Az idén két egymás melletti napra esik a hónap 3. pénteke, és a XI. Országos Kiengesztelődési Találkozó Pénteken 12 órától Jézus Drága Vérének az engesztelése lesz a váci Szent Anna piarista templomban, este 6 órakor családfagyógyító szentmise, utána közbenjáró imádság az Oltáriszentségi Jézus előtt, másnap pedig fél 10-től délután 5 óráig tart a találkozó programja. Kezdjük el már ma, csütökön, vagy 13-án, a Fatimai SzűzanyaBővebben

2007. október 27-én volt az anyaországi és a kisebbségben élő magyarok közötti első Kiengesztelődési imatalálkozó, amelyre meghívást kaptak a magyar püspökök és a környező országok, a történelmi Magyarország püspökei és apostoli nunciusa is. Viszonylag közel volt még az ominózus népszavazás a kettős állampolgárságról. Ennek a sebeit is gyógyítani akarta ez a találkozó. Az anyaországi és a határon túlra szakadt magyarok kértek bocsánatot egymástól és bocsátottakBővebben