A fatimai Szűzanya szobrok világkörüli útja

Beküldve: Szent Család Nemzetközi Szövetsége (AHFI)

A Szűzanya fatimai jelenéseinek 100. évfordulója alkalmából 2017-ben Ferenc papa megáldott 6 vándorszobrot, minden földrész számára egyet. Ennek célja, hogy emlékeztessen a Szűzanya imádságra és engesztelésre hívó üzenetére. A vándorszobor ellátogat plébániákra, iskolákba, kórházakba és öregotthonoka. 2018 március 7-én a Nemzetközi Szent Család Szövetség kérésére a Szentatya meghosszabbította a vándorszobrok misszióját, mivel egyre nagyobb szükség van arra, hogy az egész világon meghallják a Szűzanya imádságra és engesztelésre szóló felhívását. A Szűzanya kegyszobrának látogatása 2017 óta már rengeteg kegyelmet közvetített.

Szentlélek váró kilenced 2019

Beküldve: Egyedi imák

Boldog Mirjám nővéren keresztül kérte Jézus ennek a kilencednek a végzését.

Ennek a kilencednek a kezdete az idei évben május 31-ére esik, amely a XII. Piusz pápa által elrendelt Szűz Mária királynő ünnepének az eredeti napja.

Az 1969-es naptárreform augusztus 22-re helyezte át ezt az ünnepet, azzal a meggondolással, hogy a királynői méltóság közvetlenül a mennybevitelből fakad, tehát alkalmasabb aug. 15. közelében ünnepelni.

Mit kell imádkozni ebben a kilencedben?

Az 50. (úgynevezett Miserere) zsoltárt, és a Veni Creator Szentlélekhívó éneket (Hozsanna 102. ének)

Ezek szövegét és tartalmát, valamint a Boldog Mirjám nővérre vonatkozó utalásokat lásd itt

Bing atya 1. magyarországi lelkigyakorlatának az anyagai

Beküldve: Szent Család Nemzetközi Szövetsége (AHFI)

Meghívó

Ima megbocsátásért

 

A Szent Család Nemzetközi Szövetségének a bemutatkozása. Előadás a gyónásról.  Képtalálat a következőre: „download icon png”

{mp3remote}http://engesztelok.hu/bing/bemutatkozas.mp3{/mp3remote}

 

Első nap 1. előadás (Az utolsó időkben élünk. A nekünk adott fegyverek: az engesztelés, amely a két szent Szívnek való odaszentelődést, gyakori gyónást, szentmisén való gyakori részvételt, szentségimádást, rózsafüzér imádkozást jelenti.) Képtalálat a következőre: „download icon png”

{mp3remote}http://engesztelok.hu/bing/Bing_lelki harc.mp3{/mp3remote}

 

Első nap  2. előadás (Lelki harc) Képtalálat a következőre: „download icon png”

{mp3remote}http://engesztelok.hu/bing/Bing_Lelkiharc2.mp3{/mp3remote}

 

Első nap 3. előadás (Végső harc) Képtalálat a következőre: „download icon png”

{mp3remote}http://engesztelok.hu/bing/Mise_vegso harc.mp3{/mp3remote}

 

Második nap (visszatekintés, előretekintés a nap témáira) Képtalálat a következőre: „download icon png”

{mp3remote}http://engesztelok.hu/bing/Benji_bevezetoje_amasodik naphoz.mp3{/mp3remote}

 

Bing atya szabadító imája (Nagy Szent Mihály ima) Képtalálat a következőre: „download icon png”

{mp3remote}http://engesztelok.hu/bing/Mihaly_ima_nagy.mp3{/mp3remote}

 

Második nap 1. előadás (Engesztelés vállalása a családért) Képtalálat a következőre: „download icon png”

{mp3remote}http://engesztelok.hu/bing/engeszteles_a_csaladban.mp3{/mp3remote}

 

Második nap 2. előadás (A családok szétesése, családban szerzett sérülések) Képtalálat a következőre: „download icon png”

{mp3remote}http://engesztelok.hu/bing/csalad_szeteses.mp3{/mp3remote}

 

Második nap 3. előadás (A keresztek vállalása, a szenvedés értéke) Képtalálat a következőre: „download icon png”

{mp3remote}http://engesztelok.hu/bing/szenvedes_mise.mp3{/mp3remote}

 

Az itt szereplő hanganyagok letölthetőek erről a linkről: Bing atya Vácon hanganyagok

A fenti előadások írásos kivonata itt olvasható

Bing atya 3 perces bemutatkozás 

{darkyoutube}0OvdXEZJGXA{/darkyoutube}

 

A két Szent Szívnek való odaszentelődésről Bocsa József atya elmélkedése itt olvasható