és minden lehetőséget, amit felkínál. Vannak közöttük kellemetlenek és nehezek is. HaBővebben
Viseljetek el egymástól mindent!
Kedveseim, viseljetek el egymástól mindent, ami fájdalmat okoz és adjátok át a Szentháromságnak, hogy jól megértsétek és befogadjátok mire akar tanítani benneteket! Minden okulásotokra szolgál, ha azt jól értelmezitek, ha Istennek tetsző módon, alázattal elfogadjátok a testvéri intő, figyelmeztető szót. Minden konfrontáció mögött ott van a változásra késztetés ténye. FigyeljétekBővebben
A Szentlélek ajándékai
Kedveseim, megtisztult lelketeket nyissátok meg a Szentlélek eljövetelének ünnepére! Nem késlekedik kegyelmeivel hozzátok érkezni. Boldogok vagytok, ha engeditek és elfogadjátok ajándékait, melyeket nektek készített a Szentháromság. Ezek nem olyan ajándékok, melyeket világi módon hasznosíthattok, hanem olyanok, amelyek az örök üdvösségeteket mozdíthatják elő, ha jól értelmezitek, és helyesen fogadjátok szívetekbe. EzekBővebben
Ne engedjétek, hogy eluralkodjon rajtatok a pánik!
Kedveseim, ismét mondom nektek, álljatok ellen a gonosz ellenség kísértéseinek! Ne engedjétek, hogy eluralkodjon rajtatok a pánik! Amikor elbuktok, azonnal álljatok fel, kérjetek bocsánatot, ne hagyjátok abba az imát! Vállaljatok valamilyen penitenciát, végezzetek valamilyen elégtételt már a feloldozás előtt is bűneitekért! Soha ne hagyjátok abba az engesztelést! Igen, a sajátBővebben
Egyetlen felajánlásotok sem vész kárba
Kedveseim, adjátok át magatokat a Szentháromságnak! Neki gondja van minden apró felajánlásotokra. Jöjjetek és tanuljátok meg, hogyan lehet a lelkek sokaságát megmenteni. Először is higgyétek, hogy egyetlen felajánlásotok sem vész kárba! Mert amit önként, szabad akaratból és nem kényszerből adtok át Istennek, az számára a legkedvesebb ajándék lesz. Tehát, haBővebben
Ha kísértés ér benneteket
Kedveseim, tanuljatok meg szent alázatban élni a Szentháromság jelenlétében! Mindig tegyétek alkalmassá szíveteket a befogadásra! Ez azt jelenti, legyetek képesek elfogadni mindent az Úr kezéből, ami történik veletek. Ha kísértés ér benneteket, különböztessétek meg és vizsgáljátok meg, miért közelít hozzátok, mely réseket hagytatok szabadon számára! Azonnal kérjétek a Szentháromság, ÉgiBővebben