„Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt. 5:48)

Harmadi pénteki engesztelés

2017. OKTÓBER

meghívás a tökéletességre

10. rész

A TÖKÉLETESSÉG tizeNEGYEdIK SZINTJE

ÖNMAGUNK MEGTATÁLÁSA KRISZTUSBAN ÉS KRISZTUSÉRT

2004. július 15.

„Barátaim, Bernát vagyok, s Jézus küldött el hozzátok, hogy tanítsalak titeket a tökéletesség következő fokáról, azért, hogy lélekben növekedjetek, s egyre előrébb haladjatok a tökéletességre vezető úton. Miután elhagyjátok az előző szintet a kereszttel a vállatokon, Jézus harmadszorra találkozik veletek utatokon, hogy tökéletesítsen benneteket. Ő majd átrostál és megtisztít titeket. Ma azért jöttem hozzátok, hogy tanítsalak titeket arról a szintről, amiben önmagatokat Krisztusban és Krisztusért meglelhetitek. Ez a szint fedi fel számotokra, hogy kik is vagytok, miért léteztek, létetek mit jelent Krisztus számára, mi az igazság az ember világban való létezésének vonatkozásában.

Ez az a szint, ahol Krisztus barátai felfedezik hivatásukat. Felismerik az igazságot a sürgető idővel kapcsolatosan, és keményen dolgozni kezdenek hivatásukban a még rendelkezésükre álló időben.

Ezen a szinten a porból teremtett ember felismeri gyengeségét és megadja magát a lélek akaratának. A lélek korlátai láttán rájön, hogy életben maradása egyedül az Istentől függ. Ezen a szinten az alázatosság a legjobban megnyilvánuló erény. Ahogyan az alázatosság megszületik, úgy az isteni bölcsesség is növekedik. Valóban növekedik a bölcsesség és tudás, mert az Isten megáldja az alázatos lelket az ő bölcsességével. Az alázatos lélek odafigyel és hall, mivel csak az ilyen lélek képes az igaz élet misztériumáról tanulni. Mindazok, akik vágyakoznak az efféle tanulás után, a bölcsesség és tudás ajándékait gyűjtik össze.

Krisztus barátai, ahhoz, hogy elérjétek ezt a szintet, szükséges az összes ezt megelőző szintet végigjárnotok, be kell gyakorolnotok, hogy szeretettel hordozzátok kereszteteket és várnotok kell Istenre, hogy elétek siessen. Be kell ismernetek semmisségeteket és minden reménységeteket Krisztusba kell vetnetek. Szükséges, hogy segítség után vágyakozzatok az Isten bölcsessége iránt érzett szereteteteken keresztül. Jobban kell vágyakoznotok a bölcsesség után, mint ahogyan a test vágyakozik a táplálék iránt, el kell hagynotok régi gondolkodásmódotokat, és az alázatosság fénye mellett kell látnotok. Ezeken a dolgokon keresztül Jézus eljön hozzátok és megáld titeket az ő bölcsességével. S ezen a bölcsességen keresztül felfedezitek önmagatokat Krisztusban és Krisztusért. Ez a tökéletesség tizenegyedik szintje. Törekedjetek rá, hogy elérjétek és élvezzétek Isten békéjét.”

 

ELMÉLKEDÉS

1Kor.4,1-2: 1Úgy tekintsenek minket az emberek, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak gondnokait. 2A gondnokoktól természetesen egyet követelnek meg: hogy hűségesnek bizonyuljanak. 1Kor.4,7: Senki se kérkedjék az egyikkel a másik rovására! 7Ki mond különbnek másoknál? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?

Luk,15: A tékozló fiú.

11Majd így folytatta: „Egy embernek volt két fia. 12A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. 13Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. 14Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. 15Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. 16Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. 17Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. 18Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. 19Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. 20Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.

21Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. 22Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. 23Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, 24hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek. 25Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. 26Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. 27Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült – felelte. 28Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. 29De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. 30Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. – 31Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. 32S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

Mt.6, 19-21: 19Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! 20A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! 21Ahol a kincsed, ott a szíved is.

Krisztus:

„Mindazok, akik keresik a bölcsességet, meg fogják majd azt találni, Megismerik majd az igazságot, és az igazság szabaddá teszi majd őket. Mindazok, akik hozzám jönnek, meglelik az én békémet. Én fogom majd tanítani őket, hogyan szeressenek és szeretetemet még jobban kiárasztom rájuk. Fogadjátok áldásomat: Megáldalak titeket az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ámen”

IMA:

Nyisd fel a szemem Uram, hogy valóban a fontos dolgait lássam az életnek. Segíts, hogy felismerjem önmagam benned, s hogy rájöjjek mire teremtettél engem. Jézus, kérlek, vedd el tőlem büszkeségem és tégy engem alázatossá, hogy mindent érted nyerjek meg. Te vagy az én örömöm, békém és szeretetem. Ámen

A cikk letöltése pdf formátumban