Kedveseim, keressétek a Szentháromság ösvényeit! Vigyázzatok, ne tévedjetek le róla! A kísértő riogatására ne hallgassatok. Tegyétek minden nap azt, amit elétek tárnak. A feladatokban ne csak a kihívásokat lássátok meg, hanem a szépséget is. Nem biztos, hogy ezt rögtön felismeritek. Mégis, amikor bármit Isten dicsőségére tesztek, abban fel fogjátok tudniBővebben

Kedveseim, engedjétek, hogy beteljesítse Isten mindazt, amit eltervezett veletek! Ne szabjátok meg Neki, hogy mit tegyen, és mit ne tegyen! Abban működjetek közre hatékonyan, amit eltervezett, amit véghez akar vinni tetteitek által. Ne késleltessétek a beteljesedését mindennek, aminek el kell jönnie! A kegyelem állapotában készenlétben várjátok a jövendölések beteljesedését! MaradjatokBővebben

Szerző: Bocsa József Nagyböjt 2. vasárnapja (A év) A mai vasárnap olvasmányai a szenvedésre készítenek fel. Egyrészt Pál apostol tanítványát, Timóteust: „Kedves Fiam! Vállald velem együtt a szenvedéseket az evangéliumért, Isten erejére támaszkodva.” Másrészt Jézus az apostolait. Pálnak, úgy tűnik, könnyebb dolga van, mint Jézusnak. Miért? Mert már hivatkozhat arra,Bővebben

Kedveseim, állhatatosan tartsatok ki a küzdelmekben, ne várjatok senkitől bátorítást, mert mindenki el lesz foglalva saját lelke problémáival. Ahogy egyre jobban próbálja a sátán szétzilálni az emberek életét, úgy kell nektek megerősödnötök a kegyelem által a Szentháromságban. Stabilan kell állnotok, hogy felismerjenek a fuldokló emberek. Segítenetek kell nekik felemelkedni aBővebben

Kedveseim, nagyon kapaszkodjatok az isteni gondviselésbe, mert nem is tudjátok mekkora támaszt nyújt nektek. Minden nap minden helyzetben teljesen bízzatok meg Benne, mert neki igenis gondja van rátok. Ne hallgassatok a gonosz lélek semmilyen fondorlataira! Vigyázzatok, nehogy megkísértsen benneteket a kishitűség lelkével, mert azzal azt akarja elérni, hogy ne bízzatokBővebben

Kedveseim, szívből imádkozzatok, hogy általatok megtérjen a világ! Nyíljatok meg a Szentháromságnak imáitokban azáltal, hogy szíveteket egészen Belé helyezitek. Teljes szívetekből, teljes lelketekből és elmétekből akarjátok, hogy megtérjenek a bűnösök és az igazság ismeretére eljussanak. Vigyázzatok, nemcsak szívből, hanem teljes hittel és odaadással kell imádkoznotok, hogy jöjjön el Isten országaBővebben

Kedveseim, ne kételkedjetek abban, hogy a reátok zúduló feladatokat képesek lesztek e elvégezni! Mindenre lesz erőtök Krisztusban! Bízzatok abban, hogy amikor cselekednetek kell, megkapjátok hozzá a szükséges erőt. Erőtökön felül nem lesztek megpróbálva, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell megküzdenetek az előttetek álló feladatokkal. Küzdés nélkül nem tudtokBővebben

A Világ Királynője Engesztelő Mozgalom és a Világ Királynője Engesztelő Mozgalomért Alapítvány országos engesztelő nagyböjtre hív mindenkit a Kárpát-medence minden nemzetét, magyarjait és nemzetiségeit. A nemzetközi helyzet feszültségei és a Budapest Szent Anna réti Engesztelő Kápolna építése különös aktualitást ad az imának, böjtnek, engesztelésnek. Mennyire napjainkhoz is szólnak még mindigBővebben

Többen fájlalják, hogy kimaradtak a szent angyalokkal való szövetségkötésből, amely októberben volt a váci kiengesztelődési találkozón. Ennek pótlására alkalom lesz március 25-én 17 órakor a váci Szent Anna piarista templomban. Ez az alkalom elsősorban a Szűzanyának szentelődés alkalma. Elsősorban azok számára, akik elvégezték a 33 napos lelkigyakorlatot. A lelkigyakorlatra valóBővebben