A 7. kiengesztelődési találkozón 2013-ban szövetséget kötöttünk őrangyalunkkal és az összes szent angyallal. Az erre való felkészítő elmélkedésben ez hangzott el: "Nagyon érezzük a széthúzó, a megosztó erőket nemcsak a világban, hanem az egyházon belül, az engesztelőkön belül is. Ennek a találkozónak egyik fő tétje, hogy engedünk-e magunk között ezeknek a széthúzó erőknek, vagy ellenállunk, és minden áron megőrizzük az egységet. A sátán szét akarBővebben

Megmutatkoztak közben adott bukott angyalok, akiknek a specialaitása, hogy szent ürügyekkel, szent látszatokba burkolózva végeznek tekitélyrombolást, terjesztenek hazugságokat, szítanak ellentéteket azonos meggyőződésű, azonos hietet való emberek között is. Ezeknek a démonoknak megfelelő ellenfelei a szent angyalok. Újabb kilenc napon át imádkozzuk az ostormló imát a szent angyalokhoz. Imádkozzuk ezt a Szűzanya Születésnapjától, illetve a Mennyei Atya ünnepétől augusztus 5-étől OSTROMLÓ IMA A SZENT ANGYALOKHOZBővebben