Gyermekeim! /Lk 17, 20 – 25 / Ma azt tanítom nektek, hogy, milyen módon fog eljönni Isten Országa? Ugyanis a zsidók azt tartották, sőt még ma is sokan hiszik, hogy feltűnő jelekkel fog eljönni a Messiás. Én pedig kijelentettem, hogy „Isten országa nem jön el, szembetűnő módon.” Ezután a kijelentésem után, már tanítványaimhoz fordultam, azt remélve, hogy elfogadják szavaimat. De, most már hozzátok is szólok, mert ehhez az időszakhoz közelebb álltok, mint apostolaim. Országom, köztetek van, mert akik hisztek bennem, azok szívében lakozom. Most, mégis figyelmeztetlek benneteket, hogy amikor mondják nektek, hogy „itt van, vagy amott vagyok, oda ne menjetek, és ne kövessétek, amit mondanak. Egyre többen vannak, akik a nevemben prédikálnak, és hazudozva, mindenféle hamis dolgot terjesztenek rólam. Vizsgáljátok meg a lelkeket, és vessétek el, ami nem összeegyeztethető a szentírás szavaival. Második eljövetelem nem titokban fog megtörténni, hanem „Cikázó villámként jövök el újból, „azon a napon.” Addig is, Szentlelkem által azok között vagyok, akik minden nap felveszik keresztjüket, hűségesen követnek engem, megtartva tanításomat, és parancsaimat.  Lelküket megtisztították a bűnbánat fürdőjében, és megszabadultak kötelékeik alól. Jézus