Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Uram irgalmazz! A hívek megismétlik! Krisztus hallgass minket! Krisztus hallgass meg minket!   Mennybéli Atyaisten, Megváltó Fiúisten, Szentlélek Úristen, Szentháromság egy Isten,   Szentséges Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, Szeplőtelenül fogantatott Szent SzűzBővebben

A dokumentum 1. része, 2.része, 3. része (az eredeti pdf változata) Az eredeti szerkeszthető változata: 1949.     II. Az anyaszentegyház nagyböjtben Jézus értünk vállalt szenvedését állítja elénk és a szent szertartásokkal módot nyújt nekünk arra, hogy az Úr keserves kínszenvedésének titkait mindnyájan átgondoljuk, átéljük és lelki megszentelésünkre felhasználjuk. Előttünk áll tehát a bűneink miatt megalázott, megsanyargatott s a keresztfán gyötrődő Jézusunk. Mikor szenvedő arcáraBővebben

10.25.   A Szent Anna réten vagyok ismét, de most nem a templomnál, hanem a fák ölelésében a köveknél. A Szűzanya megjelenik. Örül, hogy imahely lesz ott, mert ez a kezdet… -Lányom övezd fel magad fiam szeretetével, mosd tisztára lelkedet.  A lelki szárazságnak immár vége. Elárasztom kegyelmemmel e helyet. Eljött az idő nagy tervem véghez vitelére.   TeréziaBővebben

  (Esti utolsó imádságnak ajánlott)   Ó MÁRIA, TE aki a „SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS” vagy! URUNK Anyja lettél, a Szent Átváltozás Anyja. Mint az Egyház Anyja rendelkezel kegyelmi kincsei fölött: a VILÁGMINDENSÉG GYŐZELMES KIRÁLYNŐJEKÉNT ISTEN kincstárnoka vagy. Nyisd meg a Mennyei ATYA kezeit minden átváltoztató kegyelmi kiáradásra, hogy az embereket már földi haláluk előtt az ISTENI IRGALMASSÁG megragadja és így a hídon át az Örök BoldogságBővebben