Gyermekeim! Magyarok Nagyasszonyaként állok előttetek királynői palástban és Szent István koronájával a fejemen. Szent királyotok országotokat édesanyai oltalmamba ajánlotta, amit nagy örömmel fogadtam, és azóta sem veszem le tekintetemet országotokról. Nagy bajban és veszedelemben mindig segítségetekre voltam, csak kérnetek kellett. Készségesen rendelkezésetekre álltam, és ez után is számíthattok rám. De nektek is szükséges lesz mindent megtenni, amit Szent Fiam kér tőletek, hogy megmeneküljetek a sátán cselvetéseitől! Ezért öltsétek magatokra a lelki fegyverzetet. Legyen kezetekben a hit pajzsa, a lélek kardja, vagyis ismerjétek jól a Szentírást, fejeteken legyen az üdvösség sisakja, higgyetek benne, hogy a győztes sereghez tartoztok, lábatokon pedig a béke saruja, vigyétek mindenüvé a békét! A megigazulás vértjét tartsátok magatok előtt, higgyetek benne, hogy igazak, kedvesek vagytok Isten előtt, hogy velünk együtt munkálkodva, Isten akaratát teljesítsétek! Legyetek tiszták, hősök és szentek! Engesztelő hivatásotoknak tegyetek eleget, és működjetek közre velem együtt a lelkek megtérítésében. Imádkozzatok, hogy közösségeitek megerősödjenek, és lelki béke uralkodjon köztetek! Ne hasonuljatok a világhoz, nehogy könnyen letérjetek a helyes útról! Szűzanya