A Szűzanya fatimai jelenéseinek 100. évfordulója alkalmából 2017-ben Ferenc papa megáldott 6 vándorszobrot, minden földrész számára egyet. Ennek célja, hogy emlékeztessen a Szűzanya imádságra és engesztelésre hívó üzenetére. A vándorszobor ellátogat plébániákra, iskolákba, kórházakba és öregotthonoka. 2018 március 7-én a Nemzetközi Szent Család Szövetség kérésére a Szentatya meghosszabbította a vándorszobrok misszióját, mivel egyre nagyobb szükség van arra, hogy az egész világon meghallják a Szűzanya imádságra és engesztelésre szóló felhívását. A Szűzanya kegyszobrának látogatása 2017 óta már rengeteg kegyelmet közvetített.

 

2 fajta program létezik a Fatimai zarándokszobor fogadására. Az egynapos program a hét bármelyik napján megtartható vagy hétvégén is. Ennek időtartama 4-5 óra. A közösség hétvégi programot is szervez, amely általában péntek este kezdődik és vasárnap estig tart. A hétvége folyamán a plébánián tartott minden szentmise alatt megtörténik az odaszentelődés a Szent Családnak, a skapulárék átadása, és a Szent Család Nemzetközi Közösség egy tagjának tanítása is elhangzik.

 

 

Rövid program (4- órás):

 

A Szűzanya nemzetközi vándorszobrának fogadása

A szobor megkoronázása

A Szűzanya Szeplőtelen Szívének való odaszentelődés II. János Pál pápa imája alapján

Szentmise, a szentáldozás után az áldás előtt a Szent Családnak való odaszentelődéssel

A szentmise után a skapulárék átadása a híveknek + virágok felajánlása

A szentmise után a Szent Család Nemzetközi Szövetsége egy tagjának tanítása

Éjszakai szentségimádás és szentgyónás

 

Egész hétvégét felölelő program:

 

Péntek

 

19.00   A Fatimai zarándokszobor fogadása.

A szobor megkoronázása

A Szűzanya Szeplőtelen Szívének való odaszentelődés II. János Pál pápa imája alapján

Rózsafüzér

20.00   Szentmise, a szentáldozás után az áldás előtt a Szent Családnak való odaszentelődéssel

A szentmise után a skapulárék átadása a híveknek + virágok felajánlása a hívek által

A szentmise után a Szent Család Nemzetközi Szövetsége egy tagjának tanítása

22.00   Engesztelő virrasztás

Az Oltáriszentség kihelyezése, szentgyónás

A Szent Szív zsolozsmája

Szűz Mária Szeplőtelen Szívének zsolozsmája

Kávészünet / csendes szentségimádás

Rózsafüzér

Szentségi áldás

Szombat

05.00   Szentmise

18.00   Szentmise a szentáldozás után az áldás előtt a Szent Családnak való odaszentelődéssel

A szentmise után a skapulárék átadása a híveknek + virágok felajánlása a hívek által

A szentmise után a Szent Család Nemzetközi Szövetsége egy tagjának tanítása

Gyertyás körmenet

Vasárnap

Minden szentmisén megtörténik a Szent Családnak való odaszentelődés és a skapulárék átadása

A Szent Család Nemzetközi Szövetség egy tagjának tanítása

 

A Vándorszobor július és augusztus folyamán érkezik Magyarországra

 

Kitől kérhető a vándorszobor látogatása?

Az európai megbízottól: Benjamin Menor Email: benjiemenor70@gmail.com

Németül és angolul lehet neki írni. A legjobb, ha a plébános, vagy az intézmény vezetője ír neki, vagy valaki az ő megbízásából, ha ilyen feltételekkel szívesen fogadják a plébánián vagy az intézményben a Zarándok Szűzanya szobrot, és az őt vivő misszionáriusokat Bécsből. Célszerű helyben tolmácsról is gondoskodni, aki angolról tud fordítani.